''Az ezerkilencszázas évek elején Beke Ödön, a kiváló nyelvész a nyári és karácsonyi szüneteit népnyelvi tanulmányutaknak szentelte. Így jutott el – a Pápa-vidéki nyelvjárás felgyűjtése után – a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Kemenesaljára: „A pápavidéki nyelvjárás határát akartam teljesen megállapítani s azonkívül egy új vidéket: a Rába és Marcal közét, a híres Kemenesalját beutazni.”
A kemenesaljai nyelvjárás általános megkülönböztető jegyeként figyelte meg, hogy a kettőshangzók második tagja jóval nyíltabb, mint a Marcal másik oldalán, az ó majdnem ua, legalább uo stb., a v hang hasonul (tezsvír, huzsvít) – szerencsére, még ma is hallhatja ezeket a „megkülönböztető jegyeket” az, aki nyitott füllel látogat el a Kemenesaljára. Szintén Beke figyelt fel először egy másik hangtani jelenségre, a „-nál, -nél” rag nem illeszkedésére. Például: „enná, temetőná, tehenekná” (jelen sorok íróját máig sokan szólítják Lacikémnek a faluban).
Néhány konkrét, kiragadott szópéldát idézek a fenti műből, amelyeket Velter György segítségével gyűjtött a szerző Egyházashetyén a XX. század elején:
Döbröcön – Debrecen, sováb – sváb, derágo – drága, gerádics – grádics, lépcsőfok, perdikányi – prédikálni, ittenek – itteni, itteniek, sülevínyes főd – amiben a termés könnyen megég, hátúsó kő lennyi minembe – mindenütt utolsónak kell lenni, habab – tarkabab, cifrabab, ocsó – ocsú, a gabona alja, golóbics – golyóbis, golyó, lebeszél – elbeszél, déványos – jó minőségű.
A szövőszék részei Beke Ödön gyűjtése nyomán: „bordaládo” a szövőszék négyszögletes rámája, ez üti össze a vásznat; a bordában van. A szerszám, amelynek négy levele van, vezeti a fonalat, a „csigatí” tartja, alatta négy „hámfo” lehúzza a szerszámot, a négy „sámlo” vezeti a hámfákat, a fonalat a „durungra” tekerik, amelyet azután öt „seft” vezet. A sefteket szíjon lógó súly, a „margit” tartja vissza. A „feszíttő” a borda szélességét tartja – két kard alakú fa –, elől a „melldurung,” ezen csúszik a vászon, és rámegy a „csúszódurungra” vagy „vásznos durungra”. A fonalas durungot a „máté” tartja vissza a rajta levő fonalas karikánál fogva. Az egész összetartója az „asó meg a két főső régöl”, alul és fölül két-két „mellíkrégöl”. A lábhajtó neve „nyomotík”, a fonal a „csívére” van rácsavarva, amely a „vetéllőben” van. A csívíre külön gombolyító szerkezettel hajtják a fonalat. Amire ráhajtják, az a „csivüllő vitolla”, ennek tartója a „vitolla alla”. A vitollát a „csivüllő rokka” hajtja. A szerszámban levő fonalat „nyüstnek” nevezik.''
A test és a lélek ünnepei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése