2012. augusztus 20., hétfő

Szabó Dezső: A kereszt (Hegedűs Lóránthoz,1927)


„Debrecenbe kéne menni,
Pegazus-lót kéne venni.
Vigyázz, Kossuth, már a ló ránt,
Darabot dőf beléd Lóránt.”

Halló Lóránt bácsi!

vagy minden kis büdös vacak zseniáliskodás nélkül egyszerűen: édes Lóránt bácsi. Erre a megszólításra jogot ad az, hogy ön újabban konok rohamokban az irodalom körül matat, s ez a megszólítás a fiatalabb fejedelem kegyes kedélyessége öreg, tökéletlen jobbágya iránt. De hogyan is szólítanám? Kegyelmes úrnak? Ilyen megszólítást nem döfhetek az ön evangéliumi lelkébe. Mert az igazi kereszttény előtt e magszólítás a legbűnösebb csalás. Mert az ő hite szerint istennél van minden kegyelem, csak ő kegyelmes s neki még a TÉBE elnöke sem csinálhat konkurenciát. 

Így szólítsam: Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete Igazgatóságának Elnöke Úr? Nem lehet. Ez a megszólítás, bármily hosszú, csak a fél Hegedűs Lóránt. Mert ön egyszersmind: Keresztyény Evangéliumi Prédikátor Úr. De így sem szólíthatom, mert akkor a másik felét hagyom el, pedig az a legjövedelmezőbb. Vagy talán úgy lesz helyes: Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete Igazgatóságának Elnöke és Keresztyén Evangéliumi Prédikátor Úr. De ez pláne lehetetlen. Nincs olyan széles emberi száj az űr a bús domborodásán, amelyen e megszólítás kiférne. Mert a két megszólítás közt egy icurka-picurka tűcske van. E tűcskének a fokán egy tevének kell átmennie.

Tehát: édes Lóránt bácsi, hagyja a telefonkagylóban azt a kereszt-agitációt. Kavatinázzon és rapszódiázzon valami egyebet. A kálvinista magyarságnak sohasem lehet szimbóluma a kereszt. 

Csak röviden. Elismerem, hogy a kereszt a legszebb szimbólum. Legtalálóbb jelképe a magát mindig önvére, öngyötrése által megújító tragikus emberiségnek. De a kálvinista magyarság lelkének kifejezője nem lehet. 
Nem! Mert a magyar életben egyebet is jelentett és jelent. Jelentette apáink meggyötrését, bebörtönzését, mártírhalálát. Szétdúlt magyar családokat, koldusbotot, eltaposott iskolákat, leragadott templomokat jelentett. Jelenti a magyar lélek szabadságának eltiprását. Jelenti az idegen hódítók kizsákmányolását a leigázott magyarság fölött. A kálvinista magyarságnak nem kell és nem  kellhet ez a szimbólum. 

Ennyi az egész. De már egy költséggel kérem, édes Lóránt bácsi: ha már annyit beszél az Istenről, térjen Istenhez. Mondjon le a Tébe elnökségéről. Adja nekem a vörös villát, ez az egyetlen mód, hogy ekszpiálja [vezekelje, jóvá tegye] a megbántott irodalmat. És különösen: ne írjon, ne írjon! Lóránt bácsi a rég lenyelt rohadt kis önképzőkört szörnyű kavatinákba és rapszódiákba spricceli szét. Ez tetszhetik a vén bankfiúknak, akik nem tetszenek Istennek. De megszomorítják az Ég angyalait és ártanak a szegény magyarságnak. Ártanak, mert szerencsétlen hivatalos tekintélyimádó középosztályunk szentírásnak vesz mindent, amit egy volt miniszter gajdol, még ha kissé kavatinás is az illető. Ó, Lóránt bácsi, kérdezzen meg csak egy félangolos beafsteeket, az megmondja, mit jelent: sülni. Pedig az csak öt percig sült, hát az örök tűz! Nem lehet egyszerre szolgálni Krisztusnak, Mammonnak és a hiúság ördögének. Nem tarthatunk olyan Bibliát kezünkben, amelynek minden páratlan oldalán csekk van, amelyet magunknak olvasunk le nagy halkan. És minden páros oldalán kegyes tanács áll, hogy ha az ingedet elvették, add oda a bőrödet is az illetőnek. És ezt a Jánoshegyről harsogjuk a szegény, lerongyolódott koldus magyaroknak. Ó, Lóránt bácsi: nő az árnyék és fú a halál, térjen meg! Ha financiális, irodalmi, megválasztási vagy egyéb rohamai jönnek: tegyen jót egy gyermekkel. Ne írjon, ne prédikáljon, ne kavatinázzon: mindig minden percben tegyen jót a szegény-szegény magyar gyermekekkel. És a hálás gyermekek szemeinek szárai nőnek, nőnek, föl az égig nőnek, az égen túlnőnek. És amikor elnyűtt vándor: Lóránt bácsi megtér az égi mezőkre, nagykelyhű csodálatos virágok fognak hajbókolni az érkező megidézett elé. És mint anyakéz jósága, mint gyermekszem kék nevetése, lágy ének fogja letörölni a vándor verejtékes homlokát:

Alkonyodik már a nap,
Minden nagyobb árnyat kap,
Fákon a szárnyas kis sereg,
Takarodót csicsereg.

Az Isten áldja meg, édes Lóránt bácsi.

Budagyöngye, 1927. szeptember 21-én

Szabó Dezső  

Közölve: Népszava, 1927. október 4.

Forrás:
Csiffáry Tamás honlapja
http://csiffarytamas.extra.hu/olvasmany.htm


Írók publicisztikája I.
Magyar irodalmi publicisztikák
XIX – XX. század
(Szöveggyűjtemény)

Szerkesztette:
Csiffáry Tamás

Tartalom

Tartalom................................................................................................................................................1
Kazinczy Ferenc: Végső szavam a debreceni perben....................................................................2
Vajda János nyílt levele a Pesti Napló szerkesztője, b. Kemény Zsigmond úrnak.......................3
Bródy Sándor nyílt levele Gárdonyi Gézához....................................................................................5
Szabó Dezső: A kereszt......................................................................................................................9
Kosztolányi Dezső: A magyar könyv pusztulása.............................................................................10
Szabó Dezső: Válasz Nagyméltóságú gróf Tisza István volt miniszterelnök, nagybirtokos úrnak I...12
Németh László válasz egy nyílt levélre (Marxizmus és szocializmus)...........................................14
Jókai Mór: Népszokások a magyar szinészek országából...........................................................17
Ady Endre: A MAGYAR PIMODÁN..................................................................................................18
Ady Endre: KORROBORI..................................................................................................................25
Mikszáth Kálmán: APRÓSÁGOK A HÁZBÓL................................................................................26
Mikszáth Kálmán: A MINISZTEREK ZSEBE...................................................................................27
Németh László: Sajkódi esték - Az erkölcsről.................................................................................28
Németh László: Új reformkor felé......................................................................................................30
KARINTHY FRIGYES: AZ ÖTVENÉVES KOSZTOLÁNYI.............................................................32
BABITS MIHÁLY: A MAGYAR OKOSSÁG TERMÉSZETRAJZÁHOZ.........................................36
Kosztolányi Dezső: Panaszkönyv......................................................................................................42
Márai Sándor: Válasz Tamási Áronnak............................................................................................44
Déry Tibor: Barátaim!.........................................................................................................................45
Esterházy Péter: Az új rizsa...............................................................................................................45
Esterházy Péter: Van, nincs...............................................................................................................46
Pilinszky János: Szeretet, igazság, igazságosság.........................................................................47
Pilinszky János: Az imádság mint metakommunikáció..................................................................48
Pilinszky János: Levél a „diszkrécióról”............................................................................................48
Pilinszky János: A kelet-európai kultúrák néhány adottságáról – Simone Weil gondolatvilágának fényében....49
Jékeli Zoltán: A Bárány Vére.............................................................................................................51
Kertész Imre: A boldogtalan 20. század...........................................................................................52
Konrád György: Se tilalom, se kényszer...........................................................................................58
Mészöly Miklós: Egyetemes magyar felelősségtudat.....................................................................60
Spiró György: Non habent sua fata...................................................................................................64
Tamási Áron: Erdély békességet fog találni.....................................................................................67


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése