SZÓ- ÉS
SZÓLÁSMAGYARÁZATOK
Ragajja (ragalja)
Mosolog, mind a
ragajja.
1. SZABÓ JÓZSEF (1986: 258–61) adatolja és elemezi a szólást, okfejtése később
is megjelent (1999: 298–303), továbbá a szóláshasonlat megtalálható
tájszótárában is (KmTsz. 188). A szerző munkáiról megjelent ismertetések valamelyest
érintik a szólást: „Ezekből a magyarázatokból is kitetszik, mennyire otthonosan
mozog a szerző a népéletben, milyen alaposan ismeri szülőfaluja életét. Ez
teszi szólásmagyarázatait is meggyőzővé, adatait hitelessé” (KISS 1987: 74).
MOLNÁR ZOLTÁN MIKLÓSnak sincs érdemi megjegyzése a szólással kapcsolatban: „A
nyelvjárási szólásoknak eddig eléggé szűkös etimológiai kutatási körét bővíti a
Nagykónyiból vett mosolog, mint a ragajja, a se kuku, se pizse, a fonámëntibe
kifejezések magyarázatával (298–314).” DEME LÁSZLÓ (1987) ide vonatkozó
ismertetése nyelvi kérdésekre nem tér ki.
Megemlíti a szólást egyik dolgozatában KISS
JENŐ. Módszertani kérdésekről szólván arról ír, hogy a frazeologizmusokban
előforduló tájszavak szótározandók, s a frazéma megjegyzésként szerepeltetendő,
még ha a tájszó esetleg csak egyszeri előfordulású, vagyis: „A nagykónyi
Mosolog, mint a ragajja szóláshasonlat = kicsit, alig észrevehetően mosolyog (Koppánymenti
tájszótár ragalja a.) például a ragajja tájszó szócikkének a megjegyzések rovatába
való” (KISS 2002: 406). Feltehető: MOLNÁR ZOLTÁN MIKLÓSnak és KISS JENŐnek a
szóláshasonlattal kapcsolatban nincsenek kétségei. Márpedig a jelentés és
megállapításának módja aligha fogadható el.
A kifejezés föllelhető a SmA.-ban is:
„»imojog mind a ragajja – gyakran hasznájják, ha örül valaki.« »vigyorog«” (99. szólap, 8),
itt tehát az imojog-nak ’vigyorog’ jelentése van megadva. Szerepel még „»imojog: hamissan
mosojog«” adat, továbbá ez is: „»imojog mind a fazëkas ëbe.« »Néd, mien gunyossan imojog«”
(SmA. 99, 9).
2. A) A SZABÓ JÓZSEF
írta szócikk: „ragalja ragajja fn.
1. ’a padlás azon része, ahol a tetőzet és a padlás földje érintkezik’. Telli
vót ám a ragajja is kukoricávā, de kiszëttem onnand is, mer nehész
hozzáférkőznyi. 2. ’vízvájta üreg’ Vigyázz, ovatossan huzd a vizet, nehogy
nekimennyen a vödör a ragajjának, mer ēsárosodik, mëg a viz is koszos lesz!
Szh. Mosolog, mind a ragajja (= kicsit, alig észrevehetően mosolyog)” (KmTsz.
188). A ’kicsit, alig észrevehetően mosolyog’ jelentést a következőképpen vezeti
le: „Van ugyanis két dolog (a mosolygás és a ragalja) összehasonlításában olyan
közös mozzanat, vonás, amely összekapcsolja őket: a ragalja nyelvjárásunkban a
padlás olyan eldugott részét jelöli, amely a l i g l á t s z i k, ahová csak
úgy lát be a padláson járó ember, ha lehajol vagy leguggol. A szólás-hasonlatot
olyan személyre vonatkoztatva mondják, akinek mosolygása a l i g l á t s z i k,
alig észrevehető. Nem lehetetlen talán, hogy a hasonlított és a hasonló között
ez volt a közös szemléleti alap, amely e szóláshasonlat keletkezésében
közrejátszhatott” (SZABÓ 1986: 261). Ez a – mint írja – „bizonyára vitatható”
és „valószínű megoldás” valóban nem megnyugtató, aminek az az oka, hogy a
szerző a ragajja szó olyan jelentésével magyaráz, amely a szólással nincsen
kapcsolatban. SZABÓ következtetése előtt leírja a rag idevágó jelentéseit az
ÉrtSz. alapján, adatolja más szótárakból a ragajjá-val összefüggő vagy azonos
jelentésű szavakat, kitér a szarufa ~ szalufa mibenlétére, körültekintőn
hagyatkozik a MNyA.-ra, a SzlavSz.-ra, a FTsz.-ra, az OrmSz.-ra é. í. t. Kitér
a néprajzi vonatkozásokra is, továbbá a lakóházépítésnek a szarufákkal a
tetőzettel, gerendázattal összefüggő kérdéseire. Idézi JANKÓ JÁNOS munkájából
(A Balaton-melléki lakosság néprajza, 1902), hogy a sövényfalú háznak „csak
eresze (isztergye, usztorja, üsztörje, ereszalja, ragalja) volt, ezt pedig a
padlásnak a koszorúfa és a vízvezető-gerenda közti része képezte” (SZABÓ 1986:
260); még vö. ÚMTsz. eresz, ereszetalja ’tornác’, eszterhéj, eszterhéjalja,
ragalja. A szólásmagyarázatban előforduló szavaknak és jelentéseiknek, valamint
a (tárgyi) néprajzi tényeknek bemutatása mellett a szólás jelentésének
megfejtésében elsikkadt, hogy a ragajja voltaképpen ’rag’ je-
lentésű a szerkezetben, azaz ’eresz’, amint
az ÉrtSz.-ban is található: „rag2
A háztető szerkezetének része: alsó hosszanti gerendáján és a szelemenen
nyugvó vékonyabb gerenda (ilyeneknek sorára szegezik a tető léceit). ||a. A tetőnek az az alsó része, amely
a padlás szintjével szűk szögletet alkot. A tyúk a ~ alá tojt. Dugd a kosarat a
~ alá. Fölmegy a padlásra, elbújik a rag alá. EÖTK. [EÖTVÖS KÁROLY] ||b. A tető kiugró része; eresz. Az ~ alatt.”
Feltehető: az ’eresz’ jelentésű ragalja ~ ragajja szó azért lelhető föl
ritkábban, mert a gyűjtők nyelvi és nyelvtani ismereteik alapján nem
feltétlenül tartották összetett szónak, s nem figyeltek föl az alapjelentésnek
és magának a jeltárgynak – a denotátumnak, mármint a ’(padlás szintjével szűk
szögletet alkotó) tetőrész’-nek – a szó szoros értelmében való átmenetét az
ereszbe, amely egy másik jeltárgy, amiként a CZF. mutatja: „RAGALJA (rag-alja) ösz.
fn. „Balatonfelvidékén am. a padlásnak, vagyis a háztetőnek a koszorúfák
mellett levő
alacsonyabb része, mintegy ragasztott
(toldott) alja”. Az eszterhéjcsorgás ’a háztető kinyúló széle, eresze’ (ÚMTsz.)
mutatja az afféle esetet, amelyikben tartalmas szavak kerülnek szoros
kapcsolatba, s lesznek a jeltárgy nyelvi jelévé összetett szóként.
A szarufás tetőszék két változatú, a korábbi
időkben csüngő szarufás szerkezetet ácsoltak, vagyis a szarufák alsó vége a
falon túlnyúlik. Újabb változatnak tartják a falgerendára vagy kötő-, illetőleg
födémgerendák végére faszögekkel rögzített kivitelt, amelyet német kötésnek is
mondanak, l. CSERI 1977: 126–7. A tetőfedő anyagok (nád, szalma, cserép, kőzsindely)
természetesen a csüngő szarufák fölötti kisebb-nagyobb részt is borítják, ez az
ereszalja vagy ragalja, ezt szokás alulról is (deszka)borítással ellátni, hogy
teljesen lezárja a padlásteret, vagy hogy látványként is megnyerő legyen.
Manapság is ez a helyzet: „A ragalja szellőzős alumínium borítású, az
ereszcsatorna toldásmentes rézszínű alumínium” (www: 2009).
Fakutya
B) Az ember bizonyos érzelmi állapotait
különböző testi megnyilvánulásaival tudatja. A nevető ember „(rendsz. a száj
izmainak fölfelé és széthúzásával) kísért, heves, szakadozott kilégzéssel járó
hangot ad” (ÉrtSz. nevetés). A nevetés számos fokozatban valósulhat meg, ezekre
több szinonima ismeretes, nevetés ≈ hahota, kacaj, röhej; nevet ≈ kacag, röhög,
hahotázik, mosolyog, nevetgél, nyerít, vigyorog (vö. SzinSz. nevet; nevetés).
Mivel az érzelmi állapotok nem diszkrét entitások, hanem folyamatosak, ezért a
nyelv szókészlete nem áll(hat) a folyamat bármely részletének megjelölésére
elegendő (voltaképpen végtelen számú) elemből. A költők nyelvhasználatának
egyéni különbözősége nagyon sokszor a lelkiállapotok nyelvi ábrázolásának
megvalósítása kapcsán jön létre. Nyilvánvaló: ez a helyzet a nyelv köznapi
használatakor is. Már néhány szólás tanúsítja ezt: „Vigyorog (nevet v. röhög v.
táj: kacag v. vicsorog)[,] mint a fakutya (táj: Mindig vicsorog, mint a fakutya
a boltban)” (SzólKm. fakutya); „Ne vicsorogj, mint a fazekas ebe! = ne nevess!
(táj)” (SzólKm. fazekas); „(Mindig) vincsorog, mint a pap kutyája = ok nélkül
vigyorog (táj)” (SzólKm. pap). A vigyorog, mint a fakutya szólás (más igei
alaptaggal is) sok helyütt megtalálható (pl. HADROVICS 1995: 150–1; ÚMTsz.
fakutya 1.; KmTsz.; DCSz.), a vigyorog ige a szépirodalom nyelvhasználatában is
megvan: „vigyorog tn ige [...]
(ritk, rég) vigyorg (rendsz.
rosszalló, hangf) [...] 1.
<Ember, gyak. megokolatlanul v. a káröröm, gúny, csúfolódás kifejezéseképpen>
fogait mutatva csúnyán, bántóan v. sértően, rendszerint hangtalanul nevet. Mit
~sz? Mindig ~. Szh: ~, mint a
→fakutya. [...] 2. ||b. (ritk)
<Állat> száját kinyitva, ínyét és fogát kimutatva jelzi jókedvét, örömét.
Nézd, hogy ~ ez a kutya! □ Vigyorogtatok, mint a majom ... míg hátúlról gazúl |
Az átkos Casca nyakba szúrta Caesart. VÖRÖSMARTY MIHÁLY –SHAKESPEARE, W.”
(ÉrtSz. vigyorog). (A nyelvjárási frazeologizmusok XX. század végi könyvészetét
l. HEGEDŰS 2001: 392–3.) – Ha valaki(k)nek a nevetési módját a fakutyához
hasonlítja a nyelvhasználó, akkor tulajdonképpen *a fakutya nevet alapmetafora
van hasonlítási párhuzamba téve a nevető emberrel (vö. HADROVICS 1992: 61), ami
azért lehetséges, mert a fakutya mint mindennapos használati tárgy a beszélő
tudatában a nevető ember képzetét láttathatja; ezt az ÉrtSz. fakutya
szócikkének eme része igazolja: „fn 2.
(nép) Fából készült csizmahúzó, amelynek tátott szájra emlékeztető ága közé
közé teszik a csizma sarkát. Szh:
vigyorog (röhög, nevet, vihog), mint a ~: bárgyún, ostobán rendsz. kellő ok
nélkül v. (r., n., v.) □ Méltóságodon nem esik csorba. Ember vagy. Ennélfogva
röhöghetsz, mint a fakutya. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ.” A fakutya a csizmavető főnévvel
azonos jelentésű: „’a csizma lehúzására való <fából készült> eszköz’”
(KiskSz. csizmavető, könyvrajzzal).
C) A nevetés rendszerint kisebb vagy nagyobb
mértékben a száj izmainak fölfelé és széthúzásával jár (amint ezt az ÉrtSz.
leírása tartalmazza). A tátott szájra emlékeztető fakutya ilyeténképpen
emlékeztet a nevető emberre. A tátott szájú (és nevető) személynek látszanak a
fogai. Az „első fogát neveti = ok nélkül nevet. (táj, tréf)”, a fél fogára
nevet = szomorúságát palástolva, keserűn mosolyog. (rég)” (SzólKm. fog)
szólások – és az imojog, mind a fezëkas ëbe – mutatják, nyilvánvaló ez a
szemlélet. Hasonlóképpen a kifeslett fejű csizma látványa a száj és a fogak
képzetét, közvetve az éhséget, idézik föl: „Éhes a csizmája = szakadás tátong a
csizmáján. (táj)” (SzólKm. csizma). A (bor)ivásra való készséget a „csizmaszár
a torka = sok bort tud meginni. (rég)” (SzólKm. csizmaszár) szólás fejezi ki a torok
’isthimus faucium’ és a csizmaszár ’a csizma lábszárat borító hengeres része’
alaki hasonlóságát kihasználva. (A szár „||a.
Cipőnek, csizmának, harisnyának a lábszárat borító része”, ÉrtSz. szár 7.) A nevető (mosolygó) ember arcának
látványát hozza kapcsolatba a somolog, mind az árpacipó országszerte ismeretes
szóláshasonlat, amelyet „(furcsán széthúzott szájjal) mosolyog). (tréf.-gúny.)”
megjegyzéssel közöl KISS (1989: 52); nyilvánvaló: az árpából készült kenyér
alakja látványként olyaténképpen tér el a nem árpacipó alakjától, mint a
mosolygó és a nem mosolygó személy arcának látványa.
3. A rag aljának
látványa – tudni illő: kilátszanak a nád, a szalma vagy az egyéb héjazat alatt
a szarufák végei, ami egészen általános (volt) – és a nevető ember fogazatának
látványa társulhat, ha valakinek ritkás avagy hiányos a fogazata, utóbbi annak
idején egyáltalán nem volt ritka, s a két látvány összekapcsolása még
könnyebben létrejöhet. A beszélők tudatában kialakulhat egy *a rag ~ a ragalja
nevet alapmetafora, amely valamely személy tényleges nevetésekor alkalmazható
hasonlító szerkezetben. Minthogy azonban a nevetés számos módon valósulhat meg,
ez a metafora a felszíni szerkezetben a legkülönfélébb igével jelenik meg. A
’nevet’ jelentésű igék rokon értelmű megfelelői igazodnak a beszélő szándéka
szerint kifejezendő helyzethez, tehát *nevet ~ kacag ~ röhög ~ hahotázik ~
mosolyog ~ nevetgél ~ nyerít ~ vigyorog, mint a ragalja. Mindez alapján
megállapítható, hogy nem a ragajja ’a padlás eldugott része’ jelentése alapján
alakult ki a mosolog, mind a ragajja szólás, hanem ’a szarufák végével kiugró
tetőrész’ jelentés alapján. Ezt a megállapítást közvetve erősíti, hogy a
szarufák látványa, illetőleg a szarufás tetőszerkezet alakzata a régiségben más
nyelvi helyzetben is föl van használva: „1682/1987: attam ... Egi Mezsin Tafota
uy elő ruhat ... Egi szarufa formara feieren uarrott Potiolat elő ruhat” (SzT.
szarufaforma), hasonlóképp a SzT. szarufás szócikkében: „Szk [szóláskapcsolat]: ~ hímbe szőtt. 1739: 3 vég szarufás hímbe
szőtt Ábroszsz darabba Nro 3”.
A szólás jelentése aligha ’kicsit, alig
észrevehetően mosolyog’, éppen ellenkezőleg, antifrázisként értendő, irónia
valósul meg a mosolyog-gal kifejezett értékhordozó megnyilvánulás és egy
értéket megvonó előképzet (*a fogak szarufák) összekapcsolása révén, hiszen a
*mosolygó ragaljá-nak a szarufavégek a fogai.
A hivatkozott
irodalom
CSERI
MIKLÓS 1977. Tetőzet. In: Magyar néprajz nyolc kötetben 4. Anyagi kultúra 3.
Életmód. Főszerk. BALASSA IVÁN. Akadémiai Kiadó, Bp. 124–8.
DEME
LÁSZLÓ 1987. Egy rég várt könyvről. Dunatáj 10/3: 71–2.
HADROVICS
LÁSZLÓ 1992. Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati
szókincsvizsgálat. Akadémiai Kiadó, Bp.
HADROVICS
LÁSZLÓ 1995. Magyar frazeológia. Történeti áttekintés. Akadémiai Kiadó, Bp.
HEGEDŰS
ATTILA 2001. A nyelvjárási frazeológia. In: Magyar dialektológia. Szerk. KISS
JENŐ. Osiris Kiadó, Bp. 391–5.
KISS
JENŐ 1987. „A nagykónyi nyelvjárás” – mint hely- és kortörténeti dokumentum.
Dunatáj 10/3: 72–
4.
KISS
JENŐ 1989. Állandó szókapcsolatok a rábaközi Mihályiban. (NytudÉrt. 127.)
Akadémiai Kiadó, Bp.
KISS
JENŐ 2002. Tájszótárírás és tájszótárak. Magyar Nyelvőr 391–415.
MOLNÁR
ZOLTÁN MIKLÓS 2001. Szabó József, Nyelvjárási és szociolingvisztikai
tanulmányok. [Ismertetés.] Magyar Nyelvőr 125: 383–5.
SZABÓ
JÓZSEF 1986. A nagykónyi nyelvjárás. [Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum],
Szekszárd.
SZABÓ
JÓZSEF 1999. Nyelvjárási és szociolingvisztikai tanulmányok. Körös Főiskola,
Békéscsaba.
WWW
2009. http://ingatlan.com/elado/csaladi_haz/Aszar/3602951 (2009. XI. 4.)
BÜKY LÁSZLÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése