Kazinczyt ábrázoló karikatúra a Mondolatban, 1813
Pannon Enciklopédia. A magyarság kézikönyve. Szerkesztette: Halmos Ferenc.
Pannon Könyvkiadó, Budapest, 1993, 571. oldal.

''A véleménykülönbségek kivált 1811-ben erősödtek föl, amikor megjelent Kazinczy Tövisek és virágok című epigrammagyűjteménye és a Poétai episztola Vitkovics Mihály úrhoz című költői levél, amelyek egyaránt gúnyos, szatirikus hangnemben ítélték el az újabb francia, német és angol nyelvi, irodalmi formák, a nyugati műveltség és az ízlés elutasítóit. Kazinczy más művei (például Dayka- és Báróczi-pályaképe) hasonlóképpen erősen szembekerültek a Debreceni Grammatika híveinek nézeteivel, Verseghy nyelvtani felfogásával, Kisfaludy Sándor és köre poétikai és nyelvi elveivel, debreceni, szatmári, dunántúli műveltebb körökkel. Az innen érkező ellenhatás közvetett eredménye a Mondolat, amelyre Kazinczy leghívebb követői, Kölcsey Ferenc és Szemere Pál válaszoltak a Felelet a Mondolatra című, jóval színvonalasabb munkával 1815-ben. A kölcsönös sértődések után a feszültség az évtized végére enyhült meg, s ennek oka és eredménye is volt többek között Kazinczy Ortológus és neológus, nálunk és más nemzeteknél című nevezetes írása, Teleki Józsefnek A magyar nyelvnek tökéletesítése tárgyában megjelent műve, és általában a szélsőséges gyakorlatok és a nézetek egymáshoz közelítése. Miközben például Kölcsey eltávolodott korábbi mesterétől, Kazinczytól, és Berzsenyi is csalódott a széphalmi irodalmi vezérben, addig többen enyhítettek korábbi Kazinczy-ellenességükön, s az 1820-as években mind a szépirodalmi gyakorlat, mind a nyelvhez való elvontabb viszony túllépett a korábbi ellentéteken.

A nagy küzdelmek idején a szemben álló felek nem két, egymással mindenben ellenkező tábort alkottak, inkább több, viszonylag következetes álláspontot képviselő csoportba tömörültek. Az ortológus ezek között főképp az idegen mintákat elutasító magatartást jelölte, a neológus pedig inkább az új nyelvi formák és kifejezésmódok bármely forrásból eredő elfogadását, az ízlés és a szépség esztétikai szempontja által korlátozva. Egyes körök szerint semmiféle mesterséges változtatásra nem volt szükség. Egy másik irány többé-kevésbé szigorúan purista volt, azaz jóváhagyta a mesterséges beavatkozást, de azt csak tiszta (népi) magyar minták alapján engedte meg (ekképp vélekedett a Debreceni Grammatika), vagy kissé enyhébb szabályozással az analógiára hagyatkozott (Verseghynél a kortárs közszokásban, Révainál a nyelvi régiségben). Ismét egy másik elgondolásban határozottan jelentkezett az idegen minták alkalmazásának, a tükörfordításnak hasznossága (például Kazinczy Ferenc nézeteiben). A „teljes” szabadság főképp a szóalkotás túlburjánzó változataiban érvényesült (például Barczafalvi és Baróti Szabó szótermésében). Választóvonalat jelentett a magyar nyelv régies és nyelvjárási elemeinek beengedése vagy kizárása az irodalmi és egyéb magas színvonalú munkákban. A felsorolt lehetséges álláspontok inkább keverten jelentkeztek akár egy műben vagy irányzatban is, mint tisztán. A Somogyi Gedeon által egybeszerkesztett pasquillus (ahogy a kortársak nevezték) ebben a közvetlen közegben hatott.

A Mondolat több részből álló gúnyirat. A címlap a legcélzatosabb, s ez váltotta ki a legnagyobb felháborodást a kortársak között: a metszet szamáron ábrázolja a Parnasszus felé haladó lantos, trombitáló költőt, azaz Kazinczyt, akit a szabadkőművességet jelképező háromszög és a szonettírásra utaló gitár tesz fölismerhetővé, s kinek koszorús feje fölött lepke látható. A kép oldalán egy szatír ugrál, míg a Parnasszuson a Pegazus két lábon áll. A kötet megjelenését Dicshalomra teszi a szerző (gúnyos utalással Széphalomra), „angyalbőrbe” köti és „Tünet-forintért” adja. Végül az ajánlás megszólítottja Zafyr Czenczi, kinek neve Kazinczy Ferenc nevéből készített anagramma. Az Ajánlást és az ajánlószöveget („Édes angyalném!”) a Vezérszó követi, mind Somogyi tollából, majd következik a megigazított Mondolat, végül az erősen kibővített Szótár (ez utóbbi kettőt készítette eredetileg Szentgyörgyi), mely nyelvújítási szavakat és azok magyar, latin, német magyarázatát adja. Mind a Vezérszó, mind a Mondolat-fejezet a nyelvújítási szavak túlzó alkalmazásával kigúnyolni szándékozik a megelőző időszak szó- és stílusújító teljesítményét. A túlzás azonban kezdettől visszaütött, hiszen a teljes folyamatot, minden új nyelvi fejleményt már nem lehetett visszavonni, s ezt nem is akarták, legföljebb kevesen.''

irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/1813:_A_nyelvi_%C3%A9s_irodalmi_%C3%ADzl%C3%A9svita_nagy,_nyilv%C3%A1nos_szakasza.