Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.]

A magyar nyelv szótára, népszerű nevén „a Czuczor–Fogarasi” 1862 és 1874 közt megjelent hatkötetes magyar szótár. Az első tudományos igényű egynyelvű magyar értelmező szótár, nagy hatású és sokáig használt mű, Czuczor Gergely bencés papköltő és Fogarasi János jogtudós és nyelvész munkája.

Elkészítésére Czuczor, aki 1836-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályán rendes tag, Fogarasival az Akadémiától kapott megbízást az Akadémia 1844. december 16-ai közgyűlésén. Maga Széchenyi István kereste fel a pannonhalmi főapátot, hogy Czuczor a munkához megkapja elöljárója hozzájárulását. Czuczor ezután költözött Pestre, 1845-ben.

A szerkesztők a magyar irodalmi alkotásokból, a köznyelvből gyűjtöttek, tulajdonneveket és a nyelvújítás során keletkezett szavakat, az elavultnak tekintett, illetve nyelvjárási szavakat is felhasználták. Bár a megbízás értelmező szótárról szólt, munkájuk kiterjedt a szótörténeti elemzésre is.

Czuczor az 1848-as forradalom leverését követően börtönbe került, de a munkát ott is folytatta. Hatéves ítéletét nem kellett letöltenie, mert az Akadémia kérelmére 1851-ben kegyelmet kapott. Ezután 1866-ban bekövetkezett haláláig már szinte csak a nyelvtudománnyal foglalkozott.

1845-től Czuczor és Fogarasi együtt dolgozott a szótáron, Czuczor halála után Fogarasi egyedül irányította az anyaggyűjtést.

A szótárt az Athenaeum adta ki hat kötetben.

Az MTA nyelvtudományi bizottsága 1895. december 12-én határozta el Volf György javaslatára, hogy az addigra már elavultnak kikiáltott szótár helyett újabb készüljön. Ilyen (átfogó, befejezett stb.) szótár azonban az 1950-es évekig, a kommunista éráig, nem készült. Az akkor megjelent szótárak (A magyar nyelv értelmező szótára, hét kötetben, 1959, és A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, három kötetben, 1967–1976) az azóta eltelt időszak alatt végképp elavultak.

A Czuczor–Fogarasi ma a 19. század közepe nyelvállapotának és a magyar nyelv eredetének kutatásához kulcsmű.

wikipwdia.hu

ELŐBESZÉD.

Ezen szótár keletkezése; akadémiai utasitás és a szerzők vezérelvei annak készitésében.

Még 1839-ben tett az Akadémia készületeket egy nagy szótár létrehozására, e czélból utasítást dolgoztatván. Az utasítás a tagok számára 1840-ben kinyomatott és a tagok az Akadémia zsebszótára fonalán munkálataikat osztályonként meg is kezdették.

Egykét évi tapasztalás az időnként befolyt mutatványok és eléadások nyomán azon meggyőződést kelté, miszerént minden egyes tag saját nyelvtudományi elveiből és készültségéből indúlván ki, az egyes czikkek sokszor a legkülönbözőbb és eltérőbb nézeteket tünteték elé. Mely eljárás ha folytattaték, a szótár csupa vegyes nyelvnézeti elemeket tartalmazandó vala.

Elhatároztatott tehát 1844-ben, hogy más útra térve, az Akadémia kiválóan két szakférfit bízzon meg az egésznek elkészítésével. S e nagyszerű bizodalommal legkisebb igényünk és befolyásunk nélkül mi tisztelteténk meg. Mi érezve e megbizatás véghetetlen fontosságát s hiányos ismereteinket, aggodalommal, de az ügy létesülendése végett, hogy az egyszer általunk bemutatott munkát aztán az egész nemzet vihesse a tökély lehető fokára, minden tőlünk kitelhető áldozatra is készen állva, a választásnak, jobban parancsolatnak hódoltunk. És miután egyszer magunkat elhatároztuk, teljes erőnket és tehetségünket annak végrehajtására fordítók, az általános utasitáson kivül különösen még azon meghagyást is nyervén, hogy kettőnk közötti vélemény különbség esetében, az egyes tárgyat eldöntés végett a nyelvtudományi osztály elébe terjeszszük. De amire szükség egyszer sem vala. S hogy az Akadémia sőt az egész olvasó közönség a munka belső minőségéről is tudomást szerezhessen, magunktól is számos mutatványokat közlöttünk és független eléadásokat tartottunk, mintegy kikémlelendők illetékes férfiak nézeteit; és amik nagyobb részben mind az Akadémia mind a közönség helyeslését megnyerték vala, azokat követtük a további munkálatokban. De maga az Akadémia is azon kivül, hogy évenkinti bizottságok utján tudomást kivánt szerezni a munkálatok eléhaladásáról, több izben különösen az iránt is küldött ki kebeléből szakférfiakat, - mint alább elé fog adatni - hogy a dolgozatokat belső tartalmukban és minőségökben is megvizsgálva, illetőleg vitatva ez iránt is tegyenek jelentést az Akadémiának.

Igy készült el 1844-től kezdve és csupán a politikai zavarok évei alatt megszakadva, 1861-dik évnek mintegy közepéig az egész szótár, s tett jelentésünkre a nyomtatás azonnal megkezdetett.

Ennyi év lefolyta alatt kétségen kivül változhatának egyben-másban nemcsak a mi nézeteink, de a tudományok némely egyes szakmái, tételei is, melyekre vonatkozás fordúlhat elé munkálatunkban, módosulatokon mehetének által.

És noha nyomdába adás előtt még egyszer keresztülfutjuk az egyes czikkeket s hirtelenében kiigazítjuk és pótoljuk a nézetünk változtával vagy tágasbultával kiigazitandókat és pótolandókat; de annyira még sem dolgozhatjuk újra, mint nagyobb tökély elérhetése végett kivánatos volna; különben még egyszer 15 év kivántatnék átdolgozásához, s ekkor alkalmasint újból kellene ez eljárást ismételnünk. Aztán nem is tudhatunk mindent, mert, miként az irás mondja: bennünk is csak rész szerént vagyon az ismeret.

Adjuk tehát dolgozatainkat úgy, mint a mondott körülmények között adhatjuk, legfőbb igyekezetünket arra fordítván hogy azok mi hamarább világot lássanak. Az Akadémia sőt az egész nemzet dolga aztán - amire nézve már is hol gáncsolólag, hol méltánylólag nagy részvét és igy minden tekintetben örvendetes jelenségek mutatkoznak - azokba bele tekinteni, a hiányokat annak helyén és idején kipótoltatni, a hibákat kiigazittatni s ekképen - talán egy pótlékkötetben - azokra a koronát is föltétetni.

Azonban, hogy akár eljárásunk kellőleg méltányoltathassék, akár a hiányok és hibák alaposabban eltávolíttathassanak, szükséges itt egy előbeszéd alakjában eléterjesztenünk:

I. Az eredeti utasítást, későbbi eléterjesztések és vizsgálatokra következett jóváhagyásokkal vagy útbaigazításokkal együtt;

II. Részletesb igazolását azon elveknek, illetőleg eljárási módoknak, melyeket a munkálatok folytán az általános utasítások nyomán szem előtt tartánk;

III. Dolgozatunk rendszerét egy egészben, mely a szótár egyes czikkeinek készíténél vezérfonalúl szolgál vala.

[…]

ELSŐ RÉSZ.

A nagy magyar szótár belső elrendelésének s miképeni kidolgoztatásának terve.
Utasításul a magyar Tudóstársaság tagjainak. 1840.

[…]

II. A nagy magyar szótár miképeni dolgoztatásáról.

Előre bocsátván, hogy a nagy szótár írása két külön munkálatból, úgymint a szók teljes összegyüjtéséből, továbbá az egyes szók kidolgozásából áll: a társaság nem tartotta szükségesnek ez utóbbit az elsőtől felfüggeszteni; ugyanis a szók magyarázatához előre hozzá lehet fogni, és pedig ilyenképen:

1. Vétessék vezérkönyvül a m. tud. társaság által kiadott Zsebszótár; menjenek ennek minden czikkelyén végig az osztályok, mindenik kiírván belőle azon szókat, melyek vagy kizárólag hozzátartozók, vagy módosított, átvitt, alkalmaztatott értelemben jőnek benne elő. Ki levén így minden osztály jutványa írva, osztassék fel az, az értelem-magyarázat kidolgozása végett, az illető osztály tagjai között, kik mind azon czikkelyeket, melyek másokkal családi rokonságban állanak, egyetértőleg, tudományos megkülönböztetéssel fogják kidolgozni; ily egymásra ügyelő figyelmet fognak például kivánni ezek: inger, báj, kellem, kecs, kedvesség; vagy: ijed, rémül, retten, borzad stb.; vagy: elme, ész, értelem, okosság; indulat és szenvedély; öröm, kéj, gyönyör, elragadtatás, és száz efféle. Az ily felosztás után fenmaradó szók osztassanak fel azután osztálybeli különbség nélkül a rendes, és netalán vállalkozó tiszteleti és levelező tagok közt.

2. Aki osztályrészéből bizonyos számú szót kidolgozott, azt azonnal felolvashatja vizsgálat végett a kis gyűlésben a nélkül, hogy betűrendet tartson, vagy arra várakozzék; tekintettel azonban azon szókra, melyeknek értelme, mint fenebb említetett, egyebekkel összevetve határoztathatik csak el lehető legpontosabban.

3. Az így felolvasott s helybenhagyott munka, egy különösen e végre készült jegyzőkönyvbe úgy irassék, hogy a magyarázott szók mindenkor kitetszőleg vagy felűl magánosan álljanak. Munka-egyszerítés végett e jegyzőkönyvnek csak egyik lapja irassék be, hogy betűrendezéskor azokat elszelni, és így könnyebben sorozni lehessen.

4. Ami az így összeszedendő szók szerkesztését illeti, minthogy az még talán csak huzamosb idő lefolyta után kezdethetik meg, e kérdésbe a nagy gyülés nem ereszkedvén, a jelen pontbeli határozat szerint intézendő munkálkodásnak minél elébbi megindítását a kis gyülésekre bízta.

III. Dolgozat-példányok. [5]

A, hangzó s egyszersmind legelső betű az Abc-ben, mely a nyelvünkben uralkodó hangosztály szerint a mélyekhez vagyis vastagokhoz tartozik.

A szokás két egymástól alaposan különböző a betűt ismer: zárt és nyíltat. A zárt, valamint a nyílt, ismét vagy rövid, vagy hosszú. Zárt rövid a van ezekben: harang, akarat; zárt hosszú ezekben: aara, amaara, a mi csak némely vidékek sajátja. A felső vármegyék, Hont, Bars, Nógrád stb. a zárt rövid a helyett nyílt röviddel élnek, s a magam nálok mägäm, harag häräg. Nyílt hosszú á van ezekben: kár, vár, tár; mely mindenkor vonással jegyeztetik. Az írói nyelv s míveltebb beszéd mind ezekből csak a zárt rövid a-t, s a nyílt hosszú á-t fogadta el, vonással emezt, amazt vonás nélkül.

A vont á hosszú tagot tesz a versmértékben: ád, ár; a vonatlan magában mindig rövidet: hamar, magyar; de hosszút, ha utána ugyanazon szóban két mássalhangzó következik adna, vannak. Ugyan ez törvénye minden hangzónak. A cz, cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs, nem tesznek két mássalhangzót.

A zárt rövid a igen rokon a rövid o hangzóval. A régieknél Arad=Orod; Tihany=Tichon; Bihar=Bihor. Dunántúl: háza, látna helyett hallani: házo, látno. A mai írónyelvben is vannak példái az ily felcseréléseknek: álmadat, álmodot; lakadalom, lakodalom.

A, a betű jelenti 1) a hírtelen zaj által meglepettnek, vagy valamely váratlan esetre föleszmélőnek figyelmét vagy figyelmeztetését, s ilyenkor mint felkiáltó vagy figyelmeztetö hang mind elűl, mind utól tétethetik. A! harangoznak; amott a! ahon a! Hihetőleg ezen rövid a kapcsoltatott eleinte mutatóul s határozóul a nevek elejéhez is: a vár, a ház; amint ezeket némely vidékek maig is röviden ejtik. l. Az, a.

2) Jelent mindenféle indulatot és szenvedélyt, u. m. haragot, boszankodást, fájdalmat, csodálkozást, s ilyenkor hangja az indulathoz képest változó; de többnyire hosszú, vagy a h betűnek gyenge leheletét is felveszi: ah! áh! hah! stb.

3) Jelenti az egyes 3-dik személyt az igéknél, vagy annak birtokát a vastag hangú neveknél (l. Ő.), de ezt nem mint eredeti, hanem az ő-ből hangrendesen elváltozott rag: ad-a, adt-a, adni-a; s a neveknél: kalpag-a, tor-a, vár-a. Az ily ragozatokban: ad-j-a, hí-v-a, ro-v-a, kalap-j-a, munká-j-a, ha-v-a, sa-v-a, a j és v segédbetűk.

Néha pedig, szükségtelenül, hihetőleg a késedelmes nyelv hibájából, a szók végéhez ragasztatik: máj-a, zúz-a, tors-a, máj, zúz, tors helyett. Ilyenkor, minthogy értelmet nem változtat, el is hagyathatik.

Vég, fn. -et; jelent 1) határt időben és térben: világ vége, bot vége, vége az életnek. 2) Jelenti Magyarország határvidékét s a határőrzőket egyszersmind:
    Vitézek! mi lehet
    A kerek föld felett
    Szebb dolog a végeknél.
                    (Balassa.)

3) Rőfös portékákban valamely egészet, mint: vég vászon, vég gyolcs, vég posztó.

Származékai: véges, végetlen, végső, végez, végezet, véghetetlen stb. (Ezek külön ismét, mint a czikkszó, kidolgozandók.)

Összetételei: Végbél, l. Bél.
            Véghely, l. Hely.
            Végszó, l. Szó.
            Faluvég, hidvég (itt kidolgozandók).

Bátor, -ort vagy bát-r-at; t. bát-r-ak, hasonl. ~orabb vagy bát-rabb. Jelent 1) maga erejében, tehetségében bizót, merészet, harczban s veszélyekben. Ily értelemben lett tiszteletneve Opusnak, ki Salamon s László királyok alatt híres bajnok volt. 2) Veszedelemtől mentet, s rokon értelmű a ment, mentes, biztos szavakkal; de ekkor inkább a bátorságos használtatik. 3) Bátor, kötszó gyanánt használtatik ezek helyett: noha, bár, ámbár, jóllehet. Szokásban van leginkább a régieknél, s ráhagyást, megengedést, s megnyugvást jelent; mondatik ám-mal is: ámbátor. A híres Bátoriak nemzetsége s több helységek emlékeztetnek ezen szó régiségére.

Származékai: bátran, bátrúl, bátorít, bátorítás, bátorság, bátorságos, bátortalan, bátortalanság, stb.

Én, személyes nm. szenvedő eset: éngem, éngemet, mely Dunán túl s Erdélyben divatozik; helyette engem, engemet van szokásban, mi talán az én-em-et-ből változott el, hol az én egyszer épen, utóbb elváltozott alakban (em) s szenvedő raggal (et) toldva jelenik meg; a g betűt az erősebb kiejtés adhatta hozzá. (l. Beh; beg édes, beh édes helyett). E névmás hiányos, több esetei nincsenek; de elváltozott alakban: em (öm, am, om) a név- és igeragozásban többször megjelenik. 1. Em. Hibázó eseteit a ragoktól kölcsönözi, holott elváltozott alakban végül jelenik meg, nek-em, től-em, vel-em, ról-am stb. Mondatik: én-nek-em, én-től-em stb. mi nyomosításúl használtatik. Többesét l. Mi, mink.

Nyelvtudományilag jelenti az egyes első személyt, különben pedig mindenki magát, saját személyét nevezi én-nek, melyhez teste, lelke érzékei s tehetségeinek munkálatai tartoznak közvetlenül, ellentétben a tárgyakkal, melyek az érzéket s tehetséget mozgásba hozzák. Kant az eszmélet (öntudat) eszméletének nevezte az ént; Fichte ellenben az eszméletet az én eredményének tartá s így az én-t valami felsőbbnek: alanynak, mely mindennek alapja s kútfeje; s a nem-én maga (a mi másoknál tárgy) nem egyéb szerinte, mint az énnek ellentéte, s az én munkásságának eredménye.

A keleti nyelvekben ugyanazt jelentik a rokon hangu ani (zsidó), ana (arab), az aram eno és ana szavak s a finn én, mely az egyes első személyeiben fordul elő.

Származékai: enyém, enyéim.

Nek, névrag, birtokító és tulajdonító jelentéssel bír.

1) Mint birtokító megfelel a deák genitivusnak, s ekkor a nek-kel ragasztatott szó oly viszonyban áll egy másikkal, mint birtokkal, s a birtokszó rendesen közvetetlen a nek ragu szót kiséri vagy előzi; de változatosság kedvéért, kivált költői nyelvben több szók, sőt egész mondás is, jöhetnek közbe: A jó fiú atyjának haragját nem ingerli; vagy a jó fiú atyjának nem ingerli haragját; a jó fiú atyjának, ha oka volna is az ellenmondásra, nem ingerli haragját.

A birtokító nek, ki is hagyathatik: harangnak lába, vagy harang lába; hiányjellel némelyeknél, másoknál a nélkül. Kivételt tesznek az érintett közbenvetések: a hazának minden hazafi kivánja virágzását, nem mondhatnók: a haza minden hazafi kivánja virágzását. Az illető melléknevek közbejövetele nem gátolja a nek kihagyását: a hazának minden fiai, vagy a haza minden fiai.

A birtokszó nek után a harmadik személynek birtokragait veszi fel, és ugyan amint egy vagy több a birtokos, úgy a ragoknak is vagy egy vagy több birtokuaknak kell lenni: embernek élete, embereknek életök; mely törvénytől azonban a nyelvünkben uralkodó gazdálkodás, a szebb hangzás, de a köz szokás is eltérni szabadságot adván, így mondhatni: embereknek élete, v. emberek élete.

A független névhatározók is: előtt, mellett, megett, alatt, felé, hozzá stb. felveszik a birtokító nek után a birtokragot, de mihelyt a nek elhagyatott, ezek is elvesztik ragaikat: a háznak előtte, a ház előtt.

A birtokszó, elébe is tétethetik a nek ragos szónak; de ily esetben a nek-et nem lehet kihagyni: nem mondhatni tehát: gyümölcse kertem, kertemnek helyett.

2) Mint tulajdonító megfelel a nek a deák dativusnak, s felvevén a birtokragokat, az egyes és többes szám mind a három személyeinek tulajdonító esetévé válik:

	nek-em	nek-ünk
	nek-ed	nek-tek
	nek-i(ie)	nek-ik(iök)

Mondatik nyujtva is: nékem stb. Nyomosítóul felveszi a személyes névmásokat elül is: én-nekem, te-neked stb.

A nek hajdan nem változva állott a vastag hangúak után is: pokol-nek, halál-nek, Tuhutum-nek; de a szokás nak-ra változtatta: pokolnak, halálnak, Tuhutumnak.

Től, névrag, fölveszi az egy birtokú személyragokat.

	től-em	től-űnk
	től-ed	től-etek
	től-e	től-ök

A mélyhanguak után tól-ra változik: kár-tól. A rövid hangzó (az i, u, ü-t kivéve) előtte hosszuvá lesz: eke, ekétől.

A szót, melyhez ragasztatik, az eredés tövévé, vagy a megindulás, eltávozás pontjává teszi, vagyis oly határvonallá, honnan valaminek eredése, távozása vagy távolsága méretik, pl. mindnyájan Ádámtól eredünk. Buda Pesttől 200 ölnyire van. Ily értelemben módosítja továbbá mind azon szók jelentését, honnan jónak vagy rosznak eredését várjuk vagy rettegjük, pl. Istentől jót várni. Félni a haláltól. - Használtatik a miatt helyett is! pl. nem alhatik a fájdalomtól = fájdalom miatt: nem lát a szemétől = szeme miatt; sok fától (fa miatt) az erdőt.

Rokon értelmű a ből és ról ragokkal, tőlök annyiban elhajló, hogy amaz a kútfő, emez az alap eszméjét kapcsolja a nevek értelméhez, a től pedig inkább az általános és kül vonaloknál marad.

Összetettnek látszik a ta (honnan to-va s tá-vol erednek) vagy tő, és el részecskékből, mely szinte távozást jelent: ta-el = től, mintha mondanók: tova-el.

Mér, cs. mér-sz. - mér-t. Jelenti 1) meghatározását a távolságnak és aránynak térben, 2) időben: ahhoz méri az időt; 3) meghatározását a mennyiségnek s ekkor vel ragot kiván, pl. itczével mérni a bort, sert stb.; 4) a súlynak: mérni valamely testet, hány font, mázsa stb.; 5) árnak, bizonyos mennyiség vagy súly szerint valamit árúlni, pl. sert, bort mérni; 6)-hoz mérni, jelent: valamely személyt vagy tárgyat máshoz hasonlítani vagy szabni.

Származékai: mérleg, mérnök, mérsék, mérsékel, mérséklet, mérték, mértéklet, mértékletes, mértékletlen, mértéktelen.

Összetételei: bemér, felmér, kimér, megmér, összemér (vel) stb.

Fut, k. fut-sz. fut-ott; futtam tájdivat a szokottabb futottam helyett. Jelenti 1) embernek vagy állatnak a rendes lépésnél gyorsabb, erőszakosabb haladását; gyorsabb s nem oly általános mint a járás, kevesb a rohanásnál, egy értelmünek vehetni a szaladással; 2) híg testnek mederből, de sajátabbúl, edényből kiömlését, pl. fut a leves stb.

Használtatik cselekvőleg is: versenyt fut = versenyez, pályát fut = pályáz, s mind két esetben vel ragu szót kiván.

Származékai: futamik, futamat, futamatnyi; futamodás; futás; futó, futós; futtat, futtatás stb.

Öszvetételei: elmefuttatás; kengyelfutó; lófuttatás; befut; elfut, kifut, megfut, k. és cs; megfutamodik.

Romlik, romol, k. romlom, romlol, romlunk, romlotok, romlanak; vagy: romolok, (szokatlan), romolsz, romolunk, romoltok, romolnak; mult 3-d személy: romlott, vagy romolt. Jelenti 1) valamely testnek bontakozását, pusztulását, aljasodását: 2) jelent szellemi, vagy erkölcsi megfogyatkozást, aljasodást: romlik a nép, a sziv.

Ered e szóból: rom; hozzá járul az el szóképző, s lesz hangváltozással rom-ol; ehez járulván az ik, lesz öszvehuzva romlik.

Származékai: romladék, romladékony; romladozik; romlékony; romlott, romlottság.

Öszvetételei: elromlik, leromlik, megromlik, öszveromlik.

Vesz, hiányos és rendhagyó cs. valamely dolognak elfoglalását, vagy általvíve, áron szerzését jelenti. Csak jelentőmód jelen ideje van: veszek, veszesz stb; egyéb módjait s időit a vë gyökből veszi v közbevetésével vagy a nélkül, ve-v-ém, ve-end stb.

2) A parancsoló mód 2-dik sz. végy, mely vonatlanul szokottabb a többi személyekben stb. stb.

[..]

[5] E dolgozatpéldányok összeköttetésben különben is a föntebbi utasítással legjobban megfelelnek azon mindennemű követelésekre, melyek újabb időben, midőn már magának a szótárnak egyes füzetei sajtó alól kikerülni kezdettek, erre nézve tétetének. Mi az utasításhoz s a példányokhoz tartottuk magunkat. S hogy minden most feltünedező követeléseknek megfeleljünk, ezekre kettőnknek egész életünk sem lett volna elegendő. Az Akadémia sokkal gyakorlatibb volt utasításaiban, mint sem két embertől erejök fölötti dolgokat kivánjon. A munka megjelentével pedig bizonyosan könnyebb lesz annak tökéletesbítése és hálás köszönettel veendi az Akadémia az alapos pótlásokat, tehát mindenkinek alkalma fog nyílni, hogy nyelvészeti terjedelmesb ösmereteivel az ügynek és hazának szolgálhasson. Mi megtörtük az útat, igyekezünk rajta tovább haladni.

[…]

Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/

Sarnyai Tibor: Oldás és kötés

A betűk szép sorát egy szövegben több írásjel szakíthatja meg, ezek közül talán az a bizonyos vízszintes vonal a legproblémásabb. Különösen, mert az irodai szövegszerkesztő programok automatikus javítása is néha – finoman szólva – furcsán oldja meg ezek használatát.
A tipográfia három kötőjelet ismer, a divizt (-), a félkvirtmínuszt (en dash, –) és kvirtmínuszt (em dash, —). A magyar helyesírás ebből kettőt használ, a divizt kötőjelnek, a félkvirtmínuszt pedig gondolatjelnek (esetenként, szerintem megtévesztően, nagykötőjelnek) nevezi. Lássuk, milyen szabályok vonatkoznak ezekre.
.

Kötőjel (diviz)

A kötőjel a legkevésbé problematikus írásjelünk, a nyelvhasználó ezt teszi ki a legtöbbször.

• Kötőjelet teszünk az olyan összetett szavakban, amelyekben a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé (például: sakk-kör, Széll-lel).
• A szóismétlések, a szóösszetételek és az ikerszók esetében az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: egy-egy, néha-néha, orrán-száján, gizes-gazos, meg-megállt.
• Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában: tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem.
• Kétezren felül – ha az ezres után még más szám is következik – az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk: ötezer-nyolcszáztíz.
• Tulajdonnevekhez a főneveket és a belőlük képzett mellékneveket kötőjellel kapcsoljuk: Afrika-kutató, József Attila-díj.
• A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását: Arany-patak, Csepel-sziget.
• Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz: Tudod-e, merre menjünk?
• Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatokban kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves).
• Kötőjellel hárítjuk el toldalékok kapcsolásakor a három azonos, mássalhangzó közvetlen találkozását, ahol az egyszerűsítés nem alkalmazható: dzsessz-szerű
• Kötőjellel kapcsoljuk a több különírt elemből álló nevekhez a képzőket: Arany János-i, Leonardo da Vinci-s; Illyés Gyula-féle; New York-i.
• Kötőjellel kapcsoljuk a személynevekhez a képzőket: Eötvös-féle, Népszabadság-beli (cikk) stb.
• Kötőjellel fűzzük hozzá a néma betűre és a bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan betűcsoportokra végződő szavakhoz a toldalékokat: guillotine-t,  Montreux-ig.
• Kötőjellel kapcsoljuk a számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz a toldalékokat: 12-t, 6%-kal, az MTA-tól.
• Sor végén, elválasztáskor – a szétválasztott szórészek összetartozásának jelölésére – kötőjelet használunk: asz-tal, te-kint.
  .

Gondolatjel

Kezdődnek a problémák. Az irodai szövegszerkesztő automatikus javítása, úgymond, a „kötőjelet (- -) gondolatjelre cseréli (–)”. És általában ez az egyetlen ismert lehetőség, hogy gondolatjelet varázsoljunk a szövegünkbe. A Windows billentyűzetén ugyanis nem egyszerű előkeresni a gondolatjelet, sokan fel is adják a kikutatását. Az é és á alatti kötőjelet Shifttel együtt lenyomva aláhúzást kapunk. A numerikus billentyűzeten már nagyobb sikerrel járunk: a Ctrl + numerikus mínusz már gondolatjelet eredményez (az AltGr-rel együtt pedig em dasht). Bekapcsolt Num Lock mellett az Alt + 0150 számkombináció beírása is gondolatjelet mutat. A Word igyekszik javítani kötőjeleinket, de gondot okoz, ha a gondolatjel után más írásjel következik (például –,), ilyenkor elmarad az automatikus korrekció.
.

Mikor is van szükségünk gondolatjelre?

• Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük. Ha egy összetett mondat valamelyik tagmondatába beékelődik egy másik tagmondat, ezt a közbevetett mondatot vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük.
• Ha ez a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójel második tagja után ki kell tenni. Ha az idéző mondat követi az idézetet, gondolatjellel kapcsoljuk, és kisbetűvel kezdjük. Ilyenkor az idézet végén a kérdőjelet és a felkiáltójelet kitesszük, a pontot azonban nem: „Ó, megvan-e még az az otthon?” – sóhajt fel Radnóti.
• Szépirodalmi művekben az író mintegy idézi a szereplők szavait, de ennek jelzésére nem idézőjeleket, hanem gondolatjeleket szokás használni. Ha az író idéző mondata megelőzi a szereplő szavait, gondolatjel van előttük, utánuk viszont nincs. Ha az író idéző mondata követi a szereplő szavait, ezeket gondolatjelpár fogja közre. Ha az író idéző mondata a szereplő szavai közé van iktatva, a megszakítás után újabb gondolatjel következik. Az idéző mondatok nélkül egymást váltogató párbeszéd megszólításonként külön sorokban kezdődik, és a beszélők első szavai előtt gondolatjel van.
• A helyesírási tanácsadó által nagykötőjelnek hívott gondolatjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:
• Két vagy több nép (nyelv) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), Osztrák–Magyar Monarchia. Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: (a) magyar–angolban (ti. szótárban), (láttam az) angol–brazilt (ti. mérkőzést), német–franciás (ti. szakos)
• Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: Újpesti Dózsa–Ferencváros (rangadó) stb. Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat: Videoton–Haladáson (ti. mérkőzésen).
• Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek: Budapest–Bécs, Duna–Majna–Rajna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az I–IV. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, a tavasz–nyár folyamán, június–július hónapban; stb.Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel kivételesen szóközökkel illeszkedhet a tagok közé: i. e. 753 – i. sz. 456. Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: Budapest–Bécsen át, budapest–bécsi, tavaszi–nyári, június–júliusi; 1848–49-ben.
• Nagykötőjelet használunk géptípusok stb. betű- vagy szó- és számjelzése között: T–34, Apollo–11; stb. Az ilyen alakulatokhoz minden toldalékot kötőjellel kapcsolunk: T–34-et, Apollo–11-es.
  .

Kvirtmínusz — (Alt+0151 v. AltGr+-)

A magyar szövegekben nincs ilyen írásjel, angolban a félkvirtmínusz helyett használják. Különbség, hogy előtte és utána nincs szóköz.

  A szerzőről: Sarnyai Tibor, újságíró, print és online kiadványszerkesztő. Magyar nyelv és irodalom, illetve kommunikáció szakos diplomát szerzett 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán. A Délmagyarország című megyei napilap tudósítójaként kezdte a szakmát, később a makói önkormányzat hetilapjának szerzője, olvasó- és tördelőszerkesztője lett. Jelenleg is ez a főállása.

Forrás:
NetLektor
http://www.netlektor.hu/2010/05/04/gondolatjel/
.

 ****

.

A mínuszok családja

.

Történeti fejlődés

 .

Az 1841-es szabályzat[1] még csak egyféle vonal-jelet ismertet (kötő vagy kapcsoló jel). Az 1929-es szabályzat kötőjelet és (kvirtmínusz hosszúságú) gondolatjelet ismer. Az 1954-es szabályzat iktatja be először az írásjelek közé a harmadik verziót, a nagykötőjelet.

A Szabályzat 1985-ös kiadásában a „gondolatjel" és „hosszú kötőjel" szavakkal különféle funkciójú írásjeleket határoz meg, tipográfiájában viszont egységesen kvirtmínuszt használ. A gondolatjel a nem tapadóként, a kötőjel pedig tapadóként[2] viselkedik, akár kis- akár nagykötőjelről legyen szó. A mai Szabályzat csak ezeket a tulajdonságokat említi, arról, hogy a jelek milyen (nyomdai) karakterrel írandók, nem rendelkezik.

A szabályzat fényszedéses 1985-ös kiadásában levő kvirtmínusz az új, számítógépen szerkesztett 12. lenyomatában már félkvirtmínuszként szerepel: a kvirtmínusz teljesen eltűnt. (Pl. a korábbi TU-154 vagy Budapest-Bécs írásmód tehát az új lenyomatban TU-154, ill. Budapest-Bécs). Ez nyomdászati, tipográfiai váltást tükröz, de megzavarja a számítógépen írókat, hiszen nem tudni, most melyik karakter a helyes. A szabályzat tehát megnevezi ugyan, hogy pl. a TU-154-et nagykötőjellel kell írni, de nem definiálja, hogy milyen is legyen a nagykötőjel: kvritmínusz vagy félkvirtmínusz. Az új lenyomat tehát háromféle (pontosabban, az elválasztójellel együtt négy) jelet tárgyal, de csak két karaktert alkalmaz rájuk. A nagykötőjel és a gondolatjel alakjának azonosságát csak a szabályzatban használt jeleket megfigyelve tudjuk empirikusan kikövetkeztetni, holott a 10. kiadás még szövegesen is megjegyezte: [a nagykötőjel] „alakjára nézve azonos a gondolatjellel". Ez a későbbi kiadásból kikerült. A 10. kiadás egyébként láthatóan a tapadó nagykötőjelnél is alkalmaz spáciumot, ami esztétikailag megfelelőbb, mint a spácium nélkül tapadó jel; a mai szövegszerkesztők gyakorlata azonban spáciumot nem ismer. 

.

[1] Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai. Magyar Tudós Társaság. Ötödik kiadás. Buda, 1841. [2] Tapad: nincs szóköz előtte ill. utána

---

Fontos:
– a gondolatjel és a nagykötőjel azonos hosszúságú jellel (félkvirtmínusszal) írandó
– a jelenlegi gyakorlatban magyar szövegekben az angol m-dash (kvirtmínusz: -) írásjelként nem használt.
– olyan esetekben, amikor a kötőjelnél hosszabb karakterek nem elérhetők, a szóköz nélkül tapadó -- forma használandó nagykötőjel helyett
.

ELVÁLASZTÁS

• - kötőjel, elválasztójel, diviz (hyphen,trait d'union)
• Lágy elválasztójel:
• Word: ctrl+- (a rendes billentyűzeten, nem a numerikuson)
• Quark: Edit->H&Js

Történet Korábban elválasztás helyett rövidítettek, ha nem fért ki egy szó, vagy jelzés nélkül választottak el. Az elválasztójel, a semipunctum a 14. századtól került használatba, eleinte kettős vagy ferde vonásként (a kötőjel egyes betűtípusokban ma is ferde vagy kettős ferde vonás).
Használat. A - jel azonos alakú, de két ellentétes célt szolgál: kötőjel funkcióban összeköt bizonyos szavakat (egy-egy, kell-e), elválasztójelként két sorba választ el egy szót. A kötőjel egyes esetekben a sor végén nem dobhatja át a kötőjel utáni tagot a következő sorba, pl. a
helyes-
e
helytelen megoldás. Ezért érdemes ilyen helyzetben törhetetlen kötőjelet használni. Kézi elválasztásra akkor van szükség, ha nagyon hosszú szavaink vannak egy sorban, és emiatt a szóköz megnő.
Az e-mail és webcímeket lehetőleg ne válasszuk el: nem triviális, hogy hogyan is lehet egyértelműen elválasztani egy kis‑jános@c‑com.nu típusú címet.

Az elválasztás hiánya miatt túl nagy szóközök
Az elkelkáposztástalaníthatatlanság például ilyen jelenséget okoz a sorkizárt bekezdésekben.
Elválasztáshoz elválasztójelet kell hasz-
nálni.
Szó első és u-
tolsó betűjét akkor se válasszuk el, ha az elvileg helyes volna. Összetett szavakat az összetétel határán válasszuk el akkor is, ha a szótagolás szerint máshol is lehetne.
Ne válasszuk el egymástól a sor végén a mértékegységet és a számot (11 kg).
Címeket ne válasszunk el.
Amikor kézzel elválasztójelet illesztünk be egy szóba, azt ne sima kötőjellel tegyük, hanem a feltételes (lágy) elválasztás karakterével (ctrl+-). Így ha később mégsem ott lesz a szó elválasztva, a - jel nem ma-rad benne a szóban. A lágy elválasztójel nem látható, ha az adott szótag nem sorvégi helyzetben van, de aktivizálódik sor végén.
A „mínuszjel" (mely nem igazi mínusz, mert az gondolatjel hosszúságú) megnyomásával egy mindkét funkcióban használható jelet kapunk, mely azonban bizonyos esetekben nem működik helyesen: sorvégen kötőjelként, sorközben elválasztóként funkcionál.
Egymás alatt lehetőleg 2-3 elválasztásnál több ne legyen, mert csúnya. Az egymás alatt található elválasztások száma a kiadványszerkesztő szoftverekben külön megadható.
Ha gondolatjelnél vagy kötőjelnél választunk el (utóbbi pl. földrajzi nevekben), a kötőjel vagy gondolatjel az elválasztójel szerepét töltse be, ne kerüljön át a következő sorba:
Luppa-
sziget
.
Szakszöveg esetén azonban az egyértelműség miatt mindkét helyen jelenjen meg a kötőjel, jelezvén, hogy nem elválasztójelről van szó:
Luppa-
-sziget
.
A magyar elválasztás szabályai jelentősen eltérnek az angol (vagy más nyelv) szabályaitól, ezért az automatikus elválasztást csak akkor szabad bekapcsolni, ha az adott program ismeri a magyar szabályokat. Ha a szoftverben található magyar elválasztóprogram, kapcsoljuk be, de ekkor is érdemes ellenőrizni (pl. összetett szavaknál): fussunk végig a sorok végén. Értelemszerűen ne használjuk a magyar elválasztóprogramot idegen nyelvű szövegre. Ha Wordben beállítjuk az adott szövegrész nyelvét, akkor ha a megfelelő programrészek rendelkezésre állnak, az elválasztást (valamint az automatikus javítási funkcióban az idézőjeleket, sorszámozást) az adott nyelvnek megfelelően végzi el.
.
TÖRHETETLEN ÉS TÖRŐ KÖTŐJELEK
.
Nonbreaking / breaking hyphen
Nem törő (törhetetlen) kötőjel: Word: ctrl+_ Quark: ctrl+= vagy ctrl+ó
Törhetetlen (nem törő) kötőjel: ha a - jelnek nem akarjuk megengedni, hogy elválasztójellé alakuljon, nem törő kötőjelet kell használni. Erre is csak ritkán van szükség, ha pl. ez: tudod-e, sorvégi helyzetbe kerül. Ez Wordben a ctrl+_ (vagyis ctrl+shift+-), Quarkban a ctrl+= vagy magyar billentyűzetkiosztás esetén a ctrl+ó billentyűparancsokkal érhető el.
A kötőjel (vagy elválasztójel) sok betűtípusban kicsit ferde, míg a gondolatjelek mindig egyenesek.
.
KISKÖTŐJEL
 .
Az elválasztójellel azonos formájú a kiskötőjel, mely pl. az egy-egy vagy 8-at szókapcsolatokban fordul elő. Ezt sor végén a program elválasztójelként értelmezi, ezért ilyenkor át kell vinni a következő sorba egy elé beütött shift+enter használatával vagy nem törő változatával el kell kerülni elválasztását
A félig kihagyott szóösszetételek esetében a következőképp használjuk a kötőjelet: első- és másodfokú függvények, falfúrás és -vágás. A földrajzi nevek kötőjelezésére vonatkozó szabályokat lásd a megfelelő irodalomban! A kétezernél nagyobb, betűvel kiírt számokat kötőjellel tagoljuk (nyolcmillió-kétszázezer-hat), és idegen szavak végén a néma vagy a magyartól eltérően ejtett, valamint több szóból álló tulajdonnevekhez is kötőjellel kapcsoljuk a melléknévképzőt (Glasgow-ban, New York-i). Ha az idegen szó magánhangzóra végződik, a toldalékoláskor ez megnyúlik, amit írásban így érzékeltetünk: Rio - Rióban. Szintén kötőjelet használunk szóismétléseknél (pl. messze-messze), a mellérendelő szókapcsolatok egyes fajtáinál (pl. ide-oda, apraja-nagyja), az ikerszók egyes lazább fajtáinál (pl. gizes-gazos).
.
NAGYKÖTŐJEL, GONDOLATJEL 
.
- 0150 gondolatjel (ha szóközök veszik körbe) = nagykötőjel (ha tapad a mellette lévő szavakhoz), En-Dash, félkvirtmínusz (½mínusz) Wordben: ctrl+numerikus mínusz
- 0151 nagykötőjel (csak régi használatban, ma már elavult), Em-Dash, kvirtmínusz (1mínusz) Wordben: ctrl+shift+ num. mínusz; Quarkban: ctrl+shift+= vagy ctrl+shift+ó
− U+2212 mínusz jel

A gondolatjel - közbeékelt gondolat használatára - az ALT+150 billentyűkombinációval hozható létre. Magyar használatában egyik oldalán sem tapad a szöveghez.
A gondolatjel és a nagykötőjel a mai magyar használatban azonos karakter (félkvirtmínusz), de a gondolatjelet szóközök veszik körbe, a nagykötőjelet (akárcsak a közönséges kötőjelet) nem: az közvetlenül tapad az előtte és utána levő szavakhoz.
Tehát a gondolatjel három karakter: szóköz-félkvirtmínusz-szóköz együttese.
Szépirodalmi kéziratokban szokás a gondolatjelet = vagy -- jellel helyettesíteni, mely könnyen kicserélhető a szöveg elkészültével a helyes karakterre.
Nagykötőjelet használunk valamitől valamiig kifejezésére: 6-12 óráig, 6-12. oldal, 1848-49), Bécs--Budapest vasútvonal.
Negatív számok mínuszjele is gondolatjel. A mínuszjel hossza elvileg megegyezik a plusz jel keresztvonásának hosszával, gyakorlatban a hozzá legközelebb állót használjuk: + - - - (Az unicode szabvány szerinti fontokban már külön mínuszjel is szerepel) (az internetre szabott Verdana betűtípus nem tesz különbséget e jelek között).
Típusjelzésre - pl. Apollo-15 és hasonló szerkezetekben - nagykötőjelet használunk.
(...)

Tipográfia (írás számítógéppel)

Részletes tartalomjegyzék

Bevezetés

Előhang

Nyomtatott betűk előállítása

Betűtípusok

Szedés, mikrotipográfia

A kiemelés eszközei - betűváltozatok

Hamis és valódi betűk

Ékezetek

Képek

Nyomdai tudnivalók

Archiválás

Jegyzet, források, hivatkozás

Néhány helyesírási tanács

Tipográfia a weben

„Csak szöveg” tipográfia

A könyv részei

Tipográfia irodalmi művekben

Infografika

Dokumentumszerkesztés pontról pontra

Betűhangulat

Az arculat meghatározói

A sajtóművészet kezdetei

Feladattár

A QuarkXpress használata

Szakirodalom

Függelék

Letölthető betűtípusok

 Forrás:
Szabadbölcsészet
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=956&tip=0

B. Lőrinczy Éva

B. Lőrinczy Éva

(Debrecen, 1926. december 24.—2002. április 19. Budapest)

Lőrinczy Éva — Bokor Imréné — halála súlyos vesztesége a magyar nyelvtudománynak. Mint a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, ő volt az “Új magyar tájszótár” főszerkesztője, a témán dolgozó munkacsoport vezetője, pótolhatatlan irányítója. Debrecenhez ezer szállal kötődött, hiszen itt született, itt bontakozott ki tehetsége, innen került a fővárosba, de ott is mindig debreceninek vallotta magát. Erről így írt: “Egész gyermek- és ifjúkoromat Debrecenben töltöttem. Iskoláimat a Dóczi Leányneve­lő-intézetben, illetőleg a debreceni egyetem bölcsészettudományi karán végeztem. Egyetemi tanulmányaim során kerültem kapcsolatba Bárczi Géza akadémikussal, aki abban az időben a magyar nyelvészeti tanszék professzora volt. Ő keltette fel érdeklődésemet a nyelvtudományi stúdiumok iránt, úgyhogy szinte már másodéves egyetemi hallgató koromtól kezdve legközvetlenebb tanítványai közé tartoztam. 1950-ben magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szereztem. Alig másfél éves tanári működés után 1953 márciusában mint gyakorló­tanárjelölt-vezető tanár távoztam a debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Leánygimnáziumból, és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa lettem.” Más írásaiból azt is tudjuk, hogy már dóczistaként, majd az egyetemen egy ideig a jeles irodalomprofesszort, Juhász Gézát érezte legközelebbi mesterének, irodalmárnak készült. Szépírói vénája sohasem apadt ki, számos írásában, esszéjében felszínre tört.

Mindenesetre Bárczi nyelvtörténeti iskolájába bekerülve már hallgatóként elkezdte kutatásait, és 1953-ban, Budapestre kerülésének évében meg is jelent első tudományos kötete: “A Königsbergi Töredék és Szalagjai mint nyelvi emlék” (Akadémiai Kiadó, Bp., 244 lap). Nyelvtörténeti témát választott kandidátusi értekezése tárgyául is, melyet — miután 1957-ben sikeresen megvédte — az Akadémiai Kiadó 1962-ben “Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s ~  -cs képzővel alakult névanyag az ómagyarban” címen tett közzé.

Időközben azonban az intézetben megindították a kétkötetes nagy leíró nyelvtan munkálatait, ebben kellett feladatot vállalnia. Kemény munkával több nagy fejezet kidolgozója lett (a szóösszetételekről, a határozók fajtáiról, a határozói mellékmondatokról), összességében több száz oldalnyi, könyvméretű mun­kája jelent meg a nagy tervmunkában, a magyar leíró nyelvtan addigi legnagyobb terjedelmű és jelentőségű, Tompa József szerkesztette két kötetben.

Tudományos igényességét nemcsak a megírt fejezetek magas színvonala mu­tatja. Leíró nyelvtannal foglalkozva szükségét érezte, hogy kézbe vegye, majd lefordítsa magyarra Ferdinand Saussure 1916-ban megjelent, nyelvészeti korszakfordító művét: “Cours de linguistique générale — Bevezetés az általános nyelvészetbe” (1967). Mert annak idején harmadik szakként elvégezte a francia nyelv és irodalom szakot is. Valószínűleg ez is Bárczi Gézának köszönhető, aki hosszú középiskolai franciatanári múltja után egyetemi tanárként maga tartott francia nyelvi órákat tanszéki beosztottjainak, nyelvtanulásra is ösztönözve őket.

De már korábban, a leíró grammatikai tanulmányok befejezése után rábízták az intézet egy másik nagy tervmunkájának témafelelősi feladatát: ez a tájszótár volt. Ez vált aztán élete fő művévé. Ennek gondolata is Debrecenből, Bárczi idejéből indult el még 1950-ben, amikor az adatgyűjtés megszervezésében még egyetemi hallgatóként, majd kezdő tanárként már részt vett. A koncepció lényege az volt, hogy a Szinnyei-féle “Magyar tájszótár” századeleji megjelenése után felgyülemlett népnyelvi publikációk és kéziratos szógyűjtések anyagát összegyűjtve jelenjék meg egy új magyar tájszótár, tezaurusz a népnyelvi és néprajzi értékek világából. Amikor Bárczi a Tihanyi Alapítólevél nyelvtörténeti feldolgozásáért Kossuth-díjat kapott, a pesti egyetemen új tanszéket alapítottak számára, ahova 1952-ben egész tanszéki munkatársi gárdája vele ment — egy kivétellel. A tájszótári adatgyűjtés azonban nem állt le, sőt folytatódott nemcsak Debrecenben, hanem a pesti tanszéken, majd az akadémiai intézetben is. A hatvanas évek elejére már több százezer cédula várta, lesz-e folytatás, egyáltalán időszerű-e még az eredeti elgondolás megvalósítása. Nagy szerencse, hogy éppen ott volt Lőrinczy Éva, a kitűnő Bárczi-tanítvány. Ő kezdettől ismerte a munkálatot, hihetetlen akaraterejével és szervezési készségével alkalmas volt arra, hogy megszervezze a munkaközösséget, kidolgozza a szerkesztés elveit és gyakorlatát, elindítsa ezt a rendkívül fontos, nemzeti kulturális adat- és értékmentő tevékenységet.

Évek sorára volt szükség már ahhoz is, hogy a csaknem két és félezer kéziratos és nyomtatott forrásból sok-sok egyetemista és más munkatárs által egy évtizeden keresztül kicédulázott, több mint 600 ezer adatot, tájszót, szókapcsolatot, szólást, közmondást archiválják, szerkesztésre alkalmas, kutatható rendbe tegyék. Ezután következett a 120 ezer leendő szótári címszó kiválasztása, az adatok ezek alá rendezése, a szócikkek anyagának megszerkesztése, megírása, ismételt ellenőrzése stb.

Hihetetlen mennyiségű, de magas színvonalú szellemi “rabszolgamunka” után 1979-ben megjelent az első, több mint ezer oldal terjedelmű, 28 ezer címszót tar­talmazó kötet. Az érdeklődők, nemcsak a nyelvészek, népnyelvkutatók, hanem a néprajzosok, művelődéskutatók, írók is lelkes örömmel fogadták. A tájszótár va­lóban a népi élet teljes mélységét tárja elénk: a paraszti gazdálkodás és népi kismesterségek teljes eszköztárának és munkamenetének nyelvkincsét, a tárgyi és szellemi néprajz megannyi elemét. Az adatok értékét növeli, hogy egy civilizációs korszakváltás, rohamos gazdasági és társadalmi változás folyamatában az elsüllyedő régi világ emlékeit, sok évszázados nyelvi gyöngyszemeit menti át a mindenirányú kutatás számára, mint egy sajátos, szóban örökölt nyelv­emléktár. Bár adattára “véletlenszerű” gyűjtések anyagát összegzi, hihetet­len értéke, hogy anyaga kiterjed az egész magyar nyelvterületre, határainkon túlra is, a Szepes­ségtől a Szerémségig, a burgenlandi Őrségtől a moldvai csángókig.

Nyilvánvalóvá vált: ez a tájszókincs olyan érték, hogy a szótár folytatása, üte­mes kiadása nemzeti közérdek. Ezt belátni könnyű volt, annál nehezebb az anyagi feltételek megteremtése. Így a második kötet csak kilenc év múlva, 1988-ban követte elődjét (1175 oldal, 30 ezer szócikk), majd a harmadik 1992-ben (1341 oldal, ugyancsak 30 ezer körüli szócikk). És még mindig csak az M kezdetű szócikkeknél tartottunk. A főszerkesztő egyre inkább arra kényszerült, hogy “menedzserként” a megszerkesztett anyag kiadásához szükséges pénzért kilincseljen, pályázatokat írjon, pártfogókat keressen. Így jelenhetett meg néhány hete a negyedik, több mint 90 íves, 1008 oldalas kötet, nem kevesebb, mint hat intézmény, alapítvány “szponzorálásával”. Ez azonban — az eredeti tervektől eltérően — nem lett a sorozat befejező, záró kötete: csak az N–S kezdetű címszók anyaga fért bele. Az ötödik kötetre tehát továbbra is várnunk kell. Pedig az idő sem közömbös: a fél évszázada elkezdődött és egy évtizedig tartó cédulázás után a szerkesztés immár négy évtizede tart — mondani sem kell: nem a munkatársak hibájából. Szomorú, de a főszerkesztő, B. Lőrinczy Éva már nem fogja kezébe venni az utolsó kötetet.

Időközben persze nagyot változott a kutatás világa is. Nagy adattárakat hovatovább már nem nyomtatnak ki könyv alakban, drága papírra: egyszerűbb dolog számítógépre vinni, internetre tenni, ahol az érdeklődők tetszés szerint kezelhetik, kereshetik az állomány bármely elemét, elemtípusát. Ha valamit, akkor éppen az “Új magyar tájszótár” anyagát érdemes lenne ebben a formában is hozzáférhetővé tenni, de ehhez is az kellene, hogy az utolsó kötet is minél előbb elkészüljön még a hagyományos formában. Attól ugyanis még elég messze vagyunk, hogy minden érdeklődő — diák, tanár, nyugdíjas értelmiségi — szá­mító­gép és inter­netes hozzáférés birtokában legyen. Csak remélhetjük, hogy Lőrin­czy Éva életműve nemsokára beteljesedik, hogy mindnyájunkat rá emlékeztessen.

Lőrinczy Éva nemcsak sokoldalú tudós volt, hanem mély érzésű ember is. Erről legjobban az a dokumentumregénye tanúskodik, amelyben négy rákban meg­halt munkatársáról, barátnőjéről, betegségük lefolyásáról ír “Meddig még?” cím­mel. A szeretet, a segíteni akarás érzését, a tehetetlenség fájdalmát különösen a debreceni egyetemi barátnő, a szintén nagyszerű nyelvész, Andi betegségének leírásában érezzük torokszorítónak és magas szépírói értékűnek.

Életútjának, nyelvészeti és nyelvészeten kívüli érdeklődésének sok mozzanatát ismerhetjük meg írásainak abból a gyűjteményéből, amelyet “Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?” címmel, “Publicisztikák és más effélék” alcímmel 1996-ban kiadott. Jobbnál jobb írások sorakoznak itt: egyszer önéletrajzi vonatkozásokkal, máskor közéleti írások az ÉS-ből, tájszótári jelenségek irodalmi, szépírói használatáról, könyvismertetések “Mások könyvének öröme” címmel, és okos nyelvművelő aprómunka. A sok közül kettőt külön is megemlítek.

“Két hét Lengyelországban” címmel egy 1964-es kiküldetés naplófeljegyzéseit olvashatjuk. Nemcsak okos szakmai tárgyalásai megkapóak, hanem partnereinek emberi értékelése, a külső körülmények elszenvedése stb. is. De ami meghökkent: a franciául tudókkal franciául, másokkal németül tárgyal, vállalva gyengébb szintjét is, viszont esetenként a szállodájába hazatérve előszedi a magával vitt könyvet, és angolul tanul! Elképesztő önfegyelem és akaraterő.

A másik a kötet első pillanatra nem szokványos címe. A kötetbeli egyik írás címe ez, de ott mindjárt megvan a magyarázó alcím is: “Az új magyar biblia­fordítások margójára”. Arról szól, hogy a hetvenes évek közepén folyó munka, az új, református bibliafordítás munkaközösségének nyelvész tanácsadójaként milyen tapasztalatokat szerzett. Ez az ügy számomra is emlékezetes. Eredetileg ugyanis a fordító munkaközösség egyik vezetője, Varga Zsigmond teológiai professzor — egykori református gimnáziumbeli osztályfőnököm — engem kért fel erre a feladatra, miután a rektortól engedélyt kért hozzá. A munka elkezdődött, és én azt vettem észre magamon, hogy egyre kevesebb kedvem van a Károlyi Gáspár jól ismert, veretes nyelvi fordulatainak mai magyarra való átcserélésére: nekem a biblia nyelve régiségében jobban tetszik, még ha elfogadom is a frissítés szükségességét. Isten ujja lehetett kényelmetlen helyzetem megoldásában: amikor ugyanis az egyetem párttitkára tudomást szerzett erről a megbízatásomról, magához rendelt és arra kért, fejezzem be ezt a tevékenységet, van az egye­temen más társadalmimunka-lehetőség bőven. Csak később tudtam meg, hogy szerepemet Lőrinczy Éva vette át. Örömöm kettős volt.

Ahogyan most fájdalmam, fájdalmunk is kettős: az országos hírű nagyszerű tudóst és az egykori debreceni, egyetemi kollégát, barátot is gyászoljuk B. Lő­rinczy Évában.

Sebestyén Árpád

B. Lőrinczy Éva tudományos munkássága

(1997–2002)*

1997

Népi tárgyak — népi nevek. In: Európából Európába. Tanulmányok a 80 esztendős Ba­lassa Iván tiszteletére. Szerk. Csoma Zsigmond–Viga Gyula. Bp.–Debrecen. 357–61.

Tájszók a kölcsönös összefüggések hálójában. In: Szavak — nevek — szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. Bp. 233–7.

Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. (Fordítás.) Corvina, Bp. — A Cours de linguistique générale először a Gondolat Kiadónál jelent meg magyarul, 1967-ben.

1998

Az idő — mint kutatási tényező. In: Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. Bp. 131–3.

Életrajz és pályakép. In: Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. Bp. 5–6. — A jubiláns köszöntése.

Observations on the Material of the New Hungarian Dialect Dictionary. Eurasian Studies Yearbook 70: 29–37.

Lehet-e végre a magyar nyelvnek nagyszótára? (Gerstner Károllyal közösen.). MTud. 43: 261–71.

Nyílt levél egy el(fel)ejtett nemzedék dolgában. MTud. 43: 1510–3.

1999

Napunk fénye (Kalandozás a szókincs mélyrégióiban). In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. Bp. 237–40.

Tudománytörténeti (ön)vallomás. MNyj. 37: 105–10.

2000

Sarja — sarjúvirág. Előzetes az Új magyar tájszótár 4. (N–S) kötetéből. In: Vox humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi Károly. Bp. 271–4.

Sirjóka (Pillanatkép egy szótárszerkesztőség életéből). (Hosszú Ferenccel közösen.). MNyj. 38: 61–3.

2002

Új Magyar Tájszótár 4. (N–S) kötet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1008 l. (Főszerkesztés.)

Összeállította: az Új magyar tájszótár munkaközössége

Szerkesztette: Zaicz Gábor

---

* 1951 és 1996 között napvilágot látott publikációinak jegyzéke az “Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. Tanítványai, munkatársai és barátai” (Szerk. Bánki Judit. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest 1996/1997) című ünnepi könyvben olvasható a 195–203. lapon. Az utolsó évek bibliográfiája e lista címleírási elveit, rövidítéseit kívánja követni.

 Magyar Nyelvtudományi Tanszék - Debreceni Egyetem

mnytud.arts.klte.hu/mnyj/40/12megeml.doc