„Csak küldöm a jeleket?” (Terényi Ede: EMBER A ZENE MÖGÖTT)

Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - „Csak küldöm a jeleket?”

Az életút vége felé gyakran merül fel az alkotóban, hogy ki is fogta azokat a jeleket, amelyeket műveiben foglalva szétküldött a világba? Mert ha senki sem fogta ezeket a jeleket, akkor minden hiábavaló volt; a küzdelem, a fáradság, a bizakodás, a remény, ami a jelek „postázásához” szükségeltetett. A kétség azért merül fel az alkotókban, mert mind ritkábbak lettek a visszajelzések a 20. század folyamán, és lassan szinte teljesen ki is maradtak. Úgy tűnik, üres térbe kiáltjuk be mondanivalónkat. Lemondott az emberiség a gondolatok, eszmék ütköztetéséről, a vélt vagy valóságos igazságokért való jogos kiállás bátorságáról, a harcról pedig már régen teljesen le is szoktunk.

Kiért harcolni, és miért? Úgy véljük, nincs már igazi tétje a dolgoknak. Ez már régen nemcsak kiábrándultságot szült, de közönyt. Még a szeretett dolgok mellett is hidegen, érdektelenül megyünk el. Honegger még kategorikusabban fogalmaz: „… nem magamért aggódom, hanem azokért, akik ezt a hivatást választják, mely napról napra sivárabb lesz, a rutin áldozata. Zenekultúránk vége felé, mely kevéssel előzi csak meg kultúránk végét, világos szemmel kell tekintenünk, úgy, mint a halál elé. Nem vallana éles látásra, ha ezt tagadni akarnánk. Nem használ semmit, ha fellázadunk ellene. Hidegvérűen kell tudomásul vennünk (…). S ha műveink néhány barátnál és kortársnál tetszésre találnak, úgy ez legyen fizetségünk s benső örömünk: ez az egyetlen előjog, amit nem lehet elvenni az alkotótól.”

Az információ-felvevőkben, tehát bennünk, emberekben kereshető a kialakult helyzetért a hiba? De mi magunk is alá vagyunk vetve egy olyan információ-áradásnak, amely a nap minden percére milliószámra ontja ránk a tudnivalókat – a fogkrémhirdetéstől a legújabb asztrológiai felfedezésekig. Szédületes mennyiségű információból kell kiválasztanunk a nekünk legmegfelelőbbet, és azt meg is kellene őriznünk a következő hasonló információ-vételig, és így lassan egy egységes elemekből álló információláncot kellene kialakítanunk. Ilyen információ-láncot alkothatnak az általunk felfedezett, megszeretett alkotó fő műveinek képzeletünkben egységes képpé összeálló sora. Ehhez hozzátartozik az információláncot alkotó művek időnkénti újrahallgatása és a bennük való elmélyülés élménysora. Kinek van erre ideje, idege, benső kívánalma, lelki csöndje? Ilyen jelenséggel tömegméretben igazán csak a zene századában, a nagy 19. században találunk tömeges példát. Az akkori zenehallgatást, zenevágyat, zenei kitárulkozást vettük át a nagy művekkel együtt. Tehát örökségként visszük tovább, nemcsak azt, például, hogy milyen szép egy Brahms-szimfónia, hanem azt is átéljük, hogy az akkoriak milyen lelkesen, idvezülten hallgatták ezeket a remekműveket. A ZENÉT MA IS 19. SZÁZADI LÉLEKKEL HALLGATJUK. És ugyanazokat a jeleket vettük át, amelyeket az akkori hallgatóság befogadókészsége felismert és szavakba foglalt. Ezek a művekből sugárzott jelek lassan egyetlen jel-fókuszpontban sűrűsödtek össze, amely rendszerint egy műben és annak címében vált ismertté. Ilyen cím a Für Elise – amit valahogyan úgy élünk meg, hogy FÜR LELKI TISZTASÁG. Ilyen JEL, Händelre vonatkoztatva, az ALLELUJA-kórus a Messiásból. Mozart Eine kleine Nachtmusikja is JEL, mindenki azonnal érti és azonosítja is a szerző személyével és életművével.

A modern korban is van bőven JELÜNK: Stravinsky Tűzmadár címadása fenomenálisan jellemzőnek bizonyult a száz--ad folyamán, úgyszintén Bartók ALLEGRO BARBARO címadása is mindent magába foglal szerzőjéről és életművének legbensőbb élménymagjáról. A JEL alkalomadtán lehet egy zenetechnikai kifejezés is: DODEKAFÓNIA, és azonnal mindenki tudja, hogy Schönbergről van szó, az elméletalkotóról és életművéről.

Lehet egyetlen akkord, mint például a Trisztán-akkord, és Wagner szellemiségének egyik nukleáris atommagját képzeljük maguk elé, amiből pillanatok alatt összeáll a Wagner-imázsunk. Ne becsüljük le az ilyen ún. általánosításokat, mert lényeget hordoznak, JELT, amiben minden összesűrűsödik. A mai világban felbecsülhetetlen értékű eredmény, ha egy zeneszerzőről életműve alapján egy JEL kitűnik, abból a sok ezerből, amit műveiben felhalmozott. Ezt a JELET mindenki fogja és visszajelzi.

HELIKON XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 12. (602.) SZÁM — JÚNIUS 25

http://www.helikon.ro/index.php?m_r=2993