Károly Sándor (1920-1994)
Károly Sándor
A HUSZITIZMUS ÉS A MAGYAR BIBLIAFORDÍTÁS
(A MÜNCHENI KÓDEX ŰJ MAGYAR KIADÁSA ALKALMÁBÓL)
A HUSZITIZMUS ÉS A MAGYAR BIBLIAFORDÍTÁS
(A MÜNCHENI KÓDEX ŰJ MAGYAR KIADÁSA ALKALMÁBÓL)
Legbecsesebb régi könyvméretű nyelvemlékeink egyike az 1466-ból való Müncheni Kódex, az úgynevezett huszita bibliának a négy evangéliumot tartalmazó része. A szegedi József Attila Tudományegyetem magyar nyelvészeti tanszéke oktatóinak áldozatos munkája révén nemrég, 1971-ben jelent meg a kódex új kritikai szövegkiadása a latin megfelelővel együtt. Nyíri Antal egyetemi tanár szerkesztésében. A nyelvész, filológus és irodalomtörténész számára egyaránt fontos kiadvány jelentőségét emeli, hogy a magyar írásbeliség és kultúrtörténet egyik fontos korszakának, a magyarság déli és északi szomszédaival való kapcsolatának értékes dokumentuma. E nyelvemlékkiadás alkalmához fűzzük az első ránk maradt magyar bibliafordítás kulturális kapcsolatairól szóló alábbi tanulmányt.
1. Közismert, hogy a reformáció előtt a huszitizmus volt az utolsó nagyobb eretnek mozgalom. Mint a régebbi eretnek mozgalmak, lényegében ez sem volt más, mint vallás formájában megnyilvánult antifeudális megmozdulás. Vezérének, Husz Jánosnak a tanítása nemcsak hazájában, Csehországban terjedt el, hanem a németek, lengyelek és magyarok között is. A huszita tanok magyarországi terjedésének megvoltak a társadalmi-gazdasági alapjai. A jobbágyság sorsa Zsigmond király idejében egyre elviselhetetlenebbé vált. Az elégedetlenség kiterjedt a városi polgári lakosságra is. A huszita eszméknek magyar nyelvű közvetítői a prágai egyetemen ismerkedtek meg Husz János tanaival. Bár 1367 óta Pécsett volt magyar egyetem is, a prágai egyetemet is sok magyar diák látogatta. Ezek nagyrészt teológusok voltak, akik közül többen Husz János tanítványai lettek.
A magyarországi huszitizmus központja nem az ország északi részén volt, ahogy várni lehetett volna, hanem délen, a mai Jugoszlávia területén. Az első huszitává lett magyar papok is a zágrábi egyházmegye területén működtek. Nem véletlen, hogy Zsigmond király is a déli részekre kérte a híres és félelmetes olasz inkvizítort, a ferences Marchiai Jakabot. Kérdés, miért az akkori magyar királyság déli részén terjedt el nagyobb mértékben a huszitizmus. A fő ok: Magyarország déli területei közvetlen szomszédságban voltak a Balkán azon területeivel, ahol még eleven hagyomány volt a bogumil vagy patarén eretnekség, amelyet nyugaton katarizmusnak neveztek. Ez a mozgalom sok hasonlóságot mutatott a huszitizmussal, különösen annak szélsőségesebb, táborita ágával. Mindkettőnek társadalmi bázisát a szegény jobbágyság és iparosság, a mezővárosok szegényebb rétege, valamint a szegény alsópapság alkotta. Az sem véletlen, hogy éppen ebben az időben tört ki Erdélyben az a jobbágyfelkelés, amelynek az élén Budai Nagy Antal állt. Ekkor kísérelte meg tisztogató munkáját a már említett Marchiai Jakab, de egyelőre eredménytelenül, mert a nép nyílt ellenállásába ütközött. Csak később folytathatta tevékenységét. Törvényszékét a szerémségi Kameniczban (Kamonc) — Sremska Kamenica illetve Zmajeva Kamenica, a mai Novi Sad külvárosa — állította fel, ahol a legtöbb huszita volt. Aki el akarta kerülni a máglyahalált, menekülnie kellett. így menekült el híveivel együtt a két kameniczi klerikus is, akik aztán Moldvában az oda kimenekült huszita magyarok számára lefordították a bibliát.
A huszita mozgalom, akárcsak a korábbi eretnek és laikus mozgalmak, az egyház latinitásával szemben az anyanyelvűségre támaszkodott. Forradalmi céljai elérése végett a nép kezébe adta a bibliát mint az elvilágiasodott egyház ellenében az igaz kereszténység forrását. Ezzel közvetve nagy szolgálatot tett az anyanyelvi műveltség ügyének is, akárcsak később sokkal nagyobb hatóerővel a reformáció. A bibliafordítás azokban az időkben igen nagy vállalkozás volt. Új fogalmak tömegére kellett megfelelő nyelvi formát keresni a vulgáris nyelvben. A magas irodalmi szinten művelt héber és görög, illetőleg az ezeket közvetítő latin nyelv szerkezeteit kellett az irodalmilag iskolázatlan magyar nyelven kifejezni. S noha kétségtelen, hogy az egyházi latinitásnak az első magyar hajtásai jóval korábban, lényegében a kereszténység felvételével születtek meg, mégis igaz, hogy a teljes vagy megközelítően teljes bibliafordítás olyan nagy nyelvi erőfeszítést kívánt meg, amely a későbbi nyelvújító mozgalmakhoz hasonlítható. Mivel huszita papjaink bibliafordítása valószínűleg az első teljes bibilafordítás, az a nagy kultúrmunka, amelyet a fordítás megvalósít, a cseh huszita mozgalomhoz kapcsolódik. Ugyanakkor ez a hatás lényegében erre az egy munkára korlátozódik, legalábbis ami a fennmaradt nyelvemlékeket illeti. Újabban kísérlet történt arra, hogy világi líránk első darabjait is a huszita mozgalommal hozzák kapcsolatba, e próbálkozás azonban a magyar irodalomtörténészek egy részének kemény ellenállásába ütközött.
A szóban forgó bibliafordítás maga is számos problémát vet fel, s ezekről egy évszázada folyik a vita. E problémák a következő négy pontban foglalhatók össze: 1. A magyar bibliafordítás valóban huszita papok munkája-e, vagy szerzetesi célokra készült, katolikus mű? 2. Tartalmában eretnek jellegű-e? 3. Egy teljes magyar bibliafordításnak a részeit alkotja-e, vagy eredetileg is töredékes? 4. Ha teljes bibliafordítás, első-e mint ilyen?
E kérdésekre való válaszok mindmáig különfélék.
E tanulmány[1] fő célja megvonni a határt a többé-kevésbé biztosra vehető és a bizonytalan vagy valószínűtlen állítások között. A magyar bibliafordítás tartalmának eretnek jellege csak újabban került nagyobb súllyal napirendre, s a szakirodalomban is csak az utóbbi években folyik körülötte harc. Ezért is, meg személyes érdekeltségem miatt is leginkább ezzel a kérdéssel foglalkozom, bár a többire is kitérek.
2. A bibliafordítással kapcsolatos kérdésekre adandó válasz érdekében figyelembe vesszük: a) a fordítást másolatban megőrzött kódexekre vonatkozó egykorú közléseket és tényeket; b) a kódexek helyesírási sajátságait; c) a kódexek szövegének későbbi felhasználását; d) a bibliafordítás tartalmi sajátságait az eretnekség szempontjából; e) a fordításban megnyilvánuló esetleges forradalmiságot; f) a fordítás előzményeit; g) a fordítás nyelvi újításait; népiességét, egységét.
a) Az első magyar bibliafordítás az eredetinél későbbi másolatokban és töredékesen maradt meg. Az 1450 körül másolt Bécsi Kódex ószövetségi könyveket, az 1466-os keltezésű Müncheni Kódex a négy evangéliumot tartalmazza. Későbbi, XVI. század eleji másolatban maradtak ránk a zsoltárok: az Apor és a Döbrentei-kódexben. E kéziratos könyvekben megőrződött ó- és újszövetségi részek az első fennmaradt magyar bibliafordítást alkotják, s a Bécsi és a Müncheni Kódex egyúttal az első könyvméretű magyar nyelvemlékek közé tartozik. Ezeket csak egyetlen nagyobb kéziratos könyv, a Ferenc-legendát magába foglaló Jókai-kódex előzi meg; ezt a XV. század második negyedében másolták, eredetije a XIV. század végéről való. Érthető tehát, hogy az első magyar bibilafordítással összefüggő kérdések a magyar írásbeliség legfontosabb kérdései közé tartoznak.
A Bécsi és Müncheni Kódexet a Bécsben és Münchenben felfedezett kéziratok alapján először a mai Tudományos Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság adta ki a Régi Magyar Nyelvemlékek I. és III. kötetében, 1838-ban és 1842-ben. E kötetek bevezetőit Döbrentei Gábor írta. A Müncheni Kódex keltének 500. évfordulójára, 1966-ban adta ki Décsy Gyula a kódex betűhív szövegét az eredeti kézirat gondos tanulmányozása alapján. Ezt követte néhány év múlva e tanulmány bevezetőjében említett Nyíri-féle kétnyelvű kiadvány. Ez új kiadvány szükségességét Nyíri a könyv bevezetőjében részletesen megokolja. A Bécsi Kódex kétnyelvű (magyar és latin) kiadása Mészöly Gedeontól való, 1916-ból.
A Bécsi és a Müncheni Kódexet már első kiadásuk bevezetője úgy tárgyalja, mint huszita papok művét. Ez az állítás főleg arra a közlésre támaszkodik, amelyet a gyulafehérvári Batthyáni-könyvtár ferences krónikájában találtak. Mivel a magyar bibliafordítás eredetére vonatkozólag mindmáig ez a legfontosabb híradás, közöljük magyarra fordított szövegét: „Akkor két deák ember ugyanazon Kamenicz városából, tudniillik Tamás és Bálint, némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek ideién megszöktek és Moldovába mentek, hol ama két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén, mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség van pedig ebben, amint én is olvastam, senki el nem számlálhatja; ebből is látszik, hogy egyszerű diákok voltak, amint a közmondás tartja: együgyű teológus tiszta eretnek, mivelhogy ezt a szólást is: spiritus sanctus — így fordították: szent szellet."
A ferences krónikában említett bibliafordítást, Tamás és Bálint klerikusok munkáját minden nehézség nélkül azonosíthatjuk a Bécsi és a Müncheni Kódex szövegével a következők alapján: 1. Mindkét fordításban előkerül a szent szellet kifejezés. 2. A fordításuk időpontjára vonatkozó adatok megegyeznek. Marchiai Jakab inkvizítori tevékenysége 1436 — 39 közti időre esik, a Müncheni Kódex elején található naptárkerék az 1416 — 1435 közti időszakaszt öleli fel. 3. A Müncheni Kódexnek moldvai keltezése van: Tatros községben másolták. 4. A Bécsi és a Müncheni Kódex nyelve Magyarország déli területeinek a nyelvjárására utal. E tények kétségtelenné teszik, hogy a Bécsi és a Müncheni Kódex, valamint az Apor és a Döbrentei-kódex megfelelő zsoltáros részei Tamás és Bálint fordításán alapulnak.
A Döbrentei-féle kiadás óta ezt a magyar bibliafordítást huszita papok munkájának tartják. A fordítók, Tamás és Bálint kilétére vonatkozólag sokáig az a téves nézet forgott közkézen, hogy e papi emberek ferences szerzetesek voltak, s munkájukat a „ferenciek bibliája" néven emlegették. Erre a tévedésre Mészöly Gedeon mutatott rá abban a cikkében, ahol e bibliafordításnak más kódex-szövegekkel való összefüggéseit tárja fel remek filológiai módszerrel, 1917-ben. Miután bebizonyítja, hogy a hibás elképzelés nem összetartozó adatok összekeverésén alapul, így összegezi véleményét: „Nem a Ferencz-rend tagjai és szelleme alkották legrégibb bibliánkat, hanem Husz magyar követői: helyesen tehát a magyar husszita szellemből fakadt, magyar hussziták írta bibliafordítást »Huszita biblia« néven nevezhetjük." Az újabb időkben ismét elterjedt „Huszita biblia" elnevezés tehát Mészölytől ered.
Azok az ellenérvek, amelyeket a huszita eredet ellen hoztak fel, könnyen elháríthatok. Az egyik legfontosabb ellenérv az volt, hogy a Müncheni Kódex naptárkereke 1416-ban, s a fordítás 1416—1435 között készült, s ennek következtében nem lehet Tamás és Bálint munkája, mert e papok 1439-ben menekültek Moldvába. Ámde több jel arra mutat, hogy a fordítás megkezdődött már a Moldvába menekülés előtt, ami nem mond ellent a ferences krónika híradásának. Azt az ellenérvet is el lehet hárítani, hogy az említett kódex a mai breviáriumnak megfelelő officiumos könyvek fordításai, tehát nem származhatnak huszita paptól. Egyrészt az eredeti fordítás breviárium jellege nem egészen bizonyos. Másrészt Húsznak nincs kifogása a papi officiumok ellen. Az újabb adatok is e magyar bibliafordítás huszita eredete mellett szólnak. A prágai egyetem anyakönyvében Husz korában egy Valentinus de Újlak és egy Thomas de Quinque Ecclesiis nevű magyar diák szerepelt. Újlak is, Pécs is, az eretnekségtől „megfertőzött" Délvidéken volt. Ezek az összefüggések is támogatják annak a valószínűségét, hogy a prágai anyakönyv Tamása és Bálintja azonos a ferences krónikában említett klerikusokkal. A huszitizmus felé vezető szál a Müncheni Kódex naptárában található angol szentek (Ethelburga, Eduardus) nevei is. Feltehető, hogy ezek az Oxfordból Prágába, majd Moldvába került wyklifista Péter Paynt egyetemi tanártól erednek, vagy rá való tekintettel kerültek a naptárkerékbe.
b) A magyar kódex helyesírásával a legbehatóbban Kniezsa István foglalkozott. Az ő eredményei alapján tudjuk, hogy a Bécsi és a Müncheni Kódex egyedül állnak a magyar kódexirodalomban, mint az egy hang egy betű elvén alapuló mellékjeles helyesírás tiszta típusának a képviselői. Ez a helyesírási elv van kifejtve Husz János Tractatusában, s szemben áll a cseh kancelláriai helyesírással, amely — a magyar kancelláriai helyesíráshoz hasonlóan — a hangok egy részét betűkapcsolatokkal jelölte. A mellékjeles helyesírást a cseheknél először, valószínűleg héber hatásra, Husz alkalmazta. Kniezsa szerint „kétségtelen tény, hogy bibliafordításunk helyesírása Husz helyesírásával közvetlen kapcsolatban áll, és szerzőnk Husz elveit csak vagy személyesen Húsztól magától, vagy Husz Traktátusáhól vehette át. … Az sem látszik valószínűnek, hogy ilyen forradalmi újítást, amilyent a maga korában Husz helyesírási elvei jelentettek, magáévá tehetett volna valaki. aki Hússzal szemben ellenségesen, vagy akárcsak közömbösen viselkedett. Hiszen Husz helyesírását még a Husz-ellenes cseh körök sem fogadták el."
A Husz-féle helyesírás magyar alkalmazói nem valami kész helyesírási rendszert vettek át. A magyar bibliafordításban csak két betű egyezik meg hangértékben pontosan Husz betűivel: az n és a t. Ami a Husz-féle helyesírásban és a magyar kódexek helyesírásában közös, az az előbb említett helyesírási elv csupán. Ez az elv kevésbé tiszta formájában a kódexeknek egész sorára jellemző, olyan kódexekre, amelyek kétségkívül katolikus célokat szolgáltak. Sőt, Kniezsa István érdeméből azt is tudjuk, hogy a mellékjeles helyesírás szinte kizárólag a magyar ferences kódexekre jellemző, úgyhogy e helyesírást ferences helyesírásnak is nevezték. Tehát az a ferences rend foglalta le magának ezt az írásmódot, amelynek éppen a huszitizmus felderítése és kiirtása volt egyik feladata. A ferencesek még Moldvába is követték a kibújdosott huszitákat. Jakubovich Emil véleménye szerint éppen ez magyarázza meg azt, hogy miért vált a Husz-típusú helyesírás közkedveltté: a ferencesek elkobozták a husziták birtokában talált könyveket, de — bölcsen — nem semmisítették meg, hanem ellenkezőleg, felhasználták őket, s átvették célszerű helyesírásukat. Kniezsa elfogadja e magyarázatot, de hozzáteszi, hogy ez csak úgy történhetett meg, hogy a ferences inquisitio felmentette e könyveket az eretnekség vádjától. Különben ugyanis feltétlenül megsemmisítették volna őket és megtiltották volna szövegük vagy helyesírásuk felhasználását. Hozzátehetjük, ez a felmentés azért sem ütközhetett különösebb akadályba, mert a biblia helyesírása végeredményben nem Husz helyesírása volt, s használóik erre is hivatkozhattak. Különben is azok a ferences kódexek, amelyekben a mellékjeles helyesírás fellelhető, jóval később, a XV. század végén és a XVI. században keletkeztek, tehát akkor, amikor a huszitizmusnak már nem volt olyan eleven hatása, s a Husz elvein alapuló helyesírás és Husz János személye közt még kevésbé érezték a kapcsolatot. Még taktikának sem lehetett rossz, ha a huszita érzelmű papok és laikusok látták, hogy könyveiket a térítő szerzetesek megbecsülik és hasznosítják. Nincs kizárva, hogy az új helyesírást éppen a megtért husziták ajánlották és terjesztették el. Ennek a helyesírásnak némi nyoma még első nyomtatványainkban is fellelhető.
c) Tamás és Bálint bibliafordítása nemcsak helyesírásával, hanem nyelvével is hatott a későbbi szövegekre. Szily Kálmán volt az első, aki ezt bizonyította is, kimutatván, hogy a Müncheni és a Döbrentei-kódex között feltűnő egyezések vannak. Nem sokkal Szily után Mészöly Gedeon foglalkozott a szentírás-fordítások egybevetésével, és egyéb összefüggéseket is észrevett. Mészöly az első fennmaradt magyar bibliafordítás egész családfáját állította össze, s arra az eredményre jutott, hogy a Huszita biblia szövegét egy évszázadon keresztül állandóan használtak szentírási szövegeket közlő kéziratos könyvek, sőt még nyomtatott könyvek írói is. A későbbi fordítók módszere általában az volt, hogy a latin szövegből való fordításkor felhasználták a megelőző fordításokat, azokon javítgattak, de sokszor megmaradtak a régebbi magyar szöveg mellett. A bibliai szövegeknek ebből az egymáshoz láncszerűen kapcsolódó folytonosságából nem rekeszthető ki a másik nagyobb kéziratos újszövetség-fordítás, a Jordánszky-kódex sem; ezt azzal a nézettel szemben mutattam ki, amely szerint a Jordánszky-kódex elszigetelten áll, előzmény és következmény nélkül. Tamás és Bálint fordításának ezt a termékeny utóéletét azzal magyarázhatjuk, hogy egy ilyen nagyszabású mű óriási értéket képviselt, s a felhasználót sok fölösleges munkától mentette meg. Érthető, ha huszita híre ellenére sem dobták félre. De miért is tették volna, hiszen kinek jutott volna eszébe a laikus ovasók vagy apácák közül, hogy az olvasott vagy hallott szöveget filológiai módszerrel a huszita kéziratokkal vesse össze, amelyekhez hozzá sem férhetett. Nem tették ezt egyházi személyek sem, mert semmi értelme nem lett volna, hogy fordító paptársaik munkáját nehezítsék. Tamás és Bálint szövegének továbbélése s a szöveg helyesírásának a felhasználása is azt bizonyítja, hogy e szöveget nem tartották eretneknek. Ha tartalmában megbélyegzett írásnak tekintették volna, nem vették volna igénybe segítségét.
d) Az első magyar bibliafordítást Kardos Tibornak A Huszita Biblia keletkezése című tanulmánya helyezte egészen új megvilágításba. Kardos e fordítást tartalmában is eretnek műnek tartja, s e véleményét filológiai módszerű szövegelemzéssel igyekszik bizonyítani. Úgy látja, hogy a Bécsi, Müncheni és Apor-kódex szóhasználataiban fel lehet fedezni a patarén eretnekség teológiai tanításának a hatását. Mindenekelőtt a szent szellet és a lélek kifejezések elég következetes megkülönböztetését látja áruló jelnek. Észreveszi, hogy a fordítók a latin spiritus-x. szellet-tel, az animá-x. lélekkel fordítják. Erre a megkülönböztetésre — úgymond — a katolikus teológia nem nyújt semmi alapot, ellenben jó magyarázatot ad a patarén vigasztaló lélek (spiritus paraclitus) és vegetatív lélek (anima) különbsége. A vigasztaló lélek a tökéletes isteni lélek, amelyet a patarén felavató szretartás útján a tökéletesek (perfecti) birtokoltak. Mindamellett Kardos is észerveszi, hogy a magyar bibliafordításban nem mindig felel meg a szellet és a lélek szó használata a patarén tanításoknak. Ezt részben a fordítók belső fejlődésével, részben azzal magyarázza, hogy a fordítók a szöveg védelme érdekében több helyen eltértek az eretnek szóhasználattól.
A szellet és a lélek szó használatával kapcsolatban kimutattam, hogy sokkal több olyan hely található a Bécsi, a Müncheni és az Apor-kódexbai, amely nem egyeztethető össze az ismertetett patarén tanítás szóhasználatával, mint amennyi ilyen kapcsolatra mutatna. S az úgynevezett gyanús helyek más okokkal még jobban magyarázhatók. A széllett és a lélek megkülönböztetése természetes fordítói eljárás, s teljes mértékben megfelel Tamás és Bálint fordítói módszerének. A ferences krónika híradását sem kell úgy értelmeznünk, mintha Tamás és Bálint munkájában eretnek tanítást láttak volna. Az „együgyű teológus tiszta eretnek" megjegyzés éppen azt mutatja, hogy a fordítónak nem eretnekségén, hanem együgyűségén botránkoztak meg. Ez viszont érthető két okból is. A hagyományos teológiai irodalom már régtől fogva a szent lélek kifejezést használta, ez található a Ferenc-legendát tartalmazó Jókai-kódexben is, s általában minden egyházi iratban. Nem csoda tehát, ha a szellet szó használata szokatlannak tűnt fel, s mivel a fordításnak úgyis rossz, eretnek híre volt, e nyelvi újítás is eretnekségszámba ment. A ferences krónika elítélő szavainak oka lehetett az is, hogy a legtöbb nyelvjárásban a szellet szónak az alantasabb vagy pejoratív jelentése (bél szele; démon) lehetett az ismertebb, s talán innen van, hogy bibliafordításaink általában a gonosz lélek neveként használták. Végeredményben tehát Kardos tanulmánya után is oda jutunk, hogy ezt a magyar bibliafordítást fel kell mentenünk az eretnekség vádja alól: nem a könyv volt eretnek, hanem a fordítója.
e) Egészen más elbírálás alá esik a bibliafordítás forradalmi szerepe. Az újszövetség is, de különösen az ószövetség számtalan olyan részletet tartalmaz, amely alkalmas volt a feudális egyházzal s ugyanakkor a világi uralkodó osztállyal is szemben álló plebejusi eretnek mozgalmak ideológiájának a kifejezésére. Ilyen szempontból nem lehet véletlen a Bécsi Kódex anyagának az összeválogatása. Rut, Judit, Eszter könyvének női hőseiben, a Makkabeusok édesanyjában, akinek a szeme láttára végzik ki gyermekeit, a huszita asszonyok példaképüket ismerhették fel, tőlük erőt meríthettek. „A patarénhuszita vezetők — írja Kardos Tibor — önmagukra ismertek a próféták alakjában, akik biztatták és bátorították a népet üldözés idején. Ámos próféta büntetést hirdet a hatalmasok ellen, mert »megtörik szegényeknek fejeket földnek pora felette. A táboriták istenének »nyelve, miként az emésztő tűz, lehellete, miként a zugó vizek« . . . Világos, hogy a bibliai szöveg, melyet a fegyveres nép számára felolvastak, ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a huszita harci dalok, a kantilénák . . . A népi felkelés rövid parancsát is megtalálják Joel próféta könyvében: »Törjétek meg tü szántóvasaitokat tőrökbe, és tü kapáitokat láncsákbak Az első bibliafordítás eretnek tartalma nem látszik igazolva, de forradalmi jelentőségét senki olyan szépen és meggyőzően nem fejtette ki, mint Kardos. Ebben a vonatkozásban még az is hihető, amit a dézsmával kapcsolatban mond. A Bécsi Kódex szövegében Ámos próféta könyvéből kimaradt az a részlet, amely szerint megadják három napon keresztül a dézsmát. „Ez a szövegcsonkítás — írja Kardos — az egész fordításnak politikai szempontból egyik legjelentősebb sajátsága, mert a huszita felkelés fő kiváltó oka a feudális szolgáltatások és különösképpen a pénzben fizetendő dézsma volt." Azt is valószínűnek tartjuk, amit Kardos a bibliafordítás délvidéki vonatkozásairól mond, s bizonyosra vehető, hogy a délvidéki husziták kapcsolatban állottak a boszniai patarén-bogumil eretnekekkel.
f) A Bécsi Kódex tartalmának tendenciózus összeválogatásával kapcsolatban merül fel a kérdés, végül is teljes bibliafordítás volt-e Tamás és Bálint munkája, és ha igen, első teljes bibliafordítás volt-e? Amennyiben nem az egész ó- és újszövetséget fordították le a huszita papok, az elsőség kérdése már nem jöhet számba, mert egészen bizonyos, hogy szentírási részleteket már előbb is fordítottak. Abból, hogy olyan későbbi szentírás-részletek is a Bécsi és a Müncheni Kódex nyelvi rokonának mutatkoznak, amelyek megfelelője nincs meg e kódexekben, Mészöly Gedeon arra következtetett, hogy Tamás és Bálint fordítása az egész bibliára kiterjedt. Mészöly azt is kimutatta, hogy a ránk maradt kódexek szövegének egyike sem eredeti. így könnyen lehetséges, hogy a Bécsi Kódex szemelvényei is egy teljesebb ószövetségi fordításból vannak összeválogatva és kimásolva vagy tollba mondva. Valószínű, hogy Mészölynek igaza van: minden jel arra mutat, hogy Tamás és Bálint eredeti munkája teljes szentírás-szöveget adott. Ennél bizonyosabbat nem mondhatunk, s így azt a kérdést is nyitva kell hagynunk, hogy az első teljes fordítás volt-e.
g) A teljesség és az elsőség kérdésével összefügg a fordítás nyelvének újsága, népiessége, egysége. Említettük, hogy egy olyan óriási vállalkozásnak, mint a bibliafordítás, szinte a nyelvújítási mozgalomhoz hasonló erőfeszítéseket kell tennie. Itt sem szabad azonban túlzásba esnünk. Tamás és Bálint bibliafordítása egyes szentírás-részleteket illetően feltétlenül támaszkodhatott előzményekre. Ezt a bibliafordítás nyelve is mutatja: szókincsének, szóalkotásmódjának és grammatikai szerkesztésmódjának a kialakultsága olyan fokot mutat, amely nem lehet kezdet. Erre mutat a Bécsi Kódexet időrendben megelőző Jókai-kódex is. Bibliafordítóinknak nem elsőként kellett megbirkózniuk a latinos szerkezetek és kifejezések magyarra fordításával. Ezért a Huszita Bibliával kapcsolatos nyelvújítást is óvatossággal kell kezelnünk, márcsak azért is, mert nincs módunk összevetni más korabeli nagyobb méretű nyelvemlékekkel a Jókai-kódexen kívül. Nem igen tudható tehát, mi a Huszita Biblia fordítóinak az egyéni újítása, s mi az, amit már megtanulhattak az addigi teológiai irodalomból. A későbbi kódex-irodalomból és egyéb magyar nyelvemlékekből való visszakövetkeztetésnek pedig egyelőre nincsenek meg a tudományos feltételei: a szöveg-összehasonlításon alapuló nyelvemlékvizsgálatnak vagy akár a nyelvemlékmonográfiák elkészítésének az útján még éppen hogy csak elindultunk. így annak a megállapítása is bizonytalan lehet egyelőre, hogy a régi magyar nyelvemlékekben mi a latinizmus és mi az eredeti finnugor sajátság. Az mindenesetre bizonyos, hogy az egész magyar kódexirodalomban s így a Huszita Bibliában is az a harc tükröződik, melyet a fordítóknak a latinnal kellett megvívniok. Mivel akkor még nem volt egységes irodalmi köznyelv, nyelvjárási, tájnyelvi sajátságok keverednek benne írott nyelvi újításokkal és latinizmusokkal. Ez a kettős nyelvi jelleg azonban az egész középkori magyar egyházi irodalomra érvényes, a Huszita Bibliának nincs különleges szerepe ilyen szempontból.
A Huszita Biblia fordítóinak a módszerét a kódexirodalom többi termékeihez viszonyítva a latin eredetihez való nagyobb fokú és tudatosabb ragaszkodás jellemzi. Tudjuk például, hogy egyetlen régi nagyobb nyelvemlékben sem találjuk meg a hasonlító kötőszók bonyolult rendszerének a latin szempontjából olyan következetes használatát, mint itt. Ez a grammatikában érvényesülő szöveghűség pontosan megfelel a szókincs terén annak az eljárásnak, amely a lélek és a szellet szavak megkülönböztetésében jut kifejezésre. A latinhoz való sokszor szolgai ragaszkodás különösebb magyarázatra nem szorul; megindokolja azt eléggé a szentírás tisztelete. Az a kétségtelen tény viszont, hogy a fordítás, különösen az ószövetségi részekben, sokszor zavaros, sőt értelmetlen, ha nem is bizonyítja, de mindenesetre megtámogatja annak a más érvekkel is megerősített feltevésnek a jogosságát, hogy a Huszita Biblia az első ilyennemű kísérlet volt. Az pedig, hogy e fordítás az ó- és újszövetségi könyveknek legalábbis nagy részét felölelte, elsősorban belsői nyelvi és helyesírási sajátságok alapján világos előttünk, mert éppen ezek a sajátságok igazolják a különféle kódexekben fennmaradt szövegek közt, megfeleléseket.
1 A tanulmány fő témakörének részletesebb és nagyobb filológiai apparátussal való kidolgozását vö. Károly Sándor, A huszita mozgalom és a magyar írásbeliség: Tanulmányok a csehszlovák —magyar irodalmi kapcsolatok köréből. (Szerk. Zuzana Adamová —Karol Rosenbaum —Sziklay László). Budapest, 1965. 73 — 92.
Megjelent a magyarral párhuzamosan cseh nyelven is.
1. Közismert, hogy a reformáció előtt a huszitizmus volt az utolsó nagyobb eretnek mozgalom. Mint a régebbi eretnek mozgalmak, lényegében ez sem volt más, mint vallás formájában megnyilvánult antifeudális megmozdulás. Vezérének, Husz Jánosnak a tanítása nemcsak hazájában, Csehországban terjedt el, hanem a németek, lengyelek és magyarok között is. A huszita tanok magyarországi terjedésének megvoltak a társadalmi-gazdasági alapjai. A jobbágyság sorsa Zsigmond király idejében egyre elviselhetetlenebbé vált. Az elégedetlenség kiterjedt a városi polgári lakosságra is. A huszita eszméknek magyar nyelvű közvetítői a prágai egyetemen ismerkedtek meg Husz János tanaival. Bár 1367 óta Pécsett volt magyar egyetem is, a prágai egyetemet is sok magyar diák látogatta. Ezek nagyrészt teológusok voltak, akik közül többen Husz János tanítványai lettek.
A magyarországi huszitizmus központja nem az ország északi részén volt, ahogy várni lehetett volna, hanem délen, a mai Jugoszlávia területén. Az első huszitává lett magyar papok is a zágrábi egyházmegye területén működtek. Nem véletlen, hogy Zsigmond király is a déli részekre kérte a híres és félelmetes olasz inkvizítort, a ferences Marchiai Jakabot. Kérdés, miért az akkori magyar királyság déli részén terjedt el nagyobb mértékben a huszitizmus. A fő ok: Magyarország déli területei közvetlen szomszédságban voltak a Balkán azon területeivel, ahol még eleven hagyomány volt a bogumil vagy patarén eretnekség, amelyet nyugaton katarizmusnak neveztek. Ez a mozgalom sok hasonlóságot mutatott a huszitizmussal, különösen annak szélsőségesebb, táborita ágával. Mindkettőnek társadalmi bázisát a szegény jobbágyság és iparosság, a mezővárosok szegényebb rétege, valamint a szegény alsópapság alkotta. Az sem véletlen, hogy éppen ebben az időben tört ki Erdélyben az a jobbágyfelkelés, amelynek az élén Budai Nagy Antal állt. Ekkor kísérelte meg tisztogató munkáját a már említett Marchiai Jakab, de egyelőre eredménytelenül, mert a nép nyílt ellenállásába ütközött. Csak később folytathatta tevékenységét. Törvényszékét a szerémségi Kameniczban (Kamonc) — Sremska Kamenica illetve Zmajeva Kamenica, a mai Novi Sad külvárosa — állította fel, ahol a legtöbb huszita volt. Aki el akarta kerülni a máglyahalált, menekülnie kellett. így menekült el híveivel együtt a két kameniczi klerikus is, akik aztán Moldvában az oda kimenekült huszita magyarok számára lefordították a bibliát.
A huszita mozgalom, akárcsak a korábbi eretnek és laikus mozgalmak, az egyház latinitásával szemben az anyanyelvűségre támaszkodott. Forradalmi céljai elérése végett a nép kezébe adta a bibliát mint az elvilágiasodott egyház ellenében az igaz kereszténység forrását. Ezzel közvetve nagy szolgálatot tett az anyanyelvi műveltség ügyének is, akárcsak később sokkal nagyobb hatóerővel a reformáció. A bibliafordítás azokban az időkben igen nagy vállalkozás volt. Új fogalmak tömegére kellett megfelelő nyelvi formát keresni a vulgáris nyelvben. A magas irodalmi szinten művelt héber és görög, illetőleg az ezeket közvetítő latin nyelv szerkezeteit kellett az irodalmilag iskolázatlan magyar nyelven kifejezni. S noha kétségtelen, hogy az egyházi latinitásnak az első magyar hajtásai jóval korábban, lényegében a kereszténység felvételével születtek meg, mégis igaz, hogy a teljes vagy megközelítően teljes bibliafordítás olyan nagy nyelvi erőfeszítést kívánt meg, amely a későbbi nyelvújító mozgalmakhoz hasonlítható. Mivel huszita papjaink bibliafordítása valószínűleg az első teljes bibilafordítás, az a nagy kultúrmunka, amelyet a fordítás megvalósít, a cseh huszita mozgalomhoz kapcsolódik. Ugyanakkor ez a hatás lényegében erre az egy munkára korlátozódik, legalábbis ami a fennmaradt nyelvemlékeket illeti. Újabban kísérlet történt arra, hogy világi líránk első darabjait is a huszita mozgalommal hozzák kapcsolatba, e próbálkozás azonban a magyar irodalomtörténészek egy részének kemény ellenállásába ütközött.
A szóban forgó bibliafordítás maga is számos problémát vet fel, s ezekről egy évszázada folyik a vita. E problémák a következő négy pontban foglalhatók össze: 1. A magyar bibliafordítás valóban huszita papok munkája-e, vagy szerzetesi célokra készült, katolikus mű? 2. Tartalmában eretnek jellegű-e? 3. Egy teljes magyar bibliafordításnak a részeit alkotja-e, vagy eredetileg is töredékes? 4. Ha teljes bibliafordítás, első-e mint ilyen?
E kérdésekre való válaszok mindmáig különfélék.
E tanulmány[1] fő célja megvonni a határt a többé-kevésbé biztosra vehető és a bizonytalan vagy valószínűtlen állítások között. A magyar bibliafordítás tartalmának eretnek jellege csak újabban került nagyobb súllyal napirendre, s a szakirodalomban is csak az utóbbi években folyik körülötte harc. Ezért is, meg személyes érdekeltségem miatt is leginkább ezzel a kérdéssel foglalkozom, bár a többire is kitérek.
2. A bibliafordítással kapcsolatos kérdésekre adandó válasz érdekében figyelembe vesszük: a) a fordítást másolatban megőrzött kódexekre vonatkozó egykorú közléseket és tényeket; b) a kódexek helyesírási sajátságait; c) a kódexek szövegének későbbi felhasználását; d) a bibliafordítás tartalmi sajátságait az eretnekség szempontjából; e) a fordításban megnyilvánuló esetleges forradalmiságot; f) a fordítás előzményeit; g) a fordítás nyelvi újításait; népiességét, egységét.
a) Az első magyar bibliafordítás az eredetinél későbbi másolatokban és töredékesen maradt meg. Az 1450 körül másolt Bécsi Kódex ószövetségi könyveket, az 1466-os keltezésű Müncheni Kódex a négy evangéliumot tartalmazza. Későbbi, XVI. század eleji másolatban maradtak ránk a zsoltárok: az Apor és a Döbrentei-kódexben. E kéziratos könyvekben megőrződött ó- és újszövetségi részek az első fennmaradt magyar bibliafordítást alkotják, s a Bécsi és a Müncheni Kódex egyúttal az első könyvméretű magyar nyelvemlékek közé tartozik. Ezeket csak egyetlen nagyobb kéziratos könyv, a Ferenc-legendát magába foglaló Jókai-kódex előzi meg; ezt a XV. század második negyedében másolták, eredetije a XIV. század végéről való. Érthető tehát, hogy az első magyar bibilafordítással összefüggő kérdések a magyar írásbeliség legfontosabb kérdései közé tartoznak.
A Bécsi és Müncheni Kódexet a Bécsben és Münchenben felfedezett kéziratok alapján először a mai Tudományos Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság adta ki a Régi Magyar Nyelvemlékek I. és III. kötetében, 1838-ban és 1842-ben. E kötetek bevezetőit Döbrentei Gábor írta. A Müncheni Kódex keltének 500. évfordulójára, 1966-ban adta ki Décsy Gyula a kódex betűhív szövegét az eredeti kézirat gondos tanulmányozása alapján. Ezt követte néhány év múlva e tanulmány bevezetőjében említett Nyíri-féle kétnyelvű kiadvány. Ez új kiadvány szükségességét Nyíri a könyv bevezetőjében részletesen megokolja. A Bécsi Kódex kétnyelvű (magyar és latin) kiadása Mészöly Gedeontól való, 1916-ból.
A Bécsi és a Müncheni Kódexet már első kiadásuk bevezetője úgy tárgyalja, mint huszita papok művét. Ez az állítás főleg arra a közlésre támaszkodik, amelyet a gyulafehérvári Batthyáni-könyvtár ferences krónikájában találtak. Mivel a magyar bibliafordítás eredetére vonatkozólag mindmáig ez a legfontosabb híradás, közöljük magyarra fordított szövegét: „Akkor két deák ember ugyanazon Kamenicz városából, tudniillik Tamás és Bálint, némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek ideién megszöktek és Moldovába mentek, hol ama két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén, mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség van pedig ebben, amint én is olvastam, senki el nem számlálhatja; ebből is látszik, hogy egyszerű diákok voltak, amint a közmondás tartja: együgyű teológus tiszta eretnek, mivelhogy ezt a szólást is: spiritus sanctus — így fordították: szent szellet."
A ferences krónikában említett bibliafordítást, Tamás és Bálint klerikusok munkáját minden nehézség nélkül azonosíthatjuk a Bécsi és a Müncheni Kódex szövegével a következők alapján: 1. Mindkét fordításban előkerül a szent szellet kifejezés. 2. A fordításuk időpontjára vonatkozó adatok megegyeznek. Marchiai Jakab inkvizítori tevékenysége 1436 — 39 közti időre esik, a Müncheni Kódex elején található naptárkerék az 1416 — 1435 közti időszakaszt öleli fel. 3. A Müncheni Kódexnek moldvai keltezése van: Tatros községben másolták. 4. A Bécsi és a Müncheni Kódex nyelve Magyarország déli területeinek a nyelvjárására utal. E tények kétségtelenné teszik, hogy a Bécsi és a Müncheni Kódex, valamint az Apor és a Döbrentei-kódex megfelelő zsoltáros részei Tamás és Bálint fordításán alapulnak.
A Döbrentei-féle kiadás óta ezt a magyar bibliafordítást huszita papok munkájának tartják. A fordítók, Tamás és Bálint kilétére vonatkozólag sokáig az a téves nézet forgott közkézen, hogy e papi emberek ferences szerzetesek voltak, s munkájukat a „ferenciek bibliája" néven emlegették. Erre a tévedésre Mészöly Gedeon mutatott rá abban a cikkében, ahol e bibliafordításnak más kódex-szövegekkel való összefüggéseit tárja fel remek filológiai módszerrel, 1917-ben. Miután bebizonyítja, hogy a hibás elképzelés nem összetartozó adatok összekeverésén alapul, így összegezi véleményét: „Nem a Ferencz-rend tagjai és szelleme alkották legrégibb bibliánkat, hanem Husz magyar követői: helyesen tehát a magyar husszita szellemből fakadt, magyar hussziták írta bibliafordítást »Huszita biblia« néven nevezhetjük." Az újabb időkben ismét elterjedt „Huszita biblia" elnevezés tehát Mészölytől ered.
Azok az ellenérvek, amelyeket a huszita eredet ellen hoztak fel, könnyen elháríthatok. Az egyik legfontosabb ellenérv az volt, hogy a Müncheni Kódex naptárkereke 1416-ban, s a fordítás 1416—1435 között készült, s ennek következtében nem lehet Tamás és Bálint munkája, mert e papok 1439-ben menekültek Moldvába. Ámde több jel arra mutat, hogy a fordítás megkezdődött már a Moldvába menekülés előtt, ami nem mond ellent a ferences krónika híradásának. Azt az ellenérvet is el lehet hárítani, hogy az említett kódex a mai breviáriumnak megfelelő officiumos könyvek fordításai, tehát nem származhatnak huszita paptól. Egyrészt az eredeti fordítás breviárium jellege nem egészen bizonyos. Másrészt Húsznak nincs kifogása a papi officiumok ellen. Az újabb adatok is e magyar bibliafordítás huszita eredete mellett szólnak. A prágai egyetem anyakönyvében Husz korában egy Valentinus de Újlak és egy Thomas de Quinque Ecclesiis nevű magyar diák szerepelt. Újlak is, Pécs is, az eretnekségtől „megfertőzött" Délvidéken volt. Ezek az összefüggések is támogatják annak a valószínűségét, hogy a prágai anyakönyv Tamása és Bálintja azonos a ferences krónikában említett klerikusokkal. A huszitizmus felé vezető szál a Müncheni Kódex naptárában található angol szentek (Ethelburga, Eduardus) nevei is. Feltehető, hogy ezek az Oxfordból Prágába, majd Moldvába került wyklifista Péter Paynt egyetemi tanártól erednek, vagy rá való tekintettel kerültek a naptárkerékbe.
b) A magyar kódex helyesírásával a legbehatóbban Kniezsa István foglalkozott. Az ő eredményei alapján tudjuk, hogy a Bécsi és a Müncheni Kódex egyedül állnak a magyar kódexirodalomban, mint az egy hang egy betű elvén alapuló mellékjeles helyesírás tiszta típusának a képviselői. Ez a helyesírási elv van kifejtve Husz János Tractatusában, s szemben áll a cseh kancelláriai helyesírással, amely — a magyar kancelláriai helyesíráshoz hasonlóan — a hangok egy részét betűkapcsolatokkal jelölte. A mellékjeles helyesírást a cseheknél először, valószínűleg héber hatásra, Husz alkalmazta. Kniezsa szerint „kétségtelen tény, hogy bibliafordításunk helyesírása Husz helyesírásával közvetlen kapcsolatban áll, és szerzőnk Husz elveit csak vagy személyesen Húsztól magától, vagy Husz Traktátusáhól vehette át. … Az sem látszik valószínűnek, hogy ilyen forradalmi újítást, amilyent a maga korában Husz helyesírási elvei jelentettek, magáévá tehetett volna valaki. aki Hússzal szemben ellenségesen, vagy akárcsak közömbösen viselkedett. Hiszen Husz helyesírását még a Husz-ellenes cseh körök sem fogadták el."
A Husz-féle helyesírás magyar alkalmazói nem valami kész helyesírási rendszert vettek át. A magyar bibliafordításban csak két betű egyezik meg hangértékben pontosan Husz betűivel: az n és a t. Ami a Husz-féle helyesírásban és a magyar kódexek helyesírásában közös, az az előbb említett helyesírási elv csupán. Ez az elv kevésbé tiszta formájában a kódexeknek egész sorára jellemző, olyan kódexekre, amelyek kétségkívül katolikus célokat szolgáltak. Sőt, Kniezsa István érdeméből azt is tudjuk, hogy a mellékjeles helyesírás szinte kizárólag a magyar ferences kódexekre jellemző, úgyhogy e helyesírást ferences helyesírásnak is nevezték. Tehát az a ferences rend foglalta le magának ezt az írásmódot, amelynek éppen a huszitizmus felderítése és kiirtása volt egyik feladata. A ferencesek még Moldvába is követték a kibújdosott huszitákat. Jakubovich Emil véleménye szerint éppen ez magyarázza meg azt, hogy miért vált a Husz-típusú helyesírás közkedveltté: a ferencesek elkobozták a husziták birtokában talált könyveket, de — bölcsen — nem semmisítették meg, hanem ellenkezőleg, felhasználták őket, s átvették célszerű helyesírásukat. Kniezsa elfogadja e magyarázatot, de hozzáteszi, hogy ez csak úgy történhetett meg, hogy a ferences inquisitio felmentette e könyveket az eretnekség vádjától. Különben ugyanis feltétlenül megsemmisítették volna őket és megtiltották volna szövegük vagy helyesírásuk felhasználását. Hozzátehetjük, ez a felmentés azért sem ütközhetett különösebb akadályba, mert a biblia helyesírása végeredményben nem Husz helyesírása volt, s használóik erre is hivatkozhattak. Különben is azok a ferences kódexek, amelyekben a mellékjeles helyesírás fellelhető, jóval később, a XV. század végén és a XVI. században keletkeztek, tehát akkor, amikor a huszitizmusnak már nem volt olyan eleven hatása, s a Husz elvein alapuló helyesírás és Husz János személye közt még kevésbé érezték a kapcsolatot. Még taktikának sem lehetett rossz, ha a huszita érzelmű papok és laikusok látták, hogy könyveiket a térítő szerzetesek megbecsülik és hasznosítják. Nincs kizárva, hogy az új helyesírást éppen a megtért husziták ajánlották és terjesztették el. Ennek a helyesírásnak némi nyoma még első nyomtatványainkban is fellelhető.
c) Tamás és Bálint bibliafordítása nemcsak helyesírásával, hanem nyelvével is hatott a későbbi szövegekre. Szily Kálmán volt az első, aki ezt bizonyította is, kimutatván, hogy a Müncheni és a Döbrentei-kódex között feltűnő egyezések vannak. Nem sokkal Szily után Mészöly Gedeon foglalkozott a szentírás-fordítások egybevetésével, és egyéb összefüggéseket is észrevett. Mészöly az első fennmaradt magyar bibliafordítás egész családfáját állította össze, s arra az eredményre jutott, hogy a Huszita biblia szövegét egy évszázadon keresztül állandóan használtak szentírási szövegeket közlő kéziratos könyvek, sőt még nyomtatott könyvek írói is. A későbbi fordítók módszere általában az volt, hogy a latin szövegből való fordításkor felhasználták a megelőző fordításokat, azokon javítgattak, de sokszor megmaradtak a régebbi magyar szöveg mellett. A bibliai szövegeknek ebből az egymáshoz láncszerűen kapcsolódó folytonosságából nem rekeszthető ki a másik nagyobb kéziratos újszövetség-fordítás, a Jordánszky-kódex sem; ezt azzal a nézettel szemben mutattam ki, amely szerint a Jordánszky-kódex elszigetelten áll, előzmény és következmény nélkül. Tamás és Bálint fordításának ezt a termékeny utóéletét azzal magyarázhatjuk, hogy egy ilyen nagyszabású mű óriási értéket képviselt, s a felhasználót sok fölösleges munkától mentette meg. Érthető, ha huszita híre ellenére sem dobták félre. De miért is tették volna, hiszen kinek jutott volna eszébe a laikus ovasók vagy apácák közül, hogy az olvasott vagy hallott szöveget filológiai módszerrel a huszita kéziratokkal vesse össze, amelyekhez hozzá sem férhetett. Nem tették ezt egyházi személyek sem, mert semmi értelme nem lett volna, hogy fordító paptársaik munkáját nehezítsék. Tamás és Bálint szövegének továbbélése s a szöveg helyesírásának a felhasználása is azt bizonyítja, hogy e szöveget nem tartották eretneknek. Ha tartalmában megbélyegzett írásnak tekintették volna, nem vették volna igénybe segítségét.
d) Az első magyar bibliafordítást Kardos Tibornak A Huszita Biblia keletkezése című tanulmánya helyezte egészen új megvilágításba. Kardos e fordítást tartalmában is eretnek műnek tartja, s e véleményét filológiai módszerű szövegelemzéssel igyekszik bizonyítani. Úgy látja, hogy a Bécsi, Müncheni és Apor-kódex szóhasználataiban fel lehet fedezni a patarén eretnekség teológiai tanításának a hatását. Mindenekelőtt a szent szellet és a lélek kifejezések elég következetes megkülönböztetését látja áruló jelnek. Észreveszi, hogy a fordítók a latin spiritus-x. szellet-tel, az animá-x. lélekkel fordítják. Erre a megkülönböztetésre — úgymond — a katolikus teológia nem nyújt semmi alapot, ellenben jó magyarázatot ad a patarén vigasztaló lélek (spiritus paraclitus) és vegetatív lélek (anima) különbsége. A vigasztaló lélek a tökéletes isteni lélek, amelyet a patarén felavató szretartás útján a tökéletesek (perfecti) birtokoltak. Mindamellett Kardos is észerveszi, hogy a magyar bibliafordításban nem mindig felel meg a szellet és a lélek szó használata a patarén tanításoknak. Ezt részben a fordítók belső fejlődésével, részben azzal magyarázza, hogy a fordítók a szöveg védelme érdekében több helyen eltértek az eretnek szóhasználattól.
A szellet és a lélek szó használatával kapcsolatban kimutattam, hogy sokkal több olyan hely található a Bécsi, a Müncheni és az Apor-kódexbai, amely nem egyeztethető össze az ismertetett patarén tanítás szóhasználatával, mint amennyi ilyen kapcsolatra mutatna. S az úgynevezett gyanús helyek más okokkal még jobban magyarázhatók. A széllett és a lélek megkülönböztetése természetes fordítói eljárás, s teljes mértékben megfelel Tamás és Bálint fordítói módszerének. A ferences krónika híradását sem kell úgy értelmeznünk, mintha Tamás és Bálint munkájában eretnek tanítást láttak volna. Az „együgyű teológus tiszta eretnek" megjegyzés éppen azt mutatja, hogy a fordítónak nem eretnekségén, hanem együgyűségén botránkoztak meg. Ez viszont érthető két okból is. A hagyományos teológiai irodalom már régtől fogva a szent lélek kifejezést használta, ez található a Ferenc-legendát tartalmazó Jókai-kódexben is, s általában minden egyházi iratban. Nem csoda tehát, ha a szellet szó használata szokatlannak tűnt fel, s mivel a fordításnak úgyis rossz, eretnek híre volt, e nyelvi újítás is eretnekségszámba ment. A ferences krónika elítélő szavainak oka lehetett az is, hogy a legtöbb nyelvjárásban a szellet szónak az alantasabb vagy pejoratív jelentése (bél szele; démon) lehetett az ismertebb, s talán innen van, hogy bibliafordításaink általában a gonosz lélek neveként használták. Végeredményben tehát Kardos tanulmánya után is oda jutunk, hogy ezt a magyar bibliafordítást fel kell mentenünk az eretnekség vádja alól: nem a könyv volt eretnek, hanem a fordítója.
e) Egészen más elbírálás alá esik a bibliafordítás forradalmi szerepe. Az újszövetség is, de különösen az ószövetség számtalan olyan részletet tartalmaz, amely alkalmas volt a feudális egyházzal s ugyanakkor a világi uralkodó osztállyal is szemben álló plebejusi eretnek mozgalmak ideológiájának a kifejezésére. Ilyen szempontból nem lehet véletlen a Bécsi Kódex anyagának az összeválogatása. Rut, Judit, Eszter könyvének női hőseiben, a Makkabeusok édesanyjában, akinek a szeme láttára végzik ki gyermekeit, a huszita asszonyok példaképüket ismerhették fel, tőlük erőt meríthettek. „A patarénhuszita vezetők — írja Kardos Tibor — önmagukra ismertek a próféták alakjában, akik biztatták és bátorították a népet üldözés idején. Ámos próféta büntetést hirdet a hatalmasok ellen, mert »megtörik szegényeknek fejeket földnek pora felette. A táboriták istenének »nyelve, miként az emésztő tűz, lehellete, miként a zugó vizek« . . . Világos, hogy a bibliai szöveg, melyet a fegyveres nép számára felolvastak, ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a huszita harci dalok, a kantilénák . . . A népi felkelés rövid parancsát is megtalálják Joel próféta könyvében: »Törjétek meg tü szántóvasaitokat tőrökbe, és tü kapáitokat láncsákbak Az első bibliafordítás eretnek tartalma nem látszik igazolva, de forradalmi jelentőségét senki olyan szépen és meggyőzően nem fejtette ki, mint Kardos. Ebben a vonatkozásban még az is hihető, amit a dézsmával kapcsolatban mond. A Bécsi Kódex szövegében Ámos próféta könyvéből kimaradt az a részlet, amely szerint megadják három napon keresztül a dézsmát. „Ez a szövegcsonkítás — írja Kardos — az egész fordításnak politikai szempontból egyik legjelentősebb sajátsága, mert a huszita felkelés fő kiváltó oka a feudális szolgáltatások és különösképpen a pénzben fizetendő dézsma volt." Azt is valószínűnek tartjuk, amit Kardos a bibliafordítás délvidéki vonatkozásairól mond, s bizonyosra vehető, hogy a délvidéki husziták kapcsolatban állottak a boszniai patarén-bogumil eretnekekkel.
f) A Bécsi Kódex tartalmának tendenciózus összeválogatásával kapcsolatban merül fel a kérdés, végül is teljes bibliafordítás volt-e Tamás és Bálint munkája, és ha igen, első teljes bibliafordítás volt-e? Amennyiben nem az egész ó- és újszövetséget fordították le a huszita papok, az elsőség kérdése már nem jöhet számba, mert egészen bizonyos, hogy szentírási részleteket már előbb is fordítottak. Abból, hogy olyan későbbi szentírás-részletek is a Bécsi és a Müncheni Kódex nyelvi rokonának mutatkoznak, amelyek megfelelője nincs meg e kódexekben, Mészöly Gedeon arra következtetett, hogy Tamás és Bálint fordítása az egész bibliára kiterjedt. Mészöly azt is kimutatta, hogy a ránk maradt kódexek szövegének egyike sem eredeti. így könnyen lehetséges, hogy a Bécsi Kódex szemelvényei is egy teljesebb ószövetségi fordításból vannak összeválogatva és kimásolva vagy tollba mondva. Valószínű, hogy Mészölynek igaza van: minden jel arra mutat, hogy Tamás és Bálint eredeti munkája teljes szentírás-szöveget adott. Ennél bizonyosabbat nem mondhatunk, s így azt a kérdést is nyitva kell hagynunk, hogy az első teljes fordítás volt-e.
g) A teljesség és az elsőség kérdésével összefügg a fordítás nyelvének újsága, népiessége, egysége. Említettük, hogy egy olyan óriási vállalkozásnak, mint a bibliafordítás, szinte a nyelvújítási mozgalomhoz hasonló erőfeszítéseket kell tennie. Itt sem szabad azonban túlzásba esnünk. Tamás és Bálint bibliafordítása egyes szentírás-részleteket illetően feltétlenül támaszkodhatott előzményekre. Ezt a bibliafordítás nyelve is mutatja: szókincsének, szóalkotásmódjának és grammatikai szerkesztésmódjának a kialakultsága olyan fokot mutat, amely nem lehet kezdet. Erre mutat a Bécsi Kódexet időrendben megelőző Jókai-kódex is. Bibliafordítóinknak nem elsőként kellett megbirkózniuk a latinos szerkezetek és kifejezések magyarra fordításával. Ezért a Huszita Bibliával kapcsolatos nyelvújítást is óvatossággal kell kezelnünk, márcsak azért is, mert nincs módunk összevetni más korabeli nagyobb méretű nyelvemlékekkel a Jókai-kódexen kívül. Nem igen tudható tehát, mi a Huszita Biblia fordítóinak az egyéni újítása, s mi az, amit már megtanulhattak az addigi teológiai irodalomból. A későbbi kódex-irodalomból és egyéb magyar nyelvemlékekből való visszakövetkeztetésnek pedig egyelőre nincsenek meg a tudományos feltételei: a szöveg-összehasonlításon alapuló nyelvemlékvizsgálatnak vagy akár a nyelvemlékmonográfiák elkészítésének az útján még éppen hogy csak elindultunk. így annak a megállapítása is bizonytalan lehet egyelőre, hogy a régi magyar nyelvemlékekben mi a latinizmus és mi az eredeti finnugor sajátság. Az mindenesetre bizonyos, hogy az egész magyar kódexirodalomban s így a Huszita Bibliában is az a harc tükröződik, melyet a fordítóknak a latinnal kellett megvívniok. Mivel akkor még nem volt egységes irodalmi köznyelv, nyelvjárási, tájnyelvi sajátságok keverednek benne írott nyelvi újításokkal és latinizmusokkal. Ez a kettős nyelvi jelleg azonban az egész középkori magyar egyházi irodalomra érvényes, a Huszita Bibliának nincs különleges szerepe ilyen szempontból.
A Huszita Biblia fordítóinak a módszerét a kódexirodalom többi termékeihez viszonyítva a latin eredetihez való nagyobb fokú és tudatosabb ragaszkodás jellemzi. Tudjuk például, hogy egyetlen régi nagyobb nyelvemlékben sem találjuk meg a hasonlító kötőszók bonyolult rendszerének a latin szempontjából olyan következetes használatát, mint itt. Ez a grammatikában érvényesülő szöveghűség pontosan megfelel a szókincs terén annak az eljárásnak, amely a lélek és a szellet szavak megkülönböztetésében jut kifejezésre. A latinhoz való sokszor szolgai ragaszkodás különösebb magyarázatra nem szorul; megindokolja azt eléggé a szentírás tisztelete. Az a kétségtelen tény viszont, hogy a fordítás, különösen az ószövetségi részekben, sokszor zavaros, sőt értelmetlen, ha nem is bizonyítja, de mindenesetre megtámogatja annak a más érvekkel is megerősített feltevésnek a jogosságát, hogy a Huszita Biblia az első ilyennemű kísérlet volt. Az pedig, hogy e fordítás az ó- és újszövetségi könyveknek legalábbis nagy részét felölelte, elsősorban belsői nyelvi és helyesírási sajátságok alapján világos előttünk, mert éppen ezek a sajátságok igazolják a különféle kódexekben fennmaradt szövegek közt, megfeleléseket.
1 A tanulmány fő témakörének részletesebb és nagyobb filológiai apparátussal való kidolgozását vö. Károly Sándor, A huszita mozgalom és a magyar írásbeliség: Tanulmányok a csehszlovák —magyar irodalmi kapcsolatok köréből. (Szerk. Zuzana Adamová —Karol Rosenbaum —Sziklay László). Budapest, 1965. 73 — 92.
Megjelent a magyarral párhuzamosan cseh nyelven is.
adattar.vmmi.org/cikkek/1367/06_karoly_a_huszitizmus.pdf
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Károly Sándor: A bécsi kódex nyelvtana
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Általános leíró jelentéstan
A leíró és a történeti jelentéstan egyaránt szükséges a nyelv teljes és helyes megértéséhez. De a sorrend kérdését illetően eltérő vélemények vannak.
A történeti jelentéstan tárgyalását a leíró jelentéstan előzi meg. A leíró keret megfelelőnek fog bizonyulni a történeti változások tipizálásához, értelmezéséhez is.
A nyelvi szintek (fonológia, morfológia…) különböző elméleteinek az értékelése még nem fejeződött be. De talán nem elhamarkodott azt állítanunk, hogy a legalapvetőbb különbség a nyelv fonetikai-fonológiai és szemantikai alkata között van. A fonetikai-fonológiai változások igen gyakran kihatnak a nyelv szemantikai-grammatikai alkatára és fordítva: szemantikai-grammatikai változások kihatnak a fonetikai-fonológiai alkatra. Akár ilyen, akár olyan változásokról van szó, a változás sohasem független a nyelv rendszerétől, a nyelv valamely állapotától, amelyben a változás végbemegy.
1. A jelentés fogalma
Mind a két fogalom, a jel és a jelentés is a nyelv szükségszerű, kötelező kategóriái. A jel és a jelentés tehát általános szemiotikai fogalom.
A jelentés komplex fogalma
A jelentés a jel (vagy jelkapcsolat) használati értéke (funkciója), amely a használók kisebb-nagyobb csoportja számára absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valóság megfelelő részletéhez, ennek a valóságnak a vonatkozását a jelek használóihoz, a beszédszituációhoz s általában más jelek használatához, s e vonatkozásoknak megfelelően a jel (jelkapcsolat) hozzáilleszthetőségét más jelekhez a beszéd kisebb és nagyobb egységében, és e beszédbeli szerepben helyettesíthetőségét más jelekkel (vagy jelkapcsolatokkal).
Részletesen kifejtve, részekre lebontva:
a. A jelentés a jel (jelkapcsolat) használati értéke (funkciója)
Jelentése nem csak a szónak van, hanem minden morfémának, sőt: éppen a jelentés az a megkülönböztető jegy, amely elválasztja a morfémákat a morfémaelemtől. Definíciónk lehetővé teszi, hogy a jelkombinációnak olyan funkciót is tulajdonítsunk, amellyel a kapcsolat tagjai külön-külön nem rendelkeznek.
A jelentés viszony a jel és a jeltárgy között. Ilyen értelemben az ágyaz és az ágyat csinál jeltárgya ugyanaz, de jelentésük nem, mert szintaktikai viszonyuk más: az utóbbinak mondhatom: kényelmes ágyat csinál, az előbbinél ágy nem kaphat jelzőt. A jel és a jeltárgy viszonyát úgy is foghatjuk fel, hogy e viszony a jel és a jeltárgy konkrét kapcsolatára utal, nem pedig általánosságban, mint jel és jeltárgy közötti általános viszonyt, mert ez minden jel esetében ugyanaz volna.
A jelentéssel kapcsolatban értékről, szabályról, funkcióról, viszonyról beszélek egyszerre. Mindezek a fogalmak alkalmasak arra, hogy velük jellemezzük a jelentést.
Fontos megjegyzés: a jeltárgyat soha ne azonosítsuk valamely egyedi tárggyal. Ez csak a tulajdonnevek esetében áll fenn. Egyébként a jeltárgy a létező tárgynak egész osztályát jelenti. A madár és a veréb szó jeltárgya különbözik egymástól, mert más osztályt képviselnek, de egy konkrét jeltárgyra egyformán használhatom a veréb és a madár jelet. DE! A jeltárgyat konkrét tárgyak osztályához kötni is hiba lenne. A jeltárgy lehet elvont dolog: béke, matematika, vonatkozás, lehet a fantázia terméke: tündér, ördög. stb.
b. A jelentés a használók kisebb-nagyobb csoportja számára van megadva.
A jelentést a használók tulajdonítják a jelnek. Ezért a jel szerepében egy társadalmi magatartás valósul meg. Ha ez a magatartás megváltozik, megváltozik a jel szerepe is.
A jelnek és a jeleknek társadalmi meghatározottsága a jelrendszer érvényességének a körét is megszabja. A jelrendszer a maga egészében csak abban a körben érvényes, amely használja. Legtágabb kör az egész nyelvközösség, legszűkebb kör a Ø fokú kollektíva, az egyén.
Nincs két olyan egyén, akinek a szókincse azonos volna, aki minden jelet azonos jelentésben használna, s ez százszorosan áll, ha a szókincset egészen tágan értelmezem, az egész statikus lexikológiai rendszere értve, ami végeredményben az egész kultúrát jelenti. A meglevő szótárak természetesen csak a szűkebb értelemben vett szókincset tartalmazzák. Az ember feje azonban hihetetlen mértékben felülmúl minden szótárat, noha ugyanakkora a szótárban foglalt anyagot nem birtokolja teljesen. A nyelvi jel és a jelentés társadalmi természete a jel és a valóság sajátos viszonyát is megvilágítja. E viszony lényege, hogy a jel szimbólum, ezért önkényes és konvencionális, de ugyanakkor társadalmilag szükségszerű is.
c. A jel (jelkapcsolat) használati értéke absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozásait
A jel használatában mindig absztrahálás valósul meg. Az absztrakció a nyelv lényegéhez tartozik, nélküle nyelv nem lehetséges. Absztrahálás nélkül a nyelvben csak szómondatok volnának és annyi szó, ahány szituáció. A jel a valóság egy osztályba vont, egy osztályba általánosított tárgyait, viszonyait képviseli. (asztal: az összes asztalnak nevezhető tárgy)
d. A jelentés előírja a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valósághoz
A jelentés definíciónk értelmében sokféle vonatkozást fejez ki egyszerre. E vonatkozások közül az egyik, kétségkívül a legalapvetőbb a valóságra utalás. Azt is pontosabban meg kell mondanunk, mit értünk valóságon: a) az ember érzékszervei által felfogható természeti vagy mesterségesen alkotott tárgyakat, minőségeket, folyamatokat; b) az ember fiziológiai-pszichológiai létezésének a tényeit, az ember „lelki életét”, az ember élményeit önmagáról; c) a társadalmi lét tényeit; d) a valóság észlelése alapján, a valóság elemeiből alkotott fantáziaképeket; e) általában a felsorolt tények közötti viszonyokat (okság, hozzátartozás, térbeli és időbeli kapcsolat, azonosság, ellentét. Stb.
Mindezen ismeretekre a jel absztrakt módon, fogalmi általánosítás útján utal, így a tárgyakra, viszonyokra utalás a tárgyak, viszonyok egy egész osztályára vonatkozó absztrakt jelentésű jel segítségével történik, a s konkrét tárgy, viszony megnevezése közvetett úton, sajátos jelek közreműködésével megy végbe. A jelnek a valóságra vonatkozó ismeretekre utaló szerepe az ember érzékelésén alapuló képzetek, emlékképek közvetítésével valósul meg.
A magyar ember számára a ló hangsornak és a valóságos lónak (pontosabban a lónak) az összetartozása szükségszerűen érződik, ilyenként tudatosul. A nyelvi jel a normális ember számára olyan zseton, amely a valóságos tárgyat képviseli. Tehát az egyén számára végzetszerűen a jel képviseli a jeltárgyat. A névvel a tárgyakat kiemeljük az érzéki benyomásokból és mintegy birtokba vesszük.
A szemléleti képek és emlékképek szintetizálása és általánosítása révén kialakul bennem a tárgy általános képe, általános képzete. A megismerésnek erre a fokára az állat is eljut.
A jel jelentésénél fogva a fogalmi, nyelvi, társadalmi megismerés és gondolkodás szférájához tartozik, társadalmi magatartás nyilvánul meg benne, még akkor is, ha néma beszédben realizálódik, nem hangos gondolkodásban. Korlátait és lehetőségeit is a társadalmi praktikum határozza meg.
A jelentés tehát általánosító képességénél fogva fogalom, érzékelésre való utalásánál fogva pedig utal a képzetre, amely a valóság tükrözése. Közvetve tehát a fogalom is a valóságot tükrözi, mint a jelentés legfontosabb aspektusa. A jelentés azonban nem képzet. A jelentés társadalmi, a képzet biológiai, a jelentés konvencionális és kollektív, a képzet individuális. A jelentést a társadalmi magatartás, a képzet a faj biológikuma szabja meg elsődlegesen.
A fentiekből következik, hogy nem értünk egyet a következő ábrázolással: jel ß fogalom ß képzet ß valóság. Fogalom a jelentés aspektusa, jelentés nélkül meg nincs jel. Tehát így fogjuk fel: jel ß képzet ß valóság, ahol a jel a hangalak, az első nyíl mint vonatkozás a jelentés, a képzet a biologikum, a második nyíl a képzet vonatkozása a valósághoz. Mint látjuk a fogalom nem tartozik egy külön létsíkhoz.
A képzet individuális, vagyis nem közkincs, mint a jel, társadalmilag, de ugyanakkor a faj biológiai sajátosságai meghatározzák, ezért a képzetekben az objektív valóság tükröződik. Vaknak nem lehet sem képzete, sem fogalma a színről.
A fogalom és jelentés viszonyának a vizsgálatakor mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy nem a szó és a fogalom, hanem a jelentés és a fogalom párhuzamáról van szó. A kettő, tudjuk, nem azonos. Egy szóalakhoz több jelentés, több szóalakhoz azonos jelentés kapcsolódhat.
Felmerül a kérdés, a fogalom is viszonyfogalom-e? A viszonyfogalom, mint tudjuk, azt jelenti: a jel vonatkozása a valósághoz. A fogalom az azonos jelentésű jelek invariánsa. A nyelvi jel a legfontosabb fogalommegtestesítő. Egyéb fogalommegtestesítők is vannak, de ezek másodlagos jellegűek és genetikusan a nyelvi jelek használata előzi meg őket. A nyelvi jelek hatóképessége a legnagyobb, és emocionális szerepe a többi jelhez képest messze kiemelkedő.
„Ismeretünket nem úgy nyerjük, hogy egyszerűen elfogadjuk az adott érzeteket s azután elemezzük és összehasonlítjuk egyik érzetünket a másikkal. Ellenkezőleg, ismeretünket úgy szerezzük, hogy csinálunk bizonyos dolgokat, hatunk a dolgokra, megváltoztatjuk a dolgokat, előállítunk dolgokat, amihez sokkal többre van szükség, mint a tudatunkba véletlenül bekerült érzetek szemlélésére.”
[…]
Forrás: Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Akadémia, Bp. 1970. az általános leíró jelentéstani részből A jelentés fogalma; A jelentésfogalom kialakulása; A jelek jelentése c. fejezetcsoport itt megjelölt része (39-94.)
A történeti jelentéstan tárgyalását a leíró jelentéstan előzi meg. A leíró keret megfelelőnek fog bizonyulni a történeti változások tipizálásához, értelmezéséhez is.
A nyelvi szintek (fonológia, morfológia…) különböző elméleteinek az értékelése még nem fejeződött be. De talán nem elhamarkodott azt állítanunk, hogy a legalapvetőbb különbség a nyelv fonetikai-fonológiai és szemantikai alkata között van. A fonetikai-fonológiai változások igen gyakran kihatnak a nyelv szemantikai-grammatikai alkatára és fordítva: szemantikai-grammatikai változások kihatnak a fonetikai-fonológiai alkatra. Akár ilyen, akár olyan változásokról van szó, a változás sohasem független a nyelv rendszerétől, a nyelv valamely állapotától, amelyben a változás végbemegy.
1. A jelentés fogalma
Mind a két fogalom, a jel és a jelentés is a nyelv szükségszerű, kötelező kategóriái. A jel és a jelentés tehát általános szemiotikai fogalom.
A jelentés komplex fogalma
A jelentés a jel (vagy jelkapcsolat) használati értéke (funkciója), amely a használók kisebb-nagyobb csoportja számára absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valóság megfelelő részletéhez, ennek a valóságnak a vonatkozását a jelek használóihoz, a beszédszituációhoz s általában más jelek használatához, s e vonatkozásoknak megfelelően a jel (jelkapcsolat) hozzáilleszthetőségét más jelekhez a beszéd kisebb és nagyobb egységében, és e beszédbeli szerepben helyettesíthetőségét más jelekkel (vagy jelkapcsolatokkal).
Részletesen kifejtve, részekre lebontva:
a. A jelentés a jel (jelkapcsolat) használati értéke (funkciója)
Jelentése nem csak a szónak van, hanem minden morfémának, sőt: éppen a jelentés az a megkülönböztető jegy, amely elválasztja a morfémákat a morfémaelemtől. Definíciónk lehetővé teszi, hogy a jelkombinációnak olyan funkciót is tulajdonítsunk, amellyel a kapcsolat tagjai külön-külön nem rendelkeznek.
A jelentés viszony a jel és a jeltárgy között. Ilyen értelemben az ágyaz és az ágyat csinál jeltárgya ugyanaz, de jelentésük nem, mert szintaktikai viszonyuk más: az utóbbinak mondhatom: kényelmes ágyat csinál, az előbbinél ágy nem kaphat jelzőt. A jel és a jeltárgy viszonyát úgy is foghatjuk fel, hogy e viszony a jel és a jeltárgy konkrét kapcsolatára utal, nem pedig általánosságban, mint jel és jeltárgy közötti általános viszonyt, mert ez minden jel esetében ugyanaz volna.
A jelentéssel kapcsolatban értékről, szabályról, funkcióról, viszonyról beszélek egyszerre. Mindezek a fogalmak alkalmasak arra, hogy velük jellemezzük a jelentést.
Fontos megjegyzés: a jeltárgyat soha ne azonosítsuk valamely egyedi tárggyal. Ez csak a tulajdonnevek esetében áll fenn. Egyébként a jeltárgy a létező tárgynak egész osztályát jelenti. A madár és a veréb szó jeltárgya különbözik egymástól, mert más osztályt képviselnek, de egy konkrét jeltárgyra egyformán használhatom a veréb és a madár jelet. DE! A jeltárgyat konkrét tárgyak osztályához kötni is hiba lenne. A jeltárgy lehet elvont dolog: béke, matematika, vonatkozás, lehet a fantázia terméke: tündér, ördög. stb.
b. A jelentés a használók kisebb-nagyobb csoportja számára van megadva.
A jelentést a használók tulajdonítják a jelnek. Ezért a jel szerepében egy társadalmi magatartás valósul meg. Ha ez a magatartás megváltozik, megváltozik a jel szerepe is.
A jelnek és a jeleknek társadalmi meghatározottsága a jelrendszer érvényességének a körét is megszabja. A jelrendszer a maga egészében csak abban a körben érvényes, amely használja. Legtágabb kör az egész nyelvközösség, legszűkebb kör a Ø fokú kollektíva, az egyén.
Nincs két olyan egyén, akinek a szókincse azonos volna, aki minden jelet azonos jelentésben használna, s ez százszorosan áll, ha a szókincset egészen tágan értelmezem, az egész statikus lexikológiai rendszere értve, ami végeredményben az egész kultúrát jelenti. A meglevő szótárak természetesen csak a szűkebb értelemben vett szókincset tartalmazzák. Az ember feje azonban hihetetlen mértékben felülmúl minden szótárat, noha ugyanakkora a szótárban foglalt anyagot nem birtokolja teljesen. A nyelvi jel és a jelentés társadalmi természete a jel és a valóság sajátos viszonyát is megvilágítja. E viszony lényege, hogy a jel szimbólum, ezért önkényes és konvencionális, de ugyanakkor társadalmilag szükségszerű is.
c. A jel (jelkapcsolat) használati értéke absztrahálás útján előírja (megszabja) a jel (jelkapcsolat) vonatkozásait
A jel használatában mindig absztrahálás valósul meg. Az absztrakció a nyelv lényegéhez tartozik, nélküle nyelv nem lehetséges. Absztrahálás nélkül a nyelvben csak szómondatok volnának és annyi szó, ahány szituáció. A jel a valóság egy osztályba vont, egy osztályba általánosított tárgyait, viszonyait képviseli. (asztal: az összes asztalnak nevezhető tárgy)
d. A jelentés előírja a jel (jelkapcsolat) vonatkozását a valósághoz
A jelentés definíciónk értelmében sokféle vonatkozást fejez ki egyszerre. E vonatkozások közül az egyik, kétségkívül a legalapvetőbb a valóságra utalás. Azt is pontosabban meg kell mondanunk, mit értünk valóságon: a) az ember érzékszervei által felfogható természeti vagy mesterségesen alkotott tárgyakat, minőségeket, folyamatokat; b) az ember fiziológiai-pszichológiai létezésének a tényeit, az ember „lelki életét”, az ember élményeit önmagáról; c) a társadalmi lét tényeit; d) a valóság észlelése alapján, a valóság elemeiből alkotott fantáziaképeket; e) általában a felsorolt tények közötti viszonyokat (okság, hozzátartozás, térbeli és időbeli kapcsolat, azonosság, ellentét. Stb.
Mindezen ismeretekre a jel absztrakt módon, fogalmi általánosítás útján utal, így a tárgyakra, viszonyokra utalás a tárgyak, viszonyok egy egész osztályára vonatkozó absztrakt jelentésű jel segítségével történik, a s konkrét tárgy, viszony megnevezése közvetett úton, sajátos jelek közreműködésével megy végbe. A jelnek a valóságra vonatkozó ismeretekre utaló szerepe az ember érzékelésén alapuló képzetek, emlékképek közvetítésével valósul meg.
A magyar ember számára a ló hangsornak és a valóságos lónak (pontosabban a lónak) az összetartozása szükségszerűen érződik, ilyenként tudatosul. A nyelvi jel a normális ember számára olyan zseton, amely a valóságos tárgyat képviseli. Tehát az egyén számára végzetszerűen a jel képviseli a jeltárgyat. A névvel a tárgyakat kiemeljük az érzéki benyomásokból és mintegy birtokba vesszük.
A szemléleti képek és emlékképek szintetizálása és általánosítása révén kialakul bennem a tárgy általános képe, általános képzete. A megismerésnek erre a fokára az állat is eljut.
A jel jelentésénél fogva a fogalmi, nyelvi, társadalmi megismerés és gondolkodás szférájához tartozik, társadalmi magatartás nyilvánul meg benne, még akkor is, ha néma beszédben realizálódik, nem hangos gondolkodásban. Korlátait és lehetőségeit is a társadalmi praktikum határozza meg.
A jelentés tehát általánosító képességénél fogva fogalom, érzékelésre való utalásánál fogva pedig utal a képzetre, amely a valóság tükrözése. Közvetve tehát a fogalom is a valóságot tükrözi, mint a jelentés legfontosabb aspektusa. A jelentés azonban nem képzet. A jelentés társadalmi, a képzet biológiai, a jelentés konvencionális és kollektív, a képzet individuális. A jelentést a társadalmi magatartás, a képzet a faj biológikuma szabja meg elsődlegesen.
A fentiekből következik, hogy nem értünk egyet a következő ábrázolással: jel ß fogalom ß képzet ß valóság. Fogalom a jelentés aspektusa, jelentés nélkül meg nincs jel. Tehát így fogjuk fel: jel ß képzet ß valóság, ahol a jel a hangalak, az első nyíl mint vonatkozás a jelentés, a képzet a biologikum, a második nyíl a képzet vonatkozása a valósághoz. Mint látjuk a fogalom nem tartozik egy külön létsíkhoz.
A képzet individuális, vagyis nem közkincs, mint a jel, társadalmilag, de ugyanakkor a faj biológiai sajátosságai meghatározzák, ezért a képzetekben az objektív valóság tükröződik. Vaknak nem lehet sem képzete, sem fogalma a színről.
A fogalom és jelentés viszonyának a vizsgálatakor mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy nem a szó és a fogalom, hanem a jelentés és a fogalom párhuzamáról van szó. A kettő, tudjuk, nem azonos. Egy szóalakhoz több jelentés, több szóalakhoz azonos jelentés kapcsolódhat.
Felmerül a kérdés, a fogalom is viszonyfogalom-e? A viszonyfogalom, mint tudjuk, azt jelenti: a jel vonatkozása a valósághoz. A fogalom az azonos jelentésű jelek invariánsa. A nyelvi jel a legfontosabb fogalommegtestesítő. Egyéb fogalommegtestesítők is vannak, de ezek másodlagos jellegűek és genetikusan a nyelvi jelek használata előzi meg őket. A nyelvi jelek hatóképessége a legnagyobb, és emocionális szerepe a többi jelhez képest messze kiemelkedő.
„Ismeretünket nem úgy nyerjük, hogy egyszerűen elfogadjuk az adott érzeteket s azután elemezzük és összehasonlítjuk egyik érzetünket a másikkal. Ellenkezőleg, ismeretünket úgy szerezzük, hogy csinálunk bizonyos dolgokat, hatunk a dolgokra, megváltoztatjuk a dolgokat, előállítunk dolgokat, amihez sokkal többre van szükség, mint a tudatunkba véletlenül bekerült érzetek szemlélésére.”
[…]
Forrás: Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Akadémia, Bp. 1970. az általános leíró jelentéstani részből A jelentés fogalma; A jelentésfogalom kialakulása; A jelek jelentése c. fejezetcsoport itt megjelölt része (39-94.)
www.vizsgazz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=141&Itemid=222
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Károly Sándor: Ballada a gyűlöletről
1
Dorottya 22 éves volt és szép. Rövidre vágott barna haja lágyan göndörödött nyakára, szemében sötét tűz csillogott, fehér bőre sima, mint a bársony, és rúzzsal színezett finom szája érett cseresznyeként piroslott álla felett.
Langyos regényeket olvasott, és ezek ábrándokba ringatták. Várta a hős lovagot, aki majd az oltár elé viszi, és már fel is skiccelte a daliát maga elé: magas, elegáns, pompásan teniszezik, úszik, evez, autót vezet, emellett sok pénze legyen, mert az nem kellemetlen.
Huszonkét éves koráig azonban egyetlen ilyen ember sem akadt. Ehelyett egy kövérkés, kissé szuszogó, de jól kereső vállalati igazgató kopogtatott be Dorottya apjához:
- Uram - szólt a szuszogó az atyához -, láttam a leányát a színházban, és nagyon megtetszett nekem. Elvenném feleségül. Van házam, autóm, bankbetétem. Azt hiszem, boldoggá tehetem Dorottya kisasszonyt.
- Keblemre, vőm - szólt boldogan az atya -, azt hiszem menni fog.
Amikor közölte leányával az örömhírt, az szenvedélyesen kifakadt:
- Nem, és ezerszer nem. Inkább a halál. Ismerem azt a kövér Aladárt, rémesen áll rajta a ruha, és a kezében sohasem volt még teniszrakett.
- Gondold meg jól a dolgot, mielőtt döntenél.
- Soha - mondotta Dorottya szilárdan, miközben Oszkárra gondolt, aki komoly jelöltje a teniszbajnokságnak, és akit titokban, de annál erősebben szeretett.
Négy hét múlva azonban mégis feleségül ment Aladárhoz.
Amíg a pap összeadta, megfogadta, hogy sohasem fogja szeretni a szuszogó Aladárt, és néma megadással tűri annak férji brutalitásait. Ő lesz a legújabb kor asszonyi vértanúja, és ez a tudat új erőt öntött lelkébe, mert elegáns utazóruhában, mint vérpadra induló mártír utazott nászútra.
Langyos regényeket olvasott, és ezek ábrándokba ringatták. Várta a hős lovagot, aki majd az oltár elé viszi, és már fel is skiccelte a daliát maga elé: magas, elegáns, pompásan teniszezik, úszik, evez, autót vezet, emellett sok pénze legyen, mert az nem kellemetlen.
Huszonkét éves koráig azonban egyetlen ilyen ember sem akadt. Ehelyett egy kövérkés, kissé szuszogó, de jól kereső vállalati igazgató kopogtatott be Dorottya apjához:
- Uram - szólt a szuszogó az atyához -, láttam a leányát a színházban, és nagyon megtetszett nekem. Elvenném feleségül. Van házam, autóm, bankbetétem. Azt hiszem, boldoggá tehetem Dorottya kisasszonyt.
- Keblemre, vőm - szólt boldogan az atya -, azt hiszem menni fog.
Amikor közölte leányával az örömhírt, az szenvedélyesen kifakadt:
- Nem, és ezerszer nem. Inkább a halál. Ismerem azt a kövér Aladárt, rémesen áll rajta a ruha, és a kezében sohasem volt még teniszrakett.
- Gondold meg jól a dolgot, mielőtt döntenél.
- Soha - mondotta Dorottya szilárdan, miközben Oszkárra gondolt, aki komoly jelöltje a teniszbajnokságnak, és akit titokban, de annál erősebben szeretett.
Négy hét múlva azonban mégis feleségül ment Aladárhoz.
Amíg a pap összeadta, megfogadta, hogy sohasem fogja szeretni a szuszogó Aladárt, és néma megadással tűri annak férji brutalitásait. Ő lesz a legújabb kor asszonyi vértanúja, és ez a tudat új erőt öntött lelkébe, mert elegáns utazóruhában, mint vérpadra induló mártír utazott nászútra.
2
- Gyűlölöm magát - mondta Dorottya az elegáns, kényelmes, finom szállodában házassága második napján.
- Nem baj. Látom, a gyűlölet és az étvágy szépen megférnek egymással, mert már a harmadik szendvicset eszi.
- Ah, milyen prózai lélek: szendvicsről beszél, amikor én égő gyűlöletemet dobom maga elé?
- Ez a jégbehűtött szörp kitűnő. Parancsol egy pohárral?
- Megvetem magát.
- Tudomásul veszem a vetést, azonban közölje velem, hogy megvegyem-e a szép ruhát, amit ma délelőtt a divatbemutatón megcsodált. Azt hiszem, jól fog állani az arcszínéhez. De ha megvet, akkor...
Hirtelen jött köhögési roham megakadályozta Dorottyát: hogy gőggel utasítsa vissza férje tolakodását.
Aladár hallgatást beleegyezésnek tekintette, és megvette a ruhát.
Dorottya csak azért fogadta el az ajándékot, mert tudta, hogy a már egyszer eladott ruhát nem vásárolják vissza, kényszerhelyzetében viselte.
Azonban férjét még jobban gyűlölte, mint eddig.
- Nem baj. Látom, a gyűlölet és az étvágy szépen megférnek egymással, mert már a harmadik szendvicset eszi.
- Ah, milyen prózai lélek: szendvicsről beszél, amikor én égő gyűlöletemet dobom maga elé?
- Ez a jégbehűtött szörp kitűnő. Parancsol egy pohárral?
- Megvetem magát.
- Tudomásul veszem a vetést, azonban közölje velem, hogy megvegyem-e a szép ruhát, amit ma délelőtt a divatbemutatón megcsodált. Azt hiszem, jól fog állani az arcszínéhez. De ha megvet, akkor...
Hirtelen jött köhögési roham megakadályozta Dorottyát: hogy gőggel utasítsa vissza férje tolakodását.
Aladár hallgatást beleegyezésnek tekintette, és megvette a ruhát.
Dorottya csak azért fogadta el az ajándékot, mert tudta, hogy a már egyszer eladott ruhát nem vásárolják vissza, kényszerhelyzetében viselte.
Azonban férjét még jobban gyűlölte, mint eddig.
3
- Megölöm ezt az embert - gondolta Dorottya magában, mikor éjjel a mellette szuszogó kövér férfi arcába nézett.
- Igen megölöm - fűzte tovább gondolatait -, azután magammal végzek, mert inkább a sírban feküdni, mint vele együttélni.
Folyton ilyen megoldási lehetőségeken töprengett. Páros napokon magát akarta elpusztítani, viszont vasár- és ünnepnapon úgy látta legjobbnak, ha mind a ketten meghalnak.
Válogatott a halálnemek között, pillanatra megállapodott a revolvernél, okvetlen be kell szerezzen egyet, majd hirtelen a méregre tért át, és már éppen azon törte a fejét, hogy egy kétélű tőrt honnan szerezzen, amikor a gyerekszobából sírást hallott.
- Ez az ostoba dada - riadt fel ijedten -, megint nem jól pólyálta be a kicsikét.
Besietett a másik szobába, tiszta ruhába tette a kicsit, aztán visszatért a hálóba. Időközben gyilkolási szándékáról megfeledkezett, és mikor újra bebújt az ágyba, ásítva fordult a fal felé:
- Ma álmos vagyok. Majd holnap.
- Igen megölöm - fűzte tovább gondolatait -, azután magammal végzek, mert inkább a sírban feküdni, mint vele együttélni.
Folyton ilyen megoldási lehetőségeken töprengett. Páros napokon magát akarta elpusztítani, viszont vasár- és ünnepnapon úgy látta legjobbnak, ha mind a ketten meghalnak.
Válogatott a halálnemek között, pillanatra megállapodott a revolvernél, okvetlen be kell szerezzen egyet, majd hirtelen a méregre tért át, és már éppen azon törte a fejét, hogy egy kétélű tőrt honnan szerezzen, amikor a gyerekszobából sírást hallott.
- Ez az ostoba dada - riadt fel ijedten -, megint nem jól pólyálta be a kicsikét.
Besietett a másik szobába, tiszta ruhába tette a kicsit, aztán visszatért a hálóba. Időközben gyilkolási szándékáról megfeledkezett, és mikor újra bebújt az ágyba, ásítva fordult a fal felé:
- Ma álmos vagyok. Majd holnap.
4
Amikor a második fiú megszületett, még mindig gyűlölte a férjét, és rendületlenül várta a hős lovagot, aki megszabadítja a fogságból, miután előzőleg már földre tiporta a zsarnok férjét.
- Nem bírom tovább - fakadt ki sokszor elkeseredve, és most már szilárdan amellett döntött, hogy magát öli meg veronállal.
Egy elegáns gesztus, és megoldja a nagy lelki problémát. Tragédiája intő például fog szolgálni, és az emberek látják, hogy mi a következménye annak, hogy egy leányt olyanhoz kényszerítenek, akit nem szeret. Hősként emlegetik majd, egy új Ibsen darabot ír róla, és a női klubokban sokáig csak az ő esete lesz a téma.
Mindez kellemes érzéseket váltott ki belőle, és gonddal készült a halálra, amikor tudatára ébredt, hogy ismét anyai örömöknek néz elébe.
- Nincs jogom megölni egy ártatlan csöppséget - és ismét kitolta a nagy pillanat végső dátumát.
Elhatározta, hogy ha leány lesz, Eleonórának hívja, és szorgalmasan készítette a babakelengyét, nehogy a nagy esemény készületlenül érje.
Közben pedig gyűlölte zsarnok férjét, akit nem tudott megszeretni, és akit utálattal ölelt magához a forró éjszakákon.
- Nem bírom tovább - fakadt ki sokszor elkeseredve, és most már szilárdan amellett döntött, hogy magát öli meg veronállal.
Egy elegáns gesztus, és megoldja a nagy lelki problémát. Tragédiája intő például fog szolgálni, és az emberek látják, hogy mi a következménye annak, hogy egy leányt olyanhoz kényszerítenek, akit nem szeret. Hősként emlegetik majd, egy új Ibsen darabot ír róla, és a női klubokban sokáig csak az ő esete lesz a téma.
Mindez kellemes érzéseket váltott ki belőle, és gonddal készült a halálra, amikor tudatára ébredt, hogy ismét anyai örömöknek néz elébe.
- Nincs jogom megölni egy ártatlan csöppséget - és ismét kitolta a nagy pillanat végső dátumát.
Elhatározta, hogy ha leány lesz, Eleonórának hívja, és szorgalmasan készítette a babakelengyét, nehogy a nagy esemény készületlenül érje.
Közben pedig gyűlölte zsarnok férjét, akit nem tudott megszeretni, és akit utálattal ölelt magához a forró éjszakákon.
5
Eleonóra megszületett, és ez ismét elodázta a készülő tragédiát. A kicsike ennivalóan édes, de rengeteg baj van vele. A fogzás ideje alatt fokozatosabban kell vigyázni rá, azonkívül itt vannak az alattomos gyermekbetegségek, nem, most igazán nem hagyhatja itt, majd ha nagyobb lesz...A két fiúval is annyit kell vesződnie, annyi ideje sem marad, hogy golyót röpítsen a szívébe.
Azután jöttek más akadályok is, hol egy új ruha, hol egy jó színházi este, koncert, nyári utazás a tengerre - mindig közbejön valami.
- Nem tudok együttélni ezzel az emberrel - sírta éjszakánkint a párnájába. Tönkretette az életemet, nincsen nálam szerencsétlenebb teremtés egész Közép-Európában.
Azután jöttek más akadályok is, hol egy új ruha, hol egy jó színházi este, koncert, nyári utazás a tengerre - mindig közbejön valami.
- Nem tudok együttélni ezzel az emberrel - sírta éjszakánkint a párnájába. Tönkretette az életemet, nincsen nálam szerencsétlenebb teremtés egész Közép-Európában.
6
Házasságának tizedik évében már öt gyermeke volt: négy fiú és egy leány. Ez azonban egy csöppet sem akadályozta abban, hogy gyűlölje a férjét, és vértanúnak érezze magát.
Reggeltől estig várta a szabadító lovagot, és szabadidejében sportolt, úszott, masszíroztatta magát, és ritmikus tornára járt, mert kissé meghízott.
Egyszer mégis eljött a nagy pillanat. Éjjel férje már lefeküdt, s ő összeszorított fogakkal nézte...Ah, milyen bágyadt kielégüléssel nyúlik el az ágyban ez a szörnyeteg...Most végez vele...Megfizet a sok keserűségért és fájdalomért...
Elővette éjjeli szekrényéből a revolvert, ráillesztette a férfi halántékára, és már készült meghúzni a ravaszt, amikor az mosolyogva felült:
- Na, ne csiklandozd a fejem, édes - mondotta a szörnyeteg nevetve.
Sietve a párnája alá dugta a fegyvert, és egy mártír átszellemült arcával bújt oda férjéhez, aki ugyanolyan hevesen ölelte magához, mint fél órával azelőtt.
Természetesen változatlanul gyűlölte tovább Aladárt, a férfifenevadat.
Reggeltől estig várta a szabadító lovagot, és szabadidejében sportolt, úszott, masszíroztatta magát, és ritmikus tornára járt, mert kissé meghízott.
Egyszer mégis eljött a nagy pillanat. Éjjel férje már lefeküdt, s ő összeszorított fogakkal nézte...Ah, milyen bágyadt kielégüléssel nyúlik el az ágyban ez a szörnyeteg...Most végez vele...Megfizet a sok keserűségért és fájdalomért...
Elővette éjjeli szekrényéből a revolvert, ráillesztette a férfi halántékára, és már készült meghúzni a ravaszt, amikor az mosolyogva felült:
- Na, ne csiklandozd a fejem, édes - mondotta a szörnyeteg nevetve.
Sietve a párnája alá dugta a fegyvert, és egy mártír átszellemült arcával bújt oda férjéhez, aki ugyanolyan hevesen ölelte magához, mint fél órával azelőtt.
Természetesen változatlanul gyűlölte tovább Aladárt, a férfifenevadat.
7
Az ezüstlakodalmat nagy fénnyel ünnepelték meg. Ott volt mind a hat fiú és a három leány, azonkívül vők, menyek, unokák és egyéb rokonok. Rengeteg pohárköszöntő és tréfás megjegyzés röppent el, azonban Dorottya mégis boldogtalannak érezte magát, és legszívesebben ezt mondta volna az ünneplőknek:
- Ti egy mártírt ünnepeltek most, egy olyan asszonyt, akitől az élet mindent megtagadott.
Azonban magába fojtotta fájdalmát, mert nem akarta az estély vidám hangulatát elrontani.
Amikor a vendégek eltávoztak, férje a huszonöt év előtti emlékek visszaidézésének hatása alatt forrón magához ölelte. Undorral nyújtotta oda a száját, és soha jobban nem vetette meg a szörnyeteget, mint most.
A csók teljes két percig tartott, és az alatt azt tapasztalta, hogy Aladár tüzes mohóságát a lepergett negyedszázad alig csökkentette.
- Még mindig az a vadállat, aki volt - sóhajtott fel fájdalmasan az ölelések után, majd kéjes nyújtózkodással terült el az ágyban.
Csak most érezte át teljesen, hogy mennyire idegen neki a férje.
- Ti egy mártírt ünnepeltek most, egy olyan asszonyt, akitől az élet mindent megtagadott.
Azonban magába fojtotta fájdalmát, mert nem akarta az estély vidám hangulatát elrontani.
Amikor a vendégek eltávoztak, férje a huszonöt év előtti emlékek visszaidézésének hatása alatt forrón magához ölelte. Undorral nyújtotta oda a száját, és soha jobban nem vetette meg a szörnyeteget, mint most.
A csók teljes két percig tartott, és az alatt azt tapasztalta, hogy Aladár tüzes mohóságát a lepergett negyedszázad alig csökkentette.
- Még mindig az a vadállat, aki volt - sóhajtott fel fájdalmasan az ölelések után, majd kéjes nyújtózkodással terült el az ágyban.
Csak most érezte át teljesen, hogy mennyire idegen neki a férje.
8
Százéves korában érdemrenddel tüntették ki, és a lapok írtak róla, az erényekben gazdag matrónáról, a kiváló feleségről és anyáról, akinek élete például szolgálhat minden asszonynak.
- Hazudnak az újságok - állapította meg , mert az én életem szerencsétlen, miután olyan emberrel kell együttélnem, akit nem szeretek.
És várta a hős lovagot, aki megszabadítja szenvedéseitől, miközben férjét változatlanul gyűlölte.
- Hazudnak az újságok - állapította meg , mert az én életem szerencsétlen, miután olyan emberrel kell együttélnem, akit nem szeretek.
És várta a hős lovagot, aki megszabadítja szenvedéseitől, miközben férjét változatlanul gyűlölte.
9
Aladár száztizenkét évet élt, azután mindennel megbékélve, végelgyengülésben meghalt. Dorottya akkor csak százöt éves volt. Sírva kísérte ki férjét a temetőbe, és miközben könnyei végigfolytak arcán, arra gondolt, hogy milyen jó élete lesz ezentúl, mert megszabadult zsarnokától, akit nem szeretett.
Egy hét múlva meghalt: megölte a bánat.
Nem a férje utáni bánat.
Nem.
Hanem az, hogy nem volt kit gyűlölnie.
Egy hét múlva meghalt: megölte a bánat.
Nem a férje utáni bánat.
Nem.
Hanem az, hogy nem volt kit gyűlölnie.
10
Fenn az égben boldogan ölelte keblére férjét, mert újból megtalálta gyűlöletének tárgyát. És gyűlölte tovább az idők végtelenjéig...
jazsoli5.freeblog.hu/archives/2010/12/21/Karoly_Sandor_Ballada_a_gyuloletrol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése