Vértes Edit

Vértes Edit
(1919-2002)

2002. augusztus 11-én, 84. életévében elhunyt az uralisztika hazai nesztora, az osztják nyelv kimagasló kutatója és nagy hagyatékainak feldolgozója, a nyugat-szibériai mitológia egyik legkitűnőbb ismerője, több külföldi nyelvtudományi társaság tiszteleti és a Finn Tudományos Akadémia külső tagja, professor emeritus. Alig egy hónappal követte kedves munkatársát, a tragikus sorsú Schmidt Évát. Rövid időn belül igen nagy, alig kiheverhető veszteségeket szenvedett a hazai obugrisztika.

Az uralisztika és a magyar nyelvtudomány jelentős személyisége távozott körünkből. Hatalmas életműve joggal buzdíthatja arra tudományszakunk legifjabb nemzedékét, hogy a töretlen kitartás, a szakadatlan munkálkodás és a megingathatatlan hit annak eredményességében egész életre szóló lendületet és életkedvet adhat az új évezred emberének is.

Vértes Edit 1919. május 31-én, Budapesten született. Közelebbről abban a Bakáts téri kórházban, amelyben akkortájt édesapja, Vértes Jenő - mint székesfővárosi kórházi gondnok - gondnokként működött, és ahol feleségével, László Ilonával szolgálati lakásban lakott. A szülők visszaemlékezése szerint egy szép napon szobájuk mennyezete leszakadt, a kiságy és a pólya tele lett törmelékkel, de a kisbabának nem történt baja.

(…)

A kis Editnek két-három éves korától német nevelőnője volt, és már gyermekkorában szinte egyformán beszélt németül és magyarul. Még talán tizenkét éves sem volt, amikor már franciául is jól tudott.

(…)

Az Andrássy úti Mária Terézia gimnázium tanulójaként szüleitől mindazt az anyagi támogatást megkapta, amit az iskola többnyire középosztálybeli, részben felsőbb osztálybeli növendékei megkaptak: megfelelő taníttatást, nyelvtanulást, külföldi utazást, de ő ennél többre vágyott. (…)

Nyaralni is többnyire a nevelőnőjével küldték. Még 12 éves sem volt, amikor elhatározta, hogy finnugor nyelvész lesz. Kétszer unokatestvérérével együtt nyaralt: a Balatonnál és a jugoszláviai Palicson. Egy nyári nyelvtanfolyamot elvégzett a perugai nyári egyetemen is.

“Ez a kielégületlenség vitte őt bizonyára már 15-16 éves korában az Isten-keresés, a hazai és külföldi katolikus templomokban érzett áhítat, a mély vallásosság felé. A magyar történelem és irodalom szeretete pedig a magyar sorskérdések, azon túl pedig a magyarság eredete, a finn-magyar rokonság problematikája felé. Tizenkét-tizenhárom éves kora óta tudatosan készült arra, hogy a finnugor nyelvtudománynak elkötelezettje legyen. Kereste ennek lehetőségeit. 1935‑ben, 16 éves korában, a finn-magyar diákcsere keretén belül a vakációt Finnországban töltötte. Itthon barátságot kötött például az akkori finn követ lányával - és ez a barátságuk élete utolsó esztendeiig megmaradt.”

1937-ben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-olasz-művészettörténet szakára. Szüleinek kívánságára mindezt hamarosan felcserélte ugyan a matematika-fizika szakkal, de egyidejűleg rendszeresen hallgatott a bölcsészkaron is finnugor, magyar és általános nyelvészeti előadásokat. 1942 júniusában a természettudományi karon kapott középiskolai tanári oklevelet, a következő év decemberében viszont nyelvészetből doktorált: finnugrisztikából főtárgyként, magyar nyelvészetből pedig melléktárgyként. A bizottság tagjai Zsirai Miklós, Laziczius Gyula és Pais Dezső voltak.

Ezután négy évig, 1941-1945-ig Szentendrén a katolikus tankerületben tanított, majd pedig hat esztendőn keresztül különféle fővárosi középiskolákban: magyart, németet, olaszt, latint, művészettörténetet, illetve matematikát, fizikát, valamint gazdaságtant is. Időközben előbb szeniorként működött a budapesti egyetem finnugor könyvtárában, majd gyakornokként a műegyetem matematikai tanszékén. 1951-ben a Központi Fizikai Kutatóintézet akusztikai és ultrahang csoportjában az érthetőségi vizsgálatok nyelvészeti feladatait kutatta, vagyis nyelvészeti statisztikai munkálatokat végzett. A következő évben az MTA Nyelvtudományi Intézetének finnugor osztályára került, 1952-1984 közti tudományos munkássága szakmai körökben közismert.

Eleinte - egy esztendőn át - Beke Ödön kéziratos cseremisz szótárán dolgozott. Ezt követően évtizedekre A magyar szókészlet finnugor elemei című szófejtő szótár (az MSzFE), majd az Uralisches etymologisches Wörterbuch (az UEW) munkatársává vált. Kandidátusi értekezését 1958-ban védte meg, majd 1976-ban nyerte el az akadémiai doktori fokozatot. Harminckét éves kutatóintézeti tevékenységet követőn, 1984-ben kinevezték a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem finnugor nyelvtudományi tanszéke tanszékvezető professzorának. 1989-ben vonult nyugdíjba.

(…)

Miután a hangja valamennyire rendbe jött, már újra taníthatott, előadásokat is tartott. Külföldön Finnországban, Stockholmban, Hamburgban, Münchenben, és több amerikai egyetemen. A helsinki Finnugor és Kalevala Társaság tagja, a Finn Tudományos Akadémia külföldi tagja, a német Societas Uralo-Altaica tagja lett.

(…)

Egyetemi éveire közel hatvan esztendő távlatában is szeretettel gondolt vissza, ezen belül is mindenekelőtt a pesti bölcsészkarnak Múzeum körúti nyelvészeti szemináriumára, melynek egész éves, a szünidei időszakokra ugyancsak kiterjedő pezsgő életét  többek közt a mai egyetemi hallgatók is megirigyelhetnék, “mert ez a szeminárium nem pusztán könyvtár volt egy kezdő kutató számára, hanem annál sokkal több: kezdő (és haladottabb) nyelvészek klubjának nevezhetném”. Finnugor vizsgálódásainak területéül eredetileg a zürjént választotta, de pro­fesszora - feltehetőleg a kéziratos Pápay-hagyaték majdani publikálására és német nyelvű értelmezésére is gondolva - osztjákológust kívánt belőle nevelni, és a 21-22 éves egyetemista tudomásul is vette eme módosított kutatási körnek a kijelölését. Legkedvesebb tanárai vizsgáztatták egyetemi doktori vizsgáján: finnugor nyelvészetből Zsirai Miklós, fonetikából és általános nyelvészetből Laziczius Gyula, “hungarológiából” [magyar nyelvtörténetből] pedig Pais Dezső. Mindenekelőtt Laziczius, valamint a Vértesnél néhány évvel idősebb, fiatalon meghalt Horváth Károly hatott tudományos indulására meghatározó befolyással. Az 1940-es évektől kezdve aztán Wolfgang Steinitz a külföldiek közül. Nagy tisztelője volt Fokos Dávidnak, Lakó Györgynek és Erkki Itkonennak.

Vértesre a külföldi tudósok közül elsősorban Steinitz erős egyénisége hatott, ha két évtizeden át egy kissé bénítóan is. Az 1980-as években négy gyűjteményes kötetben jelentették meg Wolfgang Steinitz 1935. évi osztják nyelvi és folklór kutatásainak kiadatlanul maradt, rendkívül gazdag anyagát, és ennek közzétételében jelentős szerep várt a budapesti kutató­intézet főmunkatársára, majd a debreceni finnugor tanszék vezetőjére is. Ezáltal a hagyatékot gondozó német tanítványok felkérésére az Ostjakologische Arbeiten (Budapest, 1975-1989) címmel megjelent munkálat kiadócsoportjának lett munkatársává, és a sorozat harmadik kötetének társszerzőjévé, közelebbről Steinitz “délies jellegű” osztják anyagának sajtó alá rendezőjévé (Texte aus dem Nachlass. Budapest, 1989. 30-67, 102-104, 219-386).

Legelső publikációi részben műegyetemi végzettségéhez és a műszaki szaknyelv vizsgálatához kapcsolódnak (Ipari számtan-mértan. Budapest, 1947. 192 p. Vegyipari szakkönyvtár; Mate­matikai szaknyelvünk nemzeti jellege. Pais-Emlékkönyv. Budapest, 1956. 398-402). Fonto­sab­bak azonban ezeknél azok a magyar nyelvre irányuló hangtani és morfonológiai tanulmányai, melyek következetesen matematikai-statisztikai módszereket alkalmaznak, és e vonatkozásban egész tudományos pályáját végigkísérik.

Csak néhány idevágó dolgozatát említhetjük meg e helyütt, melyeknek egy része - olykor cikksorozatként közzétett - könyvterjedelmű tanulmány (bővebben l. tudományos munkás­sá­gát, melyben a rövidítések feloldása is szerepel): Adalékok a magyar nyelv hangtani szerkezetéhez. NyK. 54: 99-140, 55: 138-180, 56: 215-266 (németül: ALH. 3: 125-158, 411-430, 4: 193-224); Szótározott szavaink száma és a szókészlet nagysága. Nyr. 79: 329-338; Rekonstrukció és valószínűségszámítás. [Az uráli szibilánsok kérdésköre.] NyK. 72: 297-322; Gedanken über Nominalsatz und Statistik. FUF. 43: 304-320; A magyar mássalhangzó-kapcsolódások rendszerének törvényszerűségeihez. MNyj. 26/27: 159-225. Magyar (vagy részben magyar) hangtörténeti, történeti alaktani és szókészleti tárgyú dolgozatai rendszerint osztják, obi-ugor, ugor, illetőleg finnugor központúak is egyben: A birtoklás fogalmának kifejezése a finnugor nyelvekben. NyK. 57: 146-159, 59: 102-119; Van-e a finnugor *k-nak k-fejleménye mélyhangú szavainkban? NyK. 62: 7-21; Adalékok dajkanyelvi szavaink kormeg­határozásához. MNy. 62: 171-178, 309-317; Wahrscheinlichgenauigkeit von erschlossenen Lauten. In: Studies in Finno-Ugric Linguistics. In Honor of Alo Raun. Bloomington, 1977. 409-425; Módszertani kísérlet. In: Urálisztikai tanulmányok [1]. Budapest, 1983. 441-453; A magyar szókezdő és szóvégi mássalhangzó-torlódások. NyK. 86: 167-177; Wie weit konnten die Finnougrier zählen? FUF. 52: 1-97 (magyar nyelvű változata: MNy. 89: 144-163, 296-311); A zárhangok ugor vagy ősmagyar fejlődésének a kérdéséhez. FUD. 4: 163-198; A nazálisok, likvidák, aszibiláns réshangok ugor vagy ősmagyar fejlődésének a kérdéséhez. FUD. 5: 211-239; Az előmagyar mássalhangzók fejlődésének néhány problémája. MNy. 97: 405-423.

Osztják hang- és alaktani kutatásainak legjelentősebb termékei egyben tudományos előre­lépé­sét is szolgálták. Az osztják személynévmásokat vizsgálta meg egyetemi doktori értekezésében (Budapest, 1943. 35 l.), melynek továbbfejlesztett, az egész névmásrendszerre kiterjedő változata egy negyedszázaddal később könyv alakban látott napvilágot (Die ostjakischen Pronomina. Budapest, 1967. 272 l. = Uralic and Altaic Series 74). 1958-ban megvédett kandidátusi értekezése (Keleti-osztják névmásragozás) nem jelent meg nyomtatásban. Akadémiai doktori disszertációjában az osztják fonémák kölcsönhatásáról értekezett; ennek felhasználásával készült alábbi munkája: Morphonematische Untersuchung der ostjakischen Vokalharmonie. Budapest, 1977. 192 l. Rövid mutatvány további fontos osztják nyelvészeti és folklór tárgyú publikációi közül: A vahi osztják nyelvjárás hangjelöléseiről. NyK. 61: 247-265; A szurguti osztják nyelvjárások hangjelöléséről és hangmegfeleléseiről. NyK. 62: 255-279; Beiträge zur Kenntnis der ostjakischen Pronominaladverbien. ALH. 12: 167-186, 255-271, 13: 15-33; Keleti osztják mondatfonetikai vizsgálatok. NyK. 67: 217-241; Zum Entwicklungs­prozess einiger neuerer ostjakischer Suffixe. ALH. 17: 41-58; Vokalharmonie und Vokalbestand im Südostjakischen. FUF. 37: 1-70; Hadmenet, nászmenet. Irtisi osztják mesék és mondák. Vál., ford., utószó, jegyz. Budapest, 1975; Einwände gegen die ”Vereinfachung der FU-Transkription” vom ostjakischen Standpunkt. JSFOu. 76: 83-98; Zur Problematik der nördlicheren westostjakischen Mundarten. ALH. 33: 123-165; Vázlat a déli osztják kreszto­mátiához. Debrecen, 1985. 35 l.; Bevezetés az uráli népköltészetbe (Déli osztják népköltészet). Társszerző: T. Lovas Rózsa. Budapest, 1985; Brautfahrten. Ein ostjakisches Heldenepos. Társszerző: T. Lovas Rózsa. Hamburg, 1986; Az osztják magánhangzó-illeszkedés felbom­lásához (A XX. sz. elején a Jugán mentén). MNyj. 36: 129-142.
.

Az obi-ugorok és a szamojédok mitológiája

Az osztják meséken és mondákon, az osztják népköltészeten át egyenes út vezetett a nyugat-szibériai nyelvrokon népek - a vogulok, az osztjákok és a szamojédok - mitológiájának vizsgálatához. Szibériai nyelvrokonaink mitológiai lexikona c. recenziómban részletesen bemutattam a Die Mythologie der Uralier Sibiriens von Edith Vértes címmel, 1997-ben, Stuttgartban napvilágot látott, 314 lapos enciklopédikus összegezést. Ebben a lexikonszerű feldolgozás fő értékeként ezt jelöltem meg: “A [szerző a] mintegy százesztendős szakirodalomnak minden maradandó megállapítását egyetlen munkába sűríti” (MNy. 97: 248). E kitűnő munkának tömör, magyar nyelvű összegezése már korábban, a debreceni nemzetközi finnugor kongresszus alkalmából megjelent egyetemi tankönyvként, Szibériai nyelvrokonaink hitvilága címmel (Budapest, 1990).
.

A finnek és a magyarok osztják hagyatékai

Az 1950-es évek végén, Erkki Itkonen és Kustaa Vilkuna javaslatára, a magyar-finn kulturális egyezmény keretében elvállalta K. F. Karjalainen, majd Heikki Paasonen osztják hagyatékának a gondozását. Ekkortájt vetődött föl az is, hogy valamiképpen meg kellene menteni az utókor számára Pápay Józsefnek ugyancsak publikálatlanul maradt osztják feljegyzéseit is. Később pedig, tekintettel arra, hogy nagy terjedelmű kéziratok tanulmányozását és kiadását magára vállalta (“az osztják hagyatékok gondozása lett a szakterületem”), Wolfgang Steinitz osztják anyagának a megjelentetésekor is számítottak a közreműködésére. Véleményem szerint akár a kérdéskör ars poeticájának is tekinthető Kötelezettségeink Reguly és hagyatékának gondozói iránt címet viselő, nagy ívű és igen időszerű tanulmánya (MNy. 91: 431-447).

Paasonen szótári gyűjtését ismert módon már 1926-ban közzétette Kai Donner, Karjalainenét pedig kétkötetes munkájában, 1948-ban Y. H. Toivonen (ehhez Vértes 1996-ban egy kis harmadik, kiegészítő kötetet csatolt Karjalainen déli osztják gyűjtése alapján: Lexica Societatis Fenno-Ugricae X:3). A magyar tudós fő feladata következésképpen a nyelvtani feljegyzések és a szöveganyag feldolgozása és kiadása volt. Az előbbiek publikálása alig fél évtized alatt megtörtént, az alábbi főcímekkel: K. F. Karjalainen: Grammatikalische Aufzeichnungen aus ostjakischen Mundarten. MSFOu. 128 (1964). 341 p.; Ostjakische grammatikalische Aufzeichnun­gen nach den Dialekten an der Konda und am Jugan von H. Paasonen. JSFOu. 66/2 (1965): 1-96. A tekintélyes terjedelmű szövegeknek a feldolgozása viszont - amennyiben az ide tartozó első és utolsó kötet megjelenési évét vesszük figyelembe csupán - több mint egy negyed századot is igénybe vett. Ennek az a magyarázata, hogy a finn gyűjtők helyszíni feljegyzései 1. kizárólag osztják nyelvűek voltak, 2. a finnugor hangjelölés egységesítése előtti egyéni írásmóddal készültek, és 3. e feljegyzéseket a gyűjtők hazaérkezésük után semmiféle magyarázattal, kiegészítéssel nem látták el. A feldolgozónak tehát 1. értelmeznie, 2. a korszerű átíráshoz átigazítania, 3. lefordítania és 4. jegyzetanyaggal ellátnia egyaránt kellett a követ­kező, nyomtatásban a segédanyaggal együtt végül mintegy 1700 oldalt kitevő szövegeket: K. F. Karjalainens südostjakische Textsammlungen. Bd. I. MSFOu. 157 (1975). 256 l., Bd. II. MSFOu. 225 (1997). 192 l. (a déli osztják szövegekhez fűzött kommentárokat tartalmazó, befejező III. kötet publikálása hamarosan várható); H. Paasonens südostjakische Textsammlun­gen. Bd. I. MSFOu. 172 (1980). 290 l., Bd. II. MSFOu 173. (1980). 345 l., Bd. III. MSFOu. 174 (1980). 305 l., Bd. IV. MSFOu. 175 (1980). 195 l.; H. Paasonens surgutostjakische Textsammlungen am Jugan. MSFOu 240. (2001). 111 l. 

Pápay József 1931-ben bekövetkezett halálakor a XIX. század végén tőle gyűjtött osztják szövegek publikálásra alkalmas állapotban maradtak az utókorra. Az MTA kézirattárában őrzött kéziratokat egykori szerzője egyenesen nyomdakésznek minősítette, és Pápaynak további értékes eredeti feljegyzései is fennmaradtak a debreceni Református Kollégium kézirattárában. A tőle gyűjtött szövegek egy részét Fazekas Jenő (1934), Zsirai Miklós (1944, 1951), Fokos Dávid (1963) és Erdélyi István (1972) rendezte sajtó alá. Mintegy 1500 oldalas anyag azonban, amely hősi énekeket és a hozzájuk készült jegyzeteket, északi-osztják szógyűjteményt, továbbá többek közt nyelvtani, néprajzi és mitológiai feljegyzéseket tartalmazott, valamint Pápay csuvas gyűjtését foglalta magában, és amely a publikált anyagot terjedelmében meghaladta, az 1980-as évek végéig csak kéziratban volt olvasható. Vértes Edit az általa alapított debreceni Bibliotheca Pápayensis című sorozat gondozásával és e sorozat I-VI. és VIII. kötetének megjelentetésével - melyeknek átlagos terjedelme meghaladja a 250 lapot -, 1988-től kezdődően, fotoprint eljárással közzétette - ezáltal alkalmassá tette, megmentette  a kutatás számára - a ceruzaírásos, egyre halványuló eredetinek jól olvasható hasonmását: I. A Nadym-folyó melléki nép élete (Próbafüzet). (1988); Hősi énekek I. (1990); III. Hősi énekek II. (1990); IV. Hősi ének töredékek (1993). V. Regék és regetöredékek (1992). VI. Népélet és egyebek (1995). Az Osztják nyelvtani feljegyzések címet viselő, 1998-ben kiadott VIII. füzet voltaképpen az északi-osztják és az északi-vogul dialektus egybevetése magyar értelmezéssel, melyet a Pápay-életmű gondozójának Pápay József osztják hagyatékáról című - túlzás nélkül: a finnugor szakosok majdani egyik kötelező olvasmányának ajánlható - dolgozatában (FUD. 5: 39-47) az első uralisztikai kontrasztív nyelvtannak tekint (i. h. 45). - A Pápay csuvas hagyatékát (naplórészlet, csuvas szójegyzék) összegező VII. füzet Agyagási Klára kritikai feldolgozásában és német fordításával látott napvilágot 1997-ben.
.

Pályakép

A fentiek ismeretében kijelenthető: az eltávozott életműve párját ritkító terjedelmében és sokoldalúságában egyaránt. Pedig még csak utalást tettünk az MSzFE és az UEW kapcsán végzett évtizedes szótári tevékenységre. Az utóbbival kapcsolatban megosztott akadémiai díjat is elnyert, de ő azt szakmai kifogásokra hivatkozva - illetőleg mint tudományos és erkölcsi elveivel összeférhetetlent - nem vette át (nézőpontját ezzel kapcsolatban egyebek mellett l. Vélemények és ellenvélemények főcímet viselő dolgozatában: MNyj. 32: 115-149.) Ami a munkásság további részterületeit illeti, említtessék meg jó néhány őstörténeti tanulmánya, illetőleg általános-elméleti nyelvészeti értekezése közül is legalább egynek-egynek a címe: Randbemerkungen zu den neuesten Forschungen auf dem Gebiete der ungarischen Vorgeschichte. ALH. 4: 427-462; Brřndal szófajelmélete. ÁNyT. 1 (1963): 325-338. Legkedvesebb hazai nyelvész kollégáinak tudományos életművét mintaszerű bibliográfiákban összegezte: Veröffentlichungen von D. R. Fokos-Fuchs. ALH. 24: 15-24; György Lakó Bibliographie. Bloomington, 1985. 42 l. Az övéről a közvetlen debreceni munkatársak és a fővárosi uralista kollégák tollából születésének kerek évfordulóin olvashattunk (vö. FUD. 1: 5-10, 3: 151-152; MNy. 87: 120-123, 95: 376-381; MSFOu. 240: 109-111). A Magyar Nyelvben (az idézett helyeken) például előbb a jubiláns témáinak, témaköreinek sokrétűségét követhetjük nyomon, majd a gazdag életmű sokoldalú méltatását fedezhetjük fel. Szakmailag nehezen érthető, hogy noha szép kort ért meg, ünnepi kötet sohasem készült a tiszteletére.

A finn-permi œ ugor megfelelése címmel, 2002 tavaszán készült el legutolsó tudományos dolgozata, melynek megjelenése a következő évre, kollégánk hatvanadik születésnapjára esett (Permistica et Uralica. Ünnepi könyv Csúcs Sándor tiszteletére. Piliscsaba, 2003. 272-278).

Amit Vértes Edit fogalmazott meg Lakó-nekrológjában (vö. FUD. 4: 245), őrá is áll: “Noha több mint 60 éven keresztül jelentek meg publikációi, ezek sohasem váltak elavulttá, mind a kor színvonalának megfelelő maradt a legutolsóig.” Alighanem valamennyi tanulmányáról elmondható mindaz, amit Sz. Kispál Magdolna így fejtett ki 1980-ban, akadémiai doktori értekezését bemutatván: “Az anyag fölényes ismeretéből fakadó aprólékos filológiai gonddal kidolgozott mű módszerben is, eredményekben is sok újat nyújt. Értékét fokozza a gazdag technikai szerelés /…/, és a szakmai zsargontól ment elegáns stílus.” (NyK. 82: 391; vö. hasonlóképpen: Csepregi: NyK. 93: 191). Tudományos módszeréről pedig Hajdú Péter ekként nyilatkozott: “Az adatok halmozott mikrofilológiai elemzése viszi közel végső állás­fogla­lásának megfogalmazásához, miközben a kérdés történetét és a megoldás valamennyi lehetséges alternatíváját elemzi” (MNy. 95: 380).
.

Irodalom

Sz. Bakró-Nagy Marianne: Vértes Edit 70 éves. Magyar Nyelv 87 (1991): 120-3.

Hajdú Péter: Ünnepi szó Vértes Edit jubileumán. Magyar Nyelv 95 (1999): 376-81.

Honti László: Mely értékig tudták a számokat megnevezni a finnugor korban? (Megjegy­zések egy téves kérdésfeltevés kapcsán). Magyar Nyelv 91 (1995): 257-70.

Jakab Edit: Vértes Edit tudományos munkássága. Veröffentlichungen von Edith Vértes [1943-1988]. Folia Uralica Debreceniensia 1 (1989): 11-7. - Önálló kiadvány részeként in: Kálmán Béla: Vértes Edit 70 éves. Jakab Edit: Vértes Edit tudományos munkásságának bibliográfiája. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. 54. sz. Debrecen 1989. 

Kálmán Béla: Vértes Edit 70 éves. Zum 70. Geburtstag von Edith Vértes. Folia Uralica Debreceniensia 1 (1989): 5-10. - Önálló kiadvány részeként in: Kálmán Béla: Vértes Edit 70 éves. Jakab Edit: Vértes Edit tudományos munkásságának bibliográfiája. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. 54. sz. Debrecen 1989.

Keresztes László: Finnugor Nyelvtudományi Tanszék (1952). In: Jakab László-Keresztes László: A debreceni magyar és finnugor nyelvtudományi tanszékek története (1914-1990). A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. 55. sz. Debrecen 1990. 26-40, 52-68.

Keresztes, László: Zum 75. Geburtstag von Edit Vértes. Folia Uralica Debreceniensia 3 (1994): 150-1.

Keresztes László: A debreceni finnugrisztikai kutatások története és eredményei. A Finnugor Nyelvtudományi Tanszék 50 éve (1952-2002). Folia Uralica Debreceniensia 9 (2002): 3-22. - Angolul: The History and Research Findings of Finno-Ugric Studies in Debrecen. The fifty years of the Finno-Ugric Department (1952-2002). Folia Uralica Debreceniensia 10 (2003): 3-32.

Lakó György: Akadályok hazai nyelvtudományunk fejlődésének útjában; eredmények az akadályok ellenére. Magyar Nyelv 87 (1991): 288-97. - Előadásként elhangzott Vértes Edit 70. születésnapjának ünnepén, a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1989. június 6-án tartott felolvasó ülésén.

Nemes László: [Vértes Edit. Requiescat in pace.] - A kérésemre 2003. január 17-én készített 3,5 lapos visszaemlékezés (kézirat).

Nyirkos István: Vértes Edit, a Kossuth Lajos Tudományegyetem professor emeritusa 80 éves. Folia Uralica Debreceniensia 5 (1998): 255.

Nyirkos, István: Nachwort. Edith Vértes 80 Jahre. In: H. Paasonens surgutostjakische Textsammlungen am Jugan. Neu transkribiert, bearbeitet, übersetzt und mit Kommentaren versehen von Edith Vértes. Helsinki 2001. 109-11. (Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 240.)

Rédei Károly: Válasz Vértes Editnek. Magyar Tudomány 1995/1: 76-8.

Vértes Edit: Indulásom a C épületi szemináriumból. In: A nyelvészetről - egyes szám, első személyben. Szerk.: Sz. Bakró-Nagy Marianne és Kontra Miklós. Budapest 1991. 251-259.

Zaicz Gábor: Vértes Edit 1919-2002. Nyelvtudományi Közlemények 99 (2002): 319-324.

mek.oszk.hu/01600/01624/01624.rtf