Bartók István: Régi magyar grammatikák Sopronban

Magyar Könyvszemle 117. évf. 2001. 2.szám

BARTÓK ISTVÁN
Régi magyar grammatikák Sopronban

''Adalékok Sylvester János Grammatica Hungarolatinájának utóéletéhez

Csaknem fél évszázada, hogy Peéry Dezső közölt egy XVIII. századi levelet, amely tartalmazza az akkor Sopronban fellelhető magyar grammatikák felsorolását.[1] A dokumentum rendkívül fontos forrás nyelvtanirodalmunk történetéhez, ám az évtizedek során szaporodtak a kételyek hitelességét illetően. Az alábbiakban közreadok egy eddig ismeretlen, 1958-ból származó levélváltást, amely igen figyelemreméltó szempontokat vet fel, és mindenképpen indokolttá teszi a grammatikák ügyének újragondolását. Néhány újabb adalékkal magam is szeretnék hozzájárulni a kérdés további vizsgálatához.

I. Balázs János és Prőhle Jenő

A két levelet a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium könyvtárának feldolgozatlan kéziratai között találtam. Peéry Dezső szövegközlése nyomán Balázs János pontosabb tájékoztatásért fordult Prőhle Jenőhöz, a gimnázium tudós tanár-könyvtárosához; érdeklődésére kimerítő választ kapott.

Balázs János Prőhle Jenőnek[2]

Budapest, 1958. február 11.

Kedves Barátom,

Ne haragudj, hogy ismeretlenül rádtörök e levelemmel. De nagy szívességre szeretnélek megkérni, s legjobban ez ügyben Te tudnál segítségemre lenni.

A Magyar Nyelv egyik legutóbbi számában Peéry Rezső közzétette a Soproni Magyar Társaság 1794 december 24-én kelt s a marosvásárhelyi Magyar Társaság elnökségéhez intézett levelét. Ebben a soproniak 22 olyan régi magyar nyelvtant sorolnak fel, amelyek állítólag birtokukban voltak. Ezek között a második helyen szerepel Janus Pannonius állítólagos latin–magyar nyelvtana is. Már most azt szeretném tudni: megvan-e valami Nálatok az említett helyen felsorolt grammatikákból, különösen az érdekelne, hogy fellelhető-e a Magyar Társaság régi könyvtárában Janus és [174Sylvester emlegetett műveinek egy-egy példánya. Én magam kétkedéssel olvastam a Janus szerzőségére vonatkozó tudósításokat. A legmeggyőzőbb cáfolat csupán Tőletek várható. Ezért arra kérlek, szíveskedj utána nézetni a kérdéses anyagnak.

Fáradozásaidat előre is hálásan köszönöm, s cserébe, ha miben tudok, szívesen segítségedre leszek. Válaszodat várva sok szeretettel köszöntelek

[Balázs János]

Prőhle Jenő Balázs Jánosnak[3]

Sopron, 1958. március 9.

Kedves Barátom!

Távoláll tőlem, hogy a „rám-törésért” haragudjam, különben is, ha személyesen nem is ismerjük egymást, nem vagyunk egészen ismeretlenek egymásnak. Ha erre az „állj elő, vén Márkus, vedd elő Janust, Szilvesztert” felszólításra megelégedtem volna rövid nemleges válasszal, postafordultával küldhettem volna, de leveled olyan pontokat érintett, amelyek számunkra könyvtártörténeti kérdéseket vetnek fel, másrészt pedig ama Magyar Társasági levél szavahihetőségének ártanak, vagy látszhatnak ártani. Neheztelek is Peéryre, hogy, bár a feldolgozáshoz kapott tőlem irodalmat, közlés előtt nem mutatta meg a dolgot. Ilyen fogyatékosan feldolgozva nem lett volna szabad közölni a nyersanyagot. A helyzet:

A levél hitelességéhez kétség nem fér. A közlésében néhány apró sajtóhiba akad és az a furcsaság, hogy grammatika-felsorolásban a dőlt a = &, valamint a dőlt ac = &c.

De a levél szavahihetősége rosszul fest első pillanatra, ha elárulom, hogy a felsorolt grammatikák közül jelenleg mindössze három található a M. T. könyvtárában és összesen 12 a M. T. és a líceumi könyvtárban együttesen, ezek közül is kettő megállapíthatóan 1840-ben került a könyvtár állományába. Az M. T. könyvtárának ránkmaradt legrégibb, 1824-ből való jegyzékében sem szerepel lényegesen több nyelvtan, egyébként a jegyzék vizsgálata azt bizonyítja, hogy az akkori állomány nem egy darabja hiányzik a maiból. A hiányok többsége ugyan nem érzékeny veszteség, de azért még RMK kötet is akad a hiányok közt. A hiányok egyik magyarázata az a M. T.-ban sokáig bevett szokás, hogy a könyvek egy részét a tagok közt elárverezték, de ez elsősorban olyan könyvekre vonatkozhatott, amiket újabb, teljesebb kiadással pótoltak a könyvtárban. Így vette meg Apám a 90-es években mint diák Vörösmarty 1847-es kiadását, most Tőle kérjük kölcsön kiállításra. Nem hiszem, hogy az árverés ezeket a régiségeket lényegesen érintette volna.

Szándékosan hagytam későbbre az egykori soproni diákok szavahihetőségének pozitív bizonyítékait. 1794-ben több grammatikának kellett lennie az ifjúság kezén, mert a született magyarok számára leghelyesebbnek ítélt Budai Magyar Grammatika is csak 1818-as kiadású példányban szerepel a mai állományban s az is csak 1840-ben került a könyvtárba. Másrész a M. T. 1791 és 1792-ből való jegyzőkönyvei szerint az akkori „Társok” Molnár és Kövesdy és mások grammatikáiból „szedegetett” részeket adtak elő a magyar nyelvre vonatkozóan, tehát olyanokból, amiknek ma szintén bottal ütjük a nyomát a könyvtárban.

A kérdésre azonban némi világosságot derít az a meggondolás, hogy a levélben foglalt „itt található Grammatikák” kifejezésben az itt szót nemcsak a M. T. és az iskola [175könyvtárára vonatkoztatjuk, hanem általában Sopronra. Az újabb grammatikák (t. i. az akkor újabbak) a diákok közt foroghattak közkézen és ezért esetleg nem találták értelmét, hogy a könyvtárba is sorolják. De a professzorok tulajdonában is voltak értékes könyvtárak. A M. T. akkori tanárelnökének, Raics Péternek a könyvtára később a tanári = líceumi könyvtárba torkollott, tehát a fentiek miatt már nem érdekes, de az akkori rektornak, Wietorisz Jonatánnak a könyvtáráról Kis János Emlékezéseiben (I. közl., Sopron, 1845. 41. l.) olvassuk: „jeles könyvtárában … a bölcselkedési, szép literaturai s kivált magyar dolgok esméretéhez tartozó osztályokból válogatott munkák találtattak”. Ugyanott Kis János arról is beszél, hogy Wietorisz könyvtára nekik például francia nyelvtanulásuknál bőségesen rendelkezésükre állott. Nyilván rendelkezésükre bocsátotta néhány év múlva azoknak az ifjaknak is, akik épen az ő javaslata alapján dolgozták ki ama bizonyos szóbanforgó, majdnem azt írtam, ominózus választ. Wietorisz gyűjteményét pedig halála (1802) után Széchenyi Ferenc vásárolta meg. Hazánkban úgy látszik a könyvek számára egy Róma van, amerre minden út vezet: az OSZK.

Az elmondottak lényegesen emelhetik a nyelvtan-lista összeállítóinak megbízhatóságát, de nem oszlatják el a kétségeket egynél több ponton. Janus Pannoniusnál arra is gondoltam, nem tévesztették-e össze valami más nyelvtaníróval. De az egyetlen példányban ismert Szilveszter-féle újszigeti nyelvtanon kívül kérdőjeles még Telegdy Rudimenta-inak szereplése a listán, hisz ennek nyomtatott példánya nem ismeretes, kéziratos példányait pedig a rovásírás kutatói szorgosan hajszolták. De nem találtam a rendelkezésemre álló lexikonokban és könyvészetekben a 9. pontban felvett Szilágyi Péter Grammatikájának a nyomát sem. Mindezek – legalább számomra – maradnak kérdőjelek.

Gondolom, egy véleményen vagyunk: a levelezést nem lett volna szabad ilyen meztelenül közzéadni. Quid nunc? A Magyar Nyelvnek – úgy érzem – vissza kell térnie az ügyre, de roppant ügyetlenül fest, hogy csupa fájdalmas negatívummal vagy nyílt kérdéssel tér vissza rá.

Talán a Magyar Nyelv szerkesztőségével is meg kell beszélni a dolgot. Arra kérnélek, ha a fentiekkel kapcsolatban valami adatra vagy nyomra jutottál vagy megoldás mutatkozik a közlés kiegészítésére, légy szíves értesítsél. Ha véletlenül újabb adatra bukkannék, természetesen szintén közölni fogom.

Többet, s mégis kevesebbet írtam, mint amit vártál. Ezért ne neheztelj.

Baráti szeretettel köszönt

[Prőhle Jenő]

Amint a fentiekből kitűnik, Balázs János a legrégebbi magyar grammatikákról szóló soproni hírek cáfolatát várta, ám ehelyett az 1794-es levél hitelességének megerősítését kapta. Bizonyára nem győzték meg Prőhle Jenő érvei, hiszen ezekre – tudomásom szerint – sehol sem hivatkozott, inkább kétségeit fogalmazta meg.[4] Az ő véleménye határozta meg a későbbi állásfoglalásokat. Érthető módon elsősorban a Janus-grammatika érdekelte a kutatókat, hiszen a soproni adat egy ismeretlen munkára vonatkozik.[5] Mindazonáltal az sem lenne érdektelen, ha valóban meglett volna Sopronban Sylvester János Grammatica Hungarolatinájának egy másik példánya, a mindmáig unikumnak tartott mellett. Erre senki nem gondolt, inkább annak hangoztatása vált általánossá, hogy a soproni jegyzék nem feltétlenül a meglévő példányokat sorolja fel, hanem, különösen a legkorábbiak esetében, pusztán hírből ismert munkák bibliográfiai adatait.[6]''

[1] Peéry Dezső: Soproni adalék 1794-ből az erdélyi magyar nyelvmívelő mozgalomhoz. = Magyar Nyelv (53.) [1957.] 274–278.

[2] Az eredeti levél gépirat az MTA Nyelvtudományi Intézetének A5-ös méretű, fejléces levélpapírján.

[3] Az előző levél mellett található a válasz gépiratának indigóval készült másodpéldánya, két A4-es lapon.

[4] „Kérdés, hogy a Soproni Magyar Társaság tagjai valóban látták-e a [Janus Pannoniusnak tulajdonított] kétnyelvű grammatika valamely példányát, másolatát, mint ahogyan idézett levelükben állítják, vagy ők is csak Baronyai Decsi vagy Bod Péter idézett tudósításaiból értesültek felőle, de jegyzékükbe – a bibliográfiai teljesség kedvéért – azért mégis felvették.” Balázs János: Ki írta az első magyar nyelvtant? = Filológiai Közlöny 1958. 116–120; 120.

„Ebben [a levélben] a soproniak felsorolják a náluk meglevő magyar grammatikákat, köztük Janus Pannoniusét is. Kérdés mármost, hogy e nyelvtan valamely kéziratos példánya valóban birtokukban volt-e, vagy pedig csak Baronyai Decsi és Bod nyomán említették.” Balázs János: Sylvester János és kora. Bp. 1958. 66.

[5] Más helyen terjedelmes tanulmányban részletesen kifejtettem, hogy a soproni levél és más adalékok alapján milyen következtetéseket vonhatunk le Janus grammatika-szerzőségére vonatkozóan: Bartók István: Janus Pannonius és a magyarországi grammatikai irodalom. In: Humanista műveltség Pannóniában. Szerk. Bartók István, Kecskeméti Gábor, Jankovits László. Pécs, 2000. 97–113.

[6] „Nem tudjuk, hogy alapos volt-e a nyelvtanok tanulmányozása. Balázs János Sylvester János és kora (Bp. 1958.) című műve 66. lapján hivatkozik erre a soproni levélre, amely Janus Pannonius nyelvtanát is említi, de Balázs valószínűnek tartja, hogy ilyen nyelvtan nem volt a kezükben, csak a korábbi utalásokat vették át ők is, ma ugyanis ilyen nyelvtan nincs már a társaság könyvtárában. Lehet tehát, hogy több nyelvtant csak emlegettek, de nem tanulmányozták őket.” Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok 1785–1848. Bp. 1963. 133.

„Hogy valóban kezükben volt-e [a soproniaknak] Janus Pannonius latin–magyar nyelvtanának egy másolata, vagy csupán Baranyai Decsi nyomán, a bibliográfiai teljességért vették fel a huszonkét munka közé, ma már nem tudhatjuk.” Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Bp. 1968. 68.

[...]

[11] Sólyom Jenő: „Janus Pannonius magyar grammatikájának” állítólagos soproni példányáról. = Irodalomtörténeti Közlemények 1962. 74.''

www.epa.hu/00000/00021/00029/0005-22f.html