2011. december 26., hétfő

Vers, zene, verszene

Lator László: Vers, zene, verszene

           [Weöres Sándor: Valse triste]
         
            Hüvös és öreg az este.
            Remeg a venyige teste.
            Elhull a szüreti ének.
            Kuckóba bújnak a vének.
            Ködben a templom dombja,
            villog a torony gombja,
            gyors záporok sötéten
            szaladnak át a réten.
            Elhull a nyári ének,
            elbújnak már a vének,
            hüvös az árny, az este,
            csörög a cserje teste.
            Az ember szíve kivásik.
            Egyik nyár, akár a másik.
            Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
            Lyukas és fagyos az emlék.
            A fákon piros láz van.
            Lányok sírnak a házban.
            Hol a szádról a festék?
            kékre csípik az esték.
            Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
            nem marad semmi emlék,
            az ember szíve vásik,
            egyik nyár, mint a másik.
            Megcsörren a cserje kontya.
            Kolompol az ősz kolompja.
            A dér a kökényt megeste.
            Hüvös és öreg az este.

[...]
Mert már a fiatal Weöres Sándor is tudta, mennyivel gazdagabb-változatosabb a dallam, ha ritmikai szabálytalanságok vannak benne. És tudta azt is, hogy lehet különféle ritmusképző elemeket vegyíteni. Ha odafigyelünk, a nemzeti (ütemező) versidom alatt meghalljuk az időmérték másféle lüktetését. (Később a kétféle versrendszer elegyítésével egy sosem volt magyar versvilágot teremtett.) Csakhogy a metrum sem állandó, még annyira sem, mint az ütemes tagolás. Mint a görög kardalokban, minden sorban más-más ritmust ad ki az időmérték. Vagy majdnem mindegyikben. Mert mégis vannak azonos mértékre fogott sorpárok, mint a hűvös az árny, az este, / csörög a cserje teste, vagy a sornyi rímmel is összekapcsolt elhull a nyári ének, / elbújnak már a vének, és még két további sorpár. De ez is olyan, mint a motívumok, mint az ütemek állandó módosulása-változása. Mihelyt egy képlet megszilárdul, s hozzászokna a fülünk (meg is unnánk talán), máris szétesik, gyorsul-lassul, ahogy a vers anyaga kívánja. S bármilyen furcsa is, ez a metrikai ingatagság is összetartó ereje a versnek, éppen a következetesen végigvitt metrika és ritmus tördelné darabokra. Mindig azt gondoltam, hogy a Valse triste zenei alakítása előképe a Háromrészes ének-ének. Hadd idézzem hát Weöres Sándor 1943-ban Várkonyi Nándornak írott leveléből a Valse triste-re is vonatkoztatható sorokat: „Ennek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és melléktémák, keringenek, anélkül, hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva. Ezeket a páraszerű gondolatokat egy-egy versen belül többféle ritmus hengergeti, hol innen, hol onnan csillogtatva meg őket.”
        1996


http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=671&secId=63098&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Lator+L%C3%A1szl%C3%B3&limit=1000&pageSet=1


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése