Pázmány Péter
Alvinci Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéres
gyalázatokkal felhalmozott feleletinek rövid
és keresztyéni szelídséggel való megrostálása*
Nyomtattatott Pozsonyban az MDCIX. esztendőben
Mi az oka, hogy most nem örömest felelek Alvincinek?
Három derék okok állottak előttem, melyekért gondolkodva és késedelmesen is kezdék az te feleletidnek megrostálásához. Első az, hogy amint te magad az olvasóhoz írt leveledben megvallod, amit te itt forgatsz, az régen kérődve megrágott dolog, melyet tudománytok mocskos szennyének eltörléséért kelletett kibocsátanod. Nyílva nem gyönyörködöm az te kegyelmed kérődésével való mocskolódásban, és oly éles lúgom sincs mostanában, mellyel a te szennyedet teljességgel lemoshatnám, mert ha megsértenélek, talán az vármegyéket mind elfutnád mérgedben. Látom azt is, hogy az te pajkos tréfákkal és ló faránál kohlott, paraszt szidalmazásokkal feltetéztetett könyvedben egyéb nincsen, hanem (amint te szólasz) nádmézes, jó illatú juhlépnél édesben folyó beszédek, és az szép szó alatt minden aloësnél* keserűbb méreg, mély emberségből származott; ízetlen böcsületekkel egyetemben, és hogy egyszóval megmondjam, ez egész írásodban (jó lelkiismérettel mondom és ezennel magaddal is megtapasztaltatom) semmi egyéb nincsen egyníhány jó módjával ejtett magyarizmusnál, Aesopus beszédinél, korcsomárúl költ kajtor tréfáknál*, istállóhoz illendő poshadt szitkozódásoknál, melyekben csuda mely igen elvészed mindenekelőtt az pályát, de emellett egy cikkelyecske sincs írásodban, melyben vallásodnak csak egy tőhegynyi vagy szalmaszálnyi erőssége volna, hanem ad popuhtin phalerae*, nagy pompával és buborík módjára felfutott szókkal való nyelveskedések minden írásid; úgyannyira, hogy terólad is azt mondhatjuk, amit az trücsökrűl: Totus es vox, csak csupán szó vagy, és minden okosságod az nyelvedbe szállott.
Második ok, mely az mostani felelettűl megtartóztat vala, emez, hogy az te könyvecskédnek kezdetin arra kötöd magadat, hogy mind az öt levélre megfelelsz, de mikor olvasni kezdém írásodat, vőm eszembe, hogy csak az két első levelet turkálod szegül-végül. Azért úgy gondolkodom vala az dologrúl, hogy ezek még csak idétlen ívások, és talán az több kákumbákomot is el kellene várnom, hogy egyszersmind vinném az próbakőre minden foltos nyálaskodásidat.
Harmadik és mindezeknél nagyobb ok az vala, hogy netalán ha ez a felelet kedved szerént nem esnék (s ki tudná pedig néked szájad ízit feltalálni?), az vármegyéket vagy te magad elfutnád, vagy prédikátortársaid által sok istenkedésiddel és gyűlöltető panaszolkodásiddal felindítanád ellenem, és ha most életem vesztését, az duo*-nélkül való hagyást emlegeted, mélyebb szándékidat is végtére kifakasztanád és az pennák helyett kardot köttetnél ellenem. Végezetre azt is gondolom vala, hogy ezután nem szükség semmin vetekednünk, mert te magad Sisiniusnak okos tanácsára igazítasz, ki oly könnyű és bizonyos módot ada az tetőled előhozott helyen (noha te azt eltitkolod), hogy ha azt követjük, minden versengésnek végét szakaszthatjuk. Mert azt mondja, hogy nem kell az heterodoxusokkal disputálni*, hanem csak azt kell kérdeni, ha megállanak-é a Szentírás magyarázatjában azoknak tanításán, kik az visszavonás előtt fínylettek az eklézsiában? Mert ha ezeknél feljebb akarnak héjazni*, méltók, hogy az magokféléktűl is kihurrogattassanak. Ha pedig ezeknek tanításához ragaszkodnak, könnyű az ő írásokból az ő értelmeket megtanulni. Ez lőn az Sisinus tanácsa, melyet minthogy te is javallasz, úgy gondolkodom vala az dologrúl, hogy sok írások nélkül, hamar eligazíthatnánk minden különbözéseket.
De végre ugyan azt találám, hogy rövid feleletet adjak írásodra, melyből kitessék, hogy semmire egyébre nem nézek, hanem csak az igazságnak oltalmazására. Ezután, ha elérkezik az több társaidnak sok vigyázással kisotult álma Debrecenből, azt is, Isten segítségével, megrázogassuk. Ami pedig életem vesztését illeti, ha az én Istenemnek úgy lészen kedves, kellemetes, hogy az igazságnak oltalmáért véremben mosdjanak az reám bérlett zelóták, akár az te ingerlésedből, s akárhonnan légyen eredeti, légyen áldott az én Uramnak szent neve. Én is az világ előtt, az egek előtt, az igaz ítílő és minden szűvek által látó Isten előtt tudományt tészek, hogy az közönséges Római Anyaszentegyház vallását, melyet számlálhatatlan sok mártírok vérekkel is bépecsétlettek; kész vagyok életemmel is megerősíteni. Noha talán nem karddal hanem pennával, nem vérrel hanem téntával kellene énellenem hadakoznod. Ahhoz sem bízható, hogy az Sisinius tanácsán megállapodjál, mert szégyen volna, ha az Szentírás értelmében szemesb nem volnál Szent Ágostonnál+, Cypriánusnál, Szent Ambrúsnál és az több régi írástudóknál.
* Pázmány Öt szép levél című művére Alvinci Péter Egy tetetes neve vesztett pápista embertől S. T. D. P. P.-től küldetett színes öt levelekre rend szerént való felelet. Alvinci Pétertől, a kassai magyar eklézsia lelkipásztorától címmel válaszolt, de e munkának egyetlen példányát sem ismerjük. Pázmány így minősítette: „hogy egyszóval megmondjam, ez egész írásodban (jó lelkiismérettel mondom és ezennel magaddal is megtapasztaltatom) semmi egyéb nincsen egyníhány jó módjával ejtett magyarizmusnál, Aesopus beszédinél, korcsmárúl költ kajtor tréfáknál, istállóhoz illendő poshadt szitkozódásoknál…” Ezért nem feleletnek, hanem szidalmazó trágárságnak tartja. Alvinci eme válasza egyébként csupán az első két levélre vonatkozik, a többi hárommal nem foglalkozott. Pázmány ítéletéből kitetszik, hogy Alvinci műve szellemes, jól megfogalmazott, nyelvileg igényes lehetett.
A szemelvények forrása: PPÖM II. 631-657.
A szemelvények forrása: PPÖM II. 631-657.
Folytatása olvasható:
PÁZMÁNY PÉTER MŰVEI
A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Tarnóc Márton munkája
Budapest : Neumann Kht., 2001
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése