Nagy,
évtizedeken át dúló harc bajnokát szállítja át Charon a sötét vizű Styxen. A
harc már régen szünetel, az ellenfél öt évvel előbb adta vissza lelkét
teremtőjének, mint matuzsálemi korú ellenfele. Ma már bizonyos történeti
távlatból nézzük ezeket a szörnyű küzdelmeket, és csodálattal, áhítattal,
szeretettel tekintünk föl a harcok engesztelhetetlen két lovagjára, a két
fiatalos hévvel harcoló öregúrra, akik évtizedeken át döngették egymás pajzsát,
és nyugtalanították egymás álmát, nem hatalomért, nem anyagi javakért, nem is a
harci dicsőségért, hanem a magyar nyelvtudomány szent igazságainak
kiderítéséért. Harcuk nem gyilkoló fegyverekkel, hanem ceruzával, tintával,
epébe mártott tollal folyt, és mennyi keserűséget okoztak egymásnak, mennyi
kárörömöt - a harc szemlélőinek!
A harcot
kemény idegekkel állta a két ellenfél, két szomszéd várnak, a Magyar Nyelvnek
és a Magyar Nyelvőrnek félelem és gáncsnélküli lovagjai. Simonyi Zsigmond
hatalmas monográfiáival: a Magyar határozók, Magyar kötőszók, Jelzők
mondattana, Tüzetes magyar nyelvtan stb. stb. szerzett messze országokra szóló
hírt, dicsőséget magának, Szily Kálmán egy nagy szellemi mozgalom, a
nyelvújítás korának szótárával tette naggyá a nevét. Simonyi Zsigmond
szerkesztette (Szarvas Gáborral) a Magyar Nyelvtörténeti Szótárt, és - micsoda
diadalmenet volt az Akadémia gyönyörű könyvtárának méltóságos oszlopsorai és
kék boltívei alatt, mikor sikerült az ellenséges várfalról egy téglát
lebombázni: sikerült a Nyelvtörténeti Szótár egy-egy adatáról bebizonyítani,
hogy hibás, helytelen az idézet, hiba van vagy magában az adat leírásában, vagy
a mondat szórendjében, vagy a lapszámban.
Valóban
gondolkodóba ejti az embert, hogyan volt lehetséges az, hogy a szótárírók és a
szerkesztők a Nyelvtörténeti Szótárban oly rengeteg hibát ejtettek, amelyeket
gondos, figyelmes másolás és lelkiismeretes ellenőrzés mellett el lehetett
volna kerülniök. És bocsásson meg nekem a Nyelvtörténeti Szótár két nagy
kritikusa, de ma sem tudom elhinni, hogy a Nyelvtörténeti Szótárban kimutatott
hibák mind valóságos hibák. Hiszen régi magyar könyvekben egy és ugyanazon
kiadás egyes példányai között szövegbeli eltérések vannak, és ha én az egyik
példányból idézett adatot a másik példánnyal ellenőrzöm, könnyen bukkanhatok
olyan eltérésre, ami hibának látszik. Így van-e, ahogy én gondolom, azt a
változatok kérdésnek alaposabb tanulmányozása fogja eldönteni.
Szily
Kálmánnak és lelkes táborának sikerült Simonyi hatalmas építményeiből sok falat
lerombolnia, a főépületek azonban szilárdul állanak, mert nagy tudással, kitűnő
anyagból vannak építve. Szily Kálmánnak és lelkes táborának az érdeme, hogy
szigorú kritikával kirostálták adatai és elméletei közül a selejteseket, és
épületeinek megbízhatóságát ezzel lényegesen fokozták.
*
Rákosi Jenő
1911-ben vagy 1912-ben - már nem emlékszem pontosan az évszámra (naplómba később
jegyeztem föl), az Akadémia ünnepi lakomáján "az Akadémia legcinikusabb
főtitkárára" ürítette poharát. Rákosi ezt tréfásan mondta, de komolyan
gondolta. Talán fölösleges is megmondanom, ki volt ez a "legcinikusabb
főtitkár" - hiszen a köztudatban a demokritoszi filozófiájú Heinrich
Gusztáv valóban így is élt.
Pedig ez
egészen helytelen megítélése volt Heinrich Gusztávnak, aki hitt a filológia
szükséges és üdvözítő voltában, ötven éven át lelkes buzgalommal művelte a
tudományt, egész életén át kutatta, nyomozta a német-magyar filológiai
kapcsolatokat, és küzdött a filológus által elérhető külső elismerésekért.
Szerkesztett tanügyi lapot, filológiai közlönyt, német nyelvű folyóiratot,
amelyekben a magyar tudomány eredményeit mutatta be a külföldnek, nagy munkákat,
filológiai cikkeket és bírálatokat írt, tanügyi bizottságokban, tudományos
társaságokban, akadémiai bizottságokban mint elnök vagy előadó működött, az
egyetemen lelkesen és lelkiismeretesen tanított, tanítványait tudományos
munkásságra buzdította, fenntartotta velük az összeköttetést az egyetemen túl
is, és kitűnő utódokat nevelt a germán filológia számára. Az az ember, aki
szakadatlan filológiai munkában töltött el ötven évet, minden egyéb lehetett,
csak cinikus nem. A cinikus megveti az ablaut-, umlaut-problémákat, Heinrich
Gusztávnál komolyabban talán senki sem vette nálunk. És a köztudatban mégis úgy
élt, mint a legcinikusabb főtitkár. Miért?
Két jelszava
volt. Az egyik ugyanaz, ami a Görgey Arthuré: Fumigo mundum! (Nem törődöm vele,
mit mond a világ), - csak éppen Heinrich Gusztáv ezt, sajátos, drasztikus
modorában németül szokta volt mondani. A másik: Minima praetor non curat
(apró-cseprő dolgokkal a praetor nem törődik). Parasztul egészséges
gondolkozású, jó ízlésű ember volt, aki utált minden ünnepélyességet,
természetellenességet, minden fellengősséget, minden affektálást, bombasztot és
pózt. Őszinte, egyenes, szókimondó, szótartó, szinte a durvaságig nyers
természet, akiből hiányzott minden pátosz és minden álpátosz. Az igazságot
bátran megmondotta mindig, mindenkinek, és nem törődött vele, mint mond róla a
világ, mit írnak róla az újságok.
Mint
akadémiai főtitkárt ezek a tulajdonságok hozták ellentétbe elődével, Szily
Kálmánnal, aki előtte 1900-tól 1905-ig töltötte be az Akadémia főtitkári székét.
Mind a ketten rajongó szolgái voltak a tudománynak, de Szily Kálmán a
földbirtokos magyar úr fia - az Eötvös Loránt-féle elvnek megfelelően -
"mi tudósok arisztokraták vagyunk, és kötelezve vagyunk arisztokratikus
viselkedésre" -, mindig nyugodt, méltóságos és előkelő volt, Heinrich - a
Szily Kálmán meghatározása szerint - "frivolul" viselte magát, sőt
sokszor "bursikóz"-módon intézte el a legkényesebb kérdéseket is. (A
nagy purista nem talált megfelelő magyar szót ellenfele jellemzésére.) A
"furor grammaticus" égette mind a kettőjük lelkét, és nagyobb
diadalérzést keveset volt alkalmam látni, mint amikor Simai Ödönnek a Heinrich
"Kazinczy tübingai pályaműve" című könyvéről szóló lesújtó bírálata
Szily folyóiratában, a Magyar Nyelvben megjelent. Heinrich nyers, sokszor
hihetetlenül indulatos volt, és a papiros nem bírná el azokat a kitöréseket,
amelyeket mint az Akadémia főtitkára az Akadémia főkönyvtárnokának fejére
szórt. Szily diplomata volt - így is emlegették többek közt -, és óvatos,
diplomatikus lassú munkával, igyekezett lejáratni, megbuktatni, megsemmisíteni
a "kivénült" főtitkárt. (Szily tíz évvel volt öregebb Heinrichnál.)
És Beöthy Zsoltnak, meg a Beöthy-féle körnek a segítségével sikerült
megbuktatnia Heinrichot az emlékezetes 1914. évi akadémiai nagyjutalomnál,
aztán sikerült kibuktatnia a főtitkári székből is. A "cinikus"
Heinrich szívére vette a dolgot, és a második bukásba hamarosan belehalt.
Néhányszor
láttam őket, amint hófehér szakálluknál fehérebb arccal, remegő ajakkal,
reszkető kezekkel, de még udvarias hangon beszéltek meg valami akadémiai
közügyet, aztán Heinrich fölpattant, Szily vette kalapját, gyorsan kitipegett,
és az Akadémia főtitkári irodája utána még percekig visszhangzott azoktól a
féktelen kritikáktól, amelyekkel az Akadémia főtitkára az Akadémia
főkönyvtárnokát illette.
*
Szily Kálmán
tudományos pályafutását, mint fizikus kezdte meg. Külföldi tanulmányútja után
tanársegéd, aztán a Felső Ipartanoda, később a József Műegyetem tanára lett.
Fizikai kutatásainak eredményeit jelentékenyebb tudományos munkák nem jelzik de
mint tanár nagy hatással volt hallgatóira, és a magyar mérnökök ezrei gondolnak
hálával vissza mindig világos és mély tanításaira.
Tudományos
pályája és érdeklődése azonban sajátságos, szinte példátlan elkanyarodást
mutat. Mint a közművelődés lelkes apostola - a nagyközönség számára
Természettudományi Közlönyt alapított, amelynek programja közérdekű
természettudományi kérdések népszerű formában való ismertetése volt. A program
szép volt, a cikkek jók voltak, csak éppen a magyar nyelvvel volt egy kis baj.
Természettudományi szakkifejezésekre vagy nem csináltak még magyar szót, vagy
valami lehetetlen formájú, torz, Bugát-féle nyelvújítási szót használtak,
amelyeket a közönség sokszor még kevésbé értett meg, mint az idegent. Ezen a
bajon - a magyar nyelv épsége és a magyar közművelődés érdekében segíteni
kellett. És Szily Kálmán alkotó erejének javát egy nyelv megteremtésére
szentelte, ami nagyszerűen sikerült is neki. Érdeklődése azonban ezzel más
irányt nyert: fizikai problémák helyett nyelvtudományi problémák kezdték
érdekelni. Ötvenéves korában végképpen lezárja fizikai kutatásait, és ettől
kezdve - fiatalos hévvel szenteli magát új tudományszakjának, a magyar
nyelvtudománynak. Itt rengeteg részletkutatás - különösen a szótörténet terén,
és hatalmas műve, a Magyar Nyelvújítás Szótára teszi - nem sablon, ha azt írom:
halhatatlanná nevét. Mert amíg a magyar nyelv életével, történetével fognak
foglalkozni, Szily Kálmán művét kénytelen lesz forgatni mindenki, aki a magyar
szavak története iránt érdeklődik.
Az Akadémia
főtitkárává választott nyugalmazott műegyetemi tanár, az elméleti fizikának
közel harminc éven át előadója átalakul humanistává, a - kanti értelemben vett
etikai tudományok művelőjévé. Szaktudománya alig érdekli többé. A
természettudós magyar szavak első előfordulásait keresgéli régi könyvekben, a
régi könyvek forgatása történeti, irodalomtörténeti, könyvészeti és néprajzi
problémákhoz, majd ezek megoldásához vezeti. Mint az Akadémia főtitkárának
főszempontja a "magyar nyelv művelésére alapított tudós társaság"
munkásságának, elsősorban az anyagi feltételeknek a biztosítása. Nem volt még
egy olyan főtitkára az Akadémiának, aki az anyagi ügyeket annyira rendben
tartotta, és az Akadémia munkásságának anyagi feltételeit úgy tudta
biztosítani, mint ő. Utána az Akadémia egyre sorvadt, és - ha nem gondoskodnak
idejében olyan adminisztrátorról, aki az Akadémia munkásságát biztosítani tudja
(mert emberek tehetségétől függ az intézmények felvirágzása vagy bukása) - az Akadémia,
mint könyvkiadó, hamarosan be fogja csukni a boltot. Mint az Akadémia
főkönyvtárnoka a legideálisabb könyvtárnok volt. Bárki fordult is hozzá
tanácsért, útbaigazításért, Szily Kálmán a legnagyobb örömmel állott
rendelkezésére. Nem túlozok, ha azt mondom, hogy fiatal kutatóknak, akiket
"uramöcsém"-nek szólított, egy-egy adat megkeresése érdekében heteken
át bújta a könyveket, és az utolsó évtizedek tudományos műveiben sokszor
olvashatjuk csillag alatt: "Szily Kálmán szíves közléséből van tudomásom a
fenti adatról".
Széchenyi
műveinek egyik legalaposabb ismerője. A Széchenyi-múzeum jórészt az ő
buzgólkodására fejlődött az ország legelső ereklyemúzeumává. Az 1711 előtti
régi magyar könyvekben jobb kalauz nem volt nálánál. Magyar urak,
"nemesek", akiknek a családfáját kellett összeállítani, gyakran
keresték föl, és Szily - aki kitűnő genealógus hírében is állott - sokszor
adott nekik hasznos fölvilágosítást. A magyar codex-irodalomban senki sem
tájékozódott jobban nála, és ebből a körből is több jeles értekezése őrzi
emlékét. Ma, a tudományszakok specializálódása idején polihisztor, aki a
természettudományok és a humanista tudományok minden ágában alkotott valamit.
Mint szervezőerő a legnagyobbak közül való. Az ő agilitása teremtette meg a
Természettudományi Társulatot és a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, tudományos
világunk két legvirágzóbb és legtermékenyebb társulatát.
Világfelfogásában
a retrogradizmussal határosan konzervatív, ami egyébként élete utolsó éveiben,
amelyek az átlagos emberi életnél hosszabbra nyúltak, természetes is volt. Az
új irodalmi irányokat és törekvéseket, Ady Endrét és társait már nem értette
meg, és a modern eszmék, irányok folyóiratait mélyen megvetette.
Takarékosságával vagyont gyűjtött azoknak az intézeteknek, amelyeket alapított
és vezetett, maga pedig puritán egyszerűségben élt, összeköttetéseit nem
használta föl vagyonszerzésre, sőt élete második felében az a vagyon is
elkopott, amelyet mint családi vagyont kapott kezéhez.
Igazi
idealista, lelkes, önfeláldozó papja volt a tudománynak. Erős akarat, hatalmas
munkaerő.
Emlékezetét
hálás tudományos gárda őrzi.
·Nyugat / · 1924 · / ·
1924. 15-16. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése