A visszatekintés lehetőségei
Szerk, cs, 11/11/2010 - 22:17
Ha a napokban a budapesti Bölcsészkar előtt sétál el az ember, ezt olvashatja az épületek homlokzatát díszítő, szép grafikájú, hatalmas plakátokon: 375 éves az ELTE BTK.
A visszatekintés lehetőségei
Magam még a Piarista közben lévő, pontosabban Pesti Barnabás utcai épületbe jártam, aztán az ezredfordulón hosszas huzavona után átköltöztették a bölcsészkart a Múzeum körútra, a régi TTK helyére. De már csak nosztalgiából is mindig errefelé kanyarodom, és mindannyiszor eszembe jut, milyen balga is az ember húsz évesen. Tolná az időt előre, csak ki innen, e falak közül, hogy majd jóval később felismerje: az egyetemista korszak az ember életének aranykora. Boldog lebegés a már-nem-gyerek és a még-nem-felnőtt közötti létben, amikor még sokféle hatás alatt és számtalan választási lehetőség előtt állunk.Azoknak a jelentősége is, akiknek az előadásait hallgathattuk, csak haláluk után tudatosult bennem. Mert bárhová helyezi is őket az irodalomtörténeti kánon, Czine Mihányt, Koczkás Sándort, Németh G. Bélát, Szabolcsi Miklóst óriási élmény volt hallgatni.
Kínálkoznék a frappáns kijelentés, hogy az elmúlt tizenöt évben többet változott az ELTÉ-n az élet, mint előtte háromszázhatvan esztendő alatt. Az egyetemista lét alapját jelentő könyvtárhasználat szinte teljesen kikopott a gyakorlatból, a tudás megszerzésének csatornái és eszközei alapvetően megváltoztak. Állítom, épp olyan szerencsésen izgalmas szakasz ez a tudományok történetében, mint a „civil” létben. S épp ezért fogalmazódik meg az emberben, míg viaskodik benne a nosztalgiával vegyes alázat, hogy ez az ünnepségsorozat a tiszteletteljes unalomról szól.
Valahogy úgy képzelnék el egy ilyen visszatekintést, mint ahogyan az 1800-as években épült, mesebeli hangulato
t árasztó, várkastély-szerű kis épületet, a Gólyavárt újították fel három évvel ezelőtt. A Trefort-kert e szimbóluma azóta egyszerre hagyományőrző és tökéletesen modern, izgalmas helyszín. A Gólyavári esték című, egykor nagyon népszerű, afféle szabadegyetemi sorozatot (harminc éve még a televízió is vevő volt ilyesmire) tavaly élesztették fel; ennek a keretében tartotta meg mostKiss Jenő nyelvész akadémikus Ember és nyelv című előadását. E rendkívül általános cím épp átfogó jellegével ígért sokat, de a kíváncsivá tett hallgatóság részeként az első félóra után jóval hervadtabban hallgattam, majd kicsit tovább haladva az időben már egyenesen lemondóan.
t árasztó, várkastély-szerű kis épületet, a Gólyavárt újították fel három évvel ezelőtt. A Trefort-kert e szimbóluma azóta egyszerre hagyományőrző és tökéletesen modern, izgalmas helyszín. A Gólyavári esték című, egykor nagyon népszerű, afféle szabadegyetemi sorozatot (harminc éve még a televízió is vevő volt ilyesmire) tavaly élesztették fel; ennek a keretében tartotta meg mostKiss Jenő nyelvész akadémikus Ember és nyelv című előadását. E rendkívül általános cím épp átfogó jellegével ígért sokat, de a kíváncsivá tett hallgatóság részeként az első félóra után jóval hervadtabban hallgattam, majd kicsit tovább haladva az időben már egyenesen lemondóan.Kiss Jenő merőben az általánosságok szintjén maradt: ha egy leendő gólya elment ebbe a tiszteletére elnevezett épületben tartott előadásra, ennek alapján biztosan nem kapott kedvet ahhoz, hogy magyar nyelv és irodalom szakra jelentkezzék…
A professzor többször is hangsúlyozta, hogy nem véletlenül kívánt erről a témáról beszélni egy ilyen ünnepi alkalomból, mégis inkább csak afféle bevezetések gyűjteményét hallhattuk tőle, szállóigévé lett idézetek csokrát nyelv és ember viszonyáról. Kitért olyan, ma már közhelynek számító megállapításokra, mint hogy az angol elterjedésének és világnyelvvé alakulásának előnyei nem fogják pótolni a nemzeti nyelvvesztéssel járó hátrányokat, vagy hogy egy adott népcsoportban annál nagyobb az esélye az anyanyelv megőrzésének, minél többet használják azt a szülők a gyermekeikkel való érintkezésben. Kiemelte, hogy manapság túl nagy hangsúlyt fektetünk a nyelv kommunikációs szerepére, holott kognitív vetülete előbbre való, hiszen a nyelv a világ megismerésének, a tudás megszerzésének, a dolgok megnevezésének és ezáltal megjegyzésének az eszköze. E ponton végre izgalomba jöttem: ez az, bárcsak ezen a vonalon mennénk tovább, hiszen kevesebb érdekfeszítő és távolabbra mutató kérdés létezik, mint az, hogy ama paradicsomi emberpár miért érezte szükségét a dolgok elnevezésének? Miért és hogyan varázsoljuk létezővé a dolgokat azáltal, hogy leírjuk őket? És tényleg nincs-e semmi olyan, amit ne tudnánk a nyelv által megformálni? Sajnos, mégsem ez következett, ehelyett Kiss Jenő az irodalomról, mint a nyelv esztétikumának a hordozójáról kezdett beszélni, ám itt is csupán általánosító idézetekre támaszkodva.
Rengeteg érdekes előadás, cikk, tanulmány született már nyelv és ember viszonyáról, elég csak Csányi Vilmos, Nádasdy Ádám vagy akár Varga Csaba írásaira gondolni. Méltatlan dolog volna-e az, ha az ELTE kilépne saját falai közül, mondhatni, túllépne saját, tekintélyes árnyékán, és olyan témákkal szólítaná meg a szélesebb közönséget, amelyek világossá tennék előtte a nyelv- és irodalomtudomány lényegét, szépségét és izgalmát? Mikor volna erre nagyobb szükség, mint manapság, a fél- és áltudományos nézetek vetekedő korában, amikor minden utcasarkon a tudomány maskarájába öltözött piaci kufárok kínálják a portékájukat, és az információs forradalom mellékhatásaként úgy árasztja el az életünket a sekélyesség, mint egy átszakadt gát mögül kilépő folyam.
Megjelent nemrég Hahner Péter történész 100 történelmi tévhit című könyve, amelyben a tudós a nagyon mélyen meggyökerezett (az oktatásban is meghonosodott) történelmi téveszmékkel, legendákkal számol le, kutatások eredményeire támaszkodva, világos összefüggésekkel, közérthető nyelven. Talán ez lenne ma az elsődleges csapásirány a tudomány közvetítésében, és valami hasonló hangnak kellene megszólalnia a tiszteletre méltó ELTÉ-n is, nem kisebbítve ezzel az elmúlt háromszázhetvenöt év történelmi értékét.
Pénteken fáklyás felvonulás indul az Egyetem térről a Trefort-kertbe, ezen azért érdemes részt venni, egykori ELTÉ-seknek feltétlenül. Ha más nem, visszanézni kicsit a lángokban a fiatalságunkra.
Laik Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése