Leány: kis/leendő anya

Ki beszél?

A magyar nyelv esélyei a XXI. században (1.)

2004. december 11. 01:00 

Hanthy Kinga:

Milyen új feladatokat ad a nyelvészeknek a magyar társadalom és milyeneket az Európai Unió? Kiss Jenő, az ELTE Bölcsészettudományi Kara magyar nyelvtörténeti, szociolingvisztikai és dialektológiai tanszékének vezetője e kérdések mellett a hazai értelmiség felelősségéről is kifejtette véleményét.

Mi a különbség a klasszikus és a mai nyelvtudomány között?

– A XIX. század végén még voltak polihisztorok, akik több tudomány lényeges kérdéseinek áttekintésére is képesek voltak. Ilyen volt például a kolozsvári Brassai Sámuel. Napjainkban már nincs olyan nyelvész, aki a nyelvtudomány minden ágában tájékozott volna. Az ok pedig: felgyorsult a nyelvészet szakosodása, differenciálódása, határterületes, illetve alkalmazott nyelvtudományi ágazatok jöttek létre. Azaz a lingvisztika korábban példátlan intenzív és extenzív fejlődésen ment keresztül, amely teljesen új helyzetet teremtett. A XX. századi nyelvtudomány két legismertebb alakja a svájci Ferdinand de Saussure és az amerikai Noam Chomsky. Az előbbiben a strukturalizmus, az utóbbiban a generatív nyelvészet mesterét tiszteljük.

– A módszertan változott csupán vagy a kutatás szemlélete is?

– Mindkettő. Saussure legfontosabb újítása az volt, hogy a nyelvet jelek rendszerének tekintette, s azt tartotta ebből következően, hogy minden nyelvi elem szerepét a nyelvi rendszerben elfoglalt helye, tehát a rendszerösszefüggések, viszonyhálózatok megszabta pozíciója határozza meg. Ez az új szemlélet a korábbiaktól eltérő vizsgálati módszereket kívánt meg. A figyelem a rendszertani alapon megmagyarázható jelenségekre és a leíró kutatásokra összpontosult, s formális nyelvi elemzések sorát indította meg.

– Sok információ nem jut el ugyan a nyelvészeti vitákból az érdeklődő értelmiséghez, annyi azonban igen, hogy több megközelítésmóddal, egymással nemritkán élesen vitatkozva dolgoznak a nyelvészek. Strukturalistákról, generativistákról, szociolingvisztákról lehet hallani. Mi a különbség közöttük?

– Saussure s követői, a strukturalisták a nyelv szerkezetét, azaz struktúráját kutatták és kutatják. A külső szemlélő számára hozzáférhető beszéd- és írásbeli megnyilatkozások jelentették és jelentik a vizsgálat kizárólagos konkrét tárgyát, ahogy a természettudományok esetében is. A generativisták viszont Chomsky nyomán az ember nyelvi képességét törekszenek leírni, amelynek segítségével a kompetens anyanyelvi beszélő nyelvi elemek véges mennyiségéből végtelen számú, nyelvtanilag helyes nyelvi megnyilatkozást alkot, vagyis generál. Az előbbi esetben a kutatók a nyelvet „kívülről”, az utóbbiban pedig „belülről”, az anyanyelvi beszélők nyelvi képességén, tudásán keresztül szemlélik. Chomsky különbséget tett egy nyelv szabályainak ismerete (kompetencia) és tényleges használata (performancia) között, s véleménye szerint az előbbi szerkezetét meghatározó szabályok leírása fontosabb. Az anyanyelv-elsajátítást úgy magyarázzák, hogy az emberben veleszületett módon, tehát biológiailag programozottan adva van az a lehetőség, az egyetemes nyelvtan, amely a környezet általános és specifikus nyelvi ingereinek, szabályainak hatására alakul ki. Bármilyen nyelvi környezetbe születik is a gyermek, képes a környezetében beszélt nyelvet anyanyelveként elsajátítani. A generatív nyelvészet a nyelvelméleti kutatások föllendülését hozta magával.

– Beszélő, nyelv és társadalom azonban nem létezik külön-külön. Ki tudja-e terjeszteni a nyelvtudomány a csápjait e bonyolultabb kérdéskör felé?

– A szociolingvisztika, vagyis társadalomnyelvészet épp a nyelvhasználat társadalmi kötöttségének s állandó változatosságának tényéből kiindulva azt tanítja, hogy a nyelvhasználat kettős: rendszertani és társadalmi meghatározottságú egyidejűleg. Azt hangsúlyozza, hogy a nyelvhasználat hitelesen csak társadalmi tényezőktől meghatározott működése közben vizsgálva ismerhető meg. Minthogy pedig társadalom és nyelv egymást feltételezik, az összefüggés oly szoros közöttük, hogy a társadalmi problémák egy része nyelvi természetű, s e gondok megoldása nem remélhető a nyelvi vonatkozások kutatása, tisztázása nélkül. Gondoljunk a kisebbségben élők nyelvi problémáira, a nyelvi hátrányos helyzetekre, az iskoláztatással, illetve az idegen nyelvek tanításával, tanulásával összefüggő nyelvi kérdésekre, a nyilvános nyelvhasználattal kapcsolatos gondokra, a nyelvi diszkrimináció és stigmatizáció különböző formáira!

– A társadalmi kutatásoknak tehát segédtudományuk lett a nyelvészet?

– Társadalmi versenyképességünknek része nyelvi versenyképességünk is, ezért a szociolingvisztikának fontos fogalma a kommunikációs kompetencia vagy a nyelvi közléstudás, amely azt a képességünket jelöli, hogy a mindenkori beszédhelyzetnek, körülményeknek megfelelően, tehát sikeresen tudjuk-e használni a nyelvet. Adott esetben a köznyelv választékos formáját, más esetekben valamely szaknyelvet, a diáknyelvet vagy nyelvjárást választjuk. Az anyanyelvi versenyképesség fontos része mindenki társadalmi versenyképességének, ezért az anyanyelvi műveltség, azaz a nyelvi tudatosság szintjének emelése össztársadalmi fontosságú kérdés. A mondottakból kitetszhet, hogy e kutatások eredményeinek gyakorlati hasznosíthatósága nem lebecsülendő. Eseményekben gazdag nyelvtudományi terület a kognitív nyelvészet is, amely a megismerésről szóló tudományokkal van kapcsolatban. A szóban forgó terület művelői a nyelvet az emberi megismerő rendszerrel való öszszefüggésében vizsgálják. Környezetünket, a világot egyebek mellett a nyelv segítségével vesszük birtokba. A világ nyelvi képe ily módon arról is vall, hogy az egyes nyelvek beszélői milyennek látták és látják, hogyan tagolták és tagolják világukat. Leány szavunk például eredetileg azt jelentette: kis/leendő anya, az idétlen pedig ezt: koraszülött, tudniillik idő előtt született. A magyarban a ’szeretet’ és a ’szerelem’ külön szavakkal jelölt jelenség, az angolban és a németben viszont nem: love, Liebe. A nyelv vizsgálatával fontos és érdekes művelődéstörténeti megállapításokat tehetünk.

– A generatív grammatikusok elsősorban a nyelvek általános szabályszerűségeit próbálják meg leírni. E szempontból a magyar hálás és gazdag kutatási terület lehet, hiszen nem tartozik a népes indoeurópai nyelvcsaládba. Nem mondanak csődöt a magyar nyelv vizsgálatakor a más nyelvek kutatásában jól alkalmazható leírási technikák?

Nem, mert a nyelvek alapszabályai, működési alapelvei azonosak. Meglepőnek tetszhet: a magyarban, ebben a nem indoeurópai nyelvben nincsen olyan hang, szófaj, morfématípus, mondatfajta, képzőtípus vagy igeidő, amely ne volna meg valamely más nyelvben. Mégis egyedi ez a nyelv, mert története során azzá vált. Úgy vagyunk a nyelvekkel is, mint a festményekkel. Azonos ecsettel, azonos alapszínekből mennyire más festmények készíthetők! A magyar nyelv érdekessége éppen abban van, hogy más típusú nyelv, mint például a legjobban kutatott angol, s vizsgálata hozzásegít annak megállapításához, hogy melyek is valójában az egyetemes nyelvi sajátosságok. Nem véletlen, hogy a magyar kutatók eredményei a külföldi kollégák érdeklődését is fölkeltették.

– Milyen irányba fejlődik tovább a nyelvtudomány?

– Nem tudható, mit hoz a jövő. A nyelvtudomány fejlődését részben belső mozgása, részben pedig a társadalom szükségletei határozzák meg. Jelenleg két tendenciát látok a legerősebbnek. Az egyik az alap-, illetve elméleti kutatások erősödése és terjedése. A másik a nyelvtudomány kutatási eredményeinek alkalmazása. Más szavakkal: a nyelvészet további professzionalizálódását, egyszersmind eredményei gyakorlati alkalmazásainak növekedését érzékelem a közeljövőt meghatározó tendenciaként. Ezt nagyban elősegíti a technika fejlődése, tudniillik a számítógépes adatbázisok elektronikus támogatottságú elemzési lehetőségei. A gyakorlati alkalmazást sürgeti, illetve kikényszeríti európai uniós csatlakozásunk. Lépést kell tartanunk a nyelvi-technológiai fejlődéssel, különben hátrányba kerülünk. Az elektronikus nyelvi kommunikáció új nyelvhasználati műfajokat hozott és terjeszt el, lehetővé teszi a térbeli korlátok nélküli anyanyelvi kommunikációt is, ez pedig az anyanyelvhasználatukban korlátozott kisebbségiekre gondolva önmagában is fontos tényező. Tudvalevő, hogy a nyelv állandóan változik, mindig hoz és kínál új kutatási feladatokat. A nyelvtudományról sem lehet tehát elmondani, hogy eljön az az idő, amikor minden kérdésre választ adott.

– Milyen hatással lehet a globalizáció a magyar nyelvre? Előfordulhat, hogy eltűnik, vagy hosszú távon olyan szerkezeti változások következnek be, amelyek miatt elveszíti sajátosságait?

– A nyelvekre is érvényes, hogy környezetükkel kölcsönhatásban a megőrizve változás útját járják. A globalizáció következményeként a magyarban is felgyorsult az angol nyelv hatása, ahogy a kereszténység felvétele után a latiné, a török hódoltság utáni Habsburg-terjeszkedés idején pedig a németé. A nyelvi változások, tehát a más nyelvi hatások is leggyorsabban és legnyilvánvalóbban a szókészletben, a frazeológiában és a tulajdonnevek használatában jelentkeznek. A nyelvek többi részlege jóval lassabban változik. A nyelvi változás a nyelvek belső rendszerétől irányítottan megy végbe, ezért az egymáshoz közeledés nem jelent kiegyenlítődést. A magyar sem fogja elveszíteni sajátosságainak jó részét, jóllehet bizonyos korábbi jellemző jegyeket feladott eddig is, és föltehetően felad ezután is. A szó eleji mássalhangzó-torlódást ma már nem feltétlenül oldjuk föl, ahogy mondjuk az ómagyar korban eleink tették: a latin schola iskola, a német Sturm ostrom, a szláv draga derága lett. Ne feledjük azt sem, hogy a változás voltaképpen rendszermódosulás, s a nyelvi rendszer módosulásának egyik következménye új sajátosságok létrejötte, hogy a magyar igekötők kialakulását említsem. A magyar nyelv eltűnésének veszélye azonban napjainkban bizonyosan nem fenyeget. Elvileg ugyan bármely nyelv eltűnhet előbb vagy utóbb – nem él már a Római Birodalom nyelve sem –, ehhez azonban bizonyos feltételek együttes megléte szükséges: nagyon kevés anyanyelvi beszélő, az önálló államiság hiánya, az anyanyelvi írásbeliség, illetve köznyelv hiánya, szórványhelyzet stb. A magyar nyelvet hozzávetőleg 14 millió ember beszéli anyanyelveként, többségük abban az országban, Magyarországon, ahol akadálytalanul használhatja e nyelvet minden szinten. Régi írásbeliségű, magas kodifikáltságú nyelvről van szó, amely a modern kor támasztotta összes nyelvi kommunikációs igény kielégítésére alkalmas.

– Nincs tehát aggodalomra ok?

– Kétségtelen tény, hogy vannak negatív jelenségek: a magyar anyanyelvűek kettős eredetű, biológiai és asszimilációs fogyása, a magyar nyelvterület zsugorodása a kisebbségi magyarság fogyásának következtében, ezek azonban nem jelentenek közvetlen veszélyt. Valamire mégis érdemes fölhívnunk a figyelmet: az értelmiség felelősségére. A magyar nyelvű tudományosság fenntartása a magyar nyelvközösség versenyképességének egyik feltétele. A más nyelveken megfogalmazódó új ismereteket úgy célszerű tehát közvetíteni, hogy minél többen és minél gyorsabban birtokba vehessék őket. Ezt pedig az anyanyelvvel érhetjük el legelőbb. Ezért van szükség a tudományok magyar nyelvének fejlesztésére. A nyelvek jövője attól függ, megtartják-e őket beszélőik. A nyelvek nem kihalnak, hanem elhagyják őket. Az anyanyelvhez való kiegyensúlyozott, pozitív viszony tehát nyelvmegtartó erő. A kisebbségben élő emberek érzik, tudják ezt leginkább.

http://mn.mno.hu/portal/255896