Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története
(részlet)
1923-ban napvilágra került
Bübloszban Ahiram foinik király Kr. e. a 13. századból származó
szarkofágja, fedőkövének két oldalán hosszú, foinik nyelvű felirattal,
amely kivonatosan a sírkamra bejáratára is fel van vésve. 1929-ben,
ugyancsak Bübloszban megtalálták Jehimilk király feliratát, ez
valamivel fiatalabb, valószínűleg a 12. századból ered. Ezekhez
sorolandó még két, 10. századi szöveg, Abibaal és Elibaal királyoké,
melyek ugyan már régebb ideje ismeretesek voltak, de jelentőségüket
csak az előbbi emlékek alapján lehetett megállapítani. - Ugyanebben az
időben kerültek elő Rász-Samrában a nagyhírű ékiratos (!) foinik
leletek és hozzájuk hasonlóak Bét-Semesben, mintegy 300 kilométer
távolságban Rász-Samrától, s ez azt bizonyítja, hogy az ékjeles foinik
írás nem volt csupán szűk helyi jellegű. Tovább, 1934-ben, megint csak
Bübloszban napvilágra hoztak két bronztáblát, ezek a 3. évezred végéről
származnak, s így ez idő szerint a legrégibb emlékei a honi foinik
írásnak; hozzájuk csatlakozik egy kb. 1500-ból származó szöveg, amely a
bronztáblákkal együtt "pszeudohieroglifikus" írásmódot tüntet fel,
pontosabban szótagírást, összesen 120 jellel. - Végül mindezekhez hozzá
kell sorolnunk több, javarészt rövid, betűírásos feliratot a 2.
évezred elejétől az 1. évezredig terjedő időből, Fönícia és Palesztina
különböző vidékeiről, amelyek a már említett Szináj-félszigeti
úgynevezett "protoszináji" írástípushoz tartoznak. (Gezer, Tell
ed-Duver, Ain Samsz, Tell el Heszi, Balu'a.)
Mit mondanak ezek a
feliratok az írástörténet számára? Először is azt, hogy a foinik írás
egyáltalán nem töretlen, egyenes vonalban fejlődött akármiféle átvett
szó- vagy szótagírásból a betűírás felé. Amellett a rendszer mellett,
amelyet általában foinik írásnak szoktunk nevezni, már a 3. évezredtől
kezdődően mind Föníciában, mind a vele közös kultúrterülethez tartozó
Palesztinában, már a 3. évezred végétől fogva, egész sor helyi
írásrendszer alakult ki, s ezek közül jutott a foinik írás lassanként
egyeduralomra. A legrégibb emlékek még pszeudohieroglifikusak,
szótagírásosak, de a 2. évezred elején már feltűnik a tiszta betűírás.
Hozzájuk járul a rász-samra-i ékírás. - Másodsorban pedig az világlik
ki belőlük, hogy a foinikok s a velük rokon kanaánita népek egyfelől az
egyiptomi hieroglif írás, másfelől az asszír ékírás hatása alatt
többféle írásfajtát alakítottak ki a 3. évezredtől kezdve. De
természetesen egyéb hatásokat is fel kell tennünk, elsősorban a krétai
írásét, amely egészen a legutóbbi évekig megfejtetlen volt.
A krétai írás megfejtése
előtt tehát az ósémita-foinik ábécék helyzetképe így festett: az
emlékek három "mérvadó" rendszerbe csoportosíthatók: a) a protoszináji
íráshoz tartozó betűírások, b) a rász-samra-i ékiratos betűábécé, c) a
szorosan vett foinik szótag- és a betűírások. - Bizonyossággal
állítható, hogy mind a három elvben mássalhangzós írás, azonkívül, hogy
az akrofónia révén az egyiptomival vannak függő viszonyban. Ellenben bizonytalan,
hogy milyen kapcsolatban állnak egymással, hogy a protoszináji
összekötő láncszem-e az egyiptomi hieroglif írás felé, s végül, hogy
mily egyéb, külföldi hatások játszottak közre kialakulásukban.
Előrelátható volt
azonban, hogy a krétai írás kibetűzése új anyagot fog dobni a
problémahalmazba. 1953 novemberében V. Georgiev bolgár akadémikus a
Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott "Az ABC keletkezése"
címmel, s H. Bauer német tudós kutatásaira támaszkodva, lándzsát tört a
foinik ábécé minószi, azaz krétai eredete mellett. Tételei a
következők: "A legrégibb föníciai írásos emlékek az időszámításunk
előtti 13. vagy 11. századtól a 9. század derekáig terjedő korból
valók.
A föníciai írás már a
legrégibb írásos emlékeken is teljesen kialakult formát mutat, majdnem
olyat, mint a későbbieken. Föníciában nem találtak a föníciai
mássalhangzó-írás fejlődésének ősibb fokára mutató emlékeket. Ez arra
enged következtetni, hogy ezt az írást, nagyjából kialakult formájában
máshonnan kölcsönözték.
A föníciai
mássalhangzó-írás eredetének tisztázására számos kísérlet történt,
ennek ellenére a probléma mind a mai napig megoldatlan maradt...
...Többen azt tartják,
hogy a betűk nevei tulajdonképpen az illető föníciai jelekkel jelölt
tárgyakat jelentő föníciai szavakból lettek. Mások viszont tagadják,
hogy bármilyen összefüggés is volna az illető nevek és a megfelelő
jelek között. Valójában ezek a nevek nem sémi eredetűek. Csak egy részük
sémitizálódott népetimológia útján. Világosan látszik ez abból a
tényből, hogy ezeknek a neveknek egy részét nem lehet megmagyarázni a
sémi nyelvekből kiindulva, míg más részük valóban séminek látszik, csak
éppen ezeknek a szavaknak semmi közük sincs az illető jelekhez.
H. Bauer német tudós a föníciai betűnevek egyeztetésének kritikai vizsgálata alapján a következő eredményre jutott:
Csak három vagy négy jel felel meg az elnevezésének: mem "víz", 'ajin "szem", res "fej" és talán taw "jel".
Hat elnevezést nem lehet megfejteni a sémi nyelvekből kiindulva. Ezek: he, zajin, het, tet, lamed, sade.
A többi 12 elnevezés valóban föníciainak (séminek) tekinthető, ezek a szavak azonban nem felelnek meg jeleiknek (bét, gimel, dalet, kaf, nun, samech, pe, qof), vagy pedig megfelelésük nagyon kétséges ('alef, waw, jod, sin)."
Georgiev ezután
felsorolja azokat a kutatókat, akik a foinik írást már régebben a
krétaira igyekeztek visszavezetni, majd így folytatja: "Ezt a tételt
azonban nem lehetett valóban bebizonyítottnak tekinteni, míg a minószi
írást meg nem fejtették. A kréta-mükénéi és a minószi írás megfejtésének
eredményeként a föníciai betűjelek eredetének problémája ma már
megoldottnak tekinthető. A föníciai írás a minószi szótagírás
továbbfejlődéséből származik."
Itt Georgiev sorra veszi a
foinik betűket, utal eredetükre és elnevezésük keletkezésére, s
vizsgálódását így összegezi: "A mondottak alapján a következő
eredményre jutunk: a) mind a 22 föníciai, ill. görög betű azonos a
megfelelő minószi-küproszi (ciprusi) szótagjelekkel... b) 10
föníciai-görög betű hasonlít a megfelelő minószi-küproszi
szótagjelekre... c) csak két föníciai betű, a sade és a sin okoz bizonyos nehézségeket, de ezek is levezethetők a minószi-küproszi mintákból...
De nemcsak maguk a
föníciai-görög betűk, hanem a betűk nevei is minószi eredetre mutatnak:
ezek a nevek a megfelelő minószi piktogrammokkal jelölt tárgyak nevei,
és csak részben, kisebb-nagyobb mértékben sémitizálódtak...
...Amint már fentebb
rámutattunk, a föníciai írás kb. az időszámításunk előtti 11. vagy 13.
századtól kezdve már csak teljesen kialakult formájában fordul elő.
Ennek az írásnak korábbi fejlődési fokait tükröző emlékeket nem
találtak. Ez a tény arról tanúskodik, hogy ezt az írást valahonnan
máshonnan vették át. Azonkívül láttuk, hogy a föníciai jelek majdnem
azonosak a minószi jelekkel, amelyeknek megközelítőleg azonos
hangértékük van.
A minószi írásbeliségről
már a Kr. e. 3. évezredtől kezdve vannak adatok; ennek az írásnak
természetes fejlődése a képírástól a szótagírásig világosan nyomon
követhető a minószi emlékek alapján. Mindebből következik, hogy a
föníciai írás a minósziaktól való átvétel... A minószi képírás az
egyiptomi írás hatása alatt jött létre. Ezért azok a bizonyos
hasonlóságok, amelyek megfigyelhetők a föníciai és néhány más
írásrendszer között, mint pl. az egyiptomi, a protoszináji között, nem
véletlenek, hanem azon a tényen alapulnak, hogy egyenesen vagy közvetve
egy közös forrásból, éppen az egyiptomiból erednek.
Tehát a föníciai
mássalhangzós írás a minószi szótagírásra vezethető vissza. A minószi
írást Egyiptomból minószi telepesek vitték át a Földközi-tenger keleti
partvidékére.
A föníciaiak nemcsak
jeleket vettek át, hanem azok elnevezését is, amelyek aztán
népetimológia útján részben sémitizálódtak. A különbség az, hogy a
föníciaiaknál a minószi jelek nem szótagot jelölnek, hanem csak a
megfelelő (sémitizálódott) minószi szótag kezdő mássalhangzóját.
Következésképpen, a minószi szótagírás a föníciaiaknál az akrofónia
elve alapján mássalhangzó-írássá vált."
Georgiev eredményeit részletesen mutatják a táblák (27-28. ábra.);
fejtegetéseit bőven idéztük, minthogy az írástörténet legfontosabb
kérdésében a döntés igényével lépnek fel. Az olyan kézikönyvnek,
aminőnek a miénket szántuk, nem feladata, hogy vitás kérdésekben állást
foglaljon vagy akár véleményt nyilvánítson, viszont másfelől nem
hagyhatja tájékozatlanságban sem az olvasót. Tájékoztatás céljából felhívjuk tehát az olvasó figyelmét néhány fontos körülményre:
Georgiev, hallgatólag
ugyan, de szigorúan elválasztja a foinik írást a többi ósémita
változattól, összehasonlításukat teljesen mellőzi, s így fejtegetéseit
eleve hiányos dokumentatív anyagra alapozza. Ennek az anyagnak
vizsgálata akkor sem nélkülözhető, ha eredményül csakugyan a krétai írás
bizonyul kizárólagos, közvetlen forrásnak.
Még jobban megcsonkítja
anyagát azáltal, hogy a szorosan vett foinik területen, Bübloszban
talált, s a 13. századnál régibb, szótag-írásos emlékeket is említetlen
hagyja. Sőt úgy látszik, létezéséről nem bír tudomással, holott ezeket
számos tudós, köztük M. Dunand és H. Grimme részletesen feldolgozta
már avval az eredménnyel, amelyet az előző lapokon ismertettünk.
Az a krétai írás, amelyet
Georgiev szerint a foinikok legkorábban számítva, a 13. századtól
kezdődően átvettek, az úgynevezett "B. jelzésű lineáris írás" volt (vö.
Bedøich Hrozný: Ancient History of Western Asia, India and Crete;
Prague, 1953). Ekkor azonban a foinikok már 6-800 éve rendelkeztek
saját szótagírással, s a bübloszi leletek tanúsága szerint kb. 2900-tól
1500-ig használták. Tisztázni kellene tehát, miért fordultak a
krétaihoz, s miért nem a saját szótagrendszerüket (120 jelet)
fejlesztették tovább?
Annál inkább, mert
rendszerük megalkotásának döntő lépését, az akrofónia alkalmazását, nem
a krétaiaktól vették át, lévén azoknál ismeretlen, hanem e módszer
eladdig kizárólagos tulajdonosaitól, az egyiptomiaktól. Az akrofóniát
Georgiev egy mellékmondatban említi csupán, holott az egész
problémahalmaznak kétségkívül ez a legfontosabb mozzanata, s egyúttal
azt jelenti, hogy a foinikok közvetlen, szerves, belső kapcsolatban
voltak az egyiptomi írással. A krétai közvetítés tehát nem lehetett
kizárólagos.
Mindebből következik,
hogy a betűk nevének lefordítása nemcsak egyetlen forrásból, a
krétaiból történhetett, hanem éppúgy a közös ősforrásból, az
egyiptomiból is, s éppen itt kellene tekintetbe venni a palesztinai és
kánaáni ósémita írásokat, valamint a Rasz Samra-i ékírást. Ezek a népek
a foinikok rokonai és közvetlen szomszédai voltak, s noha a foinikok
szoros érintkezést tartottak fenn Ciprussal és Krétával, az elsődleges
figyelem mégis a sémita szomszédokat illeti.
Végül Georgiev tételeinek
alátámasztásául antik szerzőkre is hivatkozik: "A föníciai írásnak a
minószitól való származását antik kútfők tanúbizonysága is megerősíti.
Diodórosz és Phótiosz közlése szerint a krétaiak vitatták a betűírás
föníciai eredetét." A kérdéses szövegeket a 142-143. oldalakon már
közöltük, s látható belőlük, hogy a hivatkozás nem szabatos. Igaz ugyan,
hogy ezek szerint a krétaiak tagadták a betűk foinik eredetét, de
feltalálásukat semmiképp sem tulajdoníthatták maguknak ("minószinak"),
minthogy el sem jutottak a betűírásig. Végeredményben Diodórosz és
Phótiosz semmi egyebet nem mondanak, mint amit a többi ókori szerző,
hogy ti. nem a foinikok voltak magának az írásnak feltalálói, hanem az egyiptomiak, esetleg az asszírok, de a krétaiakat szerzőül sehol senki sem említi.
A krétai írásnak a
kérdésbe való bevonása után is meg kell állapítanunk tehát, hogy a
betűábécé kialakulásáról egyelőre nincsen tiszta képünk.
A rendszeralkotásokat,
jegyátvételeket azonban nemigen lehet, s nem is szabad pusztán
racionális szerkesztő munkának elképzelnünk. A betűknek, mint az
írásjeleknek általában, nem pusztán hangértékük volt, hanem többféle
egyéb értelmük és jelentésük is, még abból a korszakból, midőn a jel- és
képalkotás rejtett kapcsolatokat rögzítő, sőt hatékony, varázsló
művelet volt. Nem hiába nevezték az egyiptomiak jeleiket "szent
véseteknek"; a "szent" vagyis a mélyebb jelentőség veszendőbe is
mehetett, de ezt jobbadán csak akkor állapíthatjuk meg, midőn a betű
neve már értelmetlenné vált (mint például a görög ábécénél). Az
egyiptomi hieroglifekről azonban tisztán és világosan fennmaradt a
hagyomány, hogy minden jelet, azaz képet kétféle értelemben lehetett
olvasni: az egyik volt az elsődleges, közhasználatra szánt olvasat, a
másik rejtett, ezoterikus jelentés, melyet csak a beavatottak értettek.
Ez a mozzanat a jel-képalkotás legelső korába vezet vissza, s ez lehet
megint az egyik oka, miért ragaszkodtak az egyiptomi írástudók oly
csökönyösen elavult kép-hieroglifáikhoz. Mózes (Mósze), Ozírisz (Usziri)
beavatott papja, szintén ezekkel a kettős értelmű egyiptomi jelekkel
írta a Genezist s a neki tulajdonítható törvénykönyveket (Kr. e. 1400 körül), s ezek valódi értelmét a kanonizációk folyamán (Deuterenomium, Kr. e. 621, Papi kódex, Ezra Kr. e. 444) az írásmagyarázók már nem értették; e hagyományok szerint tehát Mózes igazi tudománya is rejtve van előttünk.
Ezenkívül az írásjeleknek
csillagászati és asztrológiai értelmük is volt, mindegyik bolygóval,
valamely csillaggal, csillagképpel, ezeknek konstellációjával,
keringési fázisával, "házával" állt kapcsolatban. Végül pedig
számértékkel is bírtak, de nem pusztán mennyiségi értelemben, mert a
számoknak is fontos világmagyarázó szerepük és jelentésük, azonkívül
kedvező vagy kedvezőtlen természetük volt. Ez az összeszövődött
jelentéshalmaz maradt fenn csökevényesen a mi kártyajátékaink képeiben,
ezért alkalmasak a "kivetésre", jóslásra ma is. Mind igen-igen régi
eredetűek a kártyavetés "tudományával" együtt. A tarokk-kártya képei
például a hagyomány szerint a legrégibb egyiptomi jelrendszerből
származnak s a legfontosabb világtörvények "titkait" jelképezik.
Az ábécék tehát nem
csupán fonetikai hangsort akartak adni, hiszen a beszédhangoknak
tényleg csak kisebb részét jelölik; de nem is valami véletlen
vagy gyakorlatias válogatás eredményei, hanem többféle értelem és cél
szerinti csoportosítások. Ezzel a mozzanattal eddig nem foglalkoztunk,
mert az ismertetett rendszerek jeleinek, betűinek eredeti "nevét" már
nem ismerjük. Az ósémita-babiloni-foinik ábécé nevei azonban
fennmaradtak, s láthatjuk belőlük, hogy csoportosításuk valamely elv,
szempont vagy éppen talán "szent" szabály szerint történhetett. Az elv
elmosódott, a rendszer megzavarodott ugyan, de némi csoportosítást ma
is kiolvashatunk: az első 12 jegy házi eszközök, tárgyak, állatok
nevéből vétetett; ezek mellett a víz, vízikígyó, a hal nevei vehetők
ki, a harmadik csoport pedig a fej, az arc és a testrészek neveit
foglalja magába, végül befejezi a sort a kereszt, mint zárójegy. Íme a
22 sémita betű neve: alef - ökör, bét - ház, gimel - teve, dalet - ajtó, he - (névtelen, hehezet), vav - szeg, csap, cövek, zajin - fegyver, tőr, chet - kerítés, fal, tet - kígyó, vod - kéz, kaf - tenyér, lamed - ösztöke, mem - víz, nun - hal, szamech - asztalhoz ülés, ajin - szem, fe - száj, cadev - halhorog, qof - fül, nyílás, res - fej, szín - fogsor, tav - (kereszt-jel). A legújabb krétai névmagyarázatot Georgiev 2. táblázatán (28. ábra) láthatja az olvasó.
A babiloni-kaldeus, az
ósémita-foinik, a görög és a latin ábécé hagyományos betűrendje (a, b,
c, d, e stb.) minden jel szerint az egyiptomiból ered, a sémiták és a
krétaiak, úgy látszik, tudatosan ragaszkodtak hozzá, s az átvett
sorrendet igyekeztek összealkalmazni valaminő saját szemponttal,
elvvel, mélyebb értelemmel mégpedig úgy, hogy a föntebb említett
jelentéshalmaz épen maradjon, a jelek értéke, "ereje" érvényesüljön; ez
hozhatta magával az eltéréseket, névváltoztatásokat, sémitizálásokat,
krétaizálásokat stb. Amennyire módunkban volt, megkíséreltük
táblázatban összeállítani az írásjelek "fejlődésének" alaki rendjét az
egyiptomitól a latinig, egyúttal feltüntetni nevüket, csillagászati
kapcsolatukat és számértéküket. A táblázat a nehezen hozzáférhető
források miatt hiányos, de valószínőleg kiegészíthető és javítható;
mégis közöljük, hogy az olvasó, noha csonkán, maga előtt láthassa a
gyerekkorában tanult ábécé eredetét és különös múltját.
Végül is a foinik ábécé
óriási karriert futott meg, s ezt e különös nép páratlan kereskedői
talentumának köszönhette. Már mondottuk, hogy bejárták az akkori egész
világot Angliától Guineáig, körülhajózták Afrikát, elmentek Ofirig Indiáig s a szigetekig, de csak a haszon lelkesítette őket,
minden egyéb tehetségüket háttérbe szorította ez az ösztön. Kelet
kiváló kereskedőnépei sem bírták velük a versenyt, s fegyverhez
nyúltak. Életük örökös háborúságban telt, de maguk is kalózkodtak;
velük harcolt II. Ramszesz a Nílus deltájában, az achájok Trójánál,
Nagy Sándor Szíriában, a rómaiak Karthágóban, s itt végre letörték
őket.
De praktikus ábécéjüket
is mindenhová magukkal vitték, s ez lett az ifjabb civilizációjú népek
majd minden ábécéjének anyja. A sémita népek végül is ezt fogadták el
némi változtatásokkal, s így keletkezett az arámeus írás, a
legjelentősebb, mert egész sor ábécének adott létet; az egyik vonalon
belőle lett az északnyugat-indiai kharoszi, az iráni, zend, ebből a
pehlevi és a szogd változat; a másik vonalon a türk, azaz az orhoni,
jenyiszeji, talaszi, besenyő s végül a magyar rovásírás; a harmadik
vonalon a belső-ázsiai fajták: a manicheus, ujgur, mongol, kalmük és
mandzsu - evvel a foinik írás elhatolt Kelet-Ázsia északi csücskéig.
Közvetlenül a foinikból keletkezett továbbá a héber, az arab, a
himjárita és a délarab írás. Az arab alfabétum lett aztán a perzsa, az
afgán, a hindusztáni írás mintája, valamint a töröké. A himjáritából
lett az etióp, a líbiai s néhány észak-afrikai írás, például a berber
és a turdetáni. Az arámeus-szír betűrend valamelyik korábbi formájából
származott már igen korán (az iránival egy időben) a régi szanszkrit
leghasználtabb alakja, a devanagári, emez viszont a buddhisták
páli-alfabétumát szülte s e réven a legtöbb mai indiai nyelv ábécéjét: a
bengálit, a gudzserátit, a telugut, a kanarézit, a malajalimot, a
szindhit stb. A buddhizmus révén pedig eljutott Tibetbe, Koreába, délen
Hátsó-Indiába és a szigetekre. Ez a roppant terjeszkedés természetesen
sok formai változtatással járt, de a gyökerek kimutathatók. Keleten
azonban mindenütt megtartotta azt az alapvető sajátságát, hogy csak a
mássalhangzókra szán külön jegyeket, a magánhangzókat pontokkal vagy
vonalakkal jelzi. Európában azonban, a görögök révén, tiszta hangírássá
fejlődött, azaz a magánhangzók is önálló, teljes jogú jeleket kaptak.
A görög ismét világhódító
útra kelt, a hellén terjeszkedés a mediterrán terület ősábécéjévé
tette, Nagy Sándor és Bizánc hatalma alatt az Indusig és a Nílusig
jutott el. Midőn a latinok átvették, Róma civilizációja Angliáig és az
Északi-tengerig tolta ki határait, s már a kereszténység előtt két
változatot szült: az ibérit és a germán runát; az egyház kezében azonban
egész Európa közös írása lett, s görögös formája a Balkánon át a
sztyepre is bevonult (cirill írás). A világhódító európai népek pedig
biztosították szupremáciáját az egész földkerekség minden írása fölött.
Így vált halhatatlanná Egyiptom szellemének műve.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/muvtort/varkonyi/html/index.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése