Bogáti Fazakas Miklós: Aspasia asszony dolga és az jó erkölcsű asszonyoknak tüköre (1587)

BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS:
ASPASIA ASZSZONY DOLGA ÉS AZ IO ERKÕLCZŰ ASZSZONYOKNAC TÜKÕRE.


Joual látta Isten világon az embert, kinec olly Aszsznt adot, Az ki tisztét tarttya à szep szemérenmel mert nem túd szeb ioszágot, Ki az tõkélletnél dragáb szeb iegy ruhát hûte mellet nem hozot.

Az ortza szép vóltát termetét igy tarttya ha czak Wrát gondollya, Vagy vagyon hon vagy nincz, szem elõt szem kiuûl tisztét és dolgát tarttya, Halgato, gyors, serény hazában vgy vigyáz, nem néz ki mert hon gondgya.

Noha nem hirt keres, de hogy tisztit érti, természet szauát hallya, De azért nem táuúl, hanem azon forog magát példáyul hadgya, Ioba minden Aszszont meg akar haladni, hóltig ez pallyát futtya.

Ez miuel hogy ritka, vagy hogy én nem láttam, nemis illic hogy tudgyam, Mert az iámbor Aszszont czak az Wra tudgya tanuságban hallottam, Azért im egy példát Aszszonyoknac iroc, kit Gõrõgbõl oluastam.

Tengeren túl nagy részt kis Asia fõldét szép Gõrõg nemzet lakta, Sidóc szomszédgyában Persa királlyokhoz halgato, adót adà, Hogy Világ ideye, negyed fel ezerbe teremtés vtån forga.

Wralkodéc ezkor harmadic Darius, kinec két kellõ fia, Nagyob Artaxerxes, kisseb Cyrus [p 0002] vala, kit igen szeret Attya, Azért Tenger mellett egy nehány Országrá tisztbe õtet boczátà.

Az tisztbe Gõrõggel magát szeretteté, nagy barátságot szerze, Kit az õ elei meg nem haithatánac, kibè soc nemzet vesze. Az régi Cyrusnac példayára nézue, immár fellyeb tekinte.

Erõs Gõrõgekre nézue Attya székit Báttya ellen kéuánà. Azért két rokonát kic õtet mint királt nem tiszteléc le vágà, Kiért beteg Attya tisztbõl iffiu Cyrust Persiába meg hiuà.

Az tisztét iól hagyà, szép szerrel indula, de az Attya meg hala, Báttya székben ûle, ki féltében Õczét ottan meg tartoztatà, De Annya kértére az elõbbi tisztben Cyrust õ is boczátà.

Soc ioual tisztelé az Gõrõg nemzetet, kiuel vgy mellé kõté, Hogy minden szerenczét tiszta szeretettel Cyrussal az késirte. Artaxerxestõlis valaki iõhete Cyrus mellé siete.

Parisatis aszszony az Annya Cyrusnac, Cyrussal inkáb tarttya, Az nagyob fiánac hogy gyanoyát láttya, haragyát is lágzittya, De hogy nem érdemli székit nagyob fia, bánnya, kit Cyrus tudå.

Asia fõldében nincz az paráznaság, de egynec soc házasa. Azért iffiu Cyrus tõbbi kõzt házasúl Aspasiát hozatà, Kit Annya hogy hozà, szûlésben meg halà, Gyermec áruán marada. [p 0003]

Szegõde Attyánac Hermotimnac ninczen, mert nagy szegénség raita, Mind az által leánt tisztán 's iò erkõlczbe nagy keménnyen fel tartà, Az leány álmában iò szerenczeyérõl, nagy sokszor azont látà.

Idõuel hogy iõue iò kõzépkorában, állán rùt sõmõr kele, Kiuel meg rutula, de bánatos Attya, Oruoshoz leánt viue, De tõlle az Oruos három statert kére, kit õ nem igirhete.

Aspasia ezen keseruesen sira, félre méne le ûle, Tûkõrét térdére tõtte magåt nézi, étlen itlan kõnyueze, Az nagy sirás vtán vgyan ot aluéc el, kibe álma meg iõue.

Mint há egy szép Galamb hozza repûllene, õ álmában eszt láttya, Galamb õ elõtte egy szép kegyesse lõn, leánt igy vigasztallya, Ne bánkodgyál ne fély, Doctorhoz ne meny bár, ne kõs25 írat ortzádra.

Mennyel aszszu Rosát tõry porrà, kõsd azzal az ortzád meg gyogyittya, Im hogy fel serkene leány szót fogadà, à sõmõreg el hulla, Már Aspasiánac Fochea Várasban, senki nem vala mássa.

Egyéb ioszági kõzt kiuel gazdag vala, Gesztenye szinû haya, Nem igyenesen nyúlt, de keuessé fodros lobago haya szåla, Két szeme kûn álo zomoc, kit ackorban vilåg leg szebnec tartà. [p 0004]

Meg horgot keuessé de kiczin az orra, szép rõuid az két fûle, Szine mint Rosánac, kiért Varas népe õt méltónac neuezte, Az az, piros feyér: ayaka mind piros, bõre szine mind gyenge.

Ollyan mint az vy Ho, még annális feyérb, szayában minden foga, És az mit tõbbi kõzt nem hagyhatunc aláb, szép lába szép iarása, Gyenge de szép szaua, melly gyõnnyõrûséges régi sir ének szaua.

Rauasz ál szin ninczen semmi az õ testén, mi nem szûkség nem tartya, Mint leány felénec tzifrára nincz gondgya mint idegent vtállya, Tudgya hogy szerencze és egy gonosz szokás nem természet azt hoszta.

Az õ szerenczéye annélkûlis vékony, iól lehet aszt nem bánnya, De hogy szegényûl nõt, szegényen tartatot, az tziffrát sem kéuánnya, Természettel gazdag, kiuel meg elegût, azra semmit nem pallà.

Reménsége illyen hogy igyis Wrat lel: kellekorba hogy iutà, Hazayát Focheát ellenség meg võué, egy Wrra talála, Három szép leánnyal az Cyrushoz viué immár hogy vaczorálla.

Intic és oktattyác Aszszonyoc az hármát, kic vélec el menénec, Feresztéc fel kenéc minden szép ruhába Gõrõg módon készité0c, Az iffiu Cyrusnac, [p 0005] magoc mint kellesséc, ki ki mint tõrõlkedic.

Fellyeb fellyeb minden az õuét késziti mint ha piatzra vinné, Mint annyi keritõ hogy dragábban adgya ál színnel kene fene, Aspasia aszszony nem akar kenõdni, mert pokolnac itilé.

Ollyban sem õltõzic kit elõb nem szokot, mert rab dolognac mongya, Nagy fohászkodással Istenét ohayttya, attya neuét kialtya, Hogy ha szauát hallya õltõztetni mint kuruát el adni ne boczássa.

Riasztác rongálác vgyan megis veréc azért magát meg hadgya, Az sok szinû kõntõst nagy nyegue fel veué az fardagalra vona, Az iay nem eriben hogy kuruáua teszic, el adgyác igen sira.

Rendel az négy leánt Hopmester be viné, Cyrus elõt állatà, Az hárma Cyrusra egyenesen néze, kõzel álla, mosolyga, Az iõuendõ éyen semmi bánattyokat czak eggyic sem mutatà.

Ortzayát az fõlden Aspasia tarttya mert tûzes vgy pirula, Nagy keserues kõnyuel két szeme rakodot, hogy rab mód állapattya, Maga viselése mind czak aszt mutattya hogy az dolgot általlya.

Paranczollya Cyrus hogy mellé ûllyenec, az hárma szót fogadá, De az szép Fokai Aspasia aszszony [p 0006] sokà mind ellent tartà, Még nem erõuel is az Hopmester õtet az tõbbihõz szállità.

Vgy nyula hozzáyoc Cyrus és fogdossà és szemekben tekinte, Vyokat, állokat, szemeket meg nézé tapogatà illeté, Az tõbbi engede, de az szép Fokai Cyrusnac aszt nem tûré.

Elõszer vy hegyiuel Cyrus alig éré, leány nagyot kiáltà, Mint nemes természet mondgya hogy meg bánnya ha mászszor hozzà nyulna, Annál inkáb Cyrus az mellyére nyula, kin az leány el fútà.

Legottan az Cyrus az iò természetet leányba meg ismere, Nemesnec bizonnyal czak az eggyet monda leánnac czak aszt hiue, Az tõbbi vásáros czak piatzra valo, azért tõlle el kûldé.

Leánt azért Cyrus Feleségûl veué, noha tõbis vólt nálla, De eggyetis soha sem eléb sem osztån olly keduében nem tartà, Nem ágyas számában, de királyne renden ez eggyet võué hozzà.

Az Persác szokása hogy soc egyéb ágyas, de czak egy az Királyné, De Gõrõg módra lõn Cyrus házassága, mert eszt feletéb szereté, Mert természet ioua kettõ az leányba, hogy szép és iò az esze.

Eszéuel élt Wra valaha tanaczát fogatta meg nem bánta, Mikor nagy dolgokban Aspasia szauán [p 0007] iffiu Cyrus indula, Egész Gõrõg ország ennec hirét hallà, és nagy eszét czodálà.

Nem czak ket Tenger kõzt ennec hire tarta, Persiábais iutà, Artaxerxes Király õcze szerenczéyét, szép neiérõl czudálà, Nyiulán hiszic immár hogy egyéb neyéuel soha Cyrus nem hálà.

Illyen szerenczeyén Aspasia aszszony õ magát el sem hiué, Régi soc álmiról mind meg emlekõzéc, Istenénec kõszõne, Hogy kiczinkorától illy gondgyát viselte, éltig érte tisztelé.

Kinczet nagy soc ióual az Attyánac kûlde, gazdag emberré téue, De mind halaláig nagy mértékletesen minden dolgat viselé, Kit soc Gõrõg aszszony Persiaiackal soc ideig emlite.

Országra bõczûllic olly Kõlõntyût hosztac kit Cyrusnac adánac, Czoda mesterségén, és drága kõ mûuén az Wrac czudálkoznac, Kit egy nehány Ország ellen kûldettenec ayándékon Cyrusnac.

Latuán az bõczûyét ez szép nyakbanvetõt Aspasianac szána, Azért ebéd vtán õ hozzà be méne és aluuà talála, Az drága bonczókat kõntõs alà tõué õmaga félre hayla.

El várà czendesen még nem Aspasia almából fel serkene, Ki hogy Cyrust látà fel vgréc mint mászszor, ottan nyakon õlelé, Mint illic szereté, kérdezé beszélle, szûuét neki ielentè. [p 0008]

Ottan Scatulyából az nemes Kõsentyût Cyrus néki ielenté, Kiuel czak eszt monda hogy Király leanyát vgy Királynét illetne, Azért néked adom, hogy nyakadon viseld kiuel testõd tõd szebbe.

Semmiuel az Aszszony magát el nem hiué, eszesen igy felele, Vgy vagyon nagy személt és Kiralnét illet te felséged szépsege, Azért te felséged aszszonyom Anyádnac Parisatisnac kûlgye.

Felséged keduére tisztesen magamat ez nélkûl is viselem, De az mi aszszonyom Anyádat illeti, enis néki itillem, En gondom ennélkûl feyemet mellyemet hogy néked széppé tegyem.

Igy az mit egyebec most leg inkáb kapnac Aspasia meg veté, Mert az õltõzetben mindenes szépséget most aszszony leány veti, Kit Királlyi Wri módnac Aspasia valamiért nem vélé.

Gyõnyõrkedic Cyrus az aszszonnac szauán, és ottan meg czokola, De minden beszédét, és egyéb dolgit is az Annyánac meg ira, Az nyakban vetõtis, de Aspasiát is Parisatis czudálla.

Vdvarban nagy hire az Aspasiánac õrûl az Király annya, Hogy noha fianál az õ iffiu Menye nagy méltoságban vala, De aszt az ki Cyrust ez Világra hoszta maganál iobnac tarttya.

Leuélbeli dolgot azért nagyob neuen hogy [p 0009] nem Bonczókat vette, Kiért Aspasiát Parisatis aszsz fõ módon meg tisztelé, Fõ ayándekokat Persia országból Aspasiánac kûlde.

Azokat az Aszszony kõszõne dicziré de nem szûkség aszt monda, Azért mind Wránac Cyrusnac aszt kûldé hogy hadát azzal tarcza, Elég hogy te szeretz, mert ennél tõb marhám nem lehet esztis monda.

Drága izenetén Cyrus czudálkozéc, de nem czak õ czudallya, Az ki õ termetét és nemes erkõlczét és tõkelletét hallya, Soc országis hallya, de már à szerencze imè viszsza fordula.

Erõs haddal Cyrus nagy titkon készûle Báttya ellen erede, Mert az Királyságra õ magát méltóbnac az Battyánál ismeré, Hada tõbi Gõrõg vélle Aspasia, Persiára igy méne.

Gonosz szerenczéuel az Cyrus ot vesze az aszszony kõzbe kele, Kinec hirét tudta Artaxerxes Király, azért meg keresteté, Az kic kõtue viuéc haraggal az Király õket tõmletzre veté.

Erõssen sirattya õ szép Wrát Cyrust, senki szaua nem foga, Hogy Királytól kûldõt drága szép ruhákban õ testét fel tziffrázza, Kételen õltõzéc kiben minden mongya soha mását nem látta.

Nem késénec velle Királyhoz be viuéc, kit Király vgy szereté, Hogy tõb házasi kõszt fõ felesége [p 0010] lõn, minden felet emelé, Mindenben õ keduét keresi hogy Cyrust véle feleytethetné.

Te magad ne tõryed és budát feleiczed mert úgy enis szeretlec, Mint elõbbi Wrad, sõt hogy ha akaroc nagyobra is vihetlec, Nem illic hogy szányad en ellenségemet néz ele arra intlec.

Ez féle beszédet soka mind heában Aspasiára veszte, Mert Cyrus szerelme vgy belé oluat vólt hogi ki nem tõrõlhete, Végre mint bõlcz aszszony az Király szauára idõ télue engede.

Buua lõn Királynac mert egy kedues iffiu vduarában meg hala, Kinél szeb termetõ világ nagy részében Asiában nem vala, Az király keduére Asia országi fõ fõ rend aszt mind gyazla.

Oly bunac iteléc mindenec hogy senki nem mér szólni királynac, Séki vigasztalni szembe lenni sem mér, szine veszet vduarnac, Harmad nap hogy muléc erre ám gondgya lõn Aspasia aszszonnac.

Gyáz ruhát võn rea tudgya feredõben király mely vton menne, Aszszony oda mene az vtban meg álla kõnyueze fõldre néze, Király eszt czodállya kérdezi miert iõt kire aszszony felele.

Azért iõttem kiraly hogy vigasztallyalac mert bánatodat hallom, De ha felségednec ide iõttem nehéz meg térek tudõ dolgõ, Ha penig tetzenéc az mit iódra tudoc felségednec meg mondom. [p 0011]

Tetzic az szó 's azért az király mosolyga hogy aszszonnac az gõdgya, Virág szûuet Wra hogy meg ne fonyazza azért néki aszt mõdgya, Menyen ágyas házban az meg feredõbõl meg iõ õtet ot varya.

Hogy az feredõbõl kiraly viszsza tére Aspasiához mene, Az meg hólt iffiunac kõnteset fel véué Aspasiára vete, Vgy tetzéc az gyászon az meg hólt kõntese aszszont szebnec ielente.

Im mint ha az hóltat eleuenen látna egy keuese vidula, Regi szereteti igy eszében iuta Aspasiára szállà, Kéri hogy igy iõyen gyakorta õ hozzà meg buua meg lohadna.

Wra szauanára az bõlcz Aspasia kiuel meg vigasztalà, Kinec keduét senki sem Anya sem fia rokona nem találà, Mert az nagy bánatot õ bõlcz beszédéuel királyból ki szállitta.

Soc io szerenczében gonoszban igy forgà kiuel neuet talála, Egész Asiában és nagy Europában szepeknec példát hadgya, Kiért szépnec 's bõlcznec vezetéc neuenis historia eszt mondgya.

Oka irásomnac hogy mikor tekintém lám ez világ el veszet, Oly aszszonyoc kic Wrockal birnac kit senki le nem ûltet, Hogy aszszonyom feiet meg haicza vgy bizzec ha vele vit nagy eszet.

Példa pogánságban mi az szép iegy ruha kit mongyunc méltán szépnec, Mert láttyuc ez világ [p 0012] az szepre igen ûz de tudgyuc aszt keuésnec, Ha eggyet egy ország egy idõben adhat bátor mondgyuc elegnec.

Tudománnya legyen, okos bátor tiszta, az kihez kél szeresse, Annac életére õ tiszeségére eszet ereyét vesse, Ha láttya hozza fér tanáczot aszszonyom Wra mellet ielencze.

Az szentec példayát ó dolognac tarttyác vagy Pap példánac mondgyác, De én azokbanis hasonlót találoc kic magoc vgy tartottác, Hogy Wrockat 's Istent ha meg nem bántottác magoc szépeknec tudtác.

Tûkerûl szépeknec szent Palõ eszt iram Székelfõlden laktomban, Ezer õtszáz vtán az nyoltzuan hetedic vy esztendõ hauaban, Az kinec eszt irám Isten lássa ioual aszszonyommal világban.

Az Aspasiaról valo éneknec vége.

http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/corpus/xvi/bogfm003.htm 



Bogáti Fazakas Miklós: Aspasia asszony dolga és az jó erkölcsű asszonyoknak tüköre
(1587)

A Lucretia nótájára


1   Jóval látta Isten világon az embert, kinek oly asszont adott,
     Azki tisztét tartja a szép szeméremmel, mert nem tud szebb jószágot,
     Ki az tökéletnél drágább, szebb jegyruhát, hüte mellett, nem hozott.

2   Az orca szép voltát, termetét így tartja, ha csak urát gondolja,
     Vagy vagyon honn, vagy nincs, szem előtt, szem kívül tisztét és dolgát tartja,
     Hallgató, gyors, serény, házában úgy vigyáz, nem néz ki, mert honn gondja.

3   Noha nem hírt keres, de hogy tisztit érti, természet szavát hallja,
     De azért nem távul, hanem azon forog, magát például hagyja,
     Jóba minden asszont meg akar haladni, holtig ez pályát futja.

4   Ez, mivelhogy ritka, vagy hogy én nem láttam, nem is illik, hogy tudjam,
     Mert az jámbor asszont csak az ura tudja, tanúságban hallottam,
     Azért, ím, egy példát asszonyoknak írok, kit görögből olvastam.

5   Tengeren túl nagyrészt Kis-Ázsia földét szép görög nemzet lakta,
     Zsidók szomszédjában perzsa királyokhoz hallgató, adót ada,
     Hogy világ ideje negyedfélezerbe teremtés után forga.

6   Uralkodék ezkor harmadik Darius, kinek két kellő fia,
     Nagyobb Artaxerxes, kisebb Cyrus vala, kit igen szeret atyja,
     Azért tenger mellett egynéhány országra tisztbe őtet bocsátá.

7   Az tisztbe göröggel magát szeretteté, nagy barátságot szerze,
     Kit az ő elei meg nem hajthatának, kibe sok nemzet vésze,
     Az régi Cyrusnak példájára nézve, immár feljebb tekinte.

8   Erős görögekre nézve, atyja székit bátyja ellen kéváná,
     Azért két rokonát, kik őtet mint királt, nem tisztelék, levágá,
     Kiért beteg atyja tisztből ifjú Cyrust Perzsiába meghívá.

9   Az tisztét jól hagyá, szép szerrel indula, de az atyja meghala,
     Bátyja székben üle, ki féltében öccsét ottan megtartóztatá,
     De anyja kértére az előbbi tisztben Cyrust ő is bocsátá.

10   Sok jóval tisztelé az görög nemzetet, kivel úgy melléköté,
       Hogy minden szerencsét tiszta szeretettel Cyrussal az késírte.
       Artaxerxestől is valaki jöhete, Cyrus mellé siete.

11   Parisatis asszony, az anyja Cyrusnak, Cyrussal inkább tarta,
       Az nagyobb fiának hogy gyanóját látja, haragját is lágyítja,
       De hogy nem érdemli székit nagyobb fia, bánja, kit Cyrus tuda.

12   Ázsia földében nincs az paráznaság, de egynek sok házasa,
       Azért ifjú Cyrus többi közt házasul Aspasiát hozatá,
       Kit anyja hogy hoza, szülésben meghala, gyermek árván marada.

13   Szegőde atyjának, Hermotimnak nincsen, mert nagy szegénség rajta,
       Mindazáltal leánt tisztán s jó erkölcsbe nagy keményen feltartá,
       Az leány álmában jó szerencséjéről nagy sokszor azont látá.

14   Idővel hogy jöve jó középkorában, állán rút sömör kele,
       Kivel megrútula, de bánatos atyja orvoshoz leánt vivé,
       De tőle az orvos három státert kére, kit ű nem ígírhete.

15   Aspasia ezen keservesen síra, félreméne, leüle,
       Tükörét térdére tötte, magát nézi, étlen-itlan könyveze,
       Az nagy sírás után ugyanott alvék el, kibe álma megjöve.

16   Mintha egy szép galamb hozzá repüllene, ő álmában ezt látja,
       Galamb őelőtte egy szép kegyessé lőn, leánt így vigasztalja:
       „Ne bánkódjál, ne félj, doktorhoz ne menj bár, ne köss írat orcádra!

17   Menj el, aszú rózsát törj porrá, kösd azzal: az orcád meggyógyítja.”
       Ím, hogy felserkene leány, szót fogada, a sömöreg elhulla,
       Már Aspasiának Fochea várasban senki nem vala mása.

18   Egyéb jószági közt, kivel gazdag vala: gesztenyeszínű haja,
       Nem igyenesen nyúlt, de kevéssé fodros lobagó hajaszála,
       Két szeme künnálló, zomok, kit akkorban világ legszebbnek tarta.

19   Meghorgodt kevéssé, de kicsin az orra, szép rövid az két füle,
       Színe, mint rózsának, kiért váras népe őt Miltónak nevezte,
       Azaz, piros-fejér: ajaka mind piros, bőre színe mind gyenge.

20   Olyan, mint az új hó, még annál is fejérb szájában minden foga,
       És azmit többi közt nem hagyhatunk alább, szép lába, szép járása,
       Gyenge, de szép szava, mely gyönyörűséges régi sirének szava.

21   Ravasz álszín nincsen semmi az ő testén, mi nem szükség, nem tartja,
       Mint leányfélének cifrára nincs gondja, mint idegent, utálja,
       Tudja, hogy szerencse és egy gonosz szokás, nem természet azt hozta.

22   Az ő szerencséje anélkül is vékony, jóllehet azt nem bánja,
       De hogy szegényül nőtt, szegényen tartatott, az cifrát sem kévánja,
       Természettel gazdag, kivel megelégüdt, arra semmit nem palla.

23   Reménsége ilyen, hogy így is urat lel, kellő korba hogy juta,
       Hazáját, Focheát, ellenség megvövé, ott egy úr rátalála,
       Három szép leánnyal az Cyrushoz vivé immár, hogy vacsorála.

24   Intik és oktatják asszonyok az hármát, kik vélek elmenének,
       Fereszték, felkenék, minden szép ruhába görög módon készíték,
       Az ifjú Cyrusnak, magok mint kellessék, ki-ki mind törölkedik.

25   Feljebb-feljebb minden az övét készíti, mintha piacra vinné,
       Mint annyi kerítő, hogy drágábban adja, álszínnel kené-fené,
       Aspasia asszony nem akar kenődni, mert pokolnak ítílé.

26   Olyban sem öltözik, kit előbb nem szokott, mert rabdolognak mondja,
       Nagy fohászkodással istenét óhajtja, atyja nevét kiáltja,
       Hogyha szavát hallja: öltöztetni, mint kurvát, eladni ne bocsássa.

27   Riaszták, rongálák, ugyan meg is verék, azért magát meghagyja,
       Az sokszínű köntöst nagy nyegve felvévé, az fardagálra voná,
       Az jár, nám, esziben, hogy kurvává tészik, eladják, igen síra.

28   Renddel az négy leánt hopmester bévivé, Cyrus előtt állatá,
       Az hárma Cyrusra egyenesen néze, közel álla, mosolyga,
       Az jövendő éjre semmi bánatjokat csak egyik sem mutatá.

29   Orcáját az földen Aspasia tartja, mert tüzes, úgy pirula,
       Nagy keserves könyvvel két szeme rakodott, hogy rabmód állapatja,
       Magaviselése mind csak azt mutatja, hogy az dolgot általja.

30   Parancsolja Cyrus, hogy mellé üljenek, az hárma szót fogada,
       De az szép fochai Aspasia asszony soká mind ellent tarta,
       Mégnem erővel is az hopmester őtet az többihöz szállítá.

31   Úgy nyúla hozzájok Cyrus és fogdosá és szemekben tekinte,
       Ujjokat, állokat, szemeket megnézé, tapogatá, illeté,
       Az többi engedé, de az szép fochai Cyrusnak azt nem tűré.

32   Előszer ujjhegyvel Cyrus alig éré, leány nagyot kiálta,
       Mint nemes természet mondja, hogy megbánja, ha másszor hozzányúlna,
       Annál inkább Cyrus az mellyére nyúla, kin az leány elfuta.

33   Legottan az Cyrus az jó természetet leányban megisméré,
       Nemesnek bizonnyal csak az egyet mondá, leánnak csak azt hivé,
       Az többi vásáros csak piacra való, azért tőle elküldé.

34   Leánt azért Cyrus feleségül vevé, noha több is volt nála,
       De egyet is soha sem elébb, sem oztán oly kedvében nem tarta,
       Nem ágyas számában, de királyné renden ez egyet vövé hozzá.

35   Az perzsák szokása, hogy sok egyéb ágyas, de csak egy az királyné,
       De görög módra lőn Cyrus házassága, mert felettébb szereté,
       Mert természet jova kettő az leányba, hogy szép és jó az esze.

36   Eszével élt ura, valaha tanácsát fogadta, meg nem bánta,
       Mikor nagy dolgokban Aspasia szaván ifjú Cyrus indula,
       Egész Görögország ennek hírét hallá, és nagy eszét csodálá.

37   Nem csak két tenger közt ennek híre tarta, Perzsiába is juta,
       Artaxerxes király öccse szerencséjét szép nejéről csudálá,
       Nyilván hiszik immár, hogy egyéb nejével soha Cyrus nem hála.

38   Ilyen szerencséjén Aspasia asszony őmagát el sem hivé,
       Régi sok álmiról mind megemléközék, istenének köszöné,
       Hogy kicsin korától ily gondját viselte, éltig érte tisztelé.

39   Kincset nagy sok jóval az atyjának külde, gazdag emberré tevé,
       De mind háláláig nagy mértékletesen minden dolgát viselé,
       Kit sok görög asszony perzsiaiakkal sok ideig említe.

40   Országra böcsülik, oly kösöntyűt hoztak, kit Cyrusnak adának,
       Csoda mesterségén és drágakő művén az urak csudálkoznak,
       Kit egynéhány ország ellen küldettenek ajándékon Cyrusnak.

41   Látván az böcsűjét: ez szép nyakbanvetőt Aspasiának száná,
       Azért ebéd után őhozzá béméne és aluva találá,
       Az drága boncsokat köntös alá tövé, őmaga félrehajla.

42   Elvárá csendesen, mégnem Aspasia álmából felserkene,
       Ki hogy Cyrust látá, felugrék, mint másszor, ottan nyakon ölelé,
       Mint illik, szereté, kérdezé, beszéle, szüvét néki jelenté.

43   Ottan skatulyából az nemes kösentyűt Cyrus néki jelenté,
       Kivel csak ezt mondá, hogy király leányát vagy királynét illetné,
       „Azért néked ádom, hogy nyakadon viseld, kivel testöd tödd szebbé.”

44   Semmivel az asszony magát el nem hivé, eszesen így felele:
       „Úgy vagyon, nagy személt és királnét illet tefelséged szépsége,
       Azért tefelséged asszonyom anyádnak, Parisatisnak küldje.

45   Felséged kedvére tisztesen magamat ez nélkül is viselem,
       De azmi asszonyom anyádat illeti, én is néki ítílem,
       Én gondom, enélkül fejemet, mellyemet hogy néked széppé tégyem.”

46   Így azmit egyebek most leginkább kapnak, Aspasia megveté,
       Mert az öltözetben mindenes szépséget most asszony, leány veté,
       Kit királyi, úri módnak Aspasia valamiért nem vélé.

47   Gyönyörkedik Cyrus az asszonnak szaván, és ottan megcsókolá,
       De minden beszédét és egyéb dolgit is az anyjának megírá,
       Az nyakbanvetőt is, de Aspasiát is Parisatis csudálá.

48   Udvarban nagy híre az Aspasiának, örül az király anyja,
       Hogy noha fiánál az ő ifjú menye nagy méltóságban vala,
       De azt, azki Cyrust ez világra hozta, magánál jobbnak tartja.

49   Levélbéli dolgot azért nagyobb néven, hogynem boncsokat vette,
       Kiért Aspasiát Parisatis asszony fő módon megtisztelé,
       Fő ajándékokat Perzsia országból Aspasiának külde.

50   Azokat az asszony köszöné, dicsíré, de nem szükség – azt mondá,
       Azért mind urának, Cyrusnak azt küldé, hogy hadát azzal tartsa,
       „Elég, hogy te szeretsz, mert ennél több marhám nem lehet” – azt is mondá.

51   Drága izenetén Cyrus csudálkozék, de nemcsak ő csudálja,
       Azki ő termetét és nemes erkölcsét és tökéletét hallja,
       Sok ország is hallja, de már a szerencse, ímé, visszafordula.

52   Erős haddal Cyrus nagy titkon készüle, bátyja ellen erede,
       Mert az királyságra ő magát méltóbbnak az bátyjánál isméré,
       Hada többi görög, véle Aspasia, Perzsiára így méne.

53   Gonosz szerencsével az Cyrus ottvesze, az asszony közbe kele,
       Kinek hírét tudta Artaxerxes király, azért megkeresteté,
       Azkik kötve vivék, haraggal az király őket tömlecre veté.

54   Erősen siratja ő szép urát, Cyrust, senki szava nem foga,
       Hogy királytól küldött drága szép ruhákban ő testét felcifrázza,
       Kételen öltözék, kiben – minden mondja –, soha mását nem látta.

55   Nem késének véle, királyhoz bévivék, kit király úgy szerete,
       Hogy több házasi közt főfelesége lőn, minden felett emelé,
       Mindenben ő kedvét keresi, hogy Cyrust véle felejtethetné.

56   „Te magad ne törjed, és búdat felejtsed, mert úgy én is szeretlek,
       Mint előbbi urad, sőt hogyha akarok, nagyobbra is vihetlek,
       Nem illik, hogy szánjad én ellenségemet, nézz elé, arra intlek.”

57   Ezféle beszédet soká mindhéában Aspasiára veszte,
       Mert Cyrus szerelme úgy beléolvadt volt, hogy ki nem törölheté,
       Végre, mint bölcs asszony, az király szavára, idő telve, engede.

58   Búva lőn királynak, mert egy kedves ifjú udvarában meghala,
       Kinél szebb termető világ nagy részében, Ázsiában nem vala,
       Az király kedvére Ázsia országi fő-fő rend azt mind gyászlá.

59   Oly búnak ítélék mindenek, hogy senki nem mér szólni királynak,
       Senki vigasztalni, szembe lenni sem mér, színe veszett udvarnak,
       Harmadnap hogy múlék, erre ám gondja lőn Aspasia asszonnak.

60   Gyászruhát vőn reá, tudja, feredőben király mely úton menne,
       Asszony odaméne, az útban megálla, könnyeze, földre néze,
       Király ezt csodálja, kérdezi, miért jött, kire asszony felele:

61   „Azért jöttem, király, hogy vigasztaljalak, mert bánatodat hallom,
       De ha felségednek idejöttem nehéz, megtérek, tudom dolgom,
       Ha penig tetszenék, azmit jódra tudok, felségednek megmondom.”

62   Tetszik az szó, s azért az király mosolyga, hogy asszonnak az gondja,
       Virágszüvét ura hogy meg ne fonnyassza, azért néki ezt mondja,
       Menjen ágyasházban, azmég feredőből megjő, őtet ott várja.

63   Hogy az feredőből király visszatére, Aspasiához méne,
       Az megholt ifjúnak köntösét felvevé, Aspasiára veté,
       Úgy tetszék, az gyászon az megholt köntöse asszont szebbnek jelenté.

64   Ím, mintha az holtat elevenen látná, egy kevéssé vidula,
       Régi szereteti így eszében juta, Aspasiára szálla,
       Kéri, hogy így jöjjen gyakorta őhozzá, míg búva meglohadna.

65   Ura szaván jára az bölcs Aspasia, kivel megvigasztalá,
       Kinek kedvét senki, sem anyja, sem fia, rokona nem találá;
       Mert az nagy bánatot ő bölcs beszédével királyból kiszállítá.

66   Sok jó szerencsében, gonoszban így forga, kivel nevet talála,
       Egész Ázsiában és nagy Európában szépeknek példát hágya,
       Kiért szépnek s bölcsnek vezetéknevén is história ezt mondja.

67   Oka írásomnak, hogy mikor tekintém, lám, ez világ elveszett,
       Oly asszonyok miatt, kik urokkal bírnak, kit senki le nem ültet,
       Hogy asszonyom fejét meghajtsa, úgy bízzék, ha véle vitt nagy eszet.

68   Példa pogánságban, mi az szép jegyruha, kit mondjunk méltán szépnek,
       Mert látjuk, ez vilag az szépre igen űz, de tudjuk azt kevésnek,
       Ha egyet egy ország egy időben adhat, bátor mondjuk elégnek.

69   Tudománya légyen okos, bátor, tiszta, azkihez kell, szeresse,
       Annak életére, ő tisztességére eszét, erejét vesse,
       Ha látja, hozzáfér, tanácsot asszonyom ura mellett jelentse.

70   Az szentek példáját ó dolognak tartják, vagy pap-példának mondják,
       De én azokban is hasonlót találok, kik magok úgy tartották,
       Hogy urokat s Istent ha meg nem bántották, magok szépeknek tudták.

71   Tükerül szépeknek Szentpálon ezt írám, Székelfölden laktomban,
       Ezerötszáz után, nyolcvanhetedik újesztendő havában,
       Azkinek ezt írám, Isten lássa jóval, asszonyommal világban.


http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/regi-magyar-irodalmi-2/ch06s02.html