Szentkatolnai Bálint Gábor
Bálint Gábor szakmai tevékenységét Magyarországon a mai napig nem ismerik el, holott külföldön őt tartják a magyar mongolisztika megalapítójának. Valószínűleg azért nem esett szó róla, mert tevékenysége éppen az ugor-török háborúra esett, és a fiatal kutató, aki közel 30 nyelven beszélt, sajátos nyelvészeti álláspontot alakított ki, nem csatlakozott egyik táborhoz sem, és keményen harcba szállt igazáért Hunfalvy Pállal és Budenz Józseffel. Utóbbival több vitája is támadt, és Budenz volt az, aki szakmai féltékenységből akart leszámolni ellenlábasával. Megakadályozta, hogy Bálint önálló mongolisztikai tanszéket hozzon létre Budapesten, sőt meg is szüntették ottani állását, magántanárként tanított keleti nyelveket, majd akadémiai segélyét is megvonták. Újszerű nézeteit nem értették meg kortársai, emiatt elterjesztették róla, hogy dilettáns, és a magyart minden más nyelvvel rokonítja.
Ezzel szemben Bálint munkáiból világosan kiderül, hogy ő az akkori nemzetközi elnevezésekben szereplő „turáni”, vagy „szkíta” népek nyelvét akarta tanulmányozni, és azok hasonlóságait kimutatni és elemezni. Bálint közel 20 évre külföldre ment, majd hazatérte után Kolozsváron kapott tanszékvezetői állást, ahol úttörő munkát végzett: vezetése alatt ez az intézmény volt a legnívósabb egész Európában, csak ott lehetett például japán nyelvet, vagy éppen kabardot tanulni, de a mongol nyelv is ritkaságszámba ment az öreg kontinensen. Bálint Gábor tudományos igényű publikációi az Erdélyi Múzeumban jelentek meg, de fontos kultúrtörténeti cikkeit a Székely Nemzetben közölte: ilyen például Dzsingisz kán végrendelete, vagy a buddhizmusról szóló elmélkedése.
Bálint Gábort a Magyar Akadémia azét küldte ki a kalmükök, majd a mongolok közé, hogy tanulmányozza a magyar és a mongol nyelv közti hasonlóságot. Fő pártfogója, az akadémikus Fogarasi János ugyanis nagyon közelinek tartotta a két nyelvet. Bálint négy éves kutatóútja után hazatért, és az Akadémián be is számolt gyűjtőútjáról. Bálint azonban nem magyar-mongol rokonságról beszélt, hanem rájött arra, hogy annak alapja a hun lehetett és ezért az utóbbiakról is gyűjtött néhány forrásadatot. Deguignes védelmében állást foglal az ázsiai hun és az európai hunok azonosságáról, és már akkor megállapította, hogy a kínai krónikákban szereplő xiong-nu kifejezés a kínai fogalomírás szerint egy hun, vagy hunnu alakot ad vissza. Sőt kimutatta, hogy a tamul és a szanszkrit nyelvben a hun szó „huna” alakban van jelen, ami azt mutatta, hogy hunok Észak-Indiában éltek. Sőt, a szakirodalomban talált egy huni népet, akik a dél-kínai Jünan tartományban éltek, Bálint őt is a hunok utódainak tartotta. Ezt legutóbb a koreai régész, Kang In Uk igazolta.
Miután a székelyek mozgalmat indítottak hazahozatalára és elérték, hogy a neves tudóst kinevezzék a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem Urál-altaji tanszékének vezetésére, Bálint otthagyta athéni katedráját és 1891-ben hazatért. Még munkába állása előtt szülőfalujában összeállította hatalmas gyűjtésen alapuló tamul-német szótárát, melynek cédula anyaga talán még ma is megtalálható a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezen szótárával szintén az európai kutatók élére emelkedhetett volna, ha külföldön széles körben megismerik munkásságát, hiszen elsők között volt, aki felfedezte a dél-indiai nyelv fontosságát a közép-ázsiai népek és a magyarok nyelvének tanulmányozásában. Mindenesetre ő volt az első olyan európai tudós, aki német-dravida szótárt írt, hiszen előtte csak az angol Caldwell jelentetett meg nyelvtani összefoglalót, angol nyelven. Sajnos, még az angol tudós műve sem váltott ki hatást a magyar nyelvészekből, sőt, jóformán senki sem hivatkozott rá.
A tamil és a magyar nyelv közötti kapcsolat kutatását így brit tudósok kezdték meg, akik a 19. század folyamán többször megfordultak az indiai gyarmatokon, és megismerhették az ottani népek nyelvét és műveltségét. Rájöttek arra, hogy a tamil/dravida nyelv nem tartozhat az „indoeurópai” nyelvcsaládba. Elsőként Rasmus Rask, híres dán nyelvész mondta ki, hogy a dravida szkíta nyelv lehet, és ezt a többiek széles körben elfogadták. Maga Caldwell, a tamil nyelv kutatója is hasonlóan vélekedett, sőt ki kell hangsúlyozni, hogy angol és francia nyelvészek az ékiratok nyelvét is akkoriban szkítának/magyarnak gondolták. A 19. században Max Müller hatására a szkíta elnevezést felváltotta ugyan a turáni elnevezés, de azt mondhatjuk, hogy végeredményben a két kifejezés ugyanazt jelenti
Míg nálunk az ugor-török háború után tilalmas témává vált minden új nyelvészeti elmélet, amely nem a finn (ma: uráli) elméletet támasztja alá, addig Nyugat-Európában folytatódott a többféle kutatási irány. A tamul nyelv magyarhoz fűződő kapcsolatát komoly nyugati nyelvtudósok is helyesnek tartották, és ma is végeznek ilyen irányú kutatásokat. Az 1960-as években készült el az első angol-tamul etimológiai szótár, és akkoriban több nyelvész is kimutatta a tamil-uráli nyelvek kapcsolatát. Ma már többen úgy vélik, hogy a tamilok elődei Közép-Ázsiából, majd Pakisztánból vándoroltak délre, és nyelvük szkíta-fajta lehetett. Így utólag tehát az angolszász kutatók igazolták az elfeledett és sokat rágalmazott székely tudósunk igazát.
Bálint Gábor 1895-ben részt vett a Zichy-expedíciban, és eljutott a Kaukázusba. Ott megtanulta a kabard nyelvet, melyet a magyarral nagyon közelinek talált. Hazatérve kiadott egy kabard-magyar-latin szótárat, amelyet azóta is a világ legjobbjának tartanak, sőt ma már fontos nyelvemlék is. A kabardok kapcsán Bálint csak futólag szólt a kaukázusi magyarok utódairól, valamint Madzsar város romjairól. Ezt a témát később Bendefy László kutatta, aki pápai bullákkal igazolta, hogy még 1329-ben is volt az ottani magyaroknak királya, Gyerentyán. Veres Péter etnográfus szerint a Kaukázus térség kutatásában a legjelentősebb eredményt kétség kívül Bálint Gábor érte el, aki hosszú tanulmányútja során a Zichy-expedíció keretében 1885-ben, amikor az adige nyelvet, pontosabban annak, keleti kabard dialektus-csoportját behatóan tanulmányozta. Veres szerint ezzel a Kaukázus hegyi között végzett, voltaképpen mostanáig felülmúlhatatlan nyelvészeti teljesítményével a nemzetközi tudományosságban elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevét örökre beírta a kaukazológia aranykönyvébe.
Bálint nyelvészeti munkái után, 1901-ben megírta „A honfoglalás revíziója” c. kötetét, melyben visszatért a hun kérdésre. Megállapította, hogy a mongol nyelvben található sok magyar szó hasonlóságának csak egyetlenegy magyarázata lehet: az igaz nemzeti hagyomány Hunorról és Magorról. Bálint a mongol történelem kapcsán is megemlíti a hunokkal való szoros kapcsolatot. Azt állította, hogy számos mongol törzsnév megtalálható a székely-magyar nemzetnél, sőt az életmódra és az anyagi kultúra tárgyaira utaló szavak is a hun rokonság bizonyítékai. Ugyancsak Bálint Gábor világított rá arra, hogy a hunok története nem a Volgánál, vagy a Donnál kezdődik, hanem Kína szomszédságában, sőt már akkor rájött arra, hogy a hun műveltség szempontjából a kínai és nem a perzsa hatásokat kell figyelembe venni. Ezt a 20. században a sinológusok szintúgy megerősítették.
A könyve azonban a mai napig kiértékelésre vár, abban ugyanis Bálint nem mert nyelvészként állást foglalni bizonyos kérdésekben, hiszen ismerte korlátait, és a nyelvészet eredményeit nem tartotta egyedüli jó megoldásnak. A publikációiból, valamint a megmaradt könyveiből kiderül, hogy Bálint nem csak jól ismerte a külföldi és hazai szakirodalmat, de helyszíni tapasztalatai alapján rengeteg fontos adattal gazdagította magyar tudományt.
Obrusánszky Borbála
http://www.mult-kor.hu/20090616_ujraertekelik_a_magyar_mongolisztika_atyjat
Bálint Gábor (Szentkatolnai ~)
(Szentkatolna, 1844 – Temesvár, 1913)
Egykori nagy keleti utazónk nyomában
Bálint Gábor, a harminc nyelven beszélő tudós zseni
Erdély legkeletibb csücske, a mai Kovászna megye, a régi Orbai-szék több jelentős keleti utazót és felfedezőt adott a világnak. Gondoljunk csak Kőrösi Csoma Sándorra, aki Indiában és Tibetben töltött évtizedeket, vagy Barátosi Balogh Benedekre, aki beutazta Mandzsúriát és Japánt. Kettejük életműve viszonylag jól ismert itthon és külföldön, de harmadik „társuk” a Szentkatolnán született nyelvzseni, Bálint Gábor neve egyelőre még csak keveseknek mond valamit. Éppen ezért, történész és mongolista révén vállalkoztam életútjának felderítésére, és szerepének tudományos újraértékelésére.
A nyelvzseni és utazó életútja
Bálint Gábor 1844. március 13-án született egy kis székely faluban, Szentkatolnán. Bakk Pál helyi tanító szerint már gyermekkorában megmutatkozott kivételes tehetsége. A kitűnő tanuló ifjú egyben nagyon csibész gyerek is volt, és nem tűrte a falusi iskola fegyelmet. Mivel unta a falusi tanító óráit, nem is vett részt rajta, hanem inkább a közeli templomtoronyban játszott. Szülei ezért átvitték Kézdivásárhelyre, majd több erdélyi városban is tanult. Már gyerekkorától kezdtek „ráragadni” a nyelvek: édesapjától megtanult németül, majd sorra elsajátította az ókori klasszikus nyelveket: a hébert, valamint a görög és latin nyelvet, majd megtanult angolul, németül, franciául is. Mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt, sőt tanulmányai között már segítette társait is. Ezt követően Bécsben, majd Pesten tanult. Érdeklődése akkor kezdett a keleti nyelvek tanulmányozása felé irányulni. Kezdetben a török követségen próbált nyelvtanárt keresni. Pénz híján ez az igyekezete majdnem kárba veszett. Szerencsére találkozott a világhírű magyar turkológussal, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút. Bálint nemsokára írt egy török nyelvtan könyvet, melyet máig jól lehet használni. Másik meghatározó élmény volt számára, amikor joghallgatóként a Pesti Egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, aki éppen egy magyar nyelvi szótárat szerkesztett. Sőt, szerencséjére a Magyar Akadémia éppen akkor keresett egy fiatal nyelvtudóst, aki elutazna az Orosz Birodalomba, hogy a mongol és a mandzsu nyelvet tanulmányozza. Fogarasi ajánlására Bálint Gábort küldték ki, aki „gyorsan” megtanult oroszul és finnül, de belekezdett a mongolba és a mandzsuba is, hogy kinti munkáját el tudja végezni. Még elutazása előtt, 1870-ben katolikus hitét elhagyta és felvette az unitárius hitet. Az 1870-es években előbb a Kaszpi-tenger partján élő mongolokhoz utazott, majd fáradtságos, több hónapi utazással eljutott Urgáig, a mai Ulánbátorig, ahol a mongol mellett elsajátította a mandzsu nyelvet is.
Katolikusból unitárius
Önéletrajzi naplótöredéke vall arról, hogyan lett a fiatal Bálint Gáborból unitárius. Elmondása szerint már kiskorától félt a kínzó képektől a szentkatolnai katolikus templomban, különösen Péter és Pál apostol szobrai tettek rá rossz hatást. Már 1854-ben, alig tíz évesen kimaradt a helyi iskolából, és magánúton végezte tanulmányait. Saját szavaival élve „erőszakolt templomozás miatt” hagyta félbe elemi szintű tanulmányait. Valószínűleg az erőltetett vallásosság miatt váltott többször iskolát fiatal korában. Előbb Székelyudvarhelyen, majd végül 1864-ben Nagyváradon, a püspöki líceumban tanult. Szülei kívánságát akarta teljesíteni, akik papnak szánták. Bálint aztán végül egy év múlva, 1865-ben szögre akasztotta a csuhát, és nem lett pap. Saját vallomása szerint az ott látottakat és hallottakat sem testileg sem szellemileg nem bírta. Ezek után nem szolgáltat személyes adatot hitéről, naplójában 1868/1869-es évből csupán a következő feljegyzést tette: „Ez évtavaszán cseréltem föl a nekem mindig ellenszenves római katolikus vallást az unitáriussal.” Új hitét aztán élete végégig megtartotta.
Viták és küzdelmek
Bálint Gábor 1875-ben érkezett haza, amikor is magántanári kinevezést kapott a Pesti Egyetemen. Páratlan nyelvtehetségét azonban csak rövid ideig kamatoztathatta. Fogarasi János halála után egy ideig Arany János támogatta. Karrierjét az törte meg, hogy szakmai vitája támadt a „szobatudós” Budenz Józseffel, aki szintén török és mongol nyelvi elemzésével foglalkozott, bár tehetsége jócskán elmaradt Bálint mögött. Ezt akkori hatalmával kárpótolta. Az Akadémiai Könyvtár Kézirattári adatai szerint Budenz nem javasolta az egyetem vezetőinek Bálint alkalmazását, mert ahogyan levelében kifejtette, nincs olyan jelentős irodalma a mongol és mandzsu nyelveknek, hogy azt külön érdemes legyen tanítani. Érdekes módon, Bálint eltávolítása után változott a helyzet, és éppen Budnz lett az ural-altaji tanszék vezetője. Történt ez annak ellenére, hogy hazatérte után beszámolóinak hallatán több akadémikus, köztük Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál és Ballagi Mór az akadémia külső tagjának is ajánlotta őt. Az 1870-es évek végén azonban elmérgesedett a „finn nyelvészek”, vagyis Hunsdorfer (Hunfalvy) és Budenz valamint Bálint Gábor között a vita. Előbbiek az akadémiai pozíciójukat felhasználva, minden tudományos közegből kiszorították Bálintot, és nem engedték műveinek megjelentetését. Addigra Bálint megjelentette a burját nyelvről készített leírását, amely meg is jelent a Nyelvtudományi Közlöny számában. Ezen kívül megjelentette a „Párhuzamok a magyar és a mongol nyelv terén” című rövid, de nagyon fontos nyelvészeti elemzését, amelyben azt állította, hogy a magyar nyelv a turáni nyelvcsalád tagja. Ő teljesen elvetette a nyelvcsalád elméletet, és a jövevényszavak elméletét is.
Erre Bálint Gábor 1879-ben bejelentette önkéntes száműzetésének tervét, és el is hagyta az országot.
Külföldi elismerések
Tizenkét éves külföldi élete során változatos munkát kapott. Előbb az oszmán birodalom különböző tartományaiban kamatoztatta kivételes nyelvtudását. Olyan fontos bizalmi állásokat nyert el, mint pénzügyi ellenőr. Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket tanult meg. Az 1890-es években arról értesülhetünk, hogy az Athéni Egyetemen arab nyelvet oktatott, vagyis magyar létére görög nyelven magyarázta el az arab nyelvet, és írást. Akkoriban nem volt olyan tudós Európában, aki ennyi nyelvet tudott volna, sőt Bálinthoz hasonló szinten művelte volna. A nagy magyar tudósunk akár két hét alatt is megtanult egy új nyelvet. Még Széchenyi Béla expedícióján Dél-Indiában hihetetlenül gyorsan megtanulta a tamil, vagyis dravida nyelvet, majd amikor megbetegedett Sanghajban két hétig kellett várnia a hazafelé menő hajóra, azalatt, még betegen is megtanult japánul, melyet később oktatott is az egyetemen. Röviden úgy jellemezhetnénk, hogy külföldi száműzetése sikeres volt, hiszen bizalmas és megtisztelő állásokat nyert el Európa-szerte. Úgy foglalhatnánk össze tevékenységét, hogy amibe belefogott, azzal mindig sikert aratott. Mégis ő volt az, aki egy nemzetközi nyelv, az eszperantó bevezetése mellett kardoskodott, hogy másoknak ne kellejen a sok nyelv megtanulásával sok időt elpocsékolni.
Végre itthon
Az 1890-es években a székely rendek Jakab Elek történész vezetésével mozgalmat indítottak, hogy hazahívják, és itthon katedrát ajánljanak Bálintnak. Először az Akadémián próbálkoztak, de ott Budenz és Hunfalvy miatt nem értek el eredményt. Ekkor maguk a székelyek fogtak össze, sikerült kieszközölniük, hogy a vallás és közoktatási miniszter kinevezze Bálint Gábort a Kolozsvári Egyetem ural-altaji tanszék vezetőjének. Bálint Gábor 1893-ban foglalta el állását, ahol tizenkilenc évig tanított. Ekkor Kolozsvárott a diákok olyan nyelveket ismerhettek meg, mint sehol Európában, ráadásul mindezt egyetlen egy embertől! A nyelvek közül csak ízelítőül: japán, kabard, dravida, mongol, mandzsu, és sorolhatnánk. Kis ideig finnt is tanított, de azokat az órákat jobbára arra használta fel, hogy bebizonyítsa az akadémikusok hibáit, és elvesse a finnugor nyelvészet létjogosultságát. Talán ő volt az egyetlen, aki ezt szabadon megtehette, hiszen megvoltak a nyelvi ismeretei hozzá.
Érett korára a hazatért tudósnak legnagyobb riválisa, Budenz József is megbocsátott, főleg, miután rájött, hogy Bálint mongol gyűjtése kincset ér. Ekkor hirtelen az Ethnographia leközölte a mongol népköltészetről szóló elfekvő tanulmányát. Bálint ekkor már nem foglalkozott a fővárosiakkal, hanem az erdélyi tudományos műhelynek, az „Erdélyi Akadémiának” adta le mongol történeti témájú munkáját, melynek címe: „A mongol császárság története” Szintén ott jelentek meg kaukázusi, kabard tanulmányai is. 1901-ben újraértékelte a magyar honfoglalás értelmezését, és az eredeti, görög, latin és héber források alapján, valamint saját keleti néprajzi megfigyeléseiből újraértékelte a magyar történelem korai szakaszát, és megállapította, hogy a hun birodalom népei közé tartoztak a magyarok ősei is. Ezen elmélete azóta ismét létjogosultságot nyert, miután a nyugati és keleti tudósok újraértékelték a hun birodalom történetét.
A hihetetlen munkabírású és tudású Bálint 1912-ben nyugdíjba vonult, és sokak megdöbbenésére a következő évben meghalt, magával vitte hatalmas tudását, melyre azóta sem volt többé példa hazánkban. Munkái kiadása elkezdődött Erdélyben, ahol a tudósok magukénak érzik a nagy székely ember életművét. A munkába immáron nemzetközi tudósok, japánok és mongolok is bekapcsolódnak, mert a még kiadatlan mongol, török és mandzsu szövegei iránt jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik.
Mai megítélése
Bálint Gáborról az első igazi méltatása 1944-ben történt. Míg a háború éppen zajlott Kolozsvár közelében, addig az Erdélyi Múzeum Egyesület a keleti utazó és nyelvtudós születésének 100. évfordulójára emlékezett. Ezt a megemlékezést a romániai helyzet miatt nem követte további. Szentkatolna tanítója, Bakk Pál törte meg a hallgatást, és 1969-ben közreadta az általa Bálint Gáborról gyűjtött helyi megemlékezéséket. A rendszerváltást követően, 1994-ben, születésének 150. évfordulójára Szentkatolnán és Kolozsvárott egy tudományos ülést tartottak, ahol megjelent néhány magyar tudós: Szegedről Berta Árpád, Budapestről egy japán vendégprofesszor, Senga Toru. Ők szintén méltatták Bálint munkásságát. Ennek sajnos nem lett magyarországi folytatása.
Szülőfalujában, Szentkatolnán nagy kultusz övezi a tudóst. A helyi általános iskola az ő nevét viseli, az iskola falán emlékplakett van, sőt az iskola folyosóján láthatjuk a Bálint Gábor által megtett tanulmányutakat, Mongóliától Dél-Indiáig, a Kaukázustól Spanyolországig. Jakab Jolán igazgatónő megmutatta Bálint Gábor arcképét, mely a tanári szobát díszíti. Elmondta, hogy létrehoztak egy egyesületet, mely lehetőségük szerint megemlékezik a falu nagy szülöttjéről. Az iskola tanára, dr. Borcsa János szintén szívén viseli egykori földije emlékét, kis kiadója eddig két könyvet adott ki róla, és most készíti elő harmadik kötetét. Közben a hazai baptista egyház lelkésze, az erdélyi származású Zágoni Jenő összegyűjtötte és 2005-ben kiadta Bálint Gábor leveleit és a vele kapcsolatos dokumentumokat. Úgy látszik, az erdélyi lelkesedés lassan elér hozzánk is, és széles nagyközönség számára megismerhetővé válik a nagy keleti utazó és nyelvzseni életműve.
Élete évszámokban
1844. március 13-án született Szentkatolnán
1871-ben a Magyar Akadémia felkéri, hogy utazzon Ázsiába, és tanulmányozza a mongol és a mandzsu nyelvet.
1871-1874. Utazásai Oroszországban és mongol területeken
1875-1877. A Budapesti Egyetem (ma ELTE) magántanára
1877-1878. Részt vesz gr. Széchenyi Béla indiai expedíciójában
1879-1892. Önkéntes száműzetésbe vonul az oszmán birodalomban dolgozik, majd Dél-Európa városaiban egyetemeken tanít.
1893-1912. A Kolozsvári Egyetem ural-altaji tanszék egyetemi tanára.
1895. Zichy-expedíció tagjaként a Kaukázusban jár.
1913. május 26-án váratlanul meghal Temesváron.
Dr. Obrusánszky Borbála, történész-orientalista
http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/balint.html
Források és irodalom:
• Akadémiai Értesítő V. (1871) pp. 241–245.
• Akadémiai Értesítő VI. (1872) pp. 25–27, 206–212.
• Akadémiai Értesítő VII. (1873) pp. 5–7, 44–45, 155–156.
• Bálint Gábor: Az éjszaki burját-mongol nyelvjárás rövid ismertetése. In: Nyelvtudományi Közlemények XIII. (1877) pp. 169–248.
• Bálint Gábor: Jelentés az Akadémiához. In: Akadémiai Értesítő. V. (1871) pp. 244–245.
• Bálint Gábor Jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról és nyelvészeti tanulmányairól. Melléklet öt khálymik dano hangjegye. In: Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya köréből. IV. (1875) pp. 1–19.
• Bálint Gábor levele Fogarasi Jánoshoz 1871. szeptember 2. In: Akadémiai Értesítő V. (1871) pp. 241–244.
• Bálint Gábor levele Fogarasi Jánoshoz 1872. június 17. In: Akadémiai Értesítő VI. (1872) pp. 208–210.
• Bálint Gábor levele Fogarasi Jánoshoz 1872. július 16. In: Akadémiai Értesítő VI. (1872) pp. 210–211.
• Bálint Gábor levele Fogarasi Jánoshoz 1872. szeptember 5. In: Akadémiai Értesítő VI. (1872) pp. 211–212.
• Bálint Gábor levele Fogarasi Jánoshoz 1873. április 12. In: Akadémiai Értesítő VII. (1873) pp. 155–156.
• Bálint, Gábor: Mongolische Anekdoten. Aus dem Volksmunde aufgezeichnet und mitgeteilt von Gabr. Bálint de Szt.-Katolna. In: Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn. IV. (1895) pp. 70–71.
• Bálint Gábor: Mutatvány a mongol népköltészetből. In: Ethnographia. II. (1891) pp. 138–141.
• Bálint Gábor: Párhuzam a magyar és mongol nyelv terén. Madsar Monghol khojor khele adalitkhakho bicsik. (Magyar mongol két nyelvet egyenlítő irat). Budapest, Hornyánszky Victor 1877.
• Bálint Gábor: Török nyelvtan (alak-, mondattan, olvasókönyv és szótár). Kézikönyvül és magántanulásra. Budapest 1875.
• Berta, Árpád: Wolgatatarische Dialektstudien. Textkritische Neuausgabe der Originalsammlung von G. Bálint 1875–76. (Keleti Tanulmányok – Oriental Studies 7.) Ed. Éva Apor. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1988.
• Bese, Lajos: Two Western Khalkha Tales. In: Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae XVII. (1964) pp. 49–67.
• Birtalan Ágnes: Bálint Gábor keleti utazó tudósításai (1871). In: Pályánk emlékezete. Válogatás az Akadémiai Értesítő írásaiból. (Magyar Tudomány Füzetek 2.) Budapest, Magyar Tudományos Akadémia 2002. pp. 74–78.
• Birtalan Ágnes (szerk.): A Romanized Grammar of the East- and West-Mongolian Languages. With popular Chrestomaties of both dialects. By Gábor Bálint of Szentkatolna. (Budapest Oriental Reprints B3) Library of the Hungarian Academy of Sciences, Csoma de Kőrös Society, Budapest 2009.
• Birtalan Ágnes: Kalmyk Folklore and Folk Culture in the mid-19th Century. Philological Studies on the Basis of Gábor Bálint of Szentkatolna’s Kalmyk Texts. (Keleti tanulmányok / Oriental Studies 15) Library of the Hungarian Academy of Sciences, Kalmyk Institute of Humanitarian Studies of the Russian Academy of Sciences, Budapest 2011.
• Birtalan Ágnes – Rákos Attila: Kalmükök – Egy európai mongol nép. (TEXTerebess 1.) Budapest, Terebess Kiadó 2002.
• Bodor András: Szentkatolnai Bálint Gábor, a nyelvtudós. In: Szentkatolnai Bálint Gábor. (Erdélyi Tudományos Füzetek 220.) Kolozsvár, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása 1994. pp. 6–12.
• Borcsa János: Elöljáróban. In: Szentkatolnai Bálint Gábor. (Erdélyi Tudományos Füzetek 220.) Kolozsvár, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása 1994. p. 5.
• Cydendambaev, C. B.: O mongolovedčeskih rabotah vengerskogo učjonogo G. Balinta. In: Trudy burjatskogo Instituta Obščestvennyh Nauk BF SO AN SSSR 10. (1968) pp. 4–8.
• György Lajos: Bálint Gábor emlékezete. In: Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944. Kolozsvár 1945. pp. 82–110.
• Jülg, Bernhard: On the Present State of Mongolian Researches. In: Journal of the Royal Asiatic Society. (New Series) XIV. I. (1882). pp. 42–65.
• Kara, G.: O neizdannyh mongol’skih tekstah G. Balinta. In: Narody Azii i Afriki 1. (1962) pp. 161–164.
• Kara György (ed.): Bálint Gábor keleti levelei. Jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról. Értekezése a mandsuk szertartásos könyvéről. Budapest, Kőrösi Csoma Társaság 1973.
• Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest, Akadémiai Kiadó 1986.
• Ligeti Lajos: Mongolos jövevényszavaink kérdése. In: Nyelvtudományi Közlemények. XLIX. (1935) pp. 190–271. Újrakiadás: Ligeti, Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. I. (Budapest Oriental Reprints. Series A 1.) Szerk. Schütz Ödön – Apor Éva. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára – Kőrösi Csoma Társaság 1977. pp. 202–283.
• Nagy, Louis J.: G. Bálint’s Journey to the Mongols and his Unedited Kalmuck Texts. In: Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae IX. (1959) pp. 311–327.
• Szentkatolnai Bálint Gábor, Válogatott írások. Szerkesztette és kiadta: Zágoni Jenő. Budapest 2005.
Szentkatolnai Bálint Gábor igazsága
Dr. Marácz László,
Amszterdami Egyetem
Hunfalvy Pál fontos szerepet játszott Bálint Gábor eletében. A jogász Hunfalvy Pál felső-magyarországi szepesi származású német volt. Hunfalvy-t eredetileg Hunsdorfer-nek hívták. A nevét akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett az Magyar Tudományos Akadémiának. 1851-ben kinevezték akadémiai főkönyvtárosnak. Ezt az állást haláláig, 1891-ig megtartotta.
Hunfalvy a Bach-korszakban szerezte meg hatalmi pozicióját (állását) és mindvégig osztrák érdekeket szolgált. A főkönyvtáros fanatikus (vakbuzgó) szószólója lett annak a gondolatnak, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Szentkatolnai Bálint Gábor, aki Közép Ázsiában és a Kaukázusban is keresett magyar nyelvrokonokat emiatt került vele konfliktusba (ellentétbe). A székely nyelvtudós szerint a magyar nyelv az altáji nyelvekkel, a törökkel, mongollal stb. áll rokonsági kapcsolatban. A Hunfalvyval keletkezett vita miatt Szentkatolnai Bálint nem kapott a Magyar Tudományos Akadémián állást és 1879-ben elkeseredve elhagyta Magyarországot. A későbbi Magyar Tudományos Akadémiai titkára, a nemzeti költő Arany János a Hunfalvy-Szentkatolnai Bálint vitáról a következő epigramokat írta:
Budenzhez, Igazi vasfejü székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.
(1878)
Szegény Bálint Gábor
Boldogtalan góbé;
Amennyit te szenvedsz,
Mi ahhoz a Jóbé!
(1878)[1]
Hunfalvy nemcsak negatív szerepet játszott Bálint Gábor tudományos pályafutásában, hanem alapvetően négy területen ártott a magyar nyelvészetnek, nyelveredetkutatásnak: 1) torz elemzések alapján a magyar-finn nyelvrokonságot erőltette; 2) nem támogatta a magyar nyelvészek belekapcsolódását az ékírás megfejtésébe; 3) lehetetlenné tette a magyar gyökrendszer kutatását; 4) lefokozta a magyar-török, illetve altáji nyelvek kapcsolatát. Ez a kapcsolat csak másodlagos státuszt (helyet) kapott a finnugor rokonsági kapcsolat után. E négy téma (tárgy) megvitatása után kiértékeljük Szentkatolnai Bálint Gábor magyar-mongol kutatását módszertani sempontból.[2] Levonjuk azt a következtetést, hogy Szentkatolnai Bálint Gábor elméleti munkája sokkal szilárdabb alapokon áll, mint Hunfalvyé. Ezért Bálint Gábor nagyobb nyelvtudós volt mint Hunfalvy Pál és munkája sokkal fontosabb szerepet játszik majd a megkövesedett dogmáktól (tantételektől) mentes magyar nyelvészetben.
A magyar nyelv erőszakos finnesítése
Hunfalvy miután 1851-ben kinevezték főkönyvtárossá az Akadémián rögtön támadásba lendült a Czuczor-Fogarasi Nagyszótár ellen. Mivel Hunfalvy nem tudta a szótár szerkesztését leállítani, igyekezett a tudományos pilléreit kiütni:[3]
A Kőszirtek, mellyekben a nyelvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a betük jelentése és a szógyökök (Magyar Academiai Ertesito, 1851, Marc. 29, 110)
Valamely nyelvnek szógyökeiről egyedül a rokon nyelvek vizsgálálátával együtt lehet okosan beszélni (Magyar Academiai Értesitő, 1851, Marc. 29, 111).
De még kézzel foghatóbban akarom megmutatni, hogy a rokon nyelvek tudása nélkül nyelvészkedni nem lehet. (Magyar Academiai Ertesito, 1851, Marc. 29, 111).
Hunfalvy szerint magyar szók csak akkor tartoznak az alapszókészlethez ha ezek a ún. rokonnyelvekben, finn stb. fordulnak elö. Magyar gyökök, amelyek nem fordulnak elö rokonnyelvekben nem tartoznak az alapszókészlethez. Ezek jövevényszók, átvételek más nyelvekböl.
Hunfalvy programja (munkaterve) elveti a szógyökerek tanát mivel tudománytalannak tartja. Helyette a következö teljesen ésszerűtlen programot (munkatervet) javasolta:[4]
„Szorosan választja el a magyar nyelv anyagát az idegen nyelvekből felvett anyagától, s ha azt gyökeréig tudja is fejtegetni, emezt minden szóelemzés nélkül hozza fel.
Azon eredeti nyelvanyagot, melly ismeretes forrásokból ered, úgy adja elő, hogy ha melléje más nyelvek szavai tétetnek, a közös forrás kitünjék.
Az ismeretlen forrásokból eredő nyelvanyagot pedig csak úgy elemezze, ha azt a rokon nyelvek segítségével teheti; különben nem biztos az önkénytől, melly visszásságra vezet.
Azért vesse is el egészen a képzelt szógyökerek tanát, mivel eddig a tudomány tekintélyét nem bírja.”
Hunfalvy Pál az 1851-ben az Akadémiai Értesítőben (112 ol.) kiadott dolgozatában amellett érvel, hogy magyar szógyököket nem lehet szóelemzéssel felderíteni. (Tette mindezt akkor, amikor már javában folytak a kutatások az óriási szókincset felölelő szótár készítésére, a magyar nyelv belső összefüggésrendszerének feltérképezésére. Ez a Czuczor-Fogarasi-szótár ma is párját ritkítja és pótolhatatlan kulturális (műveltségi) kincsünk).Tehát Hunfalvy lényegében elveti azt a gondolatot, hogy a magyar ragozó nyelv, ahol szavak úgy képződnek, hogy toldalékokat (képzőt, jelt, ragot) ragasztunk a gyökhöz. A magyar szóelemzést csak a rokonnyelvek segítségével lehet elvégezni. Sehol sem olvassuk azonban, hogy hogyan lehet a rokonnyelveket meghatározni. Jobb híján feltételezhetjük, csak szópárhuzamok alapján gondolja. Ha igen, akkor ez a körérvelés iskolapéldája (klasszikus példája). Úgyhogy egy bizonyos lexikai (szótári) elem a magyarban csakis akkor szógyök, ha az rokonnyelvben elöfordul. Rokonnyelveket pedig csak úgy tudunk megállapítani, hogy ha közös szógyökökkel rendelkeznek. A mai, modern (korszerű) nyelvészet elveti Hunfalvy e szóelemzési módszerét, mert lexikai (szótári) elemek belső rekonstrukcióját tartja döntőnek. A magyar nyelv rendszeréböl következik az, hogy valamely elem szógyöknek minösül-e vagy sem. Emiatt a Hunfalvy-paradigmát (elméletet) logikai, azaz tudományos alapon a modern (korszerű) nyelvészet elutasítja. Mivel ez a paradigma (elmélet) képezi a finnugorisztika paradigmáját (alapelméletét), emiatt az egész paradigma (elmélet) tévúton jár. A Hunfalvy-program olyan bizarre következményekkel jár, hogy a magyarban csak és csakis akkor lehetnek szógyökök, ha azok a rokonnyelvekben is előfordulnak. Ezeket ekkor finnugor eredetűnek nevezi. Ami nem fordul elő más finnugor nyelvekben, azt csak jövevényszóként, átvételként kezeli. Hogy Hunfalvy tévtanainak még milyen hatása van a mai magyarországi egyetemeken használt tankönyvekre igazolja a következő idézet: “Elveiket (mármint Czuczor Fogarasi elveit, ml.) Hunfalvy Pál már 1851 elítélte; új szellemű történeti kutatást sürget”.[5]
A magyar nyelv finn rokonságát alig kutatták a XIX. közepéig. Ez megváltozott az 1848-1849 szabadságharc után. Tíz évig, 1849-1859 között Magyarországon a Bach korszak dúlt, amelyben németesítették a Magyar Tudományos Akadémiát. Hunfalvy Pál a Bach-korszak alatt hatalmi pozicíóba (állásba) került. 1851-ben még feltételezett egy ural-altáji nyelvcsaládot, holott akkor már vallja azt a nézetet, hogy a magyar közelebb áll a finnhez, mint a törökhöz.[6] Az 1856-ban általa kiadott Magyar Nyelvészet c. folyóirat Első évfolyama első számában Hunfalvy szerint a magyar nyelvtudományt az indogermán, árja nyelvészet alapjaira kell helyezni. Csak úgy tudja elképzeli, hogy a magyarság európai nemzetté tud válni: “most ébredünk a nyelvtudományra, ijedten vesszük észre, hová jutottak mások. Különösen a remek nyelvtudomány a szanszkritában lelte már alapját.” “Tehát a magyar nyelvtudományt is csak nyelvhasonlítás utján lehet elérnünk.” 1860-ban már a kizárolagos finn rokonság mellett teszi le a voksot.
Hogy a finnugor elmélet milyen torz magyar alapgyököket szül ezt a következő első emberi szükségleteket kifejező igékkel: eszik, iszik mutatjuk be. Feltételezhetjük, hogy az ősmagyaroknak is az étel, ital tartozott az első emberi szükségletekhez. Emiatt nincsen semmilyen ok feltételezni azt, hogy ezeknek az igéknek a gyökeit e-, i- más nyelvekböl vették volna át a magyarban. De még nehezebb ezeket az elemi gyököket a finn, illetve a finnugor ősnyelvből származtatni, mert ezek az elemek mind a finnben, mind az ősnyelvben kétszótagúak. Lásd:
i-sz-ik: gyök i- ittam: finn: juoda; finnugor alapalak: *juke, *juγe (Rédei-Lakó 1972)
e-sz-ik: gyök e- ettem: finn: syöda; finnugor alapalak: *sewe, *seγe (Rédei-Lakó 1972)
Ragozó nyelvekben egy gyökpárhuzamot, ami egyébként itt nem is áll fenn, az i- alapvetően különbözik az *juke, *juγe alakjaitól és e- az *sewe, *seγe alakjaitól, de akkor sem lehet a magyar egyszótagú gyököt levezetni a finn kétszótagú gyökökböl.[7] Ilyen torz levezetések akkor adódnak, ha figyelmen kívül hagyják a ragozó nyelvek tulajdonságait.
Hasonló torz levezetések keletkeznek tiszta magyar gyökök esetén is. Itt van például az ad- igegyök, amely Lakó-Rédei szerint ősi örökség a finnugor korból. Az alapalakja *amta:
magyar ad = geben, schenken
finn antaa = geben, schenken
észt andma = geben, hingeben
zürjén ud-ni = itat
votják ud- = itat
A magyar ad- igealak nem egyezik a finn és az észt szóalakkal, mert annak alaktana teljesen más mint a magyar ad-é. Antaa főnévi igenév alakja anta-a. A szótő antá-nak formája szótagolás útján an+ta. Az elsö szótagot használják az elsö személy jelen idő képzésére: an+nan: én adok. Ezért nem lehet a magyar –d hangot az –nt- vagy -nd- hangból levezetni, mert a finn an- szótagnak ellenpárja a magyarban tiszta gyök, azaz ad-. A finn és az észt szavak inkább egyeznek a mongol-török megfelelőivel és nem állanak kapcsolatban a magyar ad- igealakkal. A finn és az észt an- szótővel kapcsolatban:
vö. a szagáji indži = hozomány
kazak endži = átadott örökség
mongol indže = hozmány / mint átadott rész ajándék/
jakut ännä = ua.
A zürjén-votják szavak se hang-, se alak-, se jelentéstanilag nem tartoznak ide, ugyancsak a mordvin szó sem, megfelelőjük inkább megvan a mongol-török nyelvekben:
Zürjén-votják u-d-; -d igeképzô, nem tartozik a tôhöz a szótô u-
irod. mongol u-su-la- = usula- = itat
vö. umda, ital, szomj
unda = ua.
mandzsu uji- = etet, élelmez
omi- = iszik
Nagy az eltérés, pl. a zürjén ud- = itat és a magyar ad szó között. A zürjén szó a mongollal azonos:
így: u- d- = itat,
vö. ewenki: udi- =
mongol u-su-la- = itat (enni ad)
Érdekes az is, hogy e szavunk nincs meg az úgynevezett „ugor" nyelvekben, tehát hogyan lehet akkor finnugornak nyilvánítani?
1991-ben a finnugor nyelvész Klima kimutatta, hogy 660 finn-ugor elem fordul elö a magyar nyelvben. Ebböl 319 vogul, 287 osztják, 221 züjén, 199 votyák, 153 cseremisz, 156 mordvin, 212 finn, 160 észt és 173 lapp. A Czuczor-Fogarasi Nagyszótár szerint 2080 szótári alapelem létezik (gyökök + toldalék) a magyar nyelvben. Ez esetben a finn-magyar szótári egyezések a magyar alapszókészlet 10% alatt van. Ha a finnugor elemek közül figyelembe vesszük a gyököket akkor ez még kisebb arány lesz.
Miért nem vettek magyar nyelvészek részt az ékírás megfejtésében?
1850 körül beindult az ékíráskutatás a Közel Keleten. Angol és francia tudósok járnak az élén. Ragozó nyelvekre bukkannak, mint például a neo-elami, amelynek szerkezetét Henry Rawlinson és Edward Norris fejti meg. Edwin Norris a tanulmányában segédnyelvekként használja az ural-altáji nyelveket is, mert ragozó szerkezetüek.[8] 1853-ban Rawlinson a sumír írást és nyelvet igazolja. 1854-ban Julius Oppert rendszerezni kezdi az ismert ékírást, ezt szkíta-tatárnak nevezi. 1855-ban Rawlinson sumír-asszír kétnyelvü táblákat fedez fel. 1856-ban Oppert megkezdte nyelvészeti bizonyítást és húsz éven keresztül ismételten és nyomatékosan mutat rá arra, hogy a legidősebb ékírásos nyelv, a sumír, rokonnyelv a finnel, törökkel és magyarral. 1869-ben Oppert ezt a nyelvet a közel keleti turáni őslakóknak tulajdonítja. Az első egynyelvű sumír szöveget az angol Archibald Sayce fejti meg és a rövid szöveg nyelvtani elemzését is megadja. 1873-ban Francois Lenormant teszi közzé az elsö sumír nyelvtant, amelyben bizonyitja sumír és az ural-altaji nyelvek rokonságát.
Holott a nyugati ékírásmegfejtök első nemzedéke jelzi, hogy a magyar meg hasonló ragozó nyelvek rokon kapcsolatban állnak a sumírral, az ékírás feltatálók ragozó nyelvével, de a magyar tudományos élet nem csatlakozik e kutatásokhoz. Még akkor sem, ha ezek a tárgyilagos nyugati nyelvészek többször kértek segítséget magyar nyelvészektől. Az egyetlen ok, amiért nem csatlakoznak magyar nyelvészek ehhez a kutatáshoz: Hunfalvy Pál, a Magyar Tudományos Akadémia atyaistene ellenezte és nem vette komolyan ezt a kutatást:
“Nemcsak nem szabad, de nevetségig gyermekes, a skütha néven legott magyart érteni; söt hogy a’ magyar nemzet legösibb történeteit az altaji nyelvü népek, ösi történeteivel együtt kell nyomozni. Innen ha halljuk és olvassuk, hogy Rawlinson és Oppert az ékiratok között skütha nyelvü nyomokra találtak: mit tartsunk ezekröl? Legokosabban: semmit se, míg az ékiratokat nem tudják jól olvasni –mitöl még távolka vannak: ‘s míg magunkat is nem fogjuk olvashatni. De ha mégis akarunk valamit tartani ezen fölfedezésröl, hát tartsuk azt: hogy ezen skütha nyelvnomok altaji nyelvüek lehetnek, mellyeket majd ügy érthetjük meg, ha az altaji nyelveket összesen jól értjük; de mellyeket bizonyosan soha nem fogunk jól megérteni, ha mellözük a’ magyarral rokon nyelveket.”[9]
Hunfalvy néhány évvel később elismeri, hogy a sumír rokonságba áll az altajinak, ural-altajinak mondott nyelvekkel. De mivel a magyar már a finn alá került, nem lehet kapcsolat a magyar és a sumír között.[10] Hunfalvy 1875-ben még ír elismerö levelet Francois Lenormant-nak, amelyben kifejti, hogy nem akar már a sumír-ural-altaji rokonsággal foglalkozni, mert mindenáron a finn, északi vonalat kell előtérbe helyezni. Igy Hunfalvy egyszemélyben felelős azért, hogy magyar nyelvészek, Magyarország ne szerezzen dicsőséget az ékíráskutatásban.
Miért nyilvanitotta Hunfalvy Pál a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárt tudománytalannak?
A reformkornak volt nyelvi-kulturális programja is. Egyik fontos társadalmi célpontja, hogy a magyar nyelv alkalmassá váljon közigazgatási nyelv számára. 1830 november 15-én e cél érdekéböl létrejött a Magyar Tudós Társaság, amelynek elnöke Teleki József már 1821-ben javasolja a magyar nyelv szótárának megírását. Az MTA két tagja kapja meg a feladatot, hogy írják meg a szótárt, Czuczor Gergely és Fogarasi János. Czuczor Gergely (1800-1866) bencés szerzetes volt Győrött; és az 1848-1849 Forradalom és Szabadságharc habsburgellenes szerepe miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) legfelsőbb bíróságon bíróként müködött és nyelvészettel is foglalkozott. A ún. Akadémiai Nagyszótárt tizenkét év alatt írták meg. 1862-1874 között hat részben jelent meg és 110.784 cimszót tartalmazott.
A Magyar Nyelv nagyszótára négy irányelv alapján íródott: a magyar szókészlet összegyűjtése; a magyar szókészlet elemeinek, tulajdonságainak feltérképezése, jelentéseinek rögzítése; a magyar szavak etimológiáját (szószármaztatását) vizsgálja és a magyar gyökkészlet más nyelvekkel való összehasonlítását. Ezért mondható, hogy értelmező, etimológiai (szószármaztató) és összehasonlító szótár egyben.
A szótár újszerű, mert szétválasztja a az ún. gyököket a toldaléktól (jel, képzö, rag). Czuczor-Fogarasi szerint magyar gyök olyan alapelem, amelynek nincsenek már származékai, azaz ragok, képzők, jelek, és amelyeket nem lehet tovább kicsinyíteni, anélkül, hogy alapjelentését, alapszerkezetét el ne vesztené. Vagy másképpen: a gyök olyan szókészleti elem, amelynek még toldalék nélkül is van hangtani és jelentéstani értelme és azonossága. Czuczor-Fogarasi szerint a magyar nyelvben több mint 2000 egyszótagú gyök létezik. Ezekböl lehet a szókészlet többi elemeit levezetni. A magyar nyelv ún. ragozó nyelv. A magyar nyelvnek kb. 200 ragja van és ebböl 80 egyszerű. A magyar nyelvben a következö gyöktípusok léteznek:
V: 20
VC: 335
CV: 146
CVC: 1500
Tehát egyhangból álló gyök: 20; kéthangból álló gyök: 481; és nem CVC: CVC; 501 (25%): 1500 (75%). A A többi gyöktípus levezetése ragozással, főnevesítéssel történik:
VCV: apa, anya, atya, áru, babó, baka, banya, bátya, béke, béka, bika, boka, csata, csiga, eke, ima, eme, epe, iga, kapa, baka
VCCV: ikra, irha
CVCCV: hinta.
Igy a magyar szókészlet elemeinek etimológiáját (szószármaztatását) a gyökök segítségével lehet levezetni. Czuczor-Fogarasi a gyököket használták az összehasonlító nyelvészethez.[11] De igen óvatosak voltak messzemenő következményeket levonni, ami a magyar nyelv rokonsági kapcsolatait illeti.
Nyilván a magyar lexikai gyökök a magyar szótárban keresendök és nem másutt. Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint a magyar gyökök egyszótagú lexikai elemek ragok, képzők, jelek nélkül. Erre az egyértelmű nyelvészeti elvre épül a Czuczor-Fogarasi szótár. További elv, hogy a magyar szógyökök nem állnak egyedül önmagukban, hanem rokoníthatóak hasonló alakú és jelentésbeli gyökökkel.[12] Ezek a szógyök-halmazok alkotják az ún. “szóbokrokat”. Igy a magyar szógyökök arról ismerhetők fel, hogy szóbokrok tagjainak minősülnek. Itt van például a K-R mássalhangzós gerinccel rendelkezö, egyszótagú szógyökökből álló szóbokrok, melyet Czuczor-Fogarasi a különböző magánhangzók képzésével, illetve további ragozással vezet le. A K-R gyök elvont gyök, melyet teremtő gyöknek nevezünk, hiszen a K-R hangszerkezet nagyon sokféle hasonló jelentéssel rendelkező gyökmódosulást képes előállítani:
kar- (magyar szógyök), kar-ika (magyar képzés), kar-ima (magyar képzés), kar-ám (magyar képzés)
ker- (magyar szógyök), ker-ek (magyar képzés), ker-ül (magyar képzés), ker-ít (magyar képzés), ker-ing ( magyar képzés), kér-eg (magyar képzés),
kor- (magyar szógyök), kor-ong (magyar képzés), kor-c (magyar képzés), kor-lát (magyar képzés)
kör- (magyar szógyök), kör-ös (magyar képzés), kör-öz (magyar képzés), kör-ny (magyar képzés), kör-nyez (magyar képzés), kör-ül (magyar képzés)
kur- (magyar szógyök), kur-itol (magyar képzés), kur-kál (magyar képzés)
Mint látjuk magánhangzók elvileg szabadon váltakoznak. Mássalhangzók csak ún. természetes hangtani kategóriák (csoportok) keretében függhetnek össze egymással, azaz a gyökök módosulásai csak hasonló jellegű mássalhangzók, illetve ugyanabban a helyzetben képzett mássalhangzók között lehetséges. Például a hasonló típusú (jellegű) mássalhangzók, k-, g- és gy- rokon robbanó hangok. Lásd:
gör-, gör-be, gör-cs, gör-dül, gör-nyed, gör-hes
gur-, gur-ba, gur-ul, gur-ít, gur-ít, gur-iga
gyür-, gyür-ü, gyür-ke, gyür-em-lik
Hasonló hangalakú szógyökök egy és ugyanazon elvont teremtő gyök változatai és e szógyökök jelentésbelileg össze kell, hogy függjenek. Ennek a lexikai kutató elvnek a következő következmények vannak.
A teremtő gyökök jegyzéke képezi a magyar szótár axiomatikus (természetes) elemeit.
A teremtő gyököknek teremtő erejük van. Új szavakat, illetve “szóbokrokat” tudnak előállítani. Messze kitöltetlenek az üres szógyökök.
Magyar gyöknek számít, amelyik valamilyen szóbokornak tagja. Idegen, illetve jövevénygyök olyan gyök, amelyik rokontalan.
A magyar szótárnak kohéziós (összetartó) ereje van. A szótár szóbokrokból áll, s nem elszigetelt szókészleti elemek halmaza.
A magyar szótár jelentésbeli mezőkben is felosztható. A teremtő gyök egy jelentésbeli fogalommal is összefügg. Emiatt a magyar nyelv a “tudás” nyelve, mert az ősi tudás teremtő gyökökhöz van kapcsolva.
Szótári, nyelvrokonsági, illetve összehasonlító kutatásokat csak akkor lehet végezni, ha a teremtő gyökök, illetve a szóbokrok feltérképezése megtörtént. Addig nem szabad hozzáfogni.
Ezután a magyart bármilyen nyelvvel össze lehet vetni. Rokonnyelveknek lexikai szóbokrai vannak. Itt az átadási-kölcsönzési irányt is meg lehet határozni. Ha van szópárhuzam magyar és nemmagyar szó között, és a magyar szó valamilyen szóbokor tagja, akkor a magyar az átadó nyelv.
Hunfalvy azért nyilvánította tudománytalanná a Czuczor Fogarasi szótárt, mert nem akarta, hogy a magyarok megismerjék saját nyelvük szerkezeti szépségeit, előnyeit. Azért kellett eltitkolni a magyarok előtt a gyökrendszert.
Miért lettek a török, altáji kapcsolatok másodlagosak?
A déli vonal kutatásának -- ami a magyar nyelv eredetét és őshazát illeti --, fontos lökést adott gróf Széchenyi István fellépése, hogy egyfajta hitvallás: „A magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Europában egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit.”[13] Az alapos magyar-altáji kapcsolatok kutatása Vámbéry Armin (1831/32-1913) nevéhez füzödik. Vámbéry török nyelveket tanított a Budapesti Egyetemen és titkosügynök volt a brittek szolgálatában. 1869-ben kirobbant az “ugor-török háború”, mikor megjelenik a “Magyar és török-tatár szóegyezések”. Vámbéry szerint a magyar nyelv “egyformán ugor és török jellemü”. Szentkatolnai Bálint Gábor az ugor-török háborúban Vámbéry mellé állt Hunfalvyval és Budenz-cel szemben, akik az egyoldalú finnugor rokonságot képviselték. Az ugorok csak azért győztek ebben a vitában, mert az akadémiai kulcspozicíók (kulcsállások) a kezükben voltak. Tehát nem beszélhetünk tudományos győzelemröl. Hunfalvyék mindenáron erőltették a finn rokonságot. Ezt a vonalat meg kellett nyerni, még akkor is ha sok ellenpélda volt. Emiatt Bálint Gábornak 1879-ben el kellett hagyni Magyarországot.
A finnugornak mondott elemek hetven százalékban megtalálhatók az ótörök (8. századi) nyelvemlékekben. A Lakó-Rédei által bemutatott szókészlet negyven százaléka csak egyetlenegy ún. finnugor nyelvben fordul elő, míg a sumír-altáji (mongol-török-tunguz) megfelelők nagy számban és több nyelvben fellelhetők. A szócsaládok többsége egy-egy nyelvcsaládra (finnugor, török, indogermán) jellemző, ún. számos vagy minden nyelvre kiterjedő eurázsiai szavak – a modern nemzetközi szavakat figyelmen kívül hagyva – nem léteznek.
Az ősi szókincs jórészt ilyenekből áll: pl. Lakó-Redei számozás szerinti 143 magyar fej-et nem lehet elszigetelni az altáji nyelvektől és külön csoportosítani a finn nyelvekkel:
143. magyar fej, fejet, fô; j-hézagtöltő = Kopf
először: fe-j = Kopf
másodszor: fej = ember, személy
mongol beje = Körper, Das Ish
mandzsu beje = Mann, Mensch
jakut bäjä = ua.
ozmán bäjin = Gehirn
türkmén bejni = ua.
azerbaj. bejin = ua.
ujgur miji = ua.
jakut mäji = Kopf
lebed pää = Gehirn
mongol ekin = Gehirn
középmongol hekin = ua.
ôsmongol peki-
mandzsu fehi = Gehirn
gold pejé = homlok
koreai pong = Kopf
vogul pangk, pungk = fej (valóban: csúcs, hegy)
finn pää = Kopf
summer pa = appu = Gipfel
magyar fe = Kopf (régi szó)...
az ôsalakok:
össztörök *pängi (Ščerbak)
finnugor ???*pänge (Lakó)
ôsmongol *päki (Poppe)
ôstunguz *peghi (Benzing)...
sumér bad = ukkušu = beendet
gamâru = zu Ende gehen, vollenden
magyar be-feje-z, - z képző d > j
Szentkatolnai Bálint Gábor: párhuzam a magyar és mongol nyelv terén
Itt lent elemzem Szentkatolnai Bálint Gábor tanulmányát “Párhuzam a magyar és mongol nyelv téren” (Budapest, 1877).
1. A magyar-mongol párhuzamként Szentkatolnai Bálint Gábor a gyökre, ősszóra hívatkozik. Főleg Kresznerics Ferenc első magyar gyökszótárából dolgozik.
2. Szentkatolnai Bálint Gábor helyesen alkalmazza a szóelemzést: különbséget tesz gyökök, ősszók és toldalékok között.
3. Szentkatolnai Bálint Gábor a gyökrendszer ontológiáját (létezéstanát) is feltételezi. A legtöbb ősszó, gyök a hallás, vagy látás által képződött. Az első esetben a hangutánzók kelletkeztek. Az utóbbi esetben az ember szájával utánozta az alakot. Emiatt az ősszók, gyökök száma csekély de igen tág jelentésüek voltak.
4. Szentkatolnai Bálint Gábor szerint a gyökök nem betűk képletének, hanem tágjelentésű, igen rövid, jobbára egytagú szavak önhangzós, vagy mássalhangzós előhanggal és olyan mássalhangzós utóhanggal képezett része, amely az összónak leglényegesebb része, mert festői részét képezi.
5. Szentkatolnai Bálint Gábor három csoportot mutat be magyar-mongol párhuzamokkal:
1) “Az elsö szócsoport alapjául az ar-, er-, ir-, or-, ör-, ur-, ür- hangutánzó ősszót. vagy gyököt tartom mindazon jelentésekkel, a melyek az irgés, fürgés-, forgásféle mozgással természetesen vagy analogia szerint összefüggnek”: ir-eg, or-s-ó, ör-vény, f-er-eg, f-er-dik, p-er-eg, b-or-ít, f-ar, f-or-og, f-ür-ge, s-er-í, s-ír-ül, s-ür-ög, k—r és mongol megfelelöi.
2) Hangutánzók: “A második szócsoport, hangutánzók, alapszavát szolgáltatta az embernek azon hang, melyet az ember saját vagy más állat talpának, mint legelőször észlelt lapos tárgynak a földre tételénél hallott. A lapos tárgy e hang előidézhetésén kivül sajátsága az elterülés, belépés, továbba a könnyűség, s igy a lebbenés, lobbanás, mely azután a víz és tűz emelkedésére is analogia szerént alkalmaztatott”: ap-ad, t-ap-od, t-op-ot, t-ep-si, t-ep-s-ed, t-ap-o-gat, l-ap-o-gat, l-ap-i, l-ap-u, l-ap-úl, l-ap-ít, l-ep-csen, l-ep-ed-ö, l-ep-el, l-eb-eg, l-eb-ben, l-eb-bel, l-eb-in, l-ob-og, l-ob-ban és mongol megfelelői.
3) Alakutánzók. “Ezen harmadik szócsoport alapját képező am-, em-, om-, öm-, um-, üm- ősszót alakutánzónak tartom, mert e csoport megfigyelése után közös alapjelentésül a gömbölyűséget vehetni föl s valóban a fentebbi ősszó kiejtésénél minden ép nyelvérzékű altaji vagy turáni ember észlelheti is a száj gömbösödését. A gömbölyű testnek egyik kiváló tulajdonsága a gurulás, hömpölygés; de a mozdúlatlan képzelt gömbölyü test emlékeztethette a fajunkbeli ösembert egyrészt a magasságra (emel, domborodik), a teljességre, továbbá az együttességre, összeállásra, kumkorodása és másrészt a homorodása, göbésségre (mélység és ürességre)”:
1) h-em-per-eg, h-om-pöly-ög, h-en-ger-eg, h-en-ter-eg, öm-lik, om-lik, üm-ög
2) az együttesség alapjelentésével: em-el, h-om-p, h-om-pol, h-an-t, h-om-lok
3) az együttesség (kumás, kunkorodás, gomolyítás) alapjelentésével: g-öm-böly-eg, g-öm-böly-ü, g-öm-b, h-om-or-odik, k-om-or-odik, k-on-dor-odik, g-üm-ö, g-um-ó
4) b- előhanggal s a gömbölyüség alapjelentésével:
b-om-lik, b-om-b-ék, b-en-gy-el, b-im-bó, b-en-dö, b-eng, b-öng.
5) az am-, em-, om-, öm, stb. alakú gyök t, cz, sz, cs előhanggal az csomó (együttesség) alapjelentése mellett: t-om-por-a, t-öm-eg, t-öm-öszöl, d-öm-öszöl, gy-öm-öszöl, d-om-b, cs-om-ó, cs-om-bolyít, cs-im-bók
6) Az am-, em-, om-, öm stb. alakú alapszónak b-s, p-s alakjai: ép-, öb-öl, öv, öv, iv, üv-eg
7) kh elöhanggal: h-ab, h-op-olyag, h-öb-ör-cs, k-eb-el, k-öp-enyeg, k-öp-eszt, k-op-aszt, k-öp-ör-ödik, k-up-ás, g-ub-ás, g-öb-és, h-up-a
8) t, d, cz előhanggal.
Bálint Gábor a fenti példákkal kimutatja, hogy aránylag sok magyar-mongol gyökpárhuzam létezik, holott alig van párhuzam a két nyelv között a ragok szintjén. Ez azt jelenti, hogy a magyar-mongol nyelvi párhuzamok nagy régiek, akkor fejlödtek ki, mikor a két nyelvben még nem léteztek ragok, amelyekkel szóbokrokat lehet képezni.
Összefoglalás
A fenti elemzéséket a következö táblázatban tudjuk összefoglalni:
szóelemzés gyök gyökök nyelvösszehasonlításban Magyar ösnyelv Kapcsolat jelentés és hangszerkezet között Dogmatikus nyelvrokonsági elmélet
Hunfalvy - - - - - +
Szentkatolnai Bálint + + + + + -
Ez a táblázat is világosan mutatja, hogy Szentkatolnai Bálint Gábor jobban értett a nyelvészethez mint Hunfalvy Pál és olyan korszerű koncepcíókat (fogalmakat), mint gyök, szóelemzés, stb. alkalmazta a magyar nyelv elemzésében és nyelvrokonsági fejtegetéseiben.
________________________________________
[1] Arany János ezt Szentkatolnai Bálint Gábor röpiratára írta, melyben a székely nyelvész panaszosan kikelt az Akadémia és a kultuszminisztérium ellen, hogy méltatlanul bánnak vele. Lásd Arany János: Akadémiai papírszeletek II, Összes költeményei, elsö kötet, Szépirodalmi könyvkiadó 1956.
[2] Szentkatolnai Bálint Gábor, Párhuzam a magyar és mongol nyelv terén, Budapest, 1877.
[3] Hunfalvy Pál, Magyar Academiai Értesítö, 1851, Marc. 29.
[4] Arany János a Hunfalvy féle kutató programról, amely alapvetően tagadja a gyökrendszert és igyekszik a magyar szavak erdetét levezetni más nyelvekböl a következö leleplezö költeményeit írta:
Az ORTHOLOGUSOKRA
I
Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.
II
Motto: Üsd, nem anyád!
Közmondás
Boncold csak nyelvész! Hát baj, hogy az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád?… Egy bizonyos: nem anyád!
III
A Nagy Munka
Szót, ragot és képzöt idegentől mennyit oroztál
Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosisch és Dankovszky nyomán s irigyelve bab’werjók’,
Egy sereg ifju tudós rád bizonyítja mohón.
S minthogy utánok a szláv böngészni valót nem igen hagy,
Most jön a német, oláh, új-görög és talián,
Perzsa, tatár, török és amit száz évig az átkos
Ujító szellem vak dühe fúrt-faragott.
E nagy munka ha kész, (sietös!), a többivel aztán
Visszamehetsz Magyarom, Scythia téreire.
(1881 vagy 1882)
IV.
Ahogy indult a nyelvészet árja;
Árpád nyelve csak ferdített árja.
Ezután már hát hiába
Küldtök vissza Ázsiába
Illünk az orosz igába,
A nagy Szláviába
(Arany János, Összes költeményei, elsö kötet, Szépirodalmi könyvkiadó 1956).
[5] Bevezetés az egyetemi magyar nyelvészeti tanulmányokba, H. Bottyánfy Éva, Horváth Mária, Korompay Klára, D. Mátai Mária, Tankönyvkiadó, Budapest, 1980.
[6] Hunfalvy Pál, Nyelvészeti nagy tennivalóinkról, Új Magyar Muzeum, Elsö folyam: 1850-1, Második kötet. Pest, Emich Gusztáv. 1851.
[7] Lakó, György, Rédei Károly. 1971, 1972, 1978. A magyar szókészlet finnugor elemei I-III. Budapest: Akadémia Kiadó.
[8] Edward Norris, Memoir on the Scythic Version of the Behistun Inscription (lásd: Erdy Miklos, A sumír, ural-altaji, magyar rokonság története; I. rész: a 19. század, New York, 1974).
[9] Hunfalvy Pál: A török, magyar és finn szók egybehasonlítása, Új Magyar Muzeum V. évfolyam, második kötet. Pest, 149, 1855.
[10] Hunfalvy Pál, Bábel Tornya, Budapesti Szemle, 1857.
[11] John Halloran szerint a sumír gyökök (V, CV, VC, CVC) megoszlása fordítottja a magyarénak: a két hangból álló gyök (VC, CV): 30%; CVC (70%). (Lásd John Halloran, www.sumerian.org/prot-sum.htm.)
[12] Ez az alapelv, hogy “hasonló hangszerkezet, hasonló jelentés” a sumírben is müködik. Lásd John Halloran, www.sumerian.org/prot-sum.htm: “The structurally-organized lexicon makes it easy to see that words having the same consonant are often related in meaning. Certain sets of abstract ideas are associated with each consonant.”
[13] Gróf Széchenyi István, Kelet népe 1841, 16 ol.
http://www.magtudin.org/Szentkatolnai%20Balint.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése