Lator László: Vers, zene, verszene
[Weöres Sándor: Valse triste]
Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este.
Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este.
[...]
Mert már a fiatal Weöres Sándor is tudta, mennyivel gazdagabb-változatosabb a dallam, ha ritmikai szabálytalanságok vannak benne. És tudta azt is, hogy lehet különféle ritmusképző elemeket vegyíteni. Ha odafigyelünk, a nemzeti (ütemező) versidom alatt meghalljuk az időmérték másféle lüktetését. (Később a kétféle versrendszer elegyítésével egy sosem volt magyar versvilágot teremtett.) Csakhogy a metrum sem állandó, még annyira sem, mint az ütemes tagolás. Mint a görög kardalokban, minden sorban más-más ritmust ad ki az időmérték. Vagy majdnem mindegyikben. Mert mégis vannak azonos mértékre fogott sorpárok, mint a hűvös az árny, az este, / csörög a cserje teste, vagy a sornyi rímmel is összekapcsolt elhull a nyári ének, / elbújnak már a vének, és még két további sorpár. De ez is olyan, mint a motívumok, mint az ütemek állandó módosulása-változása. Mihelyt egy képlet megszilárdul, s hozzászokna a fülünk (meg is unnánk talán), máris szétesik, gyorsul-lassul, ahogy a vers anyaga kívánja. S bármilyen furcsa is, ez a metrikai ingatagság is összetartó ereje a versnek, éppen a következetesen végigvitt metrika és ritmus tördelné darabokra. Mindig azt gondoltam, hogy a Valse triste zenei alakítása előképe a Háromrészes ének-ének. Hadd idézzem hát Weöres Sándor 1943-ban Várkonyi Nándornak írott leveléből a Valse triste-re is vonatkoztatható sorokat: „Ennek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és melléktémák, keringenek, anélkül, hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva. Ezeket a páraszerű gondolatokat egy-egy versen belül többféle ritmus hengergeti, hol innen, hol onnan csillogtatva meg őket.”
1996
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése