Arany János:
GRAMMATIKA VERSBEN

El van már temetve ama korcs bennünket,
Nem ficamítja ki többé az eszünket,
Hacsak fel nem támad hetedszer is, mint a
Regényhőst életre hozza egy csöpp tinta.
Nosza, még a többit, ami nem fér főben,
Temessük el ím e kolerás időben;
Mert a nyelvnek is van pestises járványa,
Ha nem volna, csinál doktora, bábája.

Mi a nyelvet rontja, az a legfőbb veszély:
Hogy még a paraszt is mind magyarul beszél.
Grammatikát nem tud, hiába csináljuk,
Mégis egyre darál, egyre fecseg szájuk.
Ugy beszél mint apja, nem halad a korral,
Nemes oltvány helyett él ösi vackorral;
Azt se tudja: ki, mi; azt is összevéti;
Három szál fonal az íge pászmán néki.
Ikes vagy nem ikes, azzal nem törődik,
Gyermeke ha csínt tesz, mondja megverődik;
Szóval annyi bűne, amennyi mondása:
Ez a paraszt beszéd nagy isten-csapása.

Törvény kell a nyelvnek, mert különben elvész
Törvényét ki szabja, mint az a sok nyelvész,
Az a három, négyszáz tudós képviselő,
Kik egy-egy indítványt sürűn hoznak elő,
Sőt nem is indítványt, mert törvénnyé kenik:
Önnön bogarába szerelmes mindenik:
Ez az ás és-t leli olyan iszonyatnak,
Hogy talán a szószt is nevezi mártatnak;
Amaz ly betűtől sáppadoz és ünget,
Hogy ettől a hideg ki nem lél bennünket;
Más az oly és olyan különbségin épűl
S megöli a bűnöst könyörűlet nélkül;
Harmadik máglyára itélne valakit,
Ha nem ír és nem mond a ki helyen akit;
Van, ki dühös egy-egy régi jámbor szóra;
Mit vétett? ki tudná! nem tetszik az orra;
Van ki írt száz könyvet, s kérkedik hogy soha
Egybe sem tevé ez ártatlan szót: noha!

(1861 körül)