''A legelső nyelvtani munkában, amely a magyar nyelvvel foglalkozik (ezt Sylvester János írta és 1539-ben nyomtatta ki, a címe Grammatica hungarolatina), a szavaknak nincs töve. Bizonyos alakokat alakváltozatokként tüntet fel a humanista tanár (pl. szeretek ~ szeretsz), de nem bontja őket tőre és toldalékra. Bizonyos alakokat viszont úgy elemez, hogy a szóhoz „toldalékolt névmás” járul (pl. szeretem). Ebben több érdekes mozzanat is van. A „toldalékolt névmás” fogalma szintén a héber grammatikából származik, és olyan névmásokat jelöl, amelyek önállóan nem, csak más szavak végéhez kapcsolódva (ún. klitikumként) jelenhetnek meg; főnevek végén a birtokost, igék végén a tárgyat jelölték (pl. héber cavdekha ‘szolgád’, cavaðtikha ‘szolgáltalak’, arabul ugyanezek cabduka és cabadtuka). Ezeket tehát, bár névmásnak nevezi őket, toldalékoknak, és nem önálló szavaknak tekinti. A szeretem-típusúak tehát Sylvesternél két részből állnak, de a szeretek-típusúak nem!
Az európai grammatikai hagyományba a szótő fogalma a sémi nyelvek korai nyelvtanaiból került át. A Biblia miatt természetesen a héber (beleértve az arámi) nyelvet tanulmányozták elsősorban, és csak másodsorban az arabot, de a 16. század közepére már mindkét nyelvnek volt nyomtatásban megjelent nyelvtana Európában, és az előbbit több jelentős egyetemen tanították már. A szótő mint nyelvtani egység fogalmát eredetileg a korai arab grammatikusoktól kölcsönözték a héber nyelv zsidó grammatikusai, tőlük pedig az európai tudósok. A különböző nyelvek nyelvtani leírásaiba nem egyformán és nem egyforma gyorsasággal épült be az elemzésnek ez az új eszköze. Itt mi most csak arra fogunk gyors pillantást vetni, hogy a legkorábbi magyar grammatikában hogyan kezdték a szavak belső szerkezetét elemezni.
Sylvester nagy örömmel fedezte fel, hogy az általa ismert európai nyelvek között egyedülálló módon a magyarban valami ránézésre hasonlít a héberhez: részben ugyanazok a személyre utaló toldalékok járulnak a főnevekhez és az igékhez (szeretem ~ kertem, szereted ~ kerted stb.). Ő éppen ezeket a toldalékokat nevezte el a héber nyelvtan mintájára toldalékolt névmásoknak, és ezért van az, hogy számára más nyelvtani szerkezet a szeretek, mint a szeretem.
A másik érdekes mozzanat az, hogy a toldalékolt névmások Sylvesternél nem tövekhez járulnak, hanem szavakhoz. A tő fogalma felesleges volt számára, a magyar nyelvnek ugyanis van egy olyan tulajdonsága, hogy a tövek általában önállóan is állhatnak szóként. Például a szeretek, szeretsz, szerettem, szeretnétek stb. töve szeret-, amely történetesen megegyezik az egyes szám harmadik személyű, jelen idejű, kijelentő módú igealakkal (szeret), egyszerűen azért, mert ennek az igealaknak nincs végződése. Viszonylag ritka kivétel az olyan tő, amely önálló szóként nem fordulhat elő, ilyen pl. szebb alakban a -bb végződés előtt álló sze-.''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése