Szathmári István: Szenczi Molnár Albert zsoltárai és a magyar irodalmi nyelv

A Zsoltárok 1607-es kiadásának címlapja

Szathmári István: Szenczi Molnár Albert zsoltárai és a magyar irodalmi nyelv

Szenczi Molnár Albert zsoltárai és a magyar irodalmi nyelv
(sztenderd)*
(részlet)

1. Szenczi Molnár Albertnek elsősorban az anyanyelv, egyáltalán a nyelvhasználat, illetve a nyelvtudomány felé mutató munkásságát röviden a következőképpen jellemezhetjük. Elsőként méri fel és elsőként rendszerezi nyelvünket a maga egészében: szó- és kifejezéskészletét szótáraiban; hang-, alak- és mondattani, valamint helyesírási jelenségeit grammatikájában. Ezenkívül megjelenteti költői ihletettségű zsoltároskönyvét; „megjobbítja” a Károli-bibliát; új filozófiai-teológiai szaknyelvet hoz létre Kálvin „Institutio”-jának magyar nyelvű kiadásával, továbbá számos vallási tárgyú munkát fordít és ír. Fontos még kiemelnünk: minden bizonnyal művei színvonalának, vagy annak is köszönhetően nagymértékben hatni tudott. Nyelve, nyelvhasználata, nem mindennapi stílusa pedig mindenekelőtt a napjainkig számtalan kiadásban megjelent zsoltárai és az általa emendált, szintén sok kiadásban napvilágot látott Károli-biblia révén fejtette ki nyelvi és egyéb hatását. (L. részletesebben SZATHMÁRI 1968. és 2007.)

És mit tett a nyelvi egységesülés és normalizálódás, a magyar irodalmi nyelv kialakulása érdekében? Mielőtt e kérdésre válaszolnék, engedtessék meg, hogy körülírjam, mit értek irodalmi nyelven – mai, gyakoribb megnevezése szerint: sztenderden –, mivel napjainkban értelmezése több tekintetben vita tárgya. Tehát az irodalmi nyelv egy-egy nyelvnek a többi használati formán (a nyelvjárásokon, a szociolektusokon stb.) felülemelkedett, fő vonásaiban egységes, normatív és eszményi változata, amely rendszerint integrációs folyamatok útján hosszabb idő alatt alakul ki, majd a nép, illetve a nemzet nyelvhasználatának reprezentánsává válik, miközben azért a többi használati forma – ha bizonyos mértékig átalakulva is – általában megmarad, esetleg új is alakul, de mindegyik saját külön normarendszerrel (l. részletesebben SZATHMÁRI 2001.). Nos, a feltett kérdésre summázva így válaszolhatunk: Szenczi Molnár Albert a korábbi nyomtatványok í-ző nyelvjárása helyett az é-ző, illetve az ö-zővel szemben az e-ző beszédmódot választotta, és egy táji szélsőségektől mentesebb, ugyanakkor több nyelvjárás egyes jelenségeit magában foglaló, kiegyenlítettebb, normalizálódni és egységesülni kezdő nyelvhasználati típust teremtett. Sőt azzal is folytathatjuk, hogy a deákok által kialakított nyelvhasználat mellett (l. PAPP 1961.) valahol itt – vagy itt is – kell keresnünk mai irodalmi és köznyelvünk bölcsőjét, induló, kezdeti szakaszát.

* Elhangzott a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma által rendezett emlékülésen Budapesten, 2007. aug. 22-én.

Forrás:
www.c3.hu/~magyarnyelv/07-4/szathmari.pdf

Szenci Molnár Albert
összes költeménye:

mek.oszk.hu/01000/01078/01078.htm

I. ZSOLTÁR

C. M.
Ez zsoltár tanít, hogy azok bódogok,
kik megvetvén az istenteleneknek erkölcsöket és tanácsokat,
az Isten törvényének értelmében
és megtartásában gyönyörködnek;
és hogy bódogtalanok, azkik külömben cselekesznek.

1
Azki nem jár hitlenek tanácsán,
És meg nem áll az bűnösök után,
Az csúfolóknak nem ül ő székökben:
De gyönyörködik az Úr törvényében,
És arra gondja mind éjjel-nappal,
Ez illy ember nagy bódog bizonnyal.

2
Mert ő ollyan, mint az jó termőfa,
Melly az víz mellett vagyon plántálva,
Ő idejében meghozza gyümölcsét,
És el nem szokta hullatni levelét,
Ekképpen azmit ez ember végez,
Minden dolgában megyen jó véghez.

3
De nem ígyen vadnak az gonoszak,
Hanem mint az apró por és polyvák,
Mellyek az széltűl széjjelragadtatnak,
Így az ítéletben meg nem állhatnak
Az gonoszak, és kik bűnben élnek,
Az igazak közt helyet nem lelnek.

4
Mert az Isten esmeri utokat
Az igazaknak érti dolgokat,
Azért mindörökké ők megmaradnak:
De azkik csak az gonoszságban járnak,
Azoknak nyilván mind elvész utok,
Mert Istennek nem kell az ő dolgok.