Szóvégmutató (rímszótár)

A magyar nyelv szóvégmutató szótára

[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A magyar nyelv szóvégmutató szótára (röviden VégSz.[1]; a nyelvészeti zsargonban: rímszótár) az 1959–1962 között kiadott A magyar nyelv értelmező szótára 58 323 címszavát sorolja fel a végük szerint rendezve. (Utolsó címszava például az ajakrúzs, mivel zs-re végződik, és a megelőző utolsó betűje is az ábécé végén lévő ú.) Az egyes szavakhoz kódolt formában részletes lexikográfiai ismereteket is nyújt, a függelék pedig különféle statisztikai adatokkal szolgál.
A kötet azért született, mert a magyarban a szóvég sok esetben összefügg a szófajjal és a ragozási típussal, s ez a fajta rendezés lehetővé teszi a szavak hasonló végződés (ill. képző) szerinti áttekintését, az egyes típusok elterjedtségének felmérését és sok más olyan kutatást, amelyre a korábbi szótárak nem adtak lehetőséget.[1]
A Papp Ferenc által szerkesztett munka először 1969-ben jelent meg, majd 1994-ben, az előbbi változatlan utánnyomásaként (ISBN 963-05-6732-6), mindkétszer az Akadémiai Kiadónál. (Jelen szócikk az 1994-es kiadáson alapul.)
Tartalma [szerkesztés]

A kötet 591 oldala az alábbi részekre tagolódik:
Bevezetés (18 oldal)
A munka célja, jellege, elkészítésének módja
A szótári részben található információk
A kódolás alapelvei; a VégSz. kódjainak viszonya az ÉrtSz.-éihoz
Hogyan használjuk a szótári részt
A Függelékről
Introduction (a fenti bevezető teljes anyaga angolul, 19 oldal)
Typical sound equivalents of the Roman characters used in Hungarian writing (2 oldal)
Szótári rész (491 oldal)
Függelék (53 oldal)
Szóvégek
Szóvégi fonémák
Szóvégi magánhangzók I.
Szóvégi magánhangzók II.
Szóvégi magánhangzók III.
Szóvégi digrammák
Szóvégi trigrammák
Leggyakoribb szóvégi tetragrammák
Hosszúság szerinti eloszlás
Jelentésszám szerinti eloszlás
Mutatvány és magyarázat [szerkesztés]

A B C D E F G

A

a 1 1 2 1 03 03 02
a 2 1 2 1 03 03 02
a 3 1 522 00 00 00
a 4 1 10 00 00 00
a 5 1 10 00 00 00
baba 1 2 2 03 03 02
próbababa 2 2 2 03 03 02
fababa 2 2 2 03 03 02
…
játékbaba 2 2 2 03 03 02 2
alvóbaba 2 2 2 03 03 02 2
…
felibe-harmadába 2 6 00 00 00 9
hiába 1 6 00 00 00 9
Az értelmező szótár szerint az a öt jelentése a következő: (1) a hang és az ezt jelölő betű maga; (2) a zenei hang jele; (3) a határozott névelő egyik alakja; (4) népnyelvben a ’bizony’ kifejezése, ill. távolra mutatás; (5) bosszúság, rosszallás, esetleg csodálkozás kifejezése.
A kódok magyarázata:
Az A oszlop az összetettséget jelöli, ahol 1 = 1 tő, 2 = 2 tő stb., 6-tól pedig az igekötős szavak kódjai következnek.
A B oszlop a szófajt kódolja: a 2-es a főnév, az 5-ös a névszó, az 6-os a határozószó, a 10-es az indulatszó, a 22-es pedig a névelő (a több szám a többszófajúság jelölése).
A C oszlop a tőtípust jelzi: az 1-es a hajó, ház típust követi (változatlan tő), a 2-es pedig az alma, epe típust (hangzónyúlás).
A D–E–F oszlopok a tipikus ragokról és a hangrendről tájékoztatnak: főneveknél a tárgyeset ragját, a többes szám jelét és a birtokos személyjelet adják meg, mellékneveknél a határozóragot (‑képzőt) és a középfok jelét. Főneveknél például a 03 03 02 kódok a t, k és ja végződést kódolják (babát, babák, babája). – Igék esetén más rendszer van érvényben, s itt a kódokból a vonzata is kitűnik.
A G oszlop a szó belsejében vagy végén lévő képzőket mutatja: 2 esetén a szó közepén van egy képző, a 9 pedig a ’nem valódi képző és egyéb’ jele.