''Kosztolányi és Hollós nyelvi együttműködésének másik területe Hollós nyelvpszichológiai vizsgálódásaihoz kapcsolódott. Az orvos-barát ugyanis nem kevesebbre vállalkozott, minthogy Kosztolányi segítségével, de saját sejtéseit követve, a nyelv pszichoanalitikus magyarázatát adja.
Az együtt-dolgozás e második formájáról Kosztolányi 1933 márciusában, egy Beke Ödönhöz írott levelében beszélt. A levél érdekessége, hogy – saját tanácsadói szerepét erősítendő – itt Kosztolányi egy professzionális nyelvészt próbált bevonni a közös munkába: „Hollós István dr. barátom, a Lipótmező főorvosa, a lélekelemző, érdekes nyelvi kutatást végez, s én bábáskodom mellette, ameddig tudok. De tudásom sokszor kudarcot vall.” –vallja meg itt Kosztolányi. Majd rátér arra a nyelvi problémára, melynek tisztázásához Beke segítségét kéri: „Azt kérdezi tőlem [Hollós], hogy a háló és a hálni (elhálni, meghálni stb.) nem lehet-e összefüggésben egymással? Az ő freudi sejtése azt súgja neki, hogy a kettő egy: a háló (rete) úgy veszi körül azt, aki betakaródzik vele és alszik (hál), mint az álom szövedéke az embert, melyet fejteni (fölfejteni, megfejteni) szokás, nyelvünk szelleme szerint. Budenz szerint mind a háló, mind a hálni megvan rokon nyelvekben is. Most már az a kérdés, a háló volt-e meg régebben, vagy a hálni? (A csirke, vagy a tojás?) És a hálni-ból származott-e a háló? Van-e erre nyom itthon, vagy a rokon nyelvekben? Nyelvészetileg nem tarthatatlan-e az ő föltévése?” (Lev. 685.)
A levél is, a fölvetett probléma is roppant érdekes. Egyrészt e levél expresszis verbis dokumentálja az együtt-dolgozást, s – ha nagyon röviden is, a csöppben a tenger-elv szerint – jelzi a megközelítés természetét. Jelzi, hogy itt voltaképpen egy sajátos (gondolkodástörténeti indítékú) etimologizálás: a nyelvi-nyelvtörténeti tények és a pszichoanalitikus elmélet összehangolása, egymásra vonatkoztatása zajlott. Nem világos, persze, hogy a pszichoanalízissel a nyelvet, vagy a nyelvtörténeti tényekkel a pszichoanalízist akarta-e Hollós igazolni, ~ esetleg összhangjukat, megfelelésüket próbálta bizonyítani. (Bizonyos, később említendő tények az utóbbi föltevést valószínűsítik.) De a levélben exponált probléma mindezeken túl is tanulságos. Hogy a háló/hál szavak történeti etimológiája igazolja-e Hollós „freudi sejtését”, önmagában mellékes kérdés. Ám az érvelés egyik részlete a tekintetben is támpontot ad, hogy vajon mikor kezdődött ez a közös nyelvészkedés? A levélben egyebek közt ez is olvasható: „A háló (rete) úgy veszi körül azt, aki betakaródzik vele és alszik (hál), mint az álom szövedéke az embert, melyet fejteni (fölfejteni, megfejteni) szokás, nyelvünk szelleme szerint.” Márpedig az álom „fejtésének” (s nem pusztán magyarázatának) gondolata, amely itt összekapcsolódik a háló/hál-problémával, Hollós régi fölismerése volt. A Nyugat 1929. február 1-i számában Nemzeti géniusz és pszichoanalízis címmel hosszan értekezik erről (Hollós 1929). Alaptétele ez a Nyugat-beli cikkben: „A magyar álmot fejt./ Más nyelvben – deuten, interpreter – álomértelmezésről van szó. A kettő között lényegbeli a különbség. Értelmezni lehet a bibliát, a törvényt, magatartást, szerkezetet, képletet, stb. még pedig lehet szabadon; az értelmezést nem köti a logikán kívül valamely különleges szabály. Fejteni nem lehet bármit és nem lehet bárhogy. A fejtésnek különleges törvénye van.” (Hollós 1929. 196.) S meg is mondja, mi ez a különleges törvény. „A fejtés szabálya: a szövés, mert a fejtés a szövés visszája.” (Hollós 1929. 197.) Mindebből pedig a következtetés kettős. Egyrészt: „A két magyar szó: álomfejtés és álomszövés minden tudományos magyarázatnál meggyőzőbben beszél a pszichoanalitikus álomfejtés igazságáról. A két szó csodás szabatossággal vallja mindazt, amit Freud egy nagy munkában az álomról megírt.” (Hollós 1929. 197.) Másrészt, Hollós szerint a magyar nyelvben „valósággal pszichoanalitikai megértésre vall a fejtés szónak alkalmazása e szó frappáns sűrítettségénél fogva” (Hollós 1929. 197.). Ez már ugyanaz az észjárás, ugyanaz a megközelítés, ami 1933-ban is jellemezte Hollós analitikus „hermenutikáját”. S cikkében árulkodó módon, egy utalás erejéig már a hálni szó is előkerül: „Néha a hálni szó fejezi ki azt, amit a német nyelv alvással jelöl: Hálószoba (Schläf-zimmer), hálókocsi, hálóing.” (Hollós 1929. 199.) Nem kétséges tehát, hogy Hollós pszichoanalízis és nyelvészet összekapcsolására tett kísérletének kezdetei legalább a Nyugat-beli cikk elkészítéséig, 1928 végéig visszavezethetők. S a cikk egész érvelése, gondolatmenetének kiforrottsága azt is valószínűsíti, hogy már maga a cikk is egy előzetesen formálódó nyelvi érdeklődés és tájékozódás eredménye volt: dolgozatát Hollós előzetes ismeretek birtokában írta meg.''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése