„Nyakunkon a török hada.”

''„És a szőlő.” – így szól az első mondat. Másutt is elmondhatnám, de ezt a mondatot választottam, hogy fölvessem a kérdést, amelyet gyakran tárgyalnak a nyelvészek: A „szőlő” alany-e itt vagy állítmány? Ha azt mondom, hogy állítmány, akkor ott vagyunkKlemm Antal történeti mondattanánál, s az ősmondatnál, amely Klemm szerint egytagú volt, az egy tag állítmány volt, s névszó. Abból állt, hogy megnevezte a dolgot, nevet adott neki. Az alanyt a rámutatással, némán határozta meg az ősidők embere. Amire rámutatott, arról azt állította, hogy az szőlő. Az „És” itt nem felsorolást jelent, hiszen nincs olyan előzmény, amelyhez hozzáfűzné a „szőlő” szót. Azaz, hogy van: a „káka“, a „ladik“, a „tó“, az „erdő“. Tehát egy program megvalósítása közben, amelynek során megneveztük, amit láttunk, eljutottunk a „szőlő“-höz. Az „És” az, ami felszínre hozza, hogy a mélystruktúra mellérendelő felsorolás. Mintha azt mondaná a költő: „íme, ezeket észlelem: a kákát, a ladikot, a tavat, az erdőt,… és a szőlőt“.
   A „Közbül szilva” mondatot a mondattani takarékosságon túl szintaktikai takarékosságon is tetten érhetjük, mint a „magas” esetében. A „szőlő” a szőlőföld elfogadott neve: „Megyek a szőlőbe” – ez teljesen korrekt. A „szilva” ellenben a „szilvafa” helyett áll. Az nem mondható, hogy „Megyek a szilvába“, csak az, hogy „Megyek a szilvásba“. Apró deviancia ez, de a versben az ilyen apró devianciák halmozódnak egymásra, s ezek teszik összességükben különlegessé a verset. Az ész, az elemző figyelem sem mindig észleli külön-külön jelenlétüket, sztochasztikusan hatnak.
   A negyedik szakasz második sora: „A tőkéken nyirkos szalma.” egy olyan, nem hiányos, hanem nominális mondatstruktúrát valósít meg, amely a vers egy későbbi pontján még-egyszer előfordul, az utolsó előtti szakaszban: „Kis szobában kis parasztok.” Helyhatározó és állítmány kapcsolódik bennük össze. Klemm Antalnak a finnugor ősmondatról írott tanulmányában hoz példát erre a mondatszerkezetre: „Nyakunkon a török hada.”, „Kezében a kés“. Az ilyen szerkezetekben marad fönn szerinte a magyar nyelv archaikus szerkezete.''


Tverdota György
Holt vidék


http://www.forrasfolyoirat.hu/0312/tverdota1.html


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

HOLT VIDÉK

Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
      mezőben.

Kövér homály, zsíros, csendes;
lapos lapály, kerek, rendes.
Csak egy ladik, mely hallhatón
kotyog még a kásás tavon
      magában.

Jeges ágak között zörgő
időt vajudik az erdő.
Csattogó fagy itt lel mohát
s ideköti csontos lovát
      pihenni.

És a szőlő. Közbül szilva.
A tőkéken nyirkos szalma.
Sorakozó sovány karók,
öreg parasztoknak valók
      járkálni.

Tanya, - körülötte körbe
fordul e táj. A tél körme
oldaláról egy keveset
repesztgeti még a meszet;
      eljátszik.

Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
      csövestül!

Kis szobában kis parasztok.
Egy pipázik, de harasztot.
Ezeken nem segít ima.
Gondolkodva ülnek im a
      sötétben.

Uraságnak fagy a szőlő.
Neki durrog az az erdő.
Övé a tó s a jég alatt
neki bujnak a jó halak
      iszapba.

1932. jan.