Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 24. szαm · / · IRODALMI FIGYELΥ
Laziczius Gyula: MODERN OROSZOK
Haiman Hugσ fordνtαsai
Kevιs olyan hϋhσtlan ιs reklαmtalan akciσrσl tudok, mint Kner-ι, a gyomai kφnyvnyomtatσι, aki ezidιn is folytatja orosz fordνtαssorozatαt. Kis regιnyek ιs elbeszιlιsek alkotjαk a mostani sorozatot is, hat ϊj kφnyv a korαbban megjelent hathoz csatlakozva, de ezϊttal nem klasszikusok nαlunk ismeretlen kisebb munkαit kapjuk, hanem egy maroknyi irodalmat a hαborϊ elυtti ιs a forradalom utαni idυk orosz termιsιbυl.
Mert az irodalmon van a hangsϊly ezekben a tiszta tipogrαfiαjϊ kφnyvecskιkben. Fordνtσjukat a kivαlasztαs munkαjαban se politikai, se vilαgnιzeti elfogultsαgok nem vezιreltιk, csak az az egyetlen igaz szempont, hogy amit fordνt, minden αtόltetιsen ιs az αtόltetιssel jαrσ szόksιgkιppeni zφkkenυkφn tϊl is megmaradjon hαborνtatlan esztιtikai ιlmιnynek. Csak stνlusfeladatokat lαtott maga elυtt a fordνtσ, egy idegen idioma hat kόlφnbφzυ vαltozatαt ιs ezeket igyekezett αthangszerelni magyarra.
Tφrekvιse kιt ponton nem egιszen sikerόlt. Az egyik a Remizov-kφtet («Istenνtιlet»). Aki egyszer is olvasta mαr Remizovot eredetiben, sohasem felejti el sajαtos, kόlφnckφdυ stνlusαt. Rιg elfelejtett szavak, ritka fordulatos, ιrthetetlen provinciαlizmusok szφvik αt minduntalan nyelvιt ιs mesterkιlt mondatai mindig valami kιszakartan fιlhomαlyos szimbolizmusban derengenek, amely ιppen fιlhomαlyαval zavar, nyugtalanνt. Remizovot fordνtani csak nyelvtφrtιneti ιs tαjszσtαrral a kιzben lehet, filolσgiai apparαtussal, amely υszintιn szσlva nem ιri meg a fαradsαgot, legalαbb a legtφbb esetben nem. Haiman ezt a filolσgiai feladatot termιszetesen nem vαllalta, de mιg νgy is sok munkαjαba kerόlhetett a makrancos remizoviαdαknak magyarra szelidνtιse.
A mαsik pont a Leonov-fordνtαs. («A kis ember vιge.») A forradalom ιs az ιhinsιg komor tablσibσl van kiszakνtva e kis regιny tιmαja: tσtαgast αllσ vilαg ιs kσtyagos emberek αrnyai egy lassan ιhenhalσ mgαntudσs utolsσ napjainak tφrtιnetιn αtvetνtve. A pusztulαs feltartσzhatatlan valσsαga ιs egy «meghasadt» lιlek vνziσi peregnek le elυttόnk rapszσdikus egymαsutαnban ιs ehhez mιrten az elbeszιlιs mσdja is rapszσdikus, feszόlt ιs kissι idegenszerϋ is, mint az a vilαg, amelyet rajzol. Haiman hϋsιgesen kφveti Leonovot, s itt tιveszti el a dolgαt: a stνluskanyarodσkat ιlesen veszi, a szakadιkokat nem enyhνti ιs az eredeti szaggatott stνlusαt nem enyhνti ιs az eredeti szaggatott stνlusαt ezαltal darabossα tφri.
Pedig mint a tφbbi fordνtαsbσl lαtszik, avatott fordνtσ, aki nemcsak tucatmunkαra, hanem hibαtlan mϋvιszi megoldαsokra is kιpes. Ilyen mindjαrt a Smeljov-regιny («Boldogasszony kelyhe»): sehol semmi zφkkenιs az αtόltetιsben, mindvιgig pompαzσ, gazdag nyelv, erυs, friss jelzυkkel ιkes. Ugyancsak hibαtlan fordνtσi munka eredmιnye Prisvin («A fekete arab») ιs Tolsztoj A. («Pιter cαr napja») elbeszιlιs-kφtetei.
Egιsz kόlφn emlνtιst ιrdemel a hatodik kφnyv, amely Neverov-nak, ennek a korαn elhalt νrσnak egyetlen hosszabb lιlegzetϋ elbeszιlιsιt tartalmazza («Az igιret fφldje»). Ϊtleνrαs, egy kis parasztfiϊnak utazαsa Lopatinσbσl Taskendbe, kιtezer verszten αt: kenyιrιrt. Utazαs, menekόlιs az ιhsιg elυl a messzi vαrosba, az igιret fφldjιre, ahol esetleg jσl lehet lakni ιs hσnapokig tartσ munkαval talαn meg lehet takarνtani egy kis magnakvalσt a jφvυre. A kιtezer verszt oda ιs kιtezer verszt vissza tele van primitνv kalandokkal, aprσ tφrtιnιsekkel, amelyek hol segνtik, hol hαtrαltatjαk Miskαt, a novella hυsιt, de bαrmilyen primitνvek is a cselekmιny kanyargσi, mindig ιrezzόk, hogy ιletre-halαlra megy a dolog. Ιlesen magunk elυtt lαtjuk a sνnpαrt, amely vιgigszalad az irgalmatlan halαlpusztαkon ιs ellenαllhatatlan erυvel vonzza magαhoz a tizennιgyιves gyereket, aki kιt όres zsαkkal, egy bicskαval ιs valami toldott-foldott, csereberιre szαnt szoknyαval indul vilαggα. Nem csνnyekrυl van szσ, mint a hasonlσ kamaszregιnyekben, Miska nem a Rosszcsont Ferke tνpus-csalαdjαhoz tartozik: gyerekfejjel, de valami elnyϋhetetlen ιletakarαssal kόzd, harcol a vonattal ιs a vonatιrt, amely kivezet az ιletbe, ιs amikor a harcnak vιge, hat zsαk bϊzαjαra mi is ϊgy tekintόnk, mint egy nagyszerϋ kόzdelem megιrdemelt trofeαjαra. Ez a Miska gyerek egιszen ϊj alak az orosz irodalomban: a duzzadσ paraszti energiαnak hallatlanul aktνv kιpviselυje, aki nemcsak igenli az ιletet, de vαllalja ιs bνrja is az iramαt.
Neverov reαlis tollal rajzolja a tιmαt, nem hajhαssza a kνnαlkozσ hatαsalkalmakat, de a cselekmιny termιszetes sodra mιg νgy is olyan lenyόgφzυ hatαst vαlt ki az olvasσbσl, mint Knut Hamsun «Ιhsιg»-e σta kevιs hasonlσ tαrgyϊ kφnyv. Mαr a kivαlasztαsιrt is elismerιst ιrdemel Haiman, nem is szσlva a fordνtαsrσl, amely itt is sνmαn gφrdόlυ ιs hνven tόkrφzi az eredeti sallangtalan modorαt, rφvidre szabott mondatait, drαmai erejϋ, zamatos stνlusαt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése