Baróti Szabó Dávid: Jer, magyar lantom

Baróti Szabó Dávid: Jer, magyar lantom

ÖSSZEÁLLÍTOTTA, A SZÖVEGEKET GONDOZTA, AZ UTÓSZÓT ÍRTA
S A NÉV- ÉS SZÓMAGYARÁZATOKAT KÉSZÍTETTE ZALABAI ZSIGMOND

Századunkban a különféle szaktudományok
története azt mutatja, hogy –
kölcsönös összefüggésük, egymásra utaltságuk
és a határterületen mozgó diszciplínák
együttműködése ellenére is – egy-egy
tudományágon belül újabb és újabb szakok
bontakoznak ki és válnak önállóvá,
s ennek következtében egyre kevesebb
lesz azoknak a száma, akik otthonosan
mozognak akár egy-egy önálló tudományterület
(pl. a néprajz, nyelvtudomány, történelem
stb.) ismeretanyagában, és még
kevesebb az olyan kutató, akinek a nevét
különböző tudományszakok is jegyzik,
s tudományos eredményeit számon tartják
és hasznosítják. Röviden szólva: a XX.
század aligha nevezhető a polihisztorok
korának. S a magyar tudományosságban –
az országhatáron belül és kívül – mégis
vannak még napjainkban is örvendetes kivételek.
Ezen kevesekhez tartozik Zalabai
Zsigmond, a pozsonyi Komensky Egyetem
Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének
tanára, akit joggal nevezhetünk polihisztornak,
hiszen kutatómunkája nemcsak
az irodalomtudományt, a stilisztikát
és irodalomkritikát öleli föl, hanem emellett
a helytörténetet, faluszociográfiát,
néprajzot, sőt – kisebb mértékben – még
a nyelvészetet is. Ékes bizonyítékai ennek
a Tűnődés a trópusokon, a Mindenekről számot
adok és a Hazahív a harangszó című,
az 1980-as évek elején megjelent kitűnő
könyvei, nem szólva itt különböző tárgykörű
cikkeiről, tanulmányairól és egyéb
összeállításairól, önálló kiadványairól.
Hogy e polihisztorságban milyen okok
játszanak közre, mennyire függvénye az
egyéni hajlamnak s mekkora benne a közösség,
a nemzetiségi, kisebbségi helyzet
szerepe, azt nagyon nehéz megítélni.
Zalabai tanár úr – a Fábry-díjjal való kitüntetése
kapcsán a vele készített interjúban
– a következőképpen vallott erről:
„A nemzetiségi kultúra kihívásai, megoldásra
váró kérdései, az intézmények hiányából
fakadó fehér foltok egyszerűen
megkövetelik, hogy a szellemi emberek
egy része vállalja a mindenes szerepét. Jó
néhány olyan kollégát ismerek, akik valóban
egyszemélyes intézménynek tekinthetők,
és különböző műfajokban, tudományágakban
próbálnak meg válaszolni
az említett kihívásokra. ... Az írás rákényszerít
arra, hogy az ember polihisztori feladatokat
vállaljon magára, és nemcsak
a magam pályájáról mondhatom ezt el,
ugyanilyen sokműfajú szerző pl. Koncsol
László is. Ez az egyik olyan terület,
melyet a nemzetiségi írósors jelöl ki szá-
Lilium Aurum Kft.
Dunaszerdahely
1999. február 91
munkra.” (A Hét 50. sz. 1994. XII. 9. 14.)
Zalabai Zsigmond legújabb munkája
a „Jer, magyar lantom” című kiadvány,
amelyet Baróti Szabó Dávid gazdag életművéből,
több mint négyszáz költeményből
válogatva állított össze. A kötet gerincét
a ciklusokba rendezett költemények
alkotják, ezt követi az Utószó, amely
a költő életútjával, munkásságával és a kiadvánnyal
kapcsolatos fontos tudnivalókat,
részletes tájékoztatót foglalja magában.
A „Név- és szómagyarázat” c. fejezet
hasznos kiegészítésekkel szolgál a költemények
jobb megértéséhez, valamint a korszaknak
és a költő kortársainak megismeréséhez.
Helyesnek tartom Zalabai azon eljárásmódját,
szerkesztési elvét, hogy a verseket
téma- és élménykörük szerint ciklusokra
bontotta, noha maga a költő ezt sohasem
alkalmazta. „A versek ciklusokba
rendezésével – amint azt a 189. lapon írja
– arra törekedtünk, hogy ki- és fölnagyítsuk
Baróti különböző arcait, lírájának jellegzetes
tematikai-gondolati köreit. A cikluscímeket
– egy-egy jellegzetes Baróticím,
verssor, sortöredék felhasználásával –
természetszerűleg nem a költő, hanem mi
adtuk. A ciklusokon belül a költeményeket
időrendben soroltuk egymás mellé,
hogy érzékeltessük a költő élményeinek
genezisét, lírájának fejlődéstörténetét is.”
Az „Utószó”-ban jó áttekintést kapunk
Baróti Szabó Dávid életútjáról,
hosszú és fordulatokban gazdag, a magyar
nyelvterület különböző (egymástól távoli)
vidékeihez kapcsolódó életének szakaszairól,
valamint költői-műfordítói és tudományos
tevékenységéről, legfontosabb
műveiről. Mindennek összefoglalása nem
csupán irodalomtörténeti (tudományos)
szempontból szükséges és hasznos, hanem
abban a tekintetben is, hogy az olvasó
könnyebben, jobban megérthesse a kötetben
található költeményeket. Ugyanilyen
szempontból hasznosítható a „Név- és
szómagyarázat” című fejezet jó néhány
szócikke is, mégpedig elsősorban azok,
amelyek Baróti Szabó kortársaira vonatkoznak,
vagy valamely településsel kapcsolatosak.
Így pl. remekbe szabott áttekintést
találunk a Komáromhoz közeli
Virt történetéről és arról a fontos szerepről,
amelyet ez a Zsitva-parti kis település
a költő életében betöltött, s amelyet a
„Virt” c. versében ő maga így jellemzett:
„Sem falu Virt, sem váras, hanem csak négy vagy
[ öt házból
Szép csínnal készült nemes űlés. Azzal azonban
Fel nem tesz falu, sem váras. Levegőre Komárom-
Vármegye nem könnyen állít hozzája hasonlót.
Dombonn űl; nagy-messze kilát, nagy-messze
[ kilátszik”.
A Virt szócikk egyébként – többek
között – arról is tájékoztatja az érdeklődő
olvasót, hogy „B. Sz D. emlékére Virten
a határ Pap-dombnak vagy Pap-útnak nevezett
része őrzi; itt szokta elmélkedő
sétáit végezni. A virti gazdaközösség 1872-
ben közadakozásból gúla alakú vörösmárvány
síremléket állíttatott tiszteletére,
ezzel a felirattal: „Baróti Szabó Dávid /
Jézus társasági pap / és magyar Classicus
költő / Hamvainak. / Született 1739. ápr.
10-én, / Meghalt 1819. nov. 22-én.” – Virt
már fiatalabb korában is vonzó hely volt
a költő számára, s még inkább az lett
életének utolsó két évtizedében, amelyet
ott töltött. Az összeállításban lévő versek
között több is akad, amelyben virti élményeiről,
s a „már-már idillivé-mítoszivá
stilizált” Virthez fűződő érzéseiről vall:
„Én gyönyörűségem. kedves Virt! Vajha
[ magammal
Útra vihetnélek, vagy ha nem mozdíthat erőm
[ meg,
Révi Komáromból tudnám, kebeledbe kicsalni
A múzsák seregét! Nincs földön iskola, melybe
Könnyebben járnék, s örömestebb. Míg tollat
[ emelni
Fog kezem, amíglen nyelvem fog szózatot adni,
A dícsíretbenn első léssz nálam.”
92 tiszatáj
Ismeretes, hogy a XVIII. században
Magyarországon a nyelvjárások iránti érdeklődést
az irodalmi népiesség, a felvilágosodás
és – nem kis mértékben – a kibontakozó
nyelvújító mozgalom váltotta
ki. S már a nyelvújítók közül néhányan –
szerencsére – azt vallották, hogy az irodalmi
nyelvet tájszókkal is lehet és kell
gazdagítani. Közéjük tartozott Baróti
Szabó Dávid is, aki „Kisded szótár”-ában
és „A magyarság virági” című munkájában
– sok tájszót, népi szólást és közmondást
közzétéve – szép példát is mutatott erre.
A magyar nyelv féltő szeretete és dicsérete
– búvópatakként – szinte az egész köteten
végigvonul (pl. a „Társaságkötés”, az
„Abauj vármegye ünnepe napjára”, a „Szabolcs
vármegye ünnepére” c. verseiben).
Az anyanyelv iránti szeretete és a fennmaradásáért
való aggodalma a kiadvány
nyitó költeményében is megnyilvánul:
„Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,
Egy szép nemzetnek bélyege, veszni siet.
Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént”
Baróti Szabó Dávid – amint az az
„Utószó”-bnól is kiviláglik – életének
nyolcvan esztendeje során szülőhelyétől,
a háromszéki Baróttól a Komárom megyei
Virtig meglehetősen sok helyen megfordult
(pl. Egerben, Kolozsvárt, Nagyszombatban,
Székesfehérvárott), van olyan település
(pl. Besztercebánya, Komárom,
Szakolca, Trencsény), ahol egy-két évet
töltött, Kassán és Virten pedig nagyjából
két-két évtizedig lakott. Változatos életútja,
a magyar nyelvterület egymástól távoli
vidékeinek a megismerése hatással
volt egész munkásságára, különböző témájú
írásaira, s természetesen nyomot hagyott
költészetében is. A „Jer, magyar
lantom” c. kötetet végigolvasva is azt tapasztaljuk,
hogy a különböző tájegységek
nyelvjárása kisebb-nagyobb mértékben
ezekben a verseiben is tükröződik. Az itt
előforduló tájszavainak egy része szűkebb
pátriájából, a Háromszék megyei Barótról
és környékéről való, ilyenek pl. a diszke
'másodévi bárány', gyakor 'sűrű', gyakor
ízben 'gyakran, sűrűn' , kisded 'kis, kicsi',
kicsinded 'kicsi, kicsiny', majorság 'baromfi',
vackor 'vadkörte'. – A XVIII. század
végén és a XIX. század elején az elbeszélő
múlt mint hagyományos igealak eléggé
gyakori volt a korabeli szépirodalomban.
Baróti Szabó verseiben is viszonylag
gyakran előfordul, s ez valószínűleg összefügg
azzal, hogy már anyanyelvjárásában
megismerte ezt a sajátos igealakot. „A magyar
huszárokhoz” c. költeményének
egyik sorában két adatot is találunk az elbeszélő
múltra: „Nem juta megszaladott
seregünk, s új rendbe nem álla”. – Életének
több mint felét Baróti Szabó Dávid
a Felvidéken töltötte, érthető tehát, hogy
erről a tájegységről jó néhány tájnyelvi
elem is fölbukkan verseiben. Ezeknek egy
része csallóközi, Komárom környéki
nyelvjárási eredetű, ilyen pl. az l-ezést mutató
dölfös, a zárt í-ző dícsíret, kímíli és
a hegyette 'fölötte' tájszók; más része pedig
palócos jellegű, ilyenek pl. a megett 'mögött'
és a nyílt ó-zó gyanós 'gyanús',
kátyók 'kágyúk' és odó 'odú' szóalakok. –
Érdekes véletlen, hogy a „Szőlőből megjövetel”
című költeményében a hajdina
(Fagopyrum vulgare) megnevezésére –
egymáshoz közeli sorokban – az anyanyelvjárásából
megőrzött, román eredetű
haricska tájszót és a Felvidéken megismert,
a szlovákra visszavezethető pohánka
lexémát használja. – Nem jelentéktelen
azoknak a szóalakoknak, archaikus elemeknek
a száma sem, amelyek alak- és/
vagy jelentéstörténeti szempontból figyelemre
méltóak. Ilyenek pl. a jövő idő kifejezésére
szolgáló – and, -end jeles formák,
például adand, hozand és követendi,
valamint a mondjadssza és a jerssze -sza, -sze
nyomósító elemmel bővült igealakok. –
Végül a kötetben található lexémák közül
néhány olyat említek meg, amely jelentése
és/vagy hangalakja miatt érdemel különös
1999. február 93
figyelmet. Ilyenek pl. a következők: eltárgyaz
'eltalál, megcéloz', ih-nyáj 'juhnyáj',
írott konty 'színes, cifra turbán', körtvély
'körte', ölyű 'ölyv', tanya 'halásztanya,
halászóhely', tegetlen 'minap, múltkor,
nemrégiben', téltúl itt-ott'. – Az itt felsorolt
példák nagyrészt a „Név- és szómagyarázat”
c. fejezetben is szerepelnek.
Ezeknek kiválogatásáról és értelmezéséről
az a vélemény alakult ki bennem, hogy
Zalabai Zsigmond e téren is alapos és
gondos munkát végzett. Némelyik szócikkhez
részletesebb magyarázatot fűzött,
így pl. a „Tisztelendő József István úrhoz”
című költeményben előforduló „kucsmámot
már négy, már hat ökörre teszem” szóláshoz
a következőt: „Ezen szólás módja,
mivel már elhatalmazott, a versben is
elcsúszhat” – kommentálja B. Sz. D. 1802-
es kötetében a fönti fordulatot. Mindamellett
e szólásmondás ma már nem
annyira „elhatalmazott”, hogy ne szorulna
magyarázatra: a „Nem ér egy molyette kucsmát”
szólás ellentétes jelentéséről van szó;
értelme annyi mint: kitűnően, jól megy a
sorom”.
Ismeretes, hogy az utóbbi években Európának
ezt a térségét sok egyéb hasonlóság
mellett az a sajnálatos közös vonás is
jellemzi, hogy – szinte bármelyik országról
van is szó – egyre nehezebb tudományos
munkát megjelentetni és eladni. Éppen
ezért örvendetes az a példás együttműködés,
amelynek révén Zalabai Zsigmondnak
a valóban hézagpótló összeállítása,
a „Jer, magyar lantom” c. Baróti-kötet
napvilágot láthatott. A kitűnő versválogatásért
és azoknak ciklusokba rendezéséért,
a költeményekhez kapcsolódó tanulmányért
és a hozzáértő magyarázatokért
Zalabai Zsigmondot illeti dicséret, de
minden elismerést megérdemelnek a kiadást
támogató települések önkormányzatai
és mindazok, akik valamiképpen
hozzájárultak a kötet megjelentetéséhez.
A könyv gondos és szép kiállítása a Lilium
Aurum munkáját dicséri.
Szabó József
MAGYAR A februári számunk tartalmából
NAPLÓ Válogatás a mai német irodalomból (Günter Grass, Reiner Kuncze,
Hans Magnus Enzensberger)
Bisztray Ádám, Ferenczes István, Nagy Gáspár, Tóth Krisztina versei
Fehér Béla vígjátéka
Salamon Konrád a társadalmi önismeretről
Mohás Lívia és Kodolányi Gyula esszéje
Irodalmi fejtörő
Kritika Filip Tamás, Lengyel Balázs és Nagy Zoltán Mihály könyvéről
A folyóirat megrendelhető: 1406 Bp. Pf. 15.

www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/99-02/szabo.pdf