Laziczius Gyula [bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laziczius Gyula (Újpest, 1896. augusztus 18. – Budapest, 1957. augusztus 4.) posztumuszKossuth-díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, irodalomtörténész, a nyelvtudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Újszerű, eredeti szemléletű általános nyelvelméleti és fonológiaikutatásaival a 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja, Gombocz Zoltán mellett astrukturalista nyelvészet első magyarországi képviselője volt. 1938-tól 1950-ig töltötte be a budapestiPázmány Péter Tudományegyetem általános nyelvészeti és fonetikai intézetének tanszékvezető igazgatói tisztét.
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
Életútja [szerkesztés]
Az újpesti főgimnáziumot végezte el, ahol magyartanára Babits Mihály volt. 1914-ben beiratkozott aBudapesti Tudományegyetemre, de tanulmányait félbeszakítva 1915-től már az első világháborúkatonájaként harcolt a keleti fronton. 1916-ban hadifogságba esett, s csak 1918-ban tért hazaNyizsnyij Novgorodból. Ezt követően a fővárosi egyetemen folytatta egyetemi tanulmányait, s 1920-ban megszerezte magyar–német szakos középiskolai tanári oklevelét.
1919 májusa és szeptembere között az István úti főgimnáziumban tanított, a tanácsköztársaságidején számos, nagy visszhangot keltett előadást tartott. 1919–1921-ben a Mester utcai Női Felsőkereskedelmi Iskola, 1921–1922-ben pedig egy felsőkereskedelmi fiúiskola tanára volt. A tanácsköztársaságban vállalt közszerepléséért 1922-ben fegyelmi eljárást indítottak ellene, és tanári állásából elbocsátották. Magántisztviselő lett, 1922-től 1932-ig a Kohner-féle bankház külföldi levelezési osztályát vezette. Ezzel párhuzamosan munkatársa, cikkírója volt irodalmi folyóiratoknak, valamint magánúton nyelvészeti stúdiumokat hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetembölcsészettudományi karán. Bölcsészdoktori oklevelét 1929-ben vette át, majd 1930 és 1932 között belföldi kutatási ösztöndíjjal nyelvészeti tanulmányokat végzett.
1932–1933-ban az akkor alapított mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnáziumban tanított óraadó helyettes tanárként. 1933-ban sikeresen habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a magyar és szláv nyelvek általános hangtani kérdéseinek magántanára lett. Ezzel párhuzamosan 1933 és 1936 között a bölcsészettudományi kar dékáni titkáraként is alkalmazásban állt az egyetemen, 1936-tól 1938-ig pedig az egyetemi magyar nyelvészeti intézet helyettes tanára volt. 1938-ban az általános nyelvészet és fonetika nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki, 1940 után nyilvános rendes tanárként folytatta a tanszéki oktatómunkát, ezzel együtt 1938 és 1950 között az általános nyelvészeti és fonetikai intézet igazgatói feladatait is ellátta. A politikai átalakulás és számonkérés időszakában, 1949-ben rendelkezési állományba helyezték, végül 1950-ben kényszernyugdíjazták.
A tudományos kutatómunkát ezután sem hagyta abba, 1951-től haláláig a magyar nyelvtörténeti adattár munkálatait irányította az MTA Nyelvtudományi Intézete megbízásából. 1952-ben a nyelvtudomány kandidátusa, röviddel halála előtt, 1957-ben pedig a nyelvtudomány doktora lett.
Munkássága [szerkesztés]
Kutatásai általános nyelvészeti kérdések vizsgálata mellett elsősorban a fonetika és fonológiaproblémáira irányultak. A funkcionalista felfogást a hangtanban is alkalmazó prágai nyelvészkör, valamint a fonémák és fonetikai alternánsaik elméletét megalapozó Baudouin de Courtenay híveként munkáival hozzájárult az újgrammatikus nyelvszemléletet felváltó strukturalista nyelvelméletmagyarországi térhódításához. Az addig uralkodó lélektani irányzattal szembehelyezkedve funkcionális megközelítéssel vizsgálta a fonológia kérdéseit. Egyik 1935-ös cikkében vezette be azemfatikumok fogalmát a hangtanba, amellyel a fonematikai szempontból rövid, de beszédben megnyújtott alakban használt szótagokat írta le. Ezzel a korban egyedülállónak számító kísérletet tett a beszéd fonológiai és prozódiai – eladdig elkülönülő – értelmezésének ötvözésére. Ugyanezt a törekvést jelezte A nyelv és beszéd megkülönböztetése a hangtani kutatásban címmel 1938-ban megtartott akadémiai székfoglalója. Fonológiai vizsgálatai mellett tanulmányozta a dialektológia egyes vonatkozásait is, a nyelvjáráskutatás hangtani alapelveit, európai és magyarországi előzményeit és hátterét.
Alapvetésekként számon tartott önálló kötetei közül jelentőségében kiemelkedik 1932-ben megjelent,Bevezetés a fonológiába című műve, amelyet a világ első fonológiai tankönyveként tartanak számon (1961-ben németül is kiadták). Nyelvészeti cikkei hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg.
Tudományos eredményei nemzetközi elismertségét késleltette, hogy fordulatos életútján viszonylag későn lépett a nyelvtudomány művelésének útjára, s a politika korán el is távolította tanszékvezetői, intézetigazgatói posztjáról. Nemzetközi ismertsége és elismertsége csak halálát követően, az 1960-as években érett be, külföldön tanulmánykötetet is szenteltek Laziczius emlékének. A hazai nyelvtudomány-történet máig adós életművének átfogó számbavételével.
Az 1920-as években behatóan foglalkozott az orosz irodalommal, főként Belinszkij, Dosztojevszkij ésTolsztoj életművével. E témakörben cikkei jelentek meg a korszak több szépirodalmi, kritikai folyóiratában (Magyar Írás, Nyugat, Budapesti Szemle, Magyar Szemle).
Társasági tagságai és elismerései [szerkesztés]
A Magyar Tudományos Akadémia 1935-ben levelező, majd 1945-ben rendes tagjai sorába választotta. Az Akadémia 1949-es szervezeti átalakítása során tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak posztumusz, 1989-ben adták vissza. A Magyar Nyelvtudományi Társaság titkári tisztségét is betöltötte.
1933-ban a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel-díját vette át. A modern magyar nyelvtudomány megteremtéséért végzett munkásságáért és életművéért 1990-ben posztumusz Kossuth-díjbanrészesült.
Főbb művei [szerkesztés]
- Bevezetés a fonológiába. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1932.
- A magyar nyelvjárások. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1936.
- Általános nyelvészet: Alapelvek és módszertani kérdések. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1942.
- Fonétika. Budapest: Egyetemi ny. 1944.
- Lehrbuch der Phonetik. Berlin: Akademie-Verlag. 1961.
- Fonetika. Szerk. Simonyi Pálné. Budapest: Tankönyvkiadó. 1963.
- Selected writings of Gyula Laziczius. Ed. by Thomas A. Sebeok. The Hague: Mouton. 1966.
Felhasznált forrás [szerkesztés]
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 46. o.Online hozzáférés
- Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 215, 232. o.
- Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 859. o. ISBN 963-9257-04-4
- Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiadás. Budapest: Akadémiai. 2000. 1306–1307. o. ISBN 963-05-7746-1
- Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 145–146. o. ISBN 963-547-891-0
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 783–784. o.
- Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 10. o. ISBN 978-963-9722-43-9
További irodalom [szerkesztés]
- Vértes Edit: Laziczius Gyula. In: Magyar Nyelvőr 1957. 3. sz.
- Tamás Tarnóczy: Julius von Laziczius. In: Zeitschrift für Phonetik und Allgemeine Sprachenwissenschaft X. 1957. 3. sz.
- Harmatta János: Laziczius Gyula. In: Nyelvtudományi Közlemények 1958. 1. sz.
- Károly Sándor: Laziczius Gyula szellemi hagyatékából. In: Magyar Nyelv 1976.
- Kovács Ferenc: Laziczius Gyula és a Párgai Nyelvészkör. In: Magyar Nyelvőr 1976.
- Dukkon Ágnes: Laziczius Gyula tanulmányai az orosz irodalomról. In: Filológiai Közlemények1982.
- Kassai Ilona: Laziczius Gyula hangtani munkássága. In: Magyar Nyelv 1990.
- Laziczius Gyula szellemi hagyatéka. Szerk. Kincses Kovács Éva. Miskolc. 1995.
- Kiefer Ferenc: Laziczius Gyula. In: Magyar Nyelv 1997.
- Ferenc Kiefer: Gyula Laziczius, a Hungarian structuralist. In: Acta Linguistica Hungarica LV. 2008. 1–2. sz. 121–130. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése