2012. június 21., csütörtök

Lazarus: Tabula Hungariae (Magyarország első ismert nyomtatott térképe)


Lazarus: Tabula Hungariae. Ingolstadt, 1528.
(A ma megszokott északi tájoláshoz képest kb. 45 fokban elforgatva ábrázolja a területet. A térkép délnyugat-északkeleti fekvésű.)


A Tabula Hungariae vagy Lázár térkép[1] Magyarország első fennmaradt, nyomtatott térképe, amelyet a feltehetően a magyar Lázár deák készített 1528 előtt. A különleges és e műnél alkalmazott nyomtatási technikával készített térképet A világ emlékezete program nemzetközi tanácsadó bizottsága javaslatára az UNESCO 2007. június 19-én felvette a világ dokumentumokban őrzött örökségeinek listájára.[2][3]

A körülbelül 85 x 65 centiméteres térkép a 16. század első fele Magyar Királyságának állapotát és településszerkezetét mutatja be, külön színekkel jelölve a törökök által addig elfoglalt délvidéki területeket. Tekintettel arra, hogy határon kívül csak déli területeket ábrázol, készítésének célja a török elleni felkészülés, a végvárrendszer bemutatása lehetett. Részletességére jellemző, hogy az ábrázolt települések egy része eltűnt a törökökkel vívott harcok során, illetve a hódoltság idején.
A térkép a középkori Magyar Királyság területét foglalja magában, a balkáni melléktartományokkal együtt. Az egyes helyek közötti távolságot, ábráik körjeleit körzőbe fogva az alsó szegélyen szerkesztett mérföldskálán lehet kimérni. Földrajzi fokhálózat nincs a lapon. A térképet a tengerpart és más részek fekvése alapján a ma szokásos északira orientált helyzethez képest az óramutató járásával megegyező irányban mintegy 40-45°-kal elforgatták, délnyugat-északkeleti fekvésű. Ezt a tulajdonságát egyes szerzők annak tulajdonítják, hogy feltételezik, hogy a készítésekor Ptolemaiosz világvetületét használták; más szerzők ezt az álláspontot tagadják.[4]
A térkép további érdekessége, hogy a kor ábrázolásaihoz képest többé-kevésbé mérethelyes térképen a Balkán-térséget összenyomták, hogy elférjen rajta a díszes felirat, illetve a Magyar Királyság címere. Az I. Ferdinánd-féle címerben Albrecht Dürer címerképét ismerhetjük fel.
 
Legfőbb értéke a települések ábrázolása, amelyek ábrái részint jelképek, részint (a jelentősebb települések esetén) látkép jellegűek. Ugyanakkor a térképi pontosságra való törekvést mutatja, hogy legtöbb település tényleges pozíciója kis körrel van megjelölve és vannak név nélküli körök, pl. a Szentendrei-szigeten. Egyes hegyvidéki települések duplán szerepelnek, bizonyos helyeken pedig szomszédos települések nevei fel vannak cserélve. A mintegy 1400 földrajzi név eredeti formában íródott. Ebből 1270 a településnév, amelyekből 356 esik a mai Magyarország területére.
A történelem régebbi eseményeit ábrák, csataképek (például a mohácsi csata helyszínén) és feliratok jelzik, az 1526-os törökdúlás területét pontsor mutatja. Alul latin és német nyelvű országleírás olvasható.
A helynevek írásmódja részben kiejtéskövető. Az é hangot ee-vel jelölte, például Ezeek, Zeek, Zeeplak stb., az ö hangot pedig ew-vel: Fewdwar, Gew, Eskew, Ewsi, Fewldeak, Tertzew, Besenew stb. A Tabula Hungariae helyneveinek feldolgozása során azt is megfigyelték, hogy a c hangot esetenként a tz betűk jelölik, például Adatz, Agatz, Bakotza stb. Ez a helyesírási sajátosság az ófelnémet nyelvjárás írásbeli gyakorlatára jellemző. Feltevések szerint ez származhat bármely közreműködőtől, aki a lázári kézirat nyomtatásra való előkészítésében részt vett. Ugyanakkor egyes településnevek írásánál nyelvjárási szokást is megörökített Lázár, például az i hang jelölésében: a Kézdi helynevet Kyzdy alakban találjuk a térképen.[5]

A térképen feltűnő, hogy a 16. századi Magyarország határain túli területeket csak az ország déli részein ábrázolt a szerző. A térképen az Al-Duna mentén Szörényvár (ma Turnu-Severin) a legkeletebbre fekvő hely, míg az Adriai-tenger partvonalán a legdélibb település Sibenic (ma Šibenik). Ugyanebben a térségben, az Adriai-tenger partján feltüntetett legészakibb hely Zengg. E helyek sajátos összefüggésre irányíthatják a figyelmet. A középkori Magyarországon a déli határvédelemi rendszert - amelynek kiépítése az Európa szíve felé támadni szándékozó oszmán-török seregek miatt vált egyre égetőbbé - a 16. század második felétől kezdődően két, egymással párhuzamosan mintegy 100 kilométernyi távolságban húzódó végvárlánc alkotta. Az első többnyire a Magyar Királyság határain kívül, az elbukott balkáni államoktól meghódított területeken, Havasalföld határától az Adriáig tartott. A külső védelmi vonal Szörényvártól Nándorfehérvárig (ma Belgrád) az Al-Duna vonalát követte, onnan a szrebreniki bánság várain keresztül a Száva mentén haladt. Innen hatalmas ívben a Boszna folyó völgye irányába kanyarodott, és Banja Lukán, a Jajcán és Kninen, át Klisszán (ma Klis) és Szkardonán (ma Skradin) át érte el az Adriai-tenger partját. E védelmi vonal mögött húzódott a második védelmi rendszer, amely Temesvártól indult Nándorfehérvárig, majd a Szerémség kisebb várainak láncolata következett, részben a Száva folyó mentén, majd az Una folyó völgyét követve Zenggnél érte el az Adriai-tengert az erődsor. Ennek a védelmi rendszernek a legerősebb pontja Nándorfehérvár, míg a legkevésbé megerősített rész Erdély déli határvonala volt.[5]

A térkép szerkesztője Georg Tannstetter asztrológus, a bécsi egyetem tanára volt és a művet Johannes Cuspinianus császári tanácsos költségén, Petrus Apianus mester ingolstadti nyomdájában metszették és 1528 májusában sokszorosították.
Nyomdászati különlegessége – ami a nemzetközi elismerést is kiváltotta –, hogy készítői különleges, úgynevezett sztereotípia eljárást alkalmaztak: a domborzati jelzések fametszéssel, feliratai pedig ólomlapocskákkal készültek, így érve el szép, egyenletes nyomtatási minőséget. A fekete-fehér nyomatot kézzel színezték ki. Ez az egyik első, ma is fellelhető, teljes térkép, amely egykor ezzel a módszerrel készült.[7]

Források, jegyzetek:
  1. Kasza Péter: Lázár térképe (magyar nyelven). ReneszánszIwiw, 2009. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  2. Dokumentumörökség lett Magyarország első nyomtatott térképe (magyar nyelven). Múlt-kor történelmi portál, 2007. június 21. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  3. Tabula Hungariae (angol nyelven). Memory of the World. UNESCO, 2009. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  4. „Lázár térképe és a ptolemaioszi vetület” (pdf). Geodézia és Kartográfia 60 ((7)), 20-26. o. ISSN 0016-7118. Hozzáférés ideje: 2009. október 23.  
  5. ^ a b Tabula Hungariae és változatai (magyar nyelven). Vituális kiállítások. OSZK, 2003. március 21. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  6. Guszlev Antal; Plihál Katalin: A Lázár térkép települései (magyar nyelven). Magyar Királyság 1528. ELTE Térképtudományi Tanszék, 2007. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  7. Tabula Hungariae (magyar, angol nyelven). Digitális kincstár CD-ROM ismertető. OSZK, 2007. (Hozzáférés: 2009. október 23.)
  8.  Térképei térképészeti források lettek, így hibáik is rögzültek. Térképei alapján készültek Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum atlaszának Ausztriát, Karintiát és Magyarországot ábrázoló lapjai. Lásd: LAZIUS, Wolfgang, Nemzeti évfordulóink 2006 (pdf), Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet, 54. o. HU ISSN 1785-6167 (2005). Hozzáférés ideje: 2009. október 23.



Nagyfelbontásban a forrás-oldalon:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2d/Tabula_hungariae.jpg 

Lázár deák

Lazarus vagy Lázár titkár (Lazarus secretarius, azaz Lázár keresztnevű titkár; 16. század) a Tabula Hungariae[1], a Magyar Királyságról készült első fennmaradt nyomtatott térkép készítője. A térkép értéke abból adódik, hogy az egyedüli helyzetképét adja a török megszállás előtti országnak.

Nem tudjuk, hogy mikor és hol született, és arról sincs adatunk, hogy mikor és hol halt meg. Ezért joggal vélhető, hogy Lázár a maga korában nem lehetett olyan társadalmi helyzetű személy, aki kortársai érdeklődését magára vonhatta volna. Foglalkozásáról a források csak az tartották szükségesnek lejegyezni, hogy secretarius, azaz „titkár” volt és Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek idején és környezetében élt és működött. Bakócz a 16. század elején Magyarországon egyszerre töltötte be a legmagasabb egyházi (prímás, esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka) és világi (fő- és titkos kancellár) méltóságot is. Bakócz személyi titkárait név szerint ismerjük. Abban a korban, amikor mindenkit szigorúan „rendi” státusza szerint kellett megszólítani, az egyszerű secretarius megjelölés inkább világi személyt takarhatott.
A források szerint Lázár nem végezhetett egyetemet sem, mivel akkor őt magisterként kellett volna megszólítani. Csak „hozzáértő” ember volt, tanulmányait a mai középfokú oktatásnak megfelelő iskolák keretei között végezhette, azaz deák volt. Így nevezték abban a korban a latinos műveltségű, gyakorlati tudományokban jártas egyéneket.
Lázár "deákot" a források magyarként említik, és ezt térképének névanyaga is megerősíti. Az „é” hangot „ee”-vel jelölte, például Ezeek, Zeek, Zeeplak stb., az „ö” hangot pedig „ew„-vel: Fewdwar, Gew, Eskew, Ewsi, Fewldeak, Tertzew, Besenew stb. A Tabula Hungarie helyneveinek feldolgozása során azt is megfigyelték, hogy a „c” hangot esetenként a „tz” betűk jelölik, például Adatz, Agatz, Bakotza stb. Ez a helyesírási sajátosság az ófelnémet nyelvjárás írásbeli gyakorlatára jellemző, feltevések szerint ez származhat bármely közreműködőtől is, aki a lázári kézirat nyomtatásra való előkészítésében részt vett. Ugyanakkor egyes településnevek írásánál nyelvjárási szokást is megörökített Lázár deák, például az „i” hang jelölésében: a Kézdi helynevet Kyzdy alakban találjuk a térképen.

http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1z%C3%A1r_de%C3%A1k 

2012. június 15., péntek

Dühbogár, dühfű



Szó- és szólásmagyarázatok


Dühbogár, dühfű. A növénynevek körében jól ismert az a típus, amely „kifejezi a növény gyógyászati hatását (köszvényfű, fekélyfű, sülyfű, sebfű, torokfű)” (VÖRÖS ÉVA, A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen, 2008: 20).
A népnyelvi állatnevek körében ez az állatot funkcionálisan azonosító típus kivételes, de akad rá példa. A dühbogár azért is érdekes, mert vele párhuzamosan dühfű is előfordul.
A düh szónak van ’veszettség’ jelentése (TESz. 1: 697, pl. dühü-betegség ’veszettség’, Háromszék vármegye, MTsz. 1: 447). A dühüs főleg a Székelyföldön fordul elő ’veszett’ jelentésben (MTsz. 1: 447, ÚMTsz. 1: 1047–8, mindkettő dühös alatt; SÁNTHA ATTILA, Székely szótár. Târgu-Secuiesc, 2004: 135). A dühü egyes mai székely nyelvjárásokban már nem ’veszettség’, hanem nagyjából ’franc, fene’ jelentésben használatos (pl. hadd a dühübe, hol a dühübe voltál?, SÁNTHA i. m. 45). Ezt a jelenséget tárgyalta GALGÓCZI LÁSZLÓ (Szitokszóvá vált betegségneveink: MNy. 1981: 188–96).
A tájszótárainkban található, bizonytalanul definiált székely dühü-bogár jelentése tipikusan ’kőrisbogár (Lytta vesicatoria)’, nyilvánvalóan azért, mert veszettség ellen találták hatásosnak, ugyanakkor jelentése olykor ’nünüke (Meloë)’, ugyanebben a funkcióban használt, közeli rokon rovarnem (MTsz. 1: 447, ÚMTsz. 1: 1047). (Amennyiben a források szárnyatlan bogárt említenek, inkább ’nünüke’ lehet a dühbogár jelentése.) Mindenesetre a szó denotátuma a hólyaghúzóbogarak vagy nünükefélék családjába tartozik.
A kőrisbogár általánosan javallott veszettség ellen (pl. PAZSICZKY JENİ, Az ízeltlábúakra vonatkozó magyarországi babonák. Trencsénvármegyei Múzeum Egyesület Évkönyve 1914: 37–54, idevágó adat: 40; BERDE KÁROLY, A magyar nép dermatológiája. A bőr és betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban. Bp., 1940: 216; FAZAKAS ISTVÁN – SZÉKELY SZ.MAGDOLNA, Igézet ne fogja... Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos „babonaszótára” nyomán. Bp., 1990: 186; KESZEG VILMOS, A mezőségi Detrehemtelep népi gyógyászata. Népismereti Dolgozatok. Bukarest, 1981: 97–117, idevágó adat: 106; KOVÁCS ANTAL, „Járok-kelek gyöngyharmaton...” Növény- és állatnevek a Felső-Szigetköz tájnyelvében. Mosonmagyaróvár, 1987: 55; MAKAY BÉLA – KISS JÓZSEF, Népi gyógyítások Szatmárban. Bp., 1988: 68; HOPPÁL MIHÁLY, Népi gyógyítás. In: Magyar néprajz 7. Folklór 3.
Népszokás, néphit, népi vallásosság. Bp., 1990: 693–724, idevágó adat: 720; KÓTYUK ERZSÉBET, A népi gyógyítás hagyományai egy kárpátaljai magyar faluban. Bp., 2000: 94).
A kőrisbogár régtől fogva szerte Európában szerelemkeltő szerek alapanyagaként is ismert, s egy időben hólyaghúzó tapaszok készítésére is felhasználták. A kőrisbogár elnevezés egyébként – alakváltozatokkal – az egész magyar nyelvterületen általános (pl. ÚMTsz. 3: 551).
A dühös bogár talán már 1564-ben előfordul receptben, K. KARLOVSZKY GEYZA dühü bogár néven említi (A gyógyszerek magyar tudományos, népies és tájelnevezései. Bp., 1887: 45), s az ezt a két adatot is említő KÓSSA (MAGYARY-KOSSA) GYULA szerint Erdély némely vidékén (Brassó környékén) a kőrisbogár dühbogár néven veszettség elleni szerként volt használatos (KÓSSA GYULA, Régi magyar gyógyszernevek. Nyelvtörténeti tanulmány. MNyTK 10. Bp., 1909: 14–5; MAGYARY-KOSSA GYULA, Magyar orvosi emlékek 2. Bp., 1929: 252). SÁNDOR MIHÁLYNÉ NAGY GABRIELLA a dühü szót ’veszettség’ jelentésben közli, a dühübogár pedig ’kőrisbogár, veszettség elleni gyógyszer’ (pl. Dühübogarat szed: Székely tájszavak. Bp., 1993: 26).
GUB JENİ idevágó közlése a következő. „Lytta vesicatoria: Kőrisbogár. Dűbogár, dühübogár, gyühűbogár, kőrisbogár. A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle. A leghatásosabb, ha a dűfű, dühüfű, gyühüfű, farkasalma, vészfű (Cynanchum vincetoxicum = méreggyilok) megszárított gyökerét, esetleg az egész növényt összetörik, majd kőrisbogárral együtt megfőzik. A főzetet kovászba reszelt rézporral összekeverik, majd ebből kilenc napon át, minden reggel éhgyomorra, adnak a kutyáknak és esznek a pásztorok. Más recept szerint a kőrisbogarat és fejér keresetlen kutyaganét pálinkába tesznek, pár napig érlelik, majd naponta háromszor, étkezés előtt isznak belőle.
 Cynanchum vincetoxicum

Korondon a bogarat Péter-Pál napján (jún. 29.), napfelkelte előtt gyűjtik, aztán egy korondi mázatlan veress fazékba összefőzik zádogfa újúlással (Tilia cordata = keskenylevelű hárs hajtása), egérfarkúfűvel (Achillea millefolium = közönséges cickafark), minél több fokhagymával és kenyérbéllel. Akit a veszett kutya megharapott és a családtagok, ebből naponta esznek” (Erdő-mező állatai a Sóvidéken. Korond, 1996: 26–7). A dühfűre (hivatalos nevén latinul Antitoxicum officinale vagy Cynanchum vincetoxicum, magyarul méreggyilok vagy vadpaprika) vonatkozó hiedelmet GUB JENİ egy másik könyvében is ismerteti (Erdő-mező növényei a Sóvidéken. Korond, 1996: 11), s egy további könyvében a veszettség elleni dühbogarat és dühfüvet újra említi (Háziállataink dicsérete. Sóvidéki etnozoológia. Korond, 1999: 108).
A dühbogár, mivel jelöltje funkcionálisan van azonosítva, a tipikusan jelölt kőrisbogáron kívül egyes székely nyelvjárásokban a szintén a veszettség ellen javallott nünükét is jelölheti, például CSERGİBÁLINT (Népi gyógyítás Küküllıkeményfalván. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 1. 1992: 60–76) közlése szerint Küküllıkeményfalván dűbogár (i.m. 65), PÁLFALVI PÁL közlése szerint Csíkszentdomokoson dühübogár néven (utóbbit idézi SÁNTHA i. m. 45).

KICSI SÁNDOR ANDRÁS


TESz. = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–3. Főszerk. BENKŐ LORÁND.Akadémiai Kiadó, Bp., 1967–1976.
TNyt. = A magyar nyelv történeti nyelvtana I–II/1–2. Főszerk. BENKİ LORÁND. Akadémiai Kiadó, Bp., 1991–1992.
TRÓCSÁNYI ZOLTÁN 1918. X ut tök. In: A Magyar Nyelv dolgozótársai, Emlék Szily Kálmánnak. Bp. 87–9.
ÚMTsz. = Új magyar tájszótár 1–. Főszerk. B. LİRINCZY ÉVA. Akadémiai Kiadó, Bp., 1979–. VégSz. = A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Szerk. PAPP FERENC. Akadémiai Kiadó, Bp., 1969.


Melich János



Melich János (Szarvas, 1872. szeptember 16. – Budapest, 1963. november 20.) nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus, 1919–1922 között az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1952-től a nyelvészeti tudományok doktora.

Melich Márton földműves és Molnár Judit fiaként született. Középiskoláit szülővárosában Szarvason és Késmárkon végezte, majd egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Bécsben folytatta. 1895-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet a budapesti egyetemen.

1891–1894 között a kolozsvári egyetem magyar–német, 1894–1896 között a bécsi egyetem szlavisztika szakán tanult. 1894 február-júniusában a dévai állami főreáliskolában tanított. Bécsi egyetemi évei alatt a Theresianum magyar korrepetitora volt. 1896 októberétől 1897 februárjáig a budapesti evangélikus gimnáziumban helyettes tanárként működött. 1901-től a budapesti egyetem „a magyar nyelvtudomány szófejtő része” tárgykör magántanára, 1911-től a szláv filológiai tanszék nyilvános rendkívüli tanára, 1921–1941 között a szláv filológia nyilvános rendes tanára, 1927–1928-ban a magyar nyelvészet helyettes tanára, 1935–1936-ban a bölcsészettudományi kar dékánja volt. 1941-ben nyugdíjazták. 1943 májusától 1948 szeptemberéig a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárnokaként tevékenykedett. A nyelvtudományok doktori címét 1952-ben szerezte. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában 1896-tól dolgozott. Ez év júniusában a vallás- és közoktatásügyi miniszter a nyomtaványi osztályhoz asszisztenssé (segéddé), 1901. októberében I. osztályú segédőrré, 1908. áprilisában őrré nevezte ki. 1911 végén a király igazgatóőri címet és jelleget adományozott Melich János őrnek. 1912-ben a vallás- és közoktatási miniszter valóságos igazgatóőrnek nevezte ki. 1916. márciusától a miniszter a nyomtatványok tára és a hírlaptár vezetésével bízta meg, a király pedig múzeumi osztályigazgatói címet és jelleget adományozott. 1918-ban a király dr. Melich János osztályigazgatói címmel és jelleggel ellátott múzeumi igazgatóőrt osztályigazgatói kinevezésben részesítette. 1918 – 1919 fordulóján a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa múzeumi igazgatóvá nevezte ki. 1919. májusától a könyvtár fővezetése mellett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója őrá bízta a kézirattár vezetését is. 1919. októberében a vallás- és közoktatási miniszter az Országos Széchényi Könyvtár vezetői teendőit bízta rá. 1921-ben a kormányzó egyetemi tanárrá nevezte ki, és emellett a miniszter szeptember végén a könyvtár igazgatásával továbbra is megbízta. 1922. novemberében az egyetemi nyilvános rendes tanári rang elnyerése miatt Melich lemondott igazgatói állásáról, de a miniszter felkérésére tovább vitte az ügyeket az új múzeumi szervezet létrejöttéig. 1922. decemberében egyetemi tanári kinevezése miatt végleg megvált a könyvtár igazgatói tisztétől.

Melich János a magyar nyelvtörténet szinte valamennyi területén jelentőset alkotott. Indogermán, szláv, német nyelvészeti ismereteit felhasználva munkásságának első tíz esztendejében a szófejtő jelleg és a jövevényszavak kutatása dominált; behatóan vizsgálta a magyar nyelv szókincsét, a magyar nyelv jövevényszavait és a magyar helyesírás történetét. Később a szófejtés mellett a hang- és alaktörténet, illetve a régi magyar nyelvemlékek tanulmányozása volt a jellemző. Ő kezdte el felhasználni az oklevelek szórványemlékeit a nyelvtörténet számára, és ő gazdagította új szempontokkal a jövevényszavak kutatását. Legjelentősebb eredményeit a személy- és helynévkutatásban érte el, munkásságával jelentősen hozzájárult a magyar településtörténet-tudomány megalapozásához.

Nemzeti könyvtári tevékenysége során nagy figyelmet fordított a könyvtár állományának kiegészítésére, növelésére: 1903-ban Bécsben ő vette át Hodinka Antal szláv gyűjteményét, 1918-ban – a könyvtár anyagi-pénzügyi nyomorúsága ellenére – háborús kiadványokat vásárolt (később ez a kollekció beleolvadt a megfelelő gyűjteményrészekbe, az újságkivágatok pedig a Hadtörténeti Levéltárba kerültek), 1919-ben Bécsben – Eckhart Ferenc akadémikusnak, a bécsi Magyar Történettudományi Intézet kutatójának segítségével – magyar vonatkozású periodikumokat szerzett be, 1919 szeptemberében elkezdte a trianoni békeszeződés után elszakított területek hungarikumainak begyűjtését, 1922-ben adományokból és minisztériumi segélyből külföldi tudományos könyveket és folyóiratokat, valamint segédkönyveket gyarapított.
Igazgatósága alatt felvetette a kötelespéldányoktól különálló gyarapítási alosztály, a zenei- és térkép alosztályok fejlesztését, az osztályozási rendszer megújítását, a kartotékkatalógusok felállítását, a Hírlaptár hírlap- és folyóirattárrá való átalakítását. Külön feldolgozó munkaállomást hozott létre a hazai és külföldi ősnyomtatványok, RMK-k számára. Összegyűjtette az állományból és rendeztette a térképeket, bár a térképgyűjtemény szervezeti különválása ekkor még nem történt meg. 1920-ban megindította a kurrens nemzeti bibliográfia munkálatait, valamint létrehozta az Országos Széchényi Könyvtár első műhely-jellegű részlegét – a könyvkötő és restaurátor műhelyt. 1922. májusában javaslatot terjesztett Bánffy Miklós külügyminiszter elé a Bécs–Budapest közötti könyvtárközi kölcsönzések megindítására, melyet 2 hónap múlva jóvá is hagytak, s ez jelentette a külföldi könyvtárközi kölcsönzés kezdetét. Ugyanebben az évben a vallás- és közoktatási miniszter erre vonatkozó rendeletében elfogadta azt a tervezetet, melyben Melich a nemzeti könyvtár hatósági jogkörét fogalmazta meg a múzeális értékek külföldre való kivitelének engedélyezési eljárásában.

Intézményi tagsága:

1902. májusától a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja;
1913-tól a helsinki Finnugor Társaság külső tagja;
1915–1922 között a Magyar Nyelvtudományi Társaság titkára;
1919–1939 között az Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának előadója;
1920. májusától a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja;
1922–1943 között a Magyar Nyelvtudományi Társaság alelnöke;
1926-tól az Evangélikus Tanáregyesület tiszteleti tagja;
1928-tól a Finn és a Lengyel Tudományos Akadémia külső levelező tagja;
1930-tól a Magyar Paedagógiai Társaság tagja;
1933. május–1946. júliusa között Magyar Tudományos Akadémia igazgatója;
1935. május–1943. májusa között a Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának elnöke;
1936–1937 a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának előadója;
1938-tól a Budapesti Philologiai Társaság tagja;
1938-tól az Észt Tudós Társaság tagja;
1940-től a Bolgár Tudományos Akadémia levelező tagja;
1941–1946 között a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának elnöke;
1942-től a Porosz Tudományos Akadémia külső levelező tagja;
1943–1948 között a Magyar Nyelvtudományi Társaság tiszteleti elnöke;
1943–1948 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának elnöke;
1943–1948 között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtári Bizottságának előadója;
1949 októberétől a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagja volt.
1989 májusától visszaállították rendes akadémiai tagságát.

Kitüntetései:

1896-ban a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel-díjában részesült.
1906-ban a Magyar Tudományos Akadémia Lukács Krisztina-jutalmát kapta.
1907-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nagyjutalma (Munkácsi Bernáttal megosztva).
1911-ben a király a budapesti tudományegyetem javaslatára nyilvános rendkívüli tanácsosi címet adományozott dr. Melich János múzeumi őrnek.
1922-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Nagyjutalma kitüntetést kapta (Gombocz Zoltánnal megosztva).
1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki.
1931-ban a Magyar Tudományos Akadémia Nagyjutalmában önállóan részesült.
1939-ben Corvin-lánccal tüntették ki.
1939-ben Szarvas díszpolgárává választotta, s utcát neveztek el róla.

Tudományos munkássága
Főbb művei:

A gyöngyösi latin–magyar szótár-töredék. Bev., jegyz. ellátta --. Bp. 1898, M. Tud. Akad. XXXVI, 242, [2] p.
Deutsche Ortsnamen und Lehnwörter des ungarischen Sprachschatzes. Innsbruck, 1900, Wagner. X, 311 p. (Quellen und Forschungen zur Geschichte, Litteratur und Sprache Österreichs und seiner Kronländer 6.) Társszerő: Lumtzer Viktor
Melyik nyelvjárásból valók a magyar nyelv régi német jövevényszavai. Bp. 1900, Akadémia. 50 p. 1 térk. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből XVII. 4.)
A magyarországi vend (szlovén) nyelvű irodalom bibliográfiája. Bp. 1903, Athenaeum. 26 p.
Szláv jövevényszavaink. I. köt. 1–2. rész. Bp. 1903-1905, Franklin ny. [Akadémiai székfoglaló: 2. rész]
A brassói latin–magyar szótár-töredék. Bp. 1905, Akadémia. 35, [1] p. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből XIX. 4.)
Simonyi Zsigmond: A Nyelvtörténeti szótárról I. Bp. 1905, Athenaeum. 123, [1] p. (Nyelvészeti füzetek 15.) Többek közt Melich János közreműködésével.
Szikszai Fabricius Balázs latin–magyar szójegyzéke. Sajtó alá rend., magy. ellátta --. Bp. 1906, Akadémia. 141, [3] p. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből XIX. 9.)
A magyar szótárirodalom I. Bp. 1907, Athenaeum. 197, [3] p. (Nyelvészeti Füzetek 46.)
Az Ortographia Ungarica és a magyar helyesírás. Az Ortographia Hungarica hasonmásával. Bp. 1908, Magy. Nyelvtud. Társ. 31, [1] p., 1 mell. [32] p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 8.) Utánny.: Bp. 1970, Könnyűip. Gépi Adatfeld. V.
Révai Miklós nyelvtudománya. Bp. 1908, Akadémia. 42, [1] p. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből XX. 4.)
Ujabb adalékok a hazai vend (szlovén) nyelvű bibliográfiájához. Bp. 1908, Athenaeum ny. 17 p.
Nyelvünk szláv jövevényei. Bp. 1910, Magyar Nyelvtud. Társ. 31, [3] p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 13.) Utánny.: Bp. 1970, Könnyűip. Gépi Adatfeld. V.
Jegyzetek néhány felsőmagyarországi vármegye helyneveiről. Bp. 1911, ny.n. Ism. lapsz. [100] p. Litogr.
A két legrégibb magyar nyelvű nyomtatvány. 1. Hegendorf – Sylvester: Rudimenta. 2. Heyden – Sylvester: Puerilium. Bp. 1912, M. Nyelvtud. Társ. VII, 1–64., 1–92. p.
Calepinus Latin-magyar szótára 1585-ből Sajtó alá rend. --. Bp. 1912, Tud. Akad. XIII, [3], 483, [1] p.
Keresztneveinkről. Bp. 1914, Hornyánszky. 32 p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 15.)
A magyar tárgyas igeragozás. (Alaktani fejtegetés.) Bp. 1914, Hornyánszky. 76 p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 14.) Utánny.: Bp. 1970, Könnyűipari Gépi Adatfeld. V.
Nem-magyar keresztnevek jegyzéke. Sajtó alá rend. --. Bp. 1914, MTA. 20 p.
Magyar etymológiai szótár. Lexicon critico-etymologicum linguae Hungaricae. 1–2. köt. Bp. 1914–1944, Akadémia. 2 db. Társszerő: Gombocz Zoltán
La question wende. Paris–Bp. 1920, Soudier–Pfeifer. 36 p. (Questions de l'Europe Orientale 6.) Társszerző: Mikola Sándor
A magyar nyelvtudomány kézikönyve. Szerk. --. Bp. 1922-, Akadémia. Társszerzők: Gombocz Zoltán, Németh Gyula
Pozsony magyar, német és tót nevéről. = Századok, 1924. 7–10. sz. 695–713. p.
A honfoglaláskori Magyarország. Bp. 1925, Akadémia. 434 p. (A magyar nyelvtudomány kézikönyve I. 6.)
Latinbetűs helyesírásunk eredete. Bp. 1934, Akadémia. 45, [3] p. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből XXV. 4.)
Gombocz Zoltán emlékezete. Bp. 1936, M. Nyelvtudományi Társ. 26, [2] p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 36.)
A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karának adminisztratív és tanulmányi rendjére vonatkozó szabályok. Összeáll. --. Bp. 1936, Egyetemi ny. 162 p.
Jelentéstani kérdések. Bp. 1938, Magyar Nyelvtud. Társ. 33, [3] p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 42.)
Brünn nevéről. Bp. 1940, Egyet. ny. 19 p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 51.) Ua. németül 1941-ben.
Latin jövevényszavaink végződéseinek alakulásmódjáról. Bp. 1940, Magyar Nyelvtud. Társ. 29, [3] p. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 52.) Hasonmás: Bp. 1982, MTA.
Dolgozatok. 1. Bp. 1957, Akad. Kiadó. 70 p. (Nyelvtudományi értekezések 11.)
Dolgozatok. 2. Bp. 1963, Akad. Kiadó. 147 p. (Nyelvtudományi értekezések 41.)
Segédkönyv a szlavisztikai szemináriumi gyakorlatokhoz. Melich János válogatott írásaiból [... vál. és az előszót írta Kiss Lajos] [szerk. Kiss Lajos, Nyomárkay István]. Bp. 1995, ELTE. 224 p.

A nemzeti könyvtárra vonatkozó munkái:

Dr. Todoreszku Gyula (1866–1919). = Magyar Könyvszemle, 1919. 1–4. sz. 118–120 p.
Az 1899. év folyamán tanulmányi és gyűjtő utakra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1899. évi állapotáról. 1900. 78–88. p.
Az 1903. év folyamán kongresszusi és tanulmány-utakra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1903. évi állapotáról. 1904. 95–122. p.
Az 1904. év folyamán kongresszusi és tanulmány-utakra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1904. évi állapotáról. 1905. 96–120. p.
Az 1905. év folyamán kongresszusi tanulmány-utakra kiküldött magyar Nemzeti Múzeumi tisztviselők jelentései. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1905. évi állapotáról. 1906. 103–114. p.
Az 1909. év folyamán kongresszusokra és tanulmányutakra, valamint régészeti ásatásokra és néprajzi gyűjtőutakra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1909. évi állapotáról. 1910. 133–138. p.
Az 1910. év folyamán kongresszusokra és tanulmányutakra, valamint régészeti ásatásokra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1910. évi állapotáról. 1911. 131–169. p.
Az 1911. év folyamán kongresszusokra és tanulmányutakra, valamint régészeti ásatásokra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 1. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1911. évi állapotáról. 1912. 130–148. p.
Régi magyar nyomtatványok 1527-ből. (Öt hasonmással.) = Magyar Könyvszemle, 1912. 2. füz. 97–110. p.
Az 1912. év folyamán kongresszusokra és tanulmányutakra, valamint régészeti ásatásokra kiküldött magyar nemzeti múzeumi tisztviselők jelentései. 2. Könyvtár. = Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1912. évi állapotáról. 1913. 147–170. p.

Továbbá:

1915–1942 között a Magyar Nyelv című folyóiratot (Szily Kálmánnal és Pais Dezsővel), 1922-től A magyar nyelvtudomány kézikönyve című sorozatot (Gombocz Zoltánnal és Németh Gyulával) szerkesztette, 1916-tól a Magyar Könyvszemle szerkesztésében működött közre.
Tudományos közleményeinek száma körülbelül 1100. Tanulmányai, értekezései, könyvismertetései az Acta Linguistica Academiae Scientiarium Hungaricae-ban (1957–1958, 1963), az Akadémiai Értesítőben (1904–1915), az Archiv für Slavische Philologie-ben (1910, 1913, 1918, 1924), a Budapesti Hírlapban (1899–1900), a Budapesti Szemlében (1937–1938), a Collectanea Theologica-ban (1934), az Egyetemes Philológiai Közlönyben (1895–1933), az Erdélyi Hiradóban (1892–1893), az Erdélyi Múzeumban (1893–1895), az Ethnographia-ban (1895–1940), az Finnisch-ugrische Forschungen-ben (1913), az Irodalomtörténeti Közleményekben (1895), a Jagic-Festschrift-ben (1908), a Kőrösi Csoma-Archívumban (1927), a Magyar Könyvszemlében (1900–1910), a Magyar Népnyelvben (1941), Magyar Nyelvben (1906–1930), a Nyelvtudományi Közleményekben (1894-1935), a Revue des Études Hongroises et Finno-Ougriennes-ben (1924), a Šišićev Zbornik-ban (1929), a Suomalais-Ugrilaisen Seuran toimituksia-ban (1933), a Symbolae grammaticae in honorem Ioannis Rozwadowski-ben (1927), a Századokban (1924), a Szbornik’ Miletics’-ben (1933), a Zeitschrift für Slavische Philologie-ben (1924–1938).

Melich János – Bibliográfia:

Melich János. 1893–1932. jún. 3. [Bibliográfia.] Bp. 1932, Sárkány ny. 30 p.
Melich János irodalmi munkássága 1942. január 1-ig. = Emlékkönyv Melich János 70. születésnapjára. Írták tisztelői, barátai, tanítványai. Bp. 1942, M. Nyelvtud. Társ. 503–522. p.
Uray Géza: Melich János irodalmi munkássága 1942-től 1957-ig. (Kiegészítések a Melich-emlékkönyvben megjelent bibliográfiához.) = Magyar Nyelv, 1957. 1–2. sz. 18–19. p.


Róla szóló, válogatott szakirodalom:

Kolozsvár. Az erdélyi részek fővárosa. = Pesti Napló, 1893. 102. sz. Mell. 31. p.
Előléptetések a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. = Magyar Könyvszemle, 1897. 2. füz. 221. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
MTA tagajánlásai. Bp. 1900. 6. p., 1901. 5. p., 1902. 11. p., 1910. 5. p.
Előléptetések a M[agyar] N[emzeti] Múzeum Orsz[ágos] Könyvtáránál. = Magyar Könyvszemle, 1903. 1. füz. 91. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
Előléptetések a M[agyar] N[emzeti] Múzeum Könyvtárában. = Magyar Könyvszemle, 1905. 4. füz. 378. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
Dr. Melich János múzeumi őr kitüntetése. = Magyar Könyvszemle, 1911. 4. füz. 379. p.
Címadományozás és kinevezés a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtáránál. = Magyar Könyvszemle, 1912. 1. füz. 93. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
Személyi változások az Orsz[ágos] Széchényi Könyvtárban. = Magyar Könyvszemle, 1912. 3. füz. 280. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
Kinevezések és áthelyezések a M[agyar] N[emzeti] Múzeum könyvtárában. = Magyar Könyvszemle, 1919. 1–4. füz. 139. p.
Személyi változások a M[agyar] N[emzet] Múzeum könyvtárában. = Magyar Könyvszemle, 1916. 3–4. füz. 254. p. [Többek közt Melich Jánosról is.]
Az Orsz[ágos] Széchényi-Könyvtár új igazgatója. = Magyar Könyvszemle, 1919. 1–4. füz. 139. p.
Bajza József: Dr. Melich János. = Magyar Könyvszemle, 1923. 1–2. füz. 150–151. p.
Moór Elemér: Bolgártörökök és szlávok és a Melich-féle helynévkutatás. Szeged, 1930, Szerző. 43, [1] p.
Kornis Gyula: Melich János. = Emlékkönyv Melich János 70. születésnapjára. Írták tisztelői, barátai, tanítványai. Bp. 1942, M. Nyelvtud. Társ. 3–23. p.
Losonczi Zoltán: Melich János. (Születésének hetvenedik évfordulójára.) = Protestáns Tanügyi Szemle, 1942. 1. sz. 193–198. p.
Kniezsa István: A hetvenéves Melich János. = Magyar Nyelv, 1942. 4. sz. 225–231. p. Melich János fotójával és aláírásával
Melich János születése hetvenedik évfordulójának megünneplése a Magyar Nyelvtudományi Társaságban. = Magyar Nyelv, 1942. 4. sz. 231–249. p.
A Tudományos Minősítő Bizottság határozatot hozott a „tudományok doktora” és a „tudományok kandidátusa” tudományos fokozatok odaítéléséről. = Szabad Nép, 1952. 171. sz. 6. p.
Benkő Lóránd: Gondolatok Melich János nyelvtudományi munkásságáról. (Születésének nyolcvanötödik évfordulóján.) = Magyar Nyelv, 1957. 1–2. sz. 1–12. p.
Hadrovics László: Melich János 85 éves. = Magyar Nyelvőr, 1957. 4. sz. 507–511. p.
Pais Dezső: Melich János: A Honfoglaláskori Magyarország. = Magyar Nyelv, 1957. 1–2. sz. 13–17. p.
Kniezsa István: Johann Melich. = Studia Slavica Academiae Scientiarium Hungaricae, 1957. 1–4. köt. 1–5. p.
Urhegyi Emilia: János Melich 90. Jahre alt. = Studia Slavica Academiae Scientiarium Hungaricae, 1962. 3–4. köt. 483–486. p.
Baleczky Emil: Melich Jánosról. Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából. = Magyar Nyelv, 1962. 4. sz. 523–525. p.
Kniezsa István: Melich János. 1872. szeptember 16.–1963. november 20. = Magyar Nyelv, 1964. 1. sz. 1–3. p.
Gergely Pál: Melich János. (1872-1963.) = Magyar Könyvszemle, 1964. 2. sz. 175–176. p.
Lovas Rózsa: Melich János. = Nyelvtudományi Közlemények, 1964. 1. sz. 157–160. p.
Angyal Endre: Johann Melichs Lebensbahn und Schaffen. = Slavica, 1968. VIII. köt. [3], 7–23. p. Melich János reliefjének fotójával
Dezsényi Béla: A két világháború közötti emigráns-kiadványok beszerzése Bécsből és Bécsen át. Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár történetéből. = OSZK Híradó, 1970. 1–2. sz. 26–29. p.
Kiss Lajos: Gedenken an Johann Melich. = Studia Slavica Academiae Scientiarium Hungaricae, 1972. 3–4. sz. 397–411. p.
Kiss Lajos: Melich János emlékezete születésének századik évfordulója alkalmából. = Magyar Nyelv, 1973. 1. sz. 1–15. p.
Haraszthy Gyula: Melich János. 1872–1963. = Könyvtáros, 1980. 2. sz. 104–106. p.
Sebestyén Istvánné: Melich János. (1872–1963.) = Békési Élet, 1983. 4. sz. 506–509. p.
Kiss Lajos: Ünnepi beszéd Melich János szarvasi emléktáblájának leleplezésekor 1987. szeptember 16-án. = Magyar Nyelv, 1989. 1. sz. 121–123. p.
Kiss Lajos: Melich János alakja Szabó Dezső és Németh László irodalmi műveiben. = Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. [A Magyar Nyelvészek V. Nemzetközi Kongresszusának előadásai] Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Bp. 1991, Akad. K. 381–387. p.
Ondrus, Simon: Melich János etimológiái – mai szemmel. = Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. [A Magyar Nyelvészek V. Nemzetközi Kongresszusának előadásai]. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Bp. 1991, Akad. K. 602–612. p.
Kiss Lajos: Melich János. Bp. 1995, Akad. K. 93 p., [1] t. ill. (A múlt magyar tudósai.)
Álnevei és betűjegyei: ch., -gdi, G. P., K. p., Kemenes Pál, L. K., M.J., M., M-ch, Mehilyán dr., Melegdi János, -os, s., Szarvasi János. = Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. 18. köt. Bp. Argumentum - MTA, 1999. 783. has.
Sztripszky Hiador két levele Melich Jánoshoz. [Közread. és jegyz. ell.] Udvardi István. = Magyar Nyelv, 1999. 4. sz. 502–506. p.
Melich János és az erdélyi szász nyelvtudomány. Közread. [bev.] és jegyz. ell. Futaky István. = Magyar Nyelv, 2001. 3. sz. 358–362. p.

Felhasznált források:

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. 18. köt. Sajtó alá rend. Viczián János. Bp. 1999, Argumentum–MTA Könyvtára. 783. has.
Kniezsa István: A hetvenéves Melich János. = Magyar Nyelv, 1942. 4. sz. 225–231. p.
Losonczi Zoltán: Melich János. (Születésének hetvenedik évfordulójára.) = Protestáns Tanügyi Szemle, 1942. 1. sz. 193–198. p.
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002. 2. köt Bp. 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 864–865. p.
Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár története. 1802–1918. Bp. 2002, Országos Széchényi Könyvtár. 138 p.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 8. köt. Bp. 1902, Hornyánszky Viktor. 1046–1049. has.
Új magyar életrajzi lexikon. 4. köt. Főszerk. Markó László. Bp. 2002, Magyar Könyvklub. 644–645. p.
Új magyar irodalmi lexikon. 2. jav., bőv. kiad. 2. köt. Főszerk. Péter László. Bp. 2000, Akadémiai Kiadó. 1464–1465. p.
Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusai
Gerő Gyula: Magyar könyvtártörténeti kronológia. 996–2000. [Munkaadatbázis. Jelenleg nem kutatható.]
Rácz Ágnes: Az Országos Széchényi Könyvtár történetének kronológiája az alapítástól 2006-ig. [Munkaadatbázis. Jelenleg nem kutatható.]

Készítette: dr. Tokaji Nagy Erzsébet





Melich János és az erdélyi szász nyelvtudomány

A Münchenben megjelenő Südostdeutsche Vierteljahresblätter 12. (1963.) évfolyamában „János Melich und die siebenbürgisch-sächsische Wissenschaft. Zum 90. Geburtstag des bedeutenden ungarischen Sprachforschers” című méltatás jelent meg a kilencven éves Melich Jánosról (44—6). A meleg hangú írás szerzője Fritz Holzträger,1 Nagyszebenből 1961-ben Németországba áttelepült nyelvész, a magyar tudós életrajzának és főbb munkáinak ismertetése után kiemeli s adatokkal bizonyítja, hogy Melich pályafutása elejétől fogva különös figyelemmel kísérte az erdélyi szász kutatók tudományos eredményeit.2 Állítását alátámasztandó közli továbbá Holzträger Melichnek egy erdélyi szász tudóshoz 1900. február 24-én írt, név szerinti megszólítás nélkül maradt német nyelvű levelét, amelyből néhány mondatot itt magam is idézek: „Einen großen Theil meiner Kenntnisse verdanke ich der systematischen, vorzüglich organisierten philologischen Thätigkeit, welche die Siebenbürger Sachsen betreffs ihres Ursprunges ausüben. Mit Freude lernte ich, obwohl ich dem Berufe nach Slavist bin, aus diesen siebenb. Schriften, was wissenschaftliche Methode sei” — írta Budapestről a fiatal nyelvbúvár (45). A levél címzettjének Melich egyúttal elküldte a „Melyik nyelvjárásból valók a magyar nyelv régi német jövevényszavai?” című, akkor megjelent dolgozatát. Erre vonatkozik a levél befejező része: „Dies Ergebnis meiner Forschungen verdanke ich in erster Reihe jener philologisch geschulten Männer, welche die Frage des Ursprungs der Siebenbürger Sachsen so ziemlich endgültig gelöst haben. Als einem dieser Männer schicke ich das beiliegende Heft als einen kleinen Theil meines Dankes für das viele Gute, Schöne, was ich aus Ihren hochgeschätzten Schriften gelernt habe” (45).3 Holzträger közleménye végül arról tudósít, hogy Melich 1945 után újból felvette a kapcsolatot az erdélyi szász nyelvészekkel, személy szerint éppen vele, mint a Siebenbürgisch-Sächsisches Wörterbuch szerkesztőjével, ami tartós levelező viszonyt eredményezett.

Fritz Holzträger 1970-ben bekövetkezett halála után könyvtárának magyar vonatkozású részét családja áruba bocsátotta. A vevők egyike én lettem, s így került többek között birtokomba Melich János „Dolgozatok II.” címet viselő cikkgyűjteménye (NytudÉrt. 41.). Az agg tudós a következő ajánlással küldte a könyvet szász levelező társának: „Lieber Freund, dieses Werk welches so erwartet hast empfehle ich Dier [sic!] Budapest, 24 Juli 1963 János” A regensburgi család a megvásárolt könyvekkel együtt ajándékként elküldte számomra Melich Holzträger hagyatékában talált négy magyar nyelvű levelét és egy levelezőlapját. A „levelestáramban” őrzött kéziratos dokumentumok számos életrajzi adatot tartalmaznak, bennük Melich fiatalkorának a szászsággal kapcsolatos eddig ismeretlen eseményeiről is megemlékezik; érdemesnek látszik ezért néhány magyarázó jegyzettel közzétenni őket:

1. (2 lap.)

Bpest 1950 X. 26

Igen tisztelt Kedves Tanár Úr!

Okt. 11-én küldött levelében jól esett olvasnom, amit a magyar nyelvi tudása elsajátításáról ír. Mondhatom, hogy úgy szólván hibátlanúl [359] ír magyarúl. Bárcsak én tudnék ilyen hibátlanúl németűl írni. Kolozsvári egyetemi hallató koromban (1891—2-ben) együtt laktam Josephi nevű szász barátommal. Ő tőlem magyarúl, én meg tőle németűl akartam tanulni. De nem sokra mentünk, nappal az egyetemen voltunk, este meg ő szász barátaival állandóan kneipolt, s ha lakásunkon voltunk, barátai legtöbbször vele voltak nálunk, szászúl beszéltek, amiből én egy szót sem értettem. Különben idegen nyelvet én mindég igen nehezen tanultam. — Kedves Kolléga Úr írja, hogy Pesten Riedlt is hallgatta. Riedl 1904-ben lett Gyulai Pál utóda, ebből az 1904-ből és Kedves Kollega úr Korresp. Blattbeli cikkeiből következtetek arra, hogy hány éves lehet. Amikor Pesten tetszett járni, én már akkor magántanár voltam s vívtam irodalmi harcaimat. — A mit Kedves Kollega Úr küldött, azt én mind megkaptam. Nagyon sajnálom, hogy Kedves Kolléga Úr szept. 28-i küldeményemet nem kapta meg. Ma, okt. 26-án megreklamáltam a küldeményt. A póstán azt mondták, hogy ők csak azt tudják igazolni, hogy a határon a román póstának átadták a pakkot. Hogy a román posta mit csinált vele, azt ők nem tudják igazolni. Én hiszem, hogy ami késik, nem múlik, küldeményemet is meg tetszik kapni s akkor írni tessék. Őszinte nagyrabecsüléssel köszönti s zavartalan jó egészséget kíván igaz híve

Melich János

2. (2 lap.)

Bpest, 1950. dec. 14.

Igen tisztelt Kolléga Úr!

Nagyon, de nagyon örülök rajta, hogy küldeményem végre megérkezett, s hogy Kedves Kolléga Úr meg is kapta. Én itt Pesten megreklamáltam kétszer is — utoljára dec. 2-án — de póstánk a mai napig reklamálásaimra nem válaszolt (az Ön levelét dec. 6-án kaptam). Gondom van reá, hogy az EtSzót. 1—10 füzetét is megszerezzem, s a DOrtsn. u. Lehnw.et is, de még eddig nem sikerült őket előkeríteni. — Azokat a megjegyzéseket, melyeket az EtSzót. egyes cikkeihez írt, igen szépen köszönöm. Tudós, értékes megjegyzések, jó hasznukat vettem, példányomba bejegyeztem. — Jól esik elismerése, melyben az EtSzót. Grimm és Kluge szerencsés keresztezésének tetszik mondani. Sajnos, a magyar szókincsnek nincsenek olyan kitűnő szótárai, amilyenek az említetteken kívül Heyne, Paul, Schmeller s annyi más. Nekem sokszor magamnak kell napokon át tartó munkával egy-egy szó történetét kikutatnom, hogy etymológiájában valami nagyot ne tévedjek. — Hálásan köszönöm jókívánságait is, melyekkel munkám folytatásához megtisztelt. Nagyon is rájuk szorulok. Egyik jeles költőnk — elérvén a 70. esztendőt — a hozzá intézett üdvözlésekre egy ilyen kezdetű verssel válaszolt: „Ki megért már hetven évet, | Sokat az már nem remélhet |4 ... már pedig én nem a hetvenhez, de a nyolcvanhoz vagyok közel. „Unser Leben währet siebzíg Jahre, und wenn’s hoch kommt, so sínd’s achtzig Jahre, und wenn’s köstlich gewesen ist, so ist es Mühe und Arbeit gewesen ...” (Psalm 90: 10, Luther ford.). Nekem boldogság volt eddig dolgoznom, az Isteni Kegyelemtől én is kérek még pár évet s hozzá egészséget, hogy a további dolgozásom is — köstlich lehessen. — Önnek is, Kedves Kolléga Úr, munkájához jó egészséget kívánok, hogy dolgozhasson azon a szép és nagyértékű munkán, amely szívéhez annyira hozzánőtt. Az ünnepek és a közeli újesztendő alkalmából minden jót kíván igaz híve

Melich János

3. (Levelezőlap.)

Dr. Fritz Holzträger professor, Sibiu, Str. Praporgescu, Romania.

Feladó: Dr. J. Melich, Budapest, VIII. Család u. 10.

Kedves Kolléga Úr! Amikor a Magyar Etymologiai Szótár XI — XVII. füzetét csereképen megküldtem, ígértem, hogy megszerzem az I—X. füzetet is és csereképen meg fogom azt is küldeni.. Mind ez — úgy emlékszem — 1951 elején volt akkor, mikor 1950 nov.-ében végre az XI—XVII. füzetet meg tetszett kapni. Most örömmel írom, hogy a szótár 1., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10. füzetét sikerült megszereznem, a 2. és 3.-at még nem tudtam felhajszolni, de azt is keresem. Tisztelettel kérem megírni, reflektál-e a füzetekre még Kedves Kolléga Úr, mert ha igen, csereképen azokat is elküldeném. — Szorgalmasan dolgozom a szótáron, s kívánom, hogy válaszában Kedves Kolléga Úr is azt írja: zavartalan jó egészségben dolgozom a SSWbuchon. Es grüsst Sie auf das herzlichste tizenöt évvel idősebb társa, s így bátyja Melich János — Bp. 1952 aug. 3

4. (2 lap.)

Kedves Kolléga Úr!

Hálásan köszönöm szíves üdvözletét, mellyel kilencvenegyedik születésnapom alkalmából megtisztelt. Szellemes gondolat volt az erdélyi szász nyelven való köszöntés. Én az erdélyi szász tudományt nagyra értékelem. Tudós férfiai közül Schullerus Adolffal több levelet váltottam, a Korrespondenzblattba pár cikket írtam. Kisch Gusztáv besztercei lelkész, majd kolozsvári német nyelvi tanár jó barátom volt. 1904-ben Belgrádon át Bulgáriába utaztam, amikor egy Skorgril nevű várnai gimnáziumi tanárral Bulgáriát beutaztam.. Vissza hazámba Bukaresten át jöttem s a husvétot evangélikus szász templomban ünnepeltem, bár Bukarestben van magyar templom is. Besztercén és Segesváron 1908—11 években gimnáziumi érettségi kormánybiztos voltam. A mikor 1902—3-ban kolozsvári egyetemi hallgató voltam, lakótársam Joséfi nevű szász fiú volt s ezen a réven több szász hallgató barátjával megismerkedtem. Valamennyien többé-kevésbé tudtak magyarul, de olyan kitünően, ahogy kedves Kolléga úr tud, egyik sem tudott. Nagyon szépen köszönöm, hogy a müncheni Südostdeutsche Vierteljahresblätter-be életem munkájáról írni tetszett. Én a háború előtt a porosz Akadémiának tagja voltam, Vasmer ajánlott tagnak. Ez az Akadémia a háború után Deutsche Akademie lett s én, mint a réginek maradványa bennt maradtam, ma is tagja vagyok. Vasmer folyóiratába is irtam, de írtam Jagić, aki tanárom volt Bécsben, folyóiratába az Archiv für slavische Philologieba (halála után Berneker Erich volt a szerkesztő).

Szeretettel, nagyra becsüléssel köszönti kedves Kolléga Urat öreg barátja abban a hiszemben, hogy nem ez az utolsó levele.

Budapest, 1962 szept. 20

Melich János

5. (2 lap.)

Kedves Kolléga Úr!

Hálásan köszönöm cikkét, melyet rólam a Südostdeutsche Vierteljahresblätter 12. Jahrgang 1963 Folge 1. 44 lapján írt. Nagyon szellemesnek találom azt, hogy kedves Kolléga Úr vázolja azt, mit köszönhetek az erdélyi szász tudósoknak. Mert nagyon sokat köszönök nekik, s azt mindég hálával említettem, említem. Főleg Schullerus Adolftól tanultam sokat. — A franciák közül a Magyar etymológiai szótárt főleg Sauvageot Auriol, Antoine Meillet tanitványa dicsérte nagyon. Sauvageot jól tud magyarul, a báró Eötvös József tanára volt. Különösen dicsérte és dicséri a szótár helynévi cikkeit, amilyen cikkek egy világnyelv etymológiai szótárában nincsenek. Helynévi magyarázataimra én is sokat tartok. Senki nem tudja megcáfolni Szeben — Sibiu megfejtésemet.5 Nagyon büszke vagyok Pest nevének a megfejtésére, amely németül Max Vasmer Zeitschriftjében jelent meg. A tudomány addig azt tartotta, hogy Pestet bolgárok nevezték el Pestnek, igy pld. van [361] Wijk. Én azt bizonyitottam, hogy Pestet a magyarok nevezték el Pestnek nyelvük pest „ofen” jövevény, lehnwort? szavával. Magyarországon legalább öt Pest hely van. Bulgáriában egy sincs.6

Lieber Freund! Ich bedanke mich auf das wärmste für den schönen Artikel, welchen Sie über meine Wirksamkeit geschrieben haben. Mein Etymologisches Wörterbuch wird nicht fortgesetzt. Unter Lorand Benkös Führung ein neues wird herausgegeben, wo Ortsnamen ausbleiben.

Szivélyes baráti szeretettel üdvözli bátyja

Bpest 1963 jan. 23

Dr. Melich János


1Fritz Holzträger (Beszterce/Bistritz, 1888. június 11. — Regensburg, 1970. július 17.) jénai és budapesti egyetemi évek után 1910-ben egy erdélyi szász mondattani dolgozattal Tübingenben doktorált. Hazatérése után szülővárosában gimnáziumi tanár, illetve lapszerkesztő, majd 1934-től Nagyszebenben a Siebenbürgisch-Sächsisches Wörterbuch szerkesztője. Tudományos munkásságot főleg mint szócikkíró fejtett ki. A szótár szerkesztőségéből 1959-ben ideológiai hátterű szakmai nézetkülönbségek miatt kivált, s 1961-ben a német—román családegyesítési egyezmény keretében Regensburgba települt át (Die Siebenbürger Sachsen. Lexikon. Szerk. Dr. Walter Myß. Innsbruck, 1993. 200; Karl Kurt Klein, Fritz Holzträger 80 Jahre alt: Südostdeutsche Vierteljahresblätter 18. 1969: 49—51). Holzträger magyar nyelvű tanulmánya: Erdélyi szász hatert: magyar határ: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2. 1958: 63—73.
2Az “Emlékkönyv Melich János hetvenedik születésnapjára” c. Budapesten 1942-ben megjelent kötet bibliográfiájában (503—22) a Holzträgertől említett néhány munkán kívül jóval több adat mutatja, hogy Melich valóban gyakran s behatóan foglalkozott az erdélyi szász tudomány eredményeivel.
3Holzträger Georg Keintzel (1859—1925) szász nyelvészt tekintette a levél címzettjének, Melich viszont — aki már nem emlékezett fiatalkori küldeményére — Adolf Schullerust (1864—1928), a sokoldalú szász tudóst tartotta valószínű fogadónak. Ezt sejteti itt közölt 5. sz. levelének következő mondata is: „Főleg Schullerus Adolftól tanultam sokat”. Karl Kurt Klein „János Melich und Fritz Holzträger” c. közleményében viszont úgy véli, hogy a levél tartalma inkább Andreas Scheiner (1864—1946) szász germanista címzett voltát valószínűsíti (Südostdeutsche Vierteljahresblätter 19. 1970: 265—6). Klein azonban nem ismerte s így nem vehette figyelembe az 5. sz. levelet, amelynek idézett mondata a vitát Schullerus javára dönti el.
4Az idős tudós Vargha Gyula versének egy költői kifejezését — talán a könnyebb megértés kedvéért — prózaibb igével helyettesítette. A „Születésem napján” c. költemény kérdéses két sora pontosan így hangzik: „Ki leőrölt hetven évet, Sokat az már nem remélhet” (Vargha Gyula: A végtelen felé. Válogatott versek és fordítások. Bp., 1985. 261; vö. még: MNy. 1942: 246).
5Vö. Melichnek “A Szeben nevek” című tanulmányát: Dolgozatok II, 75—88.
6 MNy. 1938: 129—40 és Zeitschrift für slavische Philologie 15. 1938: 356—74. Vö. azonban: „A Pest hn. keletkezhetett magyar névadással ... de azt sem lehet teljesen kizárnunk, hogy a névadók bolgárok voltak” (Kiss Lajos, FNESz.4 1: 261).

Futaky István





Sztripszky Hiador két levele Melich Jánoshoz*

I.

Sztripszky Hiador Budapest, 1942. szeptember 24.

Igen tisztelt Professor úr!

Lappéldányokat nagyon későn kaptam Ungvárról1, azután meg jött a nyaralás, magam is két hónapot töltöttem Kárpátalján és így május 7-ki levelében foglalt kérésének csak most tudok eleget tenni. Egyidejűleg postára tettem kartonba foglalt két cikkemet. Egyik Csinagyovról2 szól, a másikat még nem méltóztat ismerni, éppen ezért ezt az újabbat elsőnek köttettem be.Ami azt a becses figyelmeztetését illeti, hogy nem vettem figyelembe sem a Lexicon Locorum-ot,3 sem Lipszkyt4, erre nézve a következő felvilágosítással szolgálok.

Lipszkym magamnak is van, még pedig szép használatlan vadonatúj példány, Grácban szereztem egy nyaralás alkalmával az ottani Cieslar-antikváriumból 5 schillingért. A Lexicont is jól ismertem, ámde még sem használtam őket, mert nagy okom volt reá. Lipszky nem járhatta be az egész Magyarországot, a helyneveket tehát nem közvetlen tapasztalatból ismerte meg, hanem az egykorú sematizmusokból. Ezekre nézve pedig nekem nagyon furcsa tapasztalatom van. Ha én Lipszkyt tót embernek, vagy legalább tótul is tudó gyűjtőnek fogom fel, akkor még jobban félek adataitól, mert hiszen még a felsőmagyarországi helységek tót neveit sem mindig adja helyes alakjukban. Sajtóhibája pedig nagyon sok helyt van. Éppen ezért én nem esküszöm úgy minden fenntartás nélkül Lipszkyre, ahogyan ezt nyelvtudósaink — éppen Professor úr példáján haladva — állandóan cselekszik5.

Az egyházi sematizmusokat ugyanis még ma is a régi kaptafa szerint készítik, kivéve az egy besztercebányait, mert ez valóban kitűnő (az Ipolyi-féle 1876. évi). A többi azonban úgy készül, ahogy legelső összeállítójuk anno Ádám megszerkesztette: egész ismeretanyaga évről-évre, illetőleg kiadásról kiadásra ismétlődik, egy-két változtatással (utolsó pósta miegymás). Az újabb kiadások szerkesztői mit sem törődnek azzal, helyesen közli-e az előd a község nevét, átveszi egyszerűen úgy, ahogy elődje könyvében látta. A magyar községekről természetesen nem szólok, csakis a nem magyarokról. Ebben a tekintetben például a munkácsi egyházmegye sematizmusai egyenesen elriasztók minden filológiai használatra.

Én eleget jártam Kárpátalja falvait. Ahol megfordultam, annak pontos nevét mindig feljegyeztem úgy, ahogy azt a nép ejti, azonban még sem merném állítani, hogy Kárpátaljának valamennyi községe nevét ismerem. Hogyan állíthatja mégis a sematizmus szerkesztője, hogy ő igenis ismeri s éppen ezért a magyar név mellett mindenütt odaírja a rutén nevet is. Úgy, hogy egyszerűen hisz az 1812. évi őssematizmus szerkesztőjének, aki minden ilyen nevet odapingált. Az a régi szerkesztő azonban bizonyára nem járta be Kárpátalja 600—700 községét, hanem csak amúgy hallomásból, hozzá írt leveleknek keltezéséből stb. írta le nevüket és íme ezek a nevek már vagy 30 általam ismert sematizmusban újból ismétlődnek — rosszul! Sokszor alaposan eltorzítva!

Veszem itt csupán szülőfalumnak, a beregi Selesztónak környékén lévő falukat, ahol mindenütt személyesen jártam, etnografizáltam és filologizáltam. Nos, én Berezînkî plur. tant. alakban ismerem a falu nevét, (magyarul Kisleányfalva), a sematizmus azonban singularisban Berezinka alakban közli, Ellenőrzésül kérdezősködtem a falubeliektől, s ezek egyebek között még egy falugúnyoló mondókával is megtoldották információikat: Berezînkî—Lalovo zdochlyj pîskor Barbovo.6 Itt a pluralis egészen világos. Munkács mellett van a sokat emlegetett Bubuliska. Ennek rutén alakja Bobovîšči. Kérdésemre: Odki-ste rodom?7 A felelet az volt: iz Bobovîšč. Itt is világos a plurális, de a sematizmus meg a mai hivatalos kárpátaljai nyomtatványok mégis singularisban írják: Bobovišče! Kuzminy szintén plur.t. alakja hivatalosan mégis Kuzmina. Packaňüvci nevét Packanyova alakra rontották.

Néhány község neve adjectivum: Studenyj, Huklivyj, Krîvyj, ezek kiegészítő főneve nyilván a patak, tehát Studenyj potok az eredeti alak, amint ezt a falu magyar neve is mutatja, Hidegpatak. A sematizmusok azonban mégis semleges nemre fordítják a hímnemet és Studenoje, Krîvoje alakban írják a falu nevét, vagy nőnemre: Hukliva. Mintha a nép olyan bornírtságra volna képes, hogy falujának Studenoje selo = Hidegfalu nevet képes lett volna adni! Sőt megtörtént az a butaság is, hogy Terebes-Fejérpatak egyesített két községnek nevét valami nyelvérzékét elvesztett tanító Trebušany-Bile alakra torzította a tanítókhoz intézett kérdőíven. Ezt a lehetetlen „Fehérfalu” alakot Petrov Elek minden megjegyzés nélkül elfogadta és kinyomtatta „Karpatorusskija meževyja nazvanija” c. könyvének8 27. lapján és ezt most már Petrov nevével szentesítve helyesnek gondolja mindenki és így is idézi.

Az Ung völgyében közel a lengyel határhoz volt hajdanában egy harmincados vámszedő hely. A belőle kialakult falu ezért rutén ajkon Stavnyj urjad alakot kapott, illetőleg lerövidült az első tagra, a nép tehát Stavnyj-nak mondja. A sematizmusban mégis semleges alakban szerepel: Stavnoje! Ugyanilyen helytelenség van Ökörmező nevében, amelyet a helyes Volovyj helyett neutrummal Volovoje alakban írnak és mondanak. Szerednye község nevét mindenki Szerednyojenak írja és mondja, mintha bizony volna mellette Krajňoje selo is, csak e napokban fejtettem meg a Literaturna Ned’il’a hasábjain,9 hogy igazi alakja Seredňovo, vagyis ahhoz a típushoz tartozik, [503] amely — ovo végzetével személyre mutató, akár a Davidkovo, Ardanovo, Janošiovo, de az emberek még sem akarnak nekem hinni és továbbra is csak Középsőfalunak mondják (Seredňoje) Seredňij úr falva helyett.

A névhamisításoknak teteje aztán a következő. Máramarosban a Tarac folyó torkolata táján volt a 15. században Bélavár nevű erőd. Mihályi J.10 diplomáiban többször is szerepel. Alatta épült egy rutén falu, s ez egyszerűen átvette a vár magyar nevét, lett belőle Bilovarec. Ámde e falu nevét sokan többes számú alakban is mondják, hiszen a rutén intelligencia nagyrészt elvesztette szláv nyelvérzékét. Valaki aztán a „Naš rodnyj kraj” c. folyóiratban cikket írt erről a faluról, a cikk címe Bilovarec, s mindjárt az első mondatban így kezdi: V našom sel’i v Bilovarcach ... Tehát egy és ugyanazon személy azon-egy helyen a singularist keveri a pluralis alakkal!

Községeink rutén neve körül tehát szörnyű zavarok vannak. Minthogy pedig azt az ankétot, amelynek során a tanítók Petrov számára a faluk dülőneveit gyűjtögették, 1924-ben én indítottam meg, s ezt Petrov nyugtázza is fent idézett könyvében, szeretném, ha a félben maradt munkát folytathatnók. Mert a szétküldött kérdőívekből alig a fele érkezett vissza Petrov kezéhez, s ami be is jött, tele van tévedésekkel és hamisításokkal. Ezt én azóta minden nyári vakációm alkalmával a hely színén ellenőriztem, s onnan tudom, hogy az anyag nagy része hamis. Filológiai célokra legalább is megbízhatatlan. Éppen ezért most már Sztojka püspök11 segítségével szeretném kiegészíttetni, illetőleg a papok révén az összes községek nevét a sematizmus számára helyes alakjukban összeíratni. Ehhez a vállalkozáshoz majd a maga idején szeretném megnyerni Professor úrnak szíves támogatását.

Nos, és hogy állunk Lipszkyvel? Az ő nagy könyvéhez az anyagot bizonyára ilyen szerkesztésű sematizmusok adták, mint aminő a munkácsi s éppen ezért én nem tartom megbízhatónak. Ellenőriztem Lipszky adatait az általam jól ismert községnevekkel és íme ezeket találtam.

640. lap: Szent-Miklós h(ung), Czinadno s(lav), Csinadjovo rut(enisch). A tót alak nyilván sajtóhiba Czinaduo helyett, de különben is tót neve a falunak nincs, nem is lehet, ott tótok sehol a környéken sincsenek.

103. lap: Csapóczka h., Czapowec sl., Csopüczi ruth. Itt kettős a hiba: tót neve egyáltalán nincs, rutén neve pedig nem lehet ü-vel, mert itt u dialektus járja. Koň, vol helyett itt kuň, vul alak él, tehát a helyes alak Csopuvci volna s így is van, apám parochiájának közvetlen szomszédságban, tehát bizonyos vagyok benne.

82. lap: Bubuliska h., Bobowisstě sl., Boboviscse ruth. Lipszky úgy látom, tudott tótul, ezért tótos ragot ad a rutén falu nevének. Ámde a hiba ott van, hogy a név helyesen plur.t. Bobovîšči és nem singuláris.

347. lap: Kövesliget h., Drahowá rut., Dragujesty val. Aki hisz Lipszkynek, ebből azt látja, hogy a falu nőnemű. Ámde miféle főnévi kiegészítő járulhat hozzá, ha ez birtokos jelző? Semmiféle, mert a név helyes alakja Drahovo id est selo. Mutatja ezt az oláh név is. Hogy pedig nem sajtóhibával van dolgunk, ezt az igazolja, hogy a 152. lapon idézi a rutén szót külön címszó alatt is, ugyancsak Drahowá alakban és pedig nyilván tót melléknév gyanánt, hosszú á-val. Lipszky tehát a rutén neveket önkényesen tótosítja még olyan helyeken, ahol tótnak ija-fija sincsen. Sőt csehesíti ezeket, pl. a 308. lapon Kirva hungarice, Kr iwá vel Krywá slavisch. Két alakot is idéz, azonban egyik sem jó, mert a helyes alak Krîvyj, id est potok.

170. lap: Falucska h., Bogorowica vel Bogarowicza ruth. Itt is két alakot mond, holott az igazi egy harmadik: Bogerewica. Ez sem sajtóhiba Lipszkynél, mert a 66. lapon ugyancsak Bogorowica-t ír.

Nem folytatom tovább, mert különben ki kellene írnom Lipszky neveinek százait és sorra javítgatnom. Ezért nem hivatkozom én reá.

Ami pedig a Lexicon Locorum-ot illeti, ezt sem lehet hibátlannak mondani. Legalább is nem filológiai erudicióval készült, mert éppen olyan, mint Lipszky. Így pl. Bereg-Szentmiklós nevét Csinadüs-nak írja. Az s végzet teljességgel érthetetlen. Végzetek szerint összeállított helynévgyűjteményben ilyeneket találok: Fornos, Fogaras, Talamáš, Berlebaš, Koňuš, Verbjaš, Gancoš, Gojdoš, Rosoš, — ámde ezek egyike sem vonható a Csinadüš-typushoz, mert az ü hang világosan mutatja, hogy ez az etymologiai o helyett áll. E falu egész környéke ugyanis ü dialektust beszél, vagyis a zárt szótagú -ov végzetet ü-vé változtatja, ebből pedig világosan következik, hogy a falu neve a valóságban Csinagyüv-nek hangzana (ha ez egyáltalán igaz volna) t.i. az etymologiai Csinadov helyett. Ámde a valóság az, hogy Szentmiklós rutén neve, Csinagyovo-nak hangzik (az -ov zárt tag az -o hozzákapcsolódása folytán nyílt -ovo alakká válik s emiatt az etymologiai o visszatér). Csinagyüv csakis a falu magjának neve, ott ahol az ősrégi kastély van, ez pedig kiegészítő főnévvel Csinagyüv dom-ot jelent azaz Csinad úrnak a házát. Erről a magról ezután az egész falut is elnevezték, de már Csinágyovo selo értelemben, ezért hangzik a falu neve a valóságban Csinágyovo és nem Csinagyijevo. Ezt tanulmányomban részletesen beigazoltam.

Ezek szerint a Lexicom Locorum-beli Csinadüs alaknak éppen úgy nem vehettem semmi hasznát, mint a Lipszky-féle Csinadno vagy Csinaduo alaknak. Én a hely színén számtalanszor megfordultam, a községnek alaprajzát is térképeltem, a nyelvjárást jól ismerem, éppen ezért fent mondott tapasztalataim alapján azt tartom, hogy az összes helynévgyűjteményeinket alaposan felül kellene vizsgálni, a nevek helyes alakját megállapítani és csak azután lehet reájuk hivatkozni nyelvi tények igazolására teljes megnyugvással.

Tisztelő híve:

Dr. Sztripszky Hiador                                                                                     

II.

Méltóságos Dr. Melich János
egyetemi tanár úrnak
Budapest X.
Család utca 10.

Igen tisztelt Professor úr!

Okt. 3-án kapott lapjára sietek az értesítéssel, hogy a küldött cikkeket természetesen ajándéknak szántam, Örülnék, ha elolvasná s esetleg okulásomra valamit hallhatnék róluk, akár telefonon is. Küldésük a május 7-ki levélben foglalt kérésére történt, de bizony én kéretlen is megküldtem volna. Lipszkyről a véleményem változatlan. Igaz, hogy az adatot meg szokták vizsgálni felhasználás előtt. Ámde ki áll jót azért, ha valaki készpénznek fogadja el a „Csinadüs” alakot és ezzel nyelvi tényt akar igazolni? Aki nem ismeri a rutén dialektusokat, meg a hely színét, honnan tudhatja, hogy melyik adat jó és melyik rossz? Hiszen az nem egyéb, mint egyszerű sajtóhiba, Csinadüv helyett! Átvizsgáltam a rutén helyneveket Lipszkyben, mondhatom, teljességgel megbizhatlanok: oláhosít, tótosít, sőt csehesít L(ipszky) Ilyen monstrumok vannak nála: a helyes Dubrinics ott Dubriňče, Remetá helyett Remjut (plur. gen-i alak!), Alsó Vissó pedig Dolnj Wysseň — lucus a non lucendo; Dolhának rutén neve Dovhoje helyett Dohé; Neresnîca nála Něrežnice, Bilke ottan Bjlek vel Bilok (megint a plur.gen!), Rakasznak neve Rokúsy. Rahóé pedig Ráchowá! Melyik nyelvész indulna el ezek alapján? A népnek én bizony jobban hiszek, mint Lipszkynek. Bilke [505] neve a ruténban plur.tantum: Bilkî, iz Bilok, u Bilkach; absurdum tehát a L(ipszky) Bilok alakja. Honnan tudhassa a nyelvész, h(ogy) Dulowá-e a helyes, vagy a Dulovo? Hisz alakilag mindkettő jó! Én azonban tudom, h(ogy) csak az -ovo végzetű a helyes.

Budapest, 1942. október 3.

Igaz tisztelettel,

Sztripszky


* A levelek lelőhelye: MTA Könyvtára Kézirattár MS 5344/413.
[1]1 Melich János tagja volt a Kárpátaljai Tudományos Társaság Ruszin nyelvi és irodalmi szakosztályának. Vö. Csatáry György (szerk.), Zorja-Hajnal. A Kárpátaljai Tudományos Társaság. (1941—1944). Beregszász—Budapest, 1995. 6.
[1]2 A Magyar eredetű ruszin helységnév: Beregszentmiklós — Csinagyievo c. cikkről van szó. Megjelent: Kárpáti Híradó, Ungvár, 1942. IV/5, IV/9.
[1]3 Lexicon universorum Regni Hungariae locorum populosorum ... anno 1773 officiose confectum. Magyarország helységneveinek 1773-ban készült hivatalos összeírása. Kiadja a Magyar Békeküldöttség. Bp., 1920. A vármegyei adatszolgáltatáson alapuló helységnévtár Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratos változatát 1891-től rendszeresen használta Petrov Alekszej pétervári orosz kutató, aki a Lexicon alapján 1911-ben a „magyarorosz” — ruszin nyelvhatárról egy tekintélyes kötetet jelentetett meg. Vö. Petrov A., Pregyeli ugroruszkoj recsi v 1773 g. po officialnim dannim. Materijali dlja isztoriji Ugorszkoj Ruszi. VI. k. Sz. Peterburg, 1911. A magyar békeküldöttség által, a Magyar Országos levéltárban őrzött eredeti példány alapján kiadott Lexicon bevezetőjében Petrov említett művére több utalás is történik. A történeti Magyarország néprajzi térképéről és Szlovákia történeti demográfiájáról írott munkájában Petrov már a nyomtatott Lexicont használta, melyet korrekt, pontos, hiteles forráskiadásnak tartott. Vö. Petrov A., Náro­dopisná mapa Uher podle úredního Lexikonu osad z r. 1773. Praha, 1924; Petrov A., Prispěvky k historické demográfii Slovenska v XVIII—XIX. století. Praha, 1928.; vö. még Hajdú Mihály, Az 1773. évi helységnévtár névvégmutató szótára. Bp., 1987.
4 Lipszky térképeiről l. Papp-Váry Árpád, Mit adott a magyar térképészet hazánknak és a világnak? Frisnyák Sándor (szerk.), A Kárpát-medence történeti földrajza. Nyíregyháza, 1996. 239—48; Uő., Lipszky János élete és életműve: Frisnyák Sándor (szerk.), A Felvidék történeti földrajza. Nyíregyháza, 1998. 235—41.
[1]5 Sztripszky Hiador XX. századi dialektológiai pontosságot kér számon a két becses történeti forrásunktól.
[1]6 Magyar jelentése: Berezinka Lalovo döglött csík Barbovo. (Lalovo: Beregleányfalva; Barbovo: Bárdháza.)
[1]7 Jelentése: Hová való?
[1]8 Vö. Petrov 1929.
[1]9 Vö. Jak treba zbiraty material dlja szlovarja. Literaturna negyilja II. 1942. 19. sz. 199—201.
[1]10 Mihályi János, Máramarosi diplomák a XIV. és XV. századból. Máramarossziget, 1908.
[1]11 Sztojka Sándor munkácsi görögkatolikus püspök. Vö. Zorja-Hajnal I. évf. 1941. 1—2. sz. 17—9; III. évf. 1943. 1—4. sz. 564—69.