Krúdy Gyula RÁKÓCZI HARANGJA

Krúdy Gyula
RÁKÓCZI HARANGJA

Olyan nagy harang tán a világon sincs, mint a debreceni
öreg harang. Ezt az öreg harangot – büszkesége a debrecenieknek
– úgy hívják: Rákóczi. A nagy fejedelem nevéről keresztelték
el az öreg harangot.
Az öreg harang nemcsak abban különbözik a többitől,
hogy százmázsás testének a meglódításához legalább három
emberre van szükség, hanem abban is, hogy csak nagy ünnepen
szólal meg. Mikor mély, zúgó szava száll a városon, még a hortobágyi
gulyás is meghallja a hangját, és azt mondja magában:
– Rákóczi beszél!
A hagyomány szerint Rákóczi Ferencnek a szava van benne
a nagyharang zúgásában. A szabadság fejedelmének hangja
száll végig a hortobágyi rónán, ha a harangot meghúzzák. Száll,
száll a hang a magyar mezőkön, és az emberek leveszik a kalapjukat,
mert Rákóczi Ferenc jut az eszükbe.
Ennek a nagyharangnak pedig a története ez. Hallottam
vagy álmodtam-e? – mindegy. Aki a Rákóczi hangját hallja, az
igaznak hiszi a történetemet.
Mikor II. Rákóczi Ferenc elindult az ő keserves bujdosásába,
elbúcsúzva itthon levegőtől, víztől, falevéltől, mintha érezte
volna, hogy sohasem látja meg az ő kedves országát többé.
– De legalább a hangom itt marad a tárogató hangjában –
mondta a fejedelem.
A tárogató volt a kurucok hangszere. Fújták a tábortűz
mellett, még dínomdánomban is a tárogató hangja mellett táncoltak.
Tárogató volt a szabadság muzsikája.
Tudta ezt az ellenség is. Mikor Rákóczi Ferenc elbujdosott
hazájából, az ellenség kihirdette, hogy össze kell törni minden
2
tárogatót. El köll égetni! Ne maradjon a veszedelmes hangszerből
egyéb, csak hamu.
Az ellenség parancsát végre is hajtották. Aki nem engedelmeskedett,
annak a fejét vették.
Nem maradt hát itthon még a hangja se Rákóczinak.
Mikor hírül vitték a fejedelemnek, hogy elégették az ő
kedves tárogatóját, a rodostói remete felsóhajtott:
– Már akkor igazán nem tudom, hogyan fogja hangomat
meghallani a magyarság!
Történt ugyanekkor, hogy a debreceniek új harangot öntöttek.
Addig is volt harangjuk, de csak amolyan apró, amelynek
szavát még a szomszéd utcában sem hallották meg. Azt határozták
tehát a debreceniek, hogy olyan harangot csináltatnak,
amelynek hangját még a szomszéd falvakban is meghallhatják.
Hadd tudja a hortobágyi pásztor is, hogy mikor van dél.
Elkészült a harang. Csudájára járt az egész város. Még
olyan harangot nem láttak. Akkora volt a harang, mint egy parasztház.
Az ütőjét pedig négy ló is alig bírta elhúzni.
– Ez aztán a harang! – mondták – Tán még Nagyváradon is
meghallják, ha szól. Hadd hallják! Tudják meg, hogy Debrecennek
telik ilyen harangra.
Mert a debreceni embernek egyéb gondja sincs, mint boszszantani
Nagyváradot. Századok óta vetélkednek már egymással.
Ha a váradiak tornyot építettek, a debreceniek még magasabb
tornyot építettek.
Büszkék voltak tehát a debreceniek, hogy nagyharangjukkal
„lepipálták” Nagyváradot.
Most már az a kérdés merült fel: milyen nevet adjanak a
harangnak? A harangot is meg szokták keresztelni, mint az újszülöttet.
A városi tanács gondolkozóba esett.
3
Először arra gondoltak, hogy a harangot a polgármester
nevéről Szakolczai Mihálynak nevezik el.
– Szakolczai Mihály uramnak – javította ki a polgármester.
Igen ám, de hogy lehet uramnak hívni egy harangot? Az
nem lehet. Az egész város, még a kanászok is csak amúgy per
Szakolczai Mihály emlegetnék a polgármester uramat. Elállottak
tehát a tervtől.
Egy városi tanácsos ekkor a homlokára ütött.
– Nevezzük Jánosnak. Úgyis annyi a János Debrecenben.
Egy másik tanácsos közbevágott:
– Kend is János, én is János, az isten is János, legyen hát a
harang is János!
Ebben megegyeztek.
Történt, hogy amidőn a harangot felhúzták a toronyba,
egyszerre híre futamodott a városban, hogy Rákóczi Ferenc
meghalt Rodostóban a múlt hónapban.
A harang erre megszólalt. Olyan mély, olyan bús hangon
zúgott, hogy megrendült mindenkiben a szív… meghalt Rákóczi!
Azt siratja a harang.
A városi nép összesúgott.
– Rákóczi lelke szól a harangból!
A harang szólt, szólt… Rákóczi Ferencnek hazaszálló lelke
a harang hangjában végigrepült a magyar mezőkön.
Azóta hívja Rákóczinak a nép a debreceni nagyharangot.