Klemm Antal (eredetileg Klemm Imre;[1] Léka, 1883. szeptember 1. – Pécs, 1963. december 23.) nyelvész, finnugrista, bencés szerzetes, a nyelvtudományok doktora (1957), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1927) tagja. A finnugor nyelvek összehasonlító mondattani kutatása területén kifejtett munkássága rendkívül jelentős, a magyar nyelv mondat- és szószerkezeti sajátosságainak történeti alakulását felvázoló monográfiája napjainkig hiánypótló munka. 1923-tól 1955-ig Magyarország különböző egyetemein oktatott a magyar és az összehasonlító finnugor nyelvészetegyetemi tanáraként.
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
Életútja [szerkesztés]
A bencések kőszegi és soproni gimnáziumaiban végezte középiskolai tanulmányait. 1902-ben belépett a Szent Benedek-rendbe, s 1907-es pappá szenteléséig a pannonhalmi tanárképző főiskolán, majd 1907–1908-ban a Budapesti Tudományegyetemen tanult. Ez utóbbi tanintézetben szerezte meg 1908-ban magyar–latin–német szakos tanári oklevelét, 1909-ben pedig finnugor összehasonlító nyelvészetből védte meg bölcsészdoktorátusát. 1908 és 1910 között a pannonhalmi bencés gimnázium magyar- és finnugrisztikatanáraként tevékenykedett, 1909–1910-ben több ízben külföldi –brüsszeli, laibachi (ma Ljubljana), római és stockholmi – egyetemeken folytatott nyelvészeti tanulmányokat. 1910-től a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola tanára lett, 1911-ben és 1913-banFinnországban, Szentpéterváron, Párizsban és Londonban hallgatott nyelvészeti stúdiumokat.
1923-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen mint a magyar történeti mondattan előadója, de pannonhalmi tanári állását is megtartotta, sőt, 1930-tól apécsi Erzsébet Egyetemen is oktatott finnugrisztikát nyilvános rendkívüli tanárként. 1932-ben pannonhalmi és budapesti katedrájától egyaránt megvált, amikor a pécsi tudományegyetemen véglegesítették a magyar és finnugor összehasonlító nyelvtudomány nyilvános rendes tanáraként. Az 1937/1938-as tanévben a bölcsészettudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1940-től, a pécsi bölcsészkar Szegedre költöztetésével az alföldi város egyetemén oktatott mint a magyar és finnugor nyelvtudomány, 1946-tól mint a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára, 1950-től 1955-ös nyugdíjazásáig pedig az általa szervezett magyar nyelvészeti tanszék vezetését bízták rá. Az 1944/1945-ös tanévben a szegedi tanintézmény prodékáni feladatkörét is ellátta.
Munkássága [szerkesztés]
Fő kutatási területe az összehasonlító finnugor nyelvészet volt, azon belül is tudományos érdeklődése az egyes nyelvek mondattani vonatkozásaira irányult. A mordvin, az osztják és a vogul nyelv kiváló ismerője volt, életének legnagyobb vállalkozása – a halála miatt befejezetlenül maradt – összehasonlító finnugor mondattani szintézis volt. Szintaktikai vizsgálatain belül különösen nagy figyelmet szentelt a finnugor nyelvek tárgyas ragozási rendszerének, a létige mondatalakító szerepének és a tagadásnak, de tanulmányozta a finnugor nyelvek hang- és alaktantörténetét is. Azelső világháború során foglyul ejtett mordvin katonákat gyűjtött össze Pannonhalmán, akiktől eredeti népi szövegeket jegyzett le, illetve vett hanglemezre a Bécsi Egyetem számára.
Finnugor mondattani kutatásai vezették el a magyar nyelv behatóbb mondatelméleti vizsgálatához, amelynek során közép- és újkori nyelvemlékek és egyéb források alapján háromkötetes munkájában vázolta fel a magyar szintaxis változásának történetét Magyar történeti mondattan, 1928–1942). Jelentősek a névtan és a szótan területén végzett munkái, emellett általános nyelvészettel ésnyelvfilozófiával szintén foglalkozott, eklektikus értelmezésében a nyelv pszichológiai-logikai-történeti produktum.
Társasági tagságai és elismerései [szerkesztés]
Tudományos eredményei elismeréseként 1922-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt, aMagyar Tudományos Akadémia pedig 1927-ben választotta levelező tagjai közé. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s levelező tagságát csak 1989-ben, posztumusz állították vissza. Több hazai és külföldi tudományos társaság munkájában részt vett: választmányi tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, 1925-től a helsinki Finnugor Társaság(Suomalais-ugrilainen Seura) tagja, 1938-tól az akkor alakult Észt Tudományos Akadémia levelező tagja volt.
Munkásságáért 1921-ben az MTA Sámuel-jutalmát, 1925-ben a Szent István Akadémia Fraknói-nagyjutalmát nyerte el.
Főbb művei [szerkesztés]
- Baróti Szabó Dávid nyelve nyelvújítási szempontból. Budapest, Athenaeum, 1908, 72 p. = Nyelvészeti Füzetek 50.
- Mordvin szövegek. Budapest, 1916, 55 p.
- A mordvin alárendelő viszony. in: Nyelvtudományi Közlemények XXXIX. 1920. 357–400.
- Zur Geschichte der sog. Tempora in den finnisch-ugrischen Sprachen. in: Finnisch-ugrische Forschungen 1925.
- A létige szerepe az osztjákban és a vogulban. in: Nyelvtudományi Közlemények XLVI. 1927. 386–401.
- A mondattan elmélete. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1928, 164 p. (1927-ben elhangzott akadémiai székfoglalója)
- Magyar történeti mondattan I–III. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1928–1942, 219 + 156 + 278 p. = A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve.
- Pécs és a Mecsek neve. Pécs, Pannonia, 1935, 20 p. = Pannonia Könyvtár 1.
- Pécsi helynevek. Pécs, Pannonia, 1935, 13 p. = Pannonia Könyvtár 16.
- A pécsi Nyírkállai-kódex magyar glosszái. in: Pannonia III. 1937. 264–275.
- A magyar szenvedő ige. in: Emlékkönyv Melich János hetvenedik születésnapjára. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1942, 186–195.
- Nyelvtudomány, logika, lélektan. in: Magyar Nyelv 1948.
- Magyar leíró nyelvtan történeti magyarázatokkal: Szótan, hangtan. Budapest, 1951.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése