Herman Ottó: A harangok szava és még valami

Herman Ottó

 

De a tulajdonképpeni harangozáson kívül a magyarság még más harangszót is ismer, ismét a hasonlat révén különböztetve, és ez nem más, mint bizonyos békaszó amelyről azt mondja: „a békák harangoznak”. A „brekegés” más rendbe tartozik, amelyre majd rákerül a sor; egyelőre elég annyi, hogy az nem népies magyar, mert kétségkívül az Arisztophanész „brekekex” — (βρεχεχεξ) — szólamától ered. A magyarnak a béka — ha nem harangozik, akkor „kuruttyol”.

A békák „harangozása” attól a kicsi, sárszín-hátú, sáfrányhasú varangyéktől ered, mely még a kerékvágás vizében is otthon van. Szava egy lágy „unk”, — innen a német „Unke”, mely az elhaló harangszóra emlékeztet; a nem rendszeres neve Bombinator — (a bombus, βομβοζ-tól).
De a békának ezen kívül még soknemű s részben nagyon jellemző a szava s ezt a nép föl is kapta abban a poliglott beszélgetésben, amelyet ezelőtt vagy tizennégy esztendővel a Természetrajzi füzetekben közöltem s amelyet azóta mások, éspedig sokszorosan átvettek. Tehát a

Német békák:
I. Kum — kom — kum — kom!
II. Wart — wart — wart!

Tót béka:
Čože je toto, čo že je toto?¹

Magyar béka:
Adta terrremtette, adta terremtette!

¹Kb.: valaki jön…; Várj…; Ki lehet az…?

A német és a tót béka erre a szóra ijedtében elbúvik.
A hangfestés oly éles és jellemző, hogy a Bombinator — Szent János béka —, — a Bufo — varangy —, és a Rana — kecskebéka — hangja tisztán fölismerhető; az utóbbinak az „adta terremtettéjére” bújnak el a német és a tót békák, így tisztára kisül a magyarság hegemóniája, akárcsak a rimaszombati „búzakenyér” harangszónál; és semmi kétség, hogy ez a nevezetes népetimologia a magyarságtól ered.
De maga a hangesés vagy lejtés is magyar eredetre vall; ez határozottan a magyar fülhöz van alkalmazva.
Ez a ritmus sajátságos valami s a békák szólamaiból fakadó népetimológiák ezt szépen és jellemzően világítják meg.
Igazán a tavasz hangos mocsara szól hozzánk ezekből:

Mit varrsz — mit varrsz — mit varrsz?


Papu — cso — cso — cso — cso — csot!


Kinek — kinek — kinek?


Az urrraknak — az urraknak!

Továbbá:

Urrrak a papok!


De csak a nagyok!

Ügyesen előadva, valóban a békák szava hangzik felénk, s a szónak megvan a maga fulánkja is.
Az egyiket a szegény jobbágy, a másikat a szegényes congruán élődő falusi plébános faragta.
Mennyire más a német ritmus s tegyük hozzá, az értelem is, mely a béka szavából a németeknek szól. A német kecskebéka ezt mondogatja:

Wat kuokst, wat kuokst?
Järften, Järften, Järften!
Wu smakt se, wu smakt se?
Lecker, lecker, lecker!²

²Mit kóstolsz? Mit kóstolsz?
.............
Hogy ízlik? Hogy ízlik?
Finom, finom, finom.

Ez westfáliai magyarázat és Landois hozzáteszi, hogy a tartomány népe — nagyétű.
Az oláhságnak is megvan a maga magyarázott béka szava; az erdélyi részekben ez a páros beszéd járja:

Kecskebéka: Cse ducs — cse ducs — cse ducs?

Szt.-János béka: Unt — unt — unt — unt!

Kecskebéka: kum dáj — kum dáj — kum dáj?
Saszprezecse zlot?³

³Mit viszel — mit viszel — mit viszel?
Vajat — vajat — vajat — vajat!
Hogy adod — hogy adod — hogy adod?
Tizenhat aranyért?
(Magyar fonetikával rögzített román szöveg.)

A három első sor nagyon ügyes; de az utolsóról elmondhatni: hol van az a pattogó, igazi békaritmus, mely a magyar „adta teremtette” tulajdonsága?
Arisztophanészt Droysen (J. G.) fordította németre de a Békákat fordítva, nem alkalmazza a német népetimológiát, hanem az Arisztophanészét, ti. a:

„Brekekekex, koax, koax”
— (βρεχεχεχεξ, χοαξ, χοαξ) —

szólamot. A szövegben azonban igyekszik, hogy a hangfestő elemeket kidomborítsa, ami azután a német fülnek nagyszerűen hangzik, így:

Ihr Bachgeschlecht Sumpfesvolk
Zum Flötenklang lasst Gesang
Anstimmen und unser melodisches Moorlied: koax!⁴

⁴Tavak s folyók gyermeki,
Fel, zengjük összhangzatos
Hymnusainkat, — az én bájdalomat,
Koáx, koáx …
(Arany János fordítása)

Kazinczy megtartja Arisztophanész hangfestő szavait, kissé fölereszti s a szövegben ügyesen variálja, így:

Brekeke, Brekeke, Brekeke!
Kél a hold szép kereke,
Ébred a tók gyermeke;
Zeng lakásuk feneke.
Zeüs minket szerete,
Amidőn szent végzete
A vizekbe szöktete:
Brekeke, brekeke, brekeke
Kloax, kloax
Tuu, tuu!

Az a „tuu, tuu” nyilván a Bombinátor harangszava, melyet a háromnyelvű mondókából már ismerünk a „kum, kom” alakban.
Nyilvánvaló, hogy a „brekegés” Arisztophanész révén jutott hozzánk.
Ovidiusnál is szerepel a béka szava, abban a jelenetben, amidőn Latona a parasztokat békákká változtatja.

„Quamvis sint sub aqua, sub aqua maledicere temptant.”⁵

⁵Bármennyire is víz alatt legyenek, a víz alatt is megpróbálnak átkozódni.

Landois ezt művében így adja németül: „… im Gewässer versteckt, schmähn kecksie versteckt im Gewässer.”⁶

⁶Víz alá bújva, vízbe rejtőzve utálatosan szitkozódnak.

Ezt a helyet Voss így fordította:

„Ob sie gleich stecken im Quark, im Quark sie quackend noch keifen.”⁷
 

⁷Bár a sajtba bújnak, a sajtban is vartyogva zsörtölődnek.

Eltekintve az értelmezéstől, az összegezés a következő elemeket adja: a varrsz, a wart, a quark, teljesen egyneműek; a kuokst és a klasszicus koax azonképpen; a quam (vis) és a (cse) ducs módosulások.
A második sorozat: adta teremtette, a lecker, lecker, a saszprezecse (zlot) a klasszikus brekekekex szintén egyneműek; a Järften, stecken, versteckt módosulások, valamint az Ovid-féle maledicere is.
A harmadik sorozat úgyszólván színező, mégpedig hang és értelem szerint az, ún.: papu — cso — cso — csot, az urraknak, urrak a papok, de csak a nagyok, wu smackt se, čo že je toto, kum dá, valamint az irodalmi kereke, gyermeke, szerete, a Geschlecht, Klang, Sang, Moor, aqua stb.
Ezek az elemek együttvéve kiadják s több-kevesebb elmeéllel értelmezik is a békák szavát; íróknál meg a npnél is bizonyítékai annak a fogékonyságnak, amellyel író és a nép a hangok iránt viseltetik, ezt helyzetekre, állapotokra vonatkoztatja, rámagyarázza, sajátos ízt kölcsönözve neki, mely nemegyszer sokatmondó is.
Nem állítom, hogy ebben a magyarság a legtökéletesebb; — merészséget követnék el, ha állítanám, hiszen az összehasonlító anyag kevés; — de azt már bátran el lehet mondani, hogy nem sok példa akad arra, hogy valamely nép három nyelvből állítsa össze hangfestéssel értelmező képeit, melyek találóan festve helyesen értelmeznek is.
Azt hiszem, hogy a gyűjtőknek itt még háládatos tér kínálkozik. Talán akadnak ügyünk barátai között, akik különösen a soknyelvű mondókákra ügyet vetnek.

Ponticulus Hungaricus III. évfolyam 6. szám · 1999. június

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/nyomhagyok/herman.html