1
Dorottya 22 éves volt és szép. Rövidre vágott barna haja lágyan göndörödött nyakára, szemében sötét tűz csillogott, fehér bőre sima, mint a bársony, és rúzzsal színezett finom szája érett cseresznyeként piroslott álla felett.
Langyos regényeket olvasott, és ezek ábrándokba ringatták. Várta a hős lovagot, aki majd az oltár elé viszi, és már fel is skiccelte a daliát maga elé: magas, elegáns, pompásan teniszezik, úszik, evez, autót vezet, emellett sok pénze legyen, mert az nem kellemetlen.
Huszonkét éves koráig azonban egyetlen ilyen ember sem akadt. Ehelyett egy kövérkés, kissé szuszogó, de jól kereső vállalati igazgató kopogtatott be Dorottya apjához:
- Uram - szólt a szuszogó az atyához -, láttam a leányát a színházban, és nagyon megtetszett nekem. Elvenném feleségül. Van házam, autóm, bankbetétem. Azt hiszem, boldoggá tehetem Dorottya kisasszonyt.
- Keblemre, vőm - szólt boldogan az atya -, azt hiszem menni fog.
Amikor közölte leányával az örömhírt, az szenvedélyesen kifakadt:
- Nem, és ezerszer nem. Inkább a halál. Ismerem azt a kövér Aladárt, rémesen áll rajta a ruha, és a kezében sohasem volt még teniszrakett.
- Gondold meg jól a dolgot, mielőtt döntenél.
- Soha - mondotta Dorottya szilárdan, miközben Oszkárra gondolt, aki komoly jelöltje a teniszbajnokságnak, és akit titokban, de annál erősebben szeretett.
Négy hét múlva azonban mégis feleségül ment Aladárhoz.
Amíg a pap összeadta, megfogadta, hogy sohasem fogja szeretni a szuszogó Aladárt, és néma megadással tűri annak férji brutalitásait. Ő lesz a legújabb kor asszonyi vértanúja, és ez a tudat új erőt öntött lelkébe, mert elegáns utazóruhában, mint vérpadra induló mártír utazott nászútra.
2
- Gyűlölöm magát - mondta Dorottya az elegáns, kényelmes, finom szállodában házassága második napján.
- Nem baj. Látom, a gyűlölet és az étvágy szépen megférnek egymással, mert már a harmadik szendvicset eszi.
- Ah, milyen prózai lélek: szendvicsről beszél, amikor én égő gyűlöletemet dobom maga elé?
- Ez a jégbehűtött szörp kitűnő. Parancsol egy pohárral?
- Megvetem magát.
- Tudomásul veszem a vetést, azonban közölje velem, hogy megvegyem-e a szép ruhát, amit ma délelőtt a divatbemutatón megcsodált. Azt hiszem, jól fog állani az arcszínéhez. De ha megvet, akkor...
Hirtelen jött köhögési roham megakadályozta Dorottyát: hogy gőggel utasítsa vissza férje tolakodását.
Aladár hallgatást beleegyezésnek tekintette, és megvette a ruhát.
Dorottya csak azért fogadta el az ajándékot, mert tudta, hogy a már egyszer eladott ruhát nem vásárolják vissza, kényszerhelyzetében viselte.
Azonban férjét még jobban gyűlölte, mint eddig.
3
- Megölöm ezt az embert - gondolta Dorottya magában, mikor éjjel a mellette szuszogó kövér férfi arcába nézett.
- Igen megölöm - fűzte tovább gondolatait -, azután magammal végzek, mert inkább a sírban feküdni, mint vele együttélni.
Folyton ilyen megoldási lehetőségeken töprengett. Páros napokon magát akarta elpusztítani, viszont vasár- és ünnepnapon úgy látta legjobbnak, ha mind a ketten meghalnak.
Válogatott a halálnemek között, pillanatra megállapodott a revolvernél, okvetlen be kell szerezzen egyet, majd hirtelen a méregre tért át, és már éppen azon törte a fejét, hogy egy kétélű tőrt honnan szerezzen, amikor a gyerekszobából sírást hallott.
- Ez az ostoba dada - riadt fel ijedten -, megint nem jól pólyálta be a kicsikét.
Besietett a másik szobába, tiszta ruhába tette a kicsit, aztán visszatért a hálóba. Időközben gyilkolási szándékáról megfeledkezett, és mikor újra bebújt az ágyba, ásítva fordult a fal felé:
- Ma álmos vagyok. Majd holnap.
4
Amikor a második fiú megszületett, még mindig gyűlölte a férjét, és rendületlenül várta a hős lovagot, aki megszabadítja a fogságból, miután előzőleg már földre tiporta a zsarnok férjét.
- Nem bírom tovább - fakadt ki sokszor elkeseredve, és most már szilárdan amellett döntött, hogy magát öli meg veronállal.
Egy elegáns gesztus, és megoldja a nagy lelki problémát. Tragédiája intő például fog szolgálni, és az emberek látják, hogy mi a következménye annak, hogy egy leányt olyanhoz kényszerítenek, akit nem szeret. Hősként emlegetik majd, egy új Ibsen darabot ír róla, és a női klubokban sokáig csak az ő esete lesz a téma.
Mindez kellemes érzéseket váltott ki belőle, és gonddal készült a halálra, amikor tudatára ébredt, hogy ismét anyai örömöknek néz elébe.
- Nincs jogom megölni egy ártatlan csöppséget - és ismét kitolta a nagy pillanat végső dátumát.
Elhatározta, hogy ha leány lesz, Eleonórának hívja, és szorgalmasan készítette a babakelengyét, nehogy a nagy esemény készületlenül érje.
Közben pedig gyűlölte zsarnok férjét, akit nem tudott megszeretni, és akit utálattal ölelt magához a forró éjszakákon.
5
Eleonóra megszületett, és ez ismét elodázta a készülő tragédiát. A kicsike ennivalóan édes, de rengeteg baj van vele. A fogzás ideje alatt fokozatosabban kell vigyázni rá, azonkívül itt vannak az alattomos gyermekbetegségek, nem, most igazán nem hagyhatja itt, majd ha nagyobb lesz...A két fiúval is annyit kell vesződnie, annyi ideje sem marad, hogy golyót röpítsen a szívébe.
Azután jöttek más akadályok is, hol egy új ruha, hol egy jó színházi este, koncert, nyári utazás a tengerre - mindig közbejön valami.
- Nem tudok együttélni ezzel az emberrel - sírta éjszakánkint a párnájába. Tönkretette az életemet, nincsen nálam szerencsétlenebb teremtés egész Közép-Európában.
6
Házasságának tizedik évében már öt gyermeke volt: négy fiú és egy leány. Ez azonban egy csöppet sem akadályozta abban, hogy gyűlölje a férjét, és vértanúnak érezze magát.
Reggeltől estig várta a szabadító lovagot, és szabadidejében sportolt, úszott, masszíroztatta magát, és ritmikus tornára járt, mert kissé meghízott.
Egyszer mégis eljött a nagy pillanat. Éjjel férje már lefeküdt, s ő összeszorított fogakkal nézte...Ah, milyen bágyadt kielégüléssel nyúlik el az ágyban ez a szörnyeteg...Most végez vele...Megfizet a sok keserűségért és fájdalomért...
Elővette éjjeli szekrényéből a revolvert, ráillesztette a férfi halántékára, és már készült meghúzni a ravaszt, amikor az mosolyogva felült:
- Na, ne csiklandozd a fejem, édes - mondotta a szörnyeteg nevetve.
Sietve a párnája alá dugta a fegyvert, és egy mártír átszellemült arcával bújt oda férjéhez, aki ugyanolyan hevesen ölelte magához, mint fél órával azelőtt.
Természetesen változatlanul gyűlölte tovább Aladárt, a férfifenevadat.
7
Az ezüstlakodalmat nagy fénnyel ünnepelték meg. Ott volt mind a hat fiú és a három leány, azonkívül vők, menyek, unokák és egyéb rokonok. Rengeteg pohárköszöntő és tréfás megjegyzés röppent el, azonban Dorottya mégis boldogtalannak érezte magát, és legszívesebben ezt mondta volna az ünneplőknek:
- Ti egy mártírt ünnepeltek most, egy olyan asszonyt, akitől az élet mindent megtagadott.
Azonban magába fojtotta fájdalmát, mert nem akarta az estély vidám hangulatát elrontani.
Amikor a vendégek eltávoztak, férje a huszonöt év előtti emlékek visszaidézésének hatása alatt forrón magához ölelte. Undorral nyújtotta oda a száját, és soha jobban nem vetette meg a szörnyeteget, mint most.
A csók teljes két percig tartott, és az alatt azt tapasztalta, hogy Aladár tüzes mohóságát a lepergett negyedszázad alig csökkentette.
- Még mindig az a vadállat, aki volt - sóhajtott fel fájdalmasan az ölelések után, majd kéjes nyújtózkodással terült el az ágyban.
Csak most érezte át teljesen, hogy mennyire idegen neki a férje.
8
Százéves korában érdemrenddel tüntették ki, és a lapok írtak róla, az erényekben gazdag matrónáról, a kiváló feleségről és anyáról, akinek élete például szolgálhat minden asszonynak.
- Hazudnak az újságok - állapította meg , mert az én életem szerencsétlen, miután olyan emberrel kell együttélnem, akit nem szeretek.
És várta a hős lovagot, aki megszabadítja szenvedéseitől, miközben férjét változatlanul gyűlölte.
9
Aladár száztizenkét évet élt, azután mindennel megbékélve, végelgyengülésben meghalt. Dorottya akkor csak százöt éves volt. Sírva kísérte ki férjét a temetőbe, és miközben könnyei végigfolytak arcán, arra gondolt, hogy milyen jó élete lesz ezentúl, mert megszabadult zsarnokától, akit nem szeretett.
Egy hét múlva meghalt: megölte a bánat.
Nem a férje utáni bánat.
Nem.
Hanem az, hogy nem volt kit gyűlölnie.
10
Fenn az égben boldogan ölelte keblére férjét, mert újból megtalálta gyűlöletének tárgyát. És gyűlölte tovább az idők végtelenjéig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése