''A magyar nyelvészetben H. Molnár Ilona (1968) értekezése nyitott utat a beszélő szubjektivitását kifejező nyelvi elemek kutatásának. A H. Molnár által felsorolt és elemzett módosító szók között találunk olyanokat, amelyeket mai szemmel partikuláknak tekinthetünk, s olyanokat is, amelyeket továbbra is módosító szóknak (vagy a modern strukturalista nyelvészet terminológiájával: mondathatározóknak) nevezünk. Engel (1991) kontrasztív összevetésében még azt a véleményt képviseli, hogy a partikulák a német és a magyar nyelv egyik fontos tipológiai különbségét alkotják. Példájában egy német feleség és egy magyar anyanyelvű férj közötti német nyelvű beszélgetésben kommunikációs zavar, félreértés jön létre, mivel a férj – Engel szerint az anyanyelv hatására –, nem használ partikulákat, így eredetileg bátorításnak szánt szavaiból száraz, kategorikus kijelentés lesz.3 Az újabb szakirodalomban azonban egyre inkább kirajzolódni látszik egy konszenzus a tekintetben, hogy a partikulákban való gazdagság a magyar nyelvre is jellemző.4''

Engel Budapesten tartott előadásában és ebből készült dolgozatában egy kommunikatív nyelvtan szükségessége mellett érvel az idegennyelv-oktatás számára. A példában a férj a magyar „Meglátod, sikerülni fog.” mondatot a „Du wirst es schaffen.” mondattal fordítja németre. Ahhoz azonban, hogy az adott szituácóban a mondat valóban megnyugtatólag, bátorítóan hasson a feleségre, a németben szükség lenne a schon partikula használatára (vö. Engel 1991: 124).

H. Molnár Ilona 1968. Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar nyelvben. In: Nyelvtudományi Értekezések 60.

http://c3.hu/~nyelvor/period/1251/125107.htm#molnar1968