Országh Lászlóról

Országh Lászlóról egy amerikai professzor
— és egy volt Országh-diák

Országh László (1907—1984) a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Angol Tanszékének professzora (1946—1950, 1957—1968), majd/és a MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője nemcsak a hazai anglisztikának és amerikanisztikának volt kiemelkedő alakja, hanem a magyar nyelvtudománynak, a magyar, valamint a nemzetközi lexikográfiának is. Munkásságát az utóbbi években szintén többen méltatták: Balázs János, Országh László, a nyelvész: FilKözl. 1984: 304—10; Egri Péter, Országh László irodalomtörténeti munkásságáról: uo. 311—6; Balázs János, Országh László emlékezete: MNy. 1985: 242—7; Emlékkönyv Országh László tiszteletére. Szerk. Vadon Lehel. Eger. 1993. 406 l.; Vadon Lehel, Országh László 1907—1984: uo. 15—65; Kodolányi Gyula, Egy magyar gentleman — a Kádár-korszakban: uo. 237—42; Magay Tamás, Országh László, a lexikográfus: uo. 301—10; Sherwood, Peter, „Isn’t ’Országh’ the Hungarian for ’Dictionary’?”: Memories and Letters of László Országh: uo. 343—60; Kontra Miklós, Országh László életművének néhány tudománytörténeti vonatkozása: NyK. 1994—1995: 201—19; stb. Országh László munkásságának postumus elismerését még egy-két más jellegű [252] adattal is kiegészíthetjük. A Magyar—Amerikai Fulbright Bizottság 1997-ben az amerikanisztika területén vendégprofesszori státuszt alapított, amelyet Országh Lászlóról neveztek el. Ezideig ez az egyetlen olyan, a Fulbright Bizottság által alapított vendégprofesszori katedra, amely nem amerikairól kapta a nevét. Ez az első két évben a KLTE-n volt, de évenkénti pályázattal más magyar egyetemek is elnyerhetik. 1997-ben a Magyar Anglisztikai Társaság és a KLTE Bölcsészettudományi Kara Országh László-díjat hozott létre, amelyet évente ketten kapnak meg, egy bronz plakettet is, ennek az egyik oldalán Országh László képmása van, a másik pedig a Debreceni (Kossuth Lajos Tudomány)Egyetem főépületének homlokzatát ábrázolja. Önálló kiadványként ugyancsak 1997-ben adták ki az Országh-bibliográfiát (Országh László. Összeáll. Vadon Lehel. KLTE Könyvtára, Debrecen, 1997. 54 l.). 1998-ban a KLTE Angol—Amerikai Intézetének előcsarnokában pedig Országh László-emléktáblát avattak, s a mellette nyíló huszonöt fős tantermet Országh László-szemináriumnak nevezték el. Ez a bejáratnál ki is van írva, szemközt pedig az ajtóbejárat másik oldalán hasonló angol nyelvű szöveg és Országh László fényképe látható. Ezekről a tényekről majd bővebben is lehetne szólni.

Az, amiért tulajdonképpen most tollat fogtam, egy a KLTE-n nemrég lezajlott díszdoktor-avatáson elhangzott köszönő beszéd. A díszdoktorrá avatás maga is ritka kitüntetés és esemény, az azonban még ritkább, amikor avatásakor egy neves külföldi tudós meleg hangon olyan magyar tudósról emlékezik meg, akit személyesen nem is ismert. Donald E. Morse-t, az angol nyelvű irodalmak és a retorika professzorát a KLTE-n 1999. december 11-én avatták díszdoktorrá. Ő főleg az újabb amerikai irodalommal, az ír irodalommal, valamint irodalomelméleti kérdésekkel foglalkozik, ezeknek elismert szakembere. S az amerikai—magyar tudományos kapcsolatok ápolásában szintén tevékenyen részt vesz. Az említett Országh László-katedra alapításának is a kezdeményezője és egyik fő szorgalmazója volt. Debrecenben szintén többször dolgozott vendégprofesszorként, most is így tanít. Magyar feleségével együtt pedig több magyar verset és drámát fordítottak le angolra, például Sütő Andrástól. Köszönő beszédében Donald E. Morse többek között a következőket mondta (a szöveg magyar fordítását közlöm): „...Hálásan köszönöm ezt a különleges megtiszteltetést, amelyet mindig nagy megbecsüléssel és örömmel fogok számon tartani az elkövetkező években... Különösen jóleső érzés, hogy ennek a tiszteletbeli fokozatnak az adományozásával a KLTE elismeri a nemzetközi oktatási kapcsolatok kivételes jelentőségét nemcsak az egyetem, hanem Magyarország szempontjából is. Amikor a Magyar—Amerikai Fulbright Bizottság megalapításában közreműködtem, és annak első választott elnöki tisztét töltöttem be, csak egyike voltam az ügy iránt elkötelezett magyar és amerikai munkatársaknak. A többiek — diplomaták, egyetemi professzorok, gazdasági szakemberek — mind elismerést érdemelnek. Hasonlóképpen sokaknak — akik közül néhányan most is itt vannak — több éves áldozatos munkájára volt szükség, hogy az Országh László nevét viselő vendégprofesszori státusz létrejöjjön. Ez a katedra — az Amerikanisztikai Országh László Fulbright Professzori-szék — méltó tisztelgés a magyar polihisztor, tanár, lexikológus és tudós emléke előtt, aki kockáztatta és egy időre el is veszítette az állását, szakmai pozícióját és lehetőségeit. S hogy ebben a kényelmesebb korban se merüljön feledésbe: Országh monumentális szótárai nemcsak a zsenialitás és a kemény munka szülöttei, hanem az ostoba és humortalan bürokráciával szembeni tisztesség, a szellemi-erkölcsi következetesség művei is. Országh megmaradt öntörvényű tudósnak a nehéz időkben is. A róla elnevezett professzori szék megbecsüli mindazokat az ismert vagy ismeretlen tudós-tanárokat szerte a világon, akik szintén kockáztatták szakmai és személyes jólétüket, hogy az általuk felismert igazság szellemében tanítsanak, kutassanak, kommunikáljanak... Végezetül örömmel tölt el, hogy ez a fiatal egyetem, miképpen a főnix — amely az ősi szimbólumok legreménytelibbje, Debrecen címerének alkotóeleme — újjászületve, mint universitas fogja köszönteni az új évszázadot-évezredet, az egyesített Debreceni Egyetem részeként...”.

Ne vétessék szerénytelenségnek, ha most — egyébként is írva róla — mint volt diákja egy-két momentum erejéig én is visszaemlékezem Országh professzorra. Nem nevezhetem magam [253] a tanítványának, annyira szoros kapcsolat nem volt köztünk, jó tanár—diák viszony azonban igen, és ez későb is megmaradt. 1963-ban az akkor bevezetett hároméves finnugor szak miatt az első szigorlat után a magyar mellől én le is adtam az angolt. Tanrendi okok s egy külföldi útja miatt pedig Országh professzor úr a csoportunknak-évfolyamunknak — összesen tízen voltunk — addig mindössze egy szemináriumot tartott az angol romantikus költőkről. (Bizonyos szempontból viszont akár családilag is lehetnénk Országh-tanítványok: én egy nagyapámtól örökölt Országh-szótárral kezdtem el angolul tanulni, most meg a gyerekeim tanulnak Országh-szótárakból, s használjuk az ő vezetésével készült ÉrtSz.-t is.) Országh professzor hatását és tekintélyét, igaz, akkor is lehetett érezni a tanszéken, ha ő nem volt jelen. Nagy tudásához és tekintélyéhez többek közt tanári segítőkészség, udvariasság és egyfajta fanyar humor társult. Köszönéskor például nagyon kellett igyekezni, nehogy az embert megelőzze a kalapemelésben. Arra a kis történetére is jól emlékszem, amit az angol nyelvterületre, Amerikába való első fiatalkori utazásával kapcsolatban mondott el. Előre figyelmeztették, hogy a beszélt (amerikai) angolt először nem fogja jól érteni, ezért minden kérdésre inkább mondja azt, hogy no, mert másképp majd fizetnie kell. Egyszer azonban ezt nem vette figyelembe, s amikor a hajón odajött hozzá egy fiatalember, s azt kérdezte: s s, ő azt felelte: yes. Erre az illető elkezdte az ő cipőjét pucolni (vö. ang. shoeshine ’cipőpucolás’), amiért, persze, fizetni kellett. Amikor bejelentettem, hogy leadom az angol szakot, behívott a szobájába, elnézést kér — mondta — az orvos sok fekvést rendelt neki, lefeküdt a díványára, s úgy beszélgetett el velem: azt tanácsolta, ne adjam le az angolt, én lennék az első, aki ezt megteszi. Magam azonban arra hivatkoztam, a tervezett finnugor szak tananyaga erős (az induláskor alaposan csökkentették is), angolból meg sok a kötelező olvasmány, úgyhogy az új tanévtől inkább csak az angol nyelv- és stílusgyakorlatokra járnék be. Országh professzor nem sértődött meg, sőt később például támogatta volna a bloomingtoni magyar lektori állásra való kikerülésemet is. Ezt az általa teremtett kapcsolatot azonban egy korábbi lektor nyugatra való menetele és kint maradása miatt az egyetemünk akkor befagyasztotta, a lektori kapcsolatot pedig egy másik magyar egyetem szerezte meg.

Nemrég kezembe került Országh professzornak egy 1981. január 18-án dátumozott levele. Korábban küldtem neki egy lenyomatot a „The Legend of Ferenc Rényi, a Hungarian Hero of Freedom, in English, Finnish, Irish and Polish Litterature” című cikkemből, s az iránt is érdeklődtem, nincs-e angol nyelvterületen valami referáló orgánum, ahova küldhetnék a cikkből. A pár éve a Filológiai Közlönyben megjelent magyar nyelvű változatoknak ugyanis (ezekből személyesen tudtam átadni neki), bár küldtem belőlük a British Museum Könyvtárának és az ír nemzeti könyvtárnak is, s bár a cikkek egy William Butler Yeats-vers genezisét szintén feltárták, az angol irodalomtudományban nemigen volt visszhangjuk. Jellemző az a gondosság és segítőkészség, ahogyan Országh professzor úr válaszolt. Megköszönve a küldeményt azt ajánlotta, küldjek két kiemelkedő, Yeatsszel is foglalkozó angol tudósnak a lenyomatból, s azt is leírta, hol és hogyan találhatom meg a címüket. Sőt abban is tanácsolt-kitanított, hogyan illik egy vezető angol tudósnak lenyomatot küldeni: „Amikor a különlenyomatokat a nevezetteknek elküldöd, akkor írj egy kísérő levelet is (covering letter), rövidet és udvarias hangút, melyben a Dear Prof + vezetéknév után csak ennyit írj: Permit me to send to you enclosed an offprint of mine, dealing with a curious fact of WBY...’ poetry. My paper begins on p. 143 and ends on p. 160 of the offprint from the Hungarian Acta Litteraria. (A lapszám jelölését az indokolta, hogy több cikk volt egy különnyomatban. — M. F.)

Yours sincerely

És olvashatóan írd alá, és add meg a postacímedet (lakcímedet)”.

S a címüket is közölve, felhívta még a figyelmem két magyar Yeats-filológára, akik közül az egyik akkor a pécsi, a másik pedig az egri főiskolán tanított: Kurdi Mária, Pécs..., Bertha Csilla, Sárospatak... (Később ők a pécsi, illetve a debreceni egyetemre kerültek.) A sors aztán úgy hozta, hogy Bertha Csilla lett Donald E. Morse professzor felesége.

A. Molnár Ferenc

http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-2/amolnar.htm