Mi köze a holdutazásnak és a növényrendszertannak a mesterséges nyelvekhez? És hogy jön ide egy középkori arab traktátus a titkosírásról? Hát egy kamu kínai enciklopédia, amit állítólag egy német írt, de ez sem biztos, lehet, hogy csak egy argentin író találta ki az egészet? …
(részlet)
John Wilkins és a holdutazás
John Wilkins (1614–1672) anglikán lelkész volt, élete vége felé Chester püspöke, emellettt pedig korának egyik kiváló tudós elméje, mellékesen pedig Oliver Cromwell sógora. A Royal Society alapító tagjaként és oxfordi, majd cambridge-i professzorként az intézményesült tudományos életért is sokat tett. Termékenyen írt tudományos műveket, és bár ezek egy része megsemmisült 1666-ban, a nagy londoni tűzvészben, még ami fennmaradt, az is tetemes mennyiséget tesz ki. Wilkins számos terület iránt érdeklődött. Legkorábbi tudományos munkájában például a Holdra való utazás lehetőségét járja körül (A discovery of a new world, 1638). Helytállóan és részletesen kifejti, hogy az út egyik nagy akadálya az, hogy a Hold nagyon messze van (a távolságát már régóta nagyjából helyesen saccolták meg), és mivel útközben nincsenek fogadók, nem volna hol megszállni és enni.
Minket azonban nem ez érdekel most, hanem egy másik nagy munkája, az Essay towards a real character and a philosophical language (Tanulmány egy valódi jelrendszerről és filozófiai nyelvről 1668). A címben szereplő két kifejezés ugyanarra vonatkozik, fogalmi nyelvet jelöl, amelyben minden fogalomnak egy jel felel meg (amely persze lehet összetett is). A 17. és 18. században közkeletű elképzelés volt, hogy az „ideális” nyelvnek ilyennek, tehát valamilyen értelemben fogalomjelölőnek kell lennie. Ezt az elképzelést táplálta a kínai nyelv és írásbeliség akkor még viszonylag újkeletű megismerése: Európában azt hitték, hogy a kínai írásrendszer tisztán fogalomjelölő, és ezt mintának tekintették – miközben a kínai nyelvet és írásrendszert valójában nem nagyon ismerte Európában szinte senki.
De hogyan alkotta meg John Wilkins a maga mesterséges nyelvét?
Először is a jelentések rendszerét állította föl, amelyeket a jeleknek közvetíteniük kell. A világmindenséget csak úgy, egyszerűen, negyven kategóriára osztotta. Egy kategória volt a természeti elemeké, egy a fémeké, egy a halaké, egy a betegségeké, egy Isten, egy a mozgásé, egy a személyes viszonyoké, és így tovább. Ezeket a főkategóriákat tovább osztotta, egyenként maximum kilencfelé. Az elem kategóriáján belül ilyen alkategória (az ő szóhasználatában differencia) a tűz, a víz, a föld és a levegő. Ezeket azután tovább osztotta al-alkategóriákra (az ő szóhasználatában species, azaz ’faj’), ismét maximum kilencfelé. A tűznek például al-alkategóriája a lángnyelv, mint kis részlete az egésznek. Így haladt végig mindenen, olyan rendszert állítva föl, amelyből – szándéka szerint – semmi nem marad ki.
Essay towards a real character… (Forrás: Wikimedia Commons / Public domain)
A teljes cikk olvasható:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése