2011. október 30., vasárnap

Klemm Antal (jegyzetek összefoglalása)


„A magyar szenvedő ige”


klemmantal_2011-10-25.jpg

„…a nép ma sem szereti az előbeszédben az és kapcsoló kötőszót mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására használni, a nép ritkábban él beszédjében (az írásban azonban gyakran) az és kötőszóval, ezt az egyes nyelvjárástanulmányokból is láthatni” (Klemm antal, 1928: 407).

Klemm Antal (eredetileg Klemm Imre;[1] Léka, 1883. szeptember 1. – Pécs, 1963. december 23.) nyelvész, finnugrista, bencés szerzetes, a nyelvtudományok doktora (1957), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1927) tagja. A finnugor nyelvek összehasonlító mondattani kutatása területén kifejtett munkássága rendkívül jelentős, a magyar nyelv mondat- és szószerkezeti sajátosságainak történeti alakulását felvázoló monográfiája napjainkig hiánypótló munka. 1923-tól 1955-ig Magyarország különböző egyetemein oktatott a magyar és az összehasonlító finnugor nyelvészet egyetemi tanáraként.

A bencések kőszegi és soproni gimnáziumaiban végezte középiskolai tanulmányait. 1902-ben belépett a Szent Benedek-rendbe, s 1907-es pappá szenteléséig a pannonhalmi tanárképző főiskolán, majd 1907–1908-ban a Budapesti Tudományegyetemen tanult. Ez utóbbi tanintézetben szerezte meg 1908-ban magyar–latin–német szakos tanári oklevelét, 1909-ben pedig finnugor összehasonlító nyelvészetből védte meg bölcsészdoktorátusát. 1908 és 1910 között a pannonhalmi bencés gimnázium magyar- és finnugrisztikatanáraként tevékenykedett, 1909–1910-ben több ízben külföldi – brüsszeli, laibachi (ma Ljubljana), római és stockholmi – egyetemeken folytatott nyelvészeti tanulmányokat. 1910-től a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola tanára lett, 1911-ben és 1913-ban Finnországban, Szentpéterváron, Párizsban és Londonban hallgatott nyelvészeti stúdiumokat.

1923-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen mint a magyar történeti mondattan előadója, de pannonhalmi tanári állását is megtartotta, sőt, 1930-tól a pécsi Erzsébet Egyetemen is oktatott finnugrisztikát nyilvános rendkívüli tanárként. 1932-ben pannonhalmi és budapesti katedrájától egyaránt megvált, amikor a pécsi tudományegyetemen véglegesítették a magyar és finnugor összehasonlító nyelvtudomány nyilvános rendes tanáraként. Az 1937/1938-as tanévben a bölcsészettudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1940-től, a pécsi bölcsészkar Szegedre költöztetésével az alföldi város egyetemén oktatott mint a magyar és finnugor nyelvtudomány, 1946-tól mint a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára, 1950-től 1955-ös nyugdíjazásáig pedig az általa szervezett magyar nyelvészeti tanszék vezetését bízták rá. Az 1944/1945-ös tanévben a szegedi tanintézmény prodékáni feladatkörét is ellátta.

Fő kutatási területe az összehasonlító finnugor nyelvészet volt, azon belül is tudományos érdeklődése az egyes nyelvek mondattani vonatkozásaira irányult. A mordvin, az osztják és a vogul nyelv kiváló ismerője volt, életének legnagyobb vállalkozása – a halála miatt befejezetlenül maradt – összehasonlító finnugor mondattani szintézis volt. Szintaktikai vizsgálatain belül különösen nagy figyelmet szentelt a finnugor nyelvek tárgyas ragozási rendszerének, a létige mondatalakító szerepének és a tagadásnak, de tanulmányozta a finnugor nyelvek hang- és alaktantörténetét is. Az első világháború során foglyul ejtett mordvin katonákat gyűjtött össze Pannonhalmán, akiktől eredeti népi szövegeket jegyzett le, illetve vett hanglemezre a Bécsi Egyetem számára.

Finnugor mondattani kutatásai vezették el a magyar nyelv behatóbb mondatelméleti vizsgálatához, amelynek során közép- és újkori nyelvemlékek és egyéb források alapján háromkötetes munkájában vázolta fel a magyar szintaxis változásának történetét Magyar történeti mondattan, 1928–1942). Jelentősek a névtan és a szótan területén végzett munkái, emellett általános nyelvészettel és nyelvfilozófiával szintén foglalkozott, eklektikus értelmezésében a nyelv pszichológiai-logikai-történeti produktum.

Társasági tagságai és elismerései:
Tudományos eredményei elismeréseként 1922-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1927-ben választotta levelező tagjai közé. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s levelező tagságát csak 1989-ben, posztumusz állították vissza. Több hazai és külföldi tudományos társaság munkájában részt vett: választmányi tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, 1925-től a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) tagja, 1938-tól az akkor alakult Észt Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Munkásságáért 1921-ben az MTA Sámuel-jutalmát, 1925-ben a Szent István Akadémia Fraknói-nagyjutalmát nyerte el.

Főbb művei
• Baróti Szabó Dávid nyelve nyelvújítási szempontból. Budapest, Athenaeum, 1908, 72 p. = Nyelvészeti Füzetek 50.
• Mordvin szövegek. Budapest, 1916, 55 p.
• A mordvin alárendelő viszony. in: Nyelvtudományi Közlemények XXXIX. 1920. 357–400.
• Zur Geschichte der sog. Tempora in den finnisch-ugrischen Sprachen. in: Finnisch-ugrische Forschungen 1925.
• A létige szerepe az osztjákban és a vogulban. in: Nyelvtudományi Közlemények XLVI. 1927. 386–401.
• A mondattan elmélete. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1928, 164 p. (1927-ben elhangzott akadémiai székfoglalója)
• Magyar történeti mondattan I–III. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1928–1942, 219 + 156 + 278 p. = A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve.
• Pécs és a Mecsek neve. Pécs, Pannonia, 1935, 20 p. = Pannonia Könyvtár 1.
• Pécsi helynevek. Pécs, Pannonia, 1935, 13 p. = Pannonia Könyvtár 16.
• A pécsi Nyírkállai-kódex magyar glosszái. in: Pannonia III. 1937. 264–275.
• A magyar szenvedő ige. in: Emlékkönyv Melich János hetvenedik születésnapjára. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1942, 186–195.
• Nyelvtudomány, logika, lélektan. in: Magyar Nyelv 1948.
• Magyar leíró nyelvtan történeti magyarázatokkal: Szótan, hangtan. Budapest, 1951.

Jegyzet
1 Az Antal szerzetesi név felvételét követően 1945-ig kizárólag Klemm Antal néven, 1945 után szórványosan Klemm Imre vagy Klemm I. Antal néven is publikált, de az életrajzi lexikonok és az utókor az általa teljes formában nem használt Klemm Imre Antal – sőt, helyenként Klemm Antal Imre – neveken említik.

Felhasznált forrás
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 936. o. Online hozzáférés
• Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 127. o. ISBN 963-9257-04-4
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 979–980. o. ISBN 963-547-759-3

hu.wikipedia.org/wiki/Klemm_Antal


***

„A Meszes-hegy”

A magyar nyelvtörténet és a finnugor összehasonlító nyelvészet oktatása Pécsett (1923-1998)

1932-ben Klemm Antal, a pannonhalmi Bencés Főiskola tudós tanára kapott megbízást a Magyar Nyelv és Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszék vezetésére. Nagynevű nyelvész került ekkor az egyetem professzorainak a sorába. Műveinek 89 tételből álló bibliográfiájából a legjelentősebb a Magyar történeti mondattan, mely mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyve a nyelvtörténet kutatóinak.

Életművének lényege, hogy a mai magyar mondattani jelenségekből kiindulva nyelvemlékeken keresztül, visszafele haladva jut el a legrégibb alakzatokig. A leíró és a történeti eljárás nem válik külön nála. Történeti szemléletéből következett, hogy elsősorban nyelvtörténetet oktatott. Finnugor hangtörténetből, morfológiatörténetből, magyar történeti mondattanból előadásokat és szemináriumokat tartott, leíró magyar nyelvtanból csak gyakorlati órákat hirdetett meg.

Klemm Antal legtehetségesebb tanítványaiból kutatókat nevelt. Tanítványai tisztelték, becsülték nagy tudásáért, csodálták szerénységéért. Finnugor nyelvészeti és magyar nyelvtörténeti szakdolgozatok és disszertációk sora őrzi a nagyhírű professzor pécsi munkálkodásának az emlékét.
[…]
A Kalevala megjelenésének századik évfordulójára került sor 1935-ben. Klemm Antal a Kalevala fordításairól szemináriumot hirdetett meg. 1935 decemberében Kalevala-ünnepségek és finn néprajzi kiállítás volt a Szent Mór Kollégiumban. Klemm Antal a Kalevaláról tartott előadásában "tudományos alapon" és mégis "népszerűen" emlékezett meg a Kalevala születéséről. Szabó Aladár finn felesége, Aino Hakulinen festőművész rendezte a kiállítást. (L. Pécsi Napló 1935. dec. 18. és Dunántúl 1935. dec. 13. és dec. 15.)

Az Erzsébet Tudományegyetem a harmincas évekre megtalálta helyét a város életében. A tanárok fokozatos letelepítése a városban lehetővé tette, hogy a közélet és a közvélemény irányítóivá váljanak. Az egyetem szellemi kisugárzása egyre inkább érezhetővé vált. Folyóiratok, könyvek, irodalmi előadások, szabadegyetemi kurzusok stb. jelzik, hogy az egyetemnek sikerült Pécsett gyökeret eresztenie. Klemm Antal tanulmányai a Pannonia különböző számaiban is helyi vonatkozásúak: Pécs és a Mecsek neve (1935: 1-20.), Pécsi helynevek (1937: 360-70), A pécsi Nyírkállai-kódex magyar glosszái (1937: 264-7).

[Klemm Antal a Mecsek hegység nevét nem tartja török eredetűnek. Szerinte a Mecsek név egyértelműen magyar eredetű, s feltehetőleg a „meszes” szóból, vagy a Meszes-hegy elnevezésből származhat… - megj.]

epa.oszk.hu/00000/00032/00005/dezsone.htm

***


Brassai Zoltán
„NEM ÉLHET AZ EMBER HARAGBAN...”


''Másik részről pedig itt voltak a magyar szellemi élet igen jelentős figurái. Olyanok, mint Klemm Antal Imre, aki a történeti és a leíró nyelvészetnek, a grammatikának, a mondattannak a legnagyobb alakja. Papi ember volt, nagyon nehéz volt vele kapcsolatban lenni, de csodálatos dolgokat lehetett tőle hallani. Egyike volt azoknak, akik az első világháború idején az orosz foglyok között kikeresték a finnugor, tehát rokon hadifoglyokat, és nyelvi gyűjtést folytattak köztük.''

www.exsymposion.hu/cikk/1391/3

***


József Attila: Holt vidék

Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
mezőben.

Kövér homály, zsíros, csendes;
lapos lapály, kerek, rendes.
Csak egy ladik, mely hallhatón
kotyog még a kásás tavon
magában.

Jeges ágak között zörgő
időt vajudik az erdő.
Csattogó fagy itt lel mohát
s ideköti csontos lovát
pihenni.

És a szőlő. Közbül szilva.
A tőkéken nyirkos szalma.
Sorakozó sovány karók,
öreg parasztoknak valók
járkálni.

Tanya, - körülötte körbe
fordul e táj. A tél körme
oldaláról egy keveset
repesztgeti még a meszet;
eljátszik.

Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
csövestül!

Kis szobában kis parasztok.
Egy pipázik, de harasztot.
Ezeken nem segít ima.
Gondolkodva ülnek im a
sötétben.

Uraságnak fagy a szőlő.
Neki durrog az az erdő.
Övé a tó s a jég alatt
neki bujnak a jó halak
iszapba.

1932. jan.


Tverdota György: Holt vidék
(részlet)

A harmadik strófa mondatai teljesen korrektek, de ezért a pihenésért nagy árat kell fizetnünk a negyedik versszakban: „És a szőlő.” – így szól az első mondat. Másutt is elmondhatnám, de ezt a mondatot választottam, hogy fölvessem a kérdést, amelyet gyakran tárgyalnak a nyelvészek: A „szőlő” alany-e itt vagy állítmány? Ha azt mondom, hogy állítmány, akkor ott vagyunk Klemm Antal történeti mondattanánál, s az ősmondatnál, amely Klemm szerint egytagú volt, az egy tag állítmány volt, s névszó. Abból állt, hogy megnevezte a dolgot, nevet adott neki. Az alanyt a rámutatással, némán határozta meg az ősidők embere. Amire rámutatott, arról azt állította, hogy az szőlő. Az „És” itt nem felsorolást jelent, hiszen nincs olyan előzmény, amelyhez hozzáfűzné a „szőlő” szót. Azaz, hogy van: a „káka“, a „ladik“, a „tó“, az „erdő“. Tehát egy program megvalósítása közben, amelynek során megneveztük, amit láttunk, eljutottunk a „szőlő“-höz. Az „És” az, ami felszínre hozza, hogy a mélystruktúra mellérendelő felsorolás. Mintha azt mondaná a költő: „íme, ezeket észlelem: a kákát, a ladikot, a tavat, az erdőt,… és a szőlőt“.
A „Közbül szilva” mondatot a mondattani takarékosságon túl szintaktikai takarékosságon is tetten érhetjük, mint a „magas” esetében. A „szőlő” a szőlőföld elfogadott neve: „Megyek a szőlőbe” – ez teljesen korrekt. A „szilva” ellenben a „szilvafa” helyett áll. Az nem mondható, hogy „Megyek a szilvába“, csak az, hogy „Megyek a szilvásba“. Apró deviancia ez, de a versben az ilyen apró devianciák halmozódnak egymásra, s ezek teszik összességükben különlegessé a verset. Az ész, az elemző figyelem sem mindig észleli külön-külön jelenlétüket, sztochasztikusan hatnak.
A negyedik szakasz második sora: „A tőkéken nyirkos szalma.” egy olyan, nem hiányos, hanem nominális mondatstruktúrát valósít meg, amely a vers egy későbbi pontján még-egyszer előfordul, az utolsó előtti szakaszban: „Kis szobában kis parasztok.” Helyhatározó és állítmány kapcsolódik bennük össze. Klemm Antalnak a finnugor ősmondatról írott tanulmányában hoz példát erre a mondatszerkezetre: „Nyakunkon a török hada.”, „Kezében a kés“. Az ilyen szerkezetekben marad fönn szerinte a magyar nyelv archaikus szerkezete.

www.forrasfolyoirat.hu/0312/tverdota1.html

***

József Attila: Klárisok

Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.

Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
kenderkötél nyakamon.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.

1928 nyara


„A Márta-szerelem emblematikus verse a Klárisok. A körülötte kibontakozott disputa, a Klárisok-vita16 is mutatta a vers sokrétegű-ségét és az értelmezések sokszólamúságát. A Klárisok kapcsolódik a Márta-szerelem korábbi darabjaihoz, térbeli strukturális építkezésével, anti-referencialitásával és nominalitásával. Tverdota György a József Attila-i tiszta költészet eszmény nyelvi, szintaktikai megvalósulásának, a nominalitásnak azon módozatát látja benne, amit a költő Klemm Antal finnugor mondattanából szűrt le.17 A Klárisok valóban a megnevezés, a nomialitás verse, hisz nincs benne ige, a névszók építik fel a szöveget.”

N. Horváth Béla
„...szeress a szeretetért, költs
a költészetért...”
A fatal József Attila poetikai kísérletei


www.jamk.hu/ujforras/081010.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése