2011. október 19., szerda

''Rovarirtóval bolyongani a szavak erdejében''


És mi a nyelvtudomány álláspontja a nyelvművelésről?

>>A nyelvészek, álljanak bárhol is a nyelvtudományi irányzatok palettáján, abban egyet szoktak érteni, hogy – mint Laziczius Gyula írta egyébként a nyelvművelőket egyáltalán nem elítélni szándékozó mondataiban – „Mi [nyelvészek] úgy látjuk, hogy a nyelvtudomány és a nyelvművelés két különböző dolog. A nyelvtudomány nem nyelvművelés, a nyelvművelés nem nyelvtudomány.”
A továbbiakban azonban már koránt sincs ekkora egyetértés a nyelvészek között. Vannak, akik – túl azon, hogy sérti őket, hogy nyelvészként a nyelvművelőkkel egy kalapban látja őket a nagyközönség – a nyelvművelést inkább csak fölösleges, idegesítő, de alapjaiban ártalmatlan bolondériának tartják (mint rovarirtóval bolyongani a szavak erdejében), ami akár épp hasznot is hajthat.
A szociolingvisták ezzel a megengedő attitűddel szemben elutasítják a nyelvművelés minden formáját. Nem azért, amit a nyelvművelők ezzel kapcsolatban róluk terjesztenek, hogy a szociolingvisták szerint mindenki beszéljen úgy, ahogy akar, és makogjon három angol jövevényszóból álló szókincsén, hadd pusztuljon drága (és persze édes) anyanyelvünk. Ilyet csak az mondhat, akinek fogalma sincs arról, hogy a hagyományos nyelvészetekkel szemben épp a szociolingvisztika az, amely elismeri az anyanyelv kitüntetett szerepét, és amely a nyelvet mindig és csakis az azt beszélő társas közeggel, beszélőivel együtt, nem pedig valamilyen elvont, abszolút létezőként vizsgálja, mert legalapvetőbb tétele a nyelv és a közösség szerves összetartozásáról szól. És persze ezek a szociolingvisták azt is tudják, az édes anyanyelv nem létezik, hanem van helyette, ami eredetileg volt: az édesanya-nyelv. És tudjuk azt is, Sándor Klára szavaival, hogy „Nagyon nagy különbség van az édesanyánktól tanult édesanya-nyelv és az iskola által követelt, ránk kényszerített édes anyanyelv között. Az édesanya nyelve az, amit tőle vagy szűkebb közösségünktől tanulunk, ami közösségünkhöz köt – az »édes anyanyelv« viszont valami elvont, elérhetetlen, mások által előírt eszmény. Sokan azt gondolják, önfegyelem és szorgalom kérdése, hogy ezt a nyelvváltozatot megtanuljuk és beszéljük. Ez azonban nem így van: nem olyan egyszerű az édesanyától tanult elsődleges nyelvváltozatot levetkőzni. Az elsődleges nyelvváltozatot automatikusan beszéljük, formái nagyon mélyen bevésődnek agyunkba. Másrészt ez a nyelvváltozat azt a közösséget szimbolizálja, amelyikben fölnőttünk, így elhagyása vagy megtagadása a közösség elhagyását, megtagadását is jelenti. (…) Amikor a gyerekek az iskolában megtudják, hogy valami rossz, helytelen, hibás van abban, ahogyan otthon beszélnek, általában szégyenkeznek saját nyelvváltozatuk miatt, és ez a szégyenérzet később is megmarad.”<<
– Felháborító! Bent is minden csak angolul van kiírva!
– Felháborító! Bent is minden csak angolul van kiírva! (Forrás: A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról)

http://www.nyest.hu/hirek/interju-kis-tamassal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése