JÓKAI MÓR (1825–1904):
BRASSAY
BRASSAY
Látod tisztelt publikum, ezt a szép hószínű szakállat és hószín hajfürtöket?[1]
No hát tudd meg, hogy ennek minden szála külön tudományban őszült meg.
Brassay mindent tud, a mit csak tudni lehet: ő nagy philolog, philosoph, mathematicus, botanicus, criticus, historicus, grammaticus, statisticus, lingvista, belletrista, polemista és jurista; és azonfölül még muzsikus is.
Ennek a sok oldalú tudományosságának köszönheti, hogy a magyar tudós académia öt osztálya közül egyikben sem választják meg rendes tagnak.
Mert mikor a nagy gyülés napja elkövetkezik s az osztályoknak ajánlani kellene rendes tagságra candidátusokat, akkor legelébb is elkezdi a természettudományi és mathematicai osztály, hogy mint természettudós is nagy érdemeket szerzett ugyan magának Brassay, de mik ezek azon nagybecsü szolgálatokhoz képest, a miket a magyar irodalomnak a nyelvészet mezején tett; ott volna igazán a helyén; dízse, virága, címere fogna lenni a philologiai osztálynak; s minthogy tíz több mint kilenc, tehát mathematice áll, hogy attól az osztálytól ajánltassék, a melyiknél több az érdeme. A philologiai osztály viszont mély deferentiával elismeri, hogy Brassay a nyelvészetben rendkívüli sikerrel működött, s ha semmi egyebet nem mivelne, mint ezt az egy szőlőjét az Úrnak, bizony be is választaná őt osztályába rendes tagnak; de midőn Brassay a annyira kitünő philosoph, hogy e hajlama és tanulmánya minden egyéb működésére keresztül kasul kiterjed, tehát úgy kivánja mind a költői igazságtétel, mind a grammiticai superlativus, hogy a hol „legnagyobb” oda választassék be: a philosohiai osztálya. A philosophiai osztály végre ezen bölcsészeti deductiót állít fel: „ám bátor elismert dolog, hogy Brassay a philosophok között is kitűnő, mindazonáltal már eddig is a természettudományok levelező tagja levén; tehátlan mind logice, mind naturaliter az következik, hogy ki mely helyen leveledzett, a zon helyen virágozzék is;” – s visszautasítja a candidatiót a természettudósokhoz; s e nemes vetély így foly évről évre. Brassaynak minden osztály égig emelgeti a másik osztályban tett érdemeit, s együtt az öt osztály együttes érdemeiért nem választja meg rendes tagnak; hanem végül azt mondja, hogy „mind ez semmi! Brassay nagy tudós ugyan; de hát még milyen nagy zeneértő!” – válassza meg hát a conservatorium.
A rossz világ aztán rájuk fogja, hogy félnek a polemiáitóül.
Bizony félhetnek is.
Alig van köztünk élő ember, a kinek egy bokréta ne jutott volna azokból a csalánokból, a miket Brassay herbariumából poéták, muzsikusok, kritikusok, philosophusok és mathematicusok számára időnkint ajándékozni szokott.
S hogy polemiáiban mindig ő marad győztes, arról úgy hiszem, az első látásra mindenki meggyőződhetik. Nekünk ki van a hajunk tépve, mi pedig az övéből csak egy szálat sem birtunk kicibálni.
Jelenleg mély béke van közöttünk, a mit az is tanusit, hogy legközelebbi polemiájában Gyulay Pál barátunkkal, még Tallerossy Zebulonunkat is bizonyságtevő tanúnak hívta fel: a miből az derül ki, hogy még az Üstököst is tanulmányozza, – mint nyelvészeti specialitást.
Kivánjuk neki és magunknak, hogy még mint viruló öreggel, együtt élhessük meg a tort, melyet m. t. t. r. taggá megválasztásakor fogunk csapni, pendantjaként amaz emlékezetes „haricskapulilszka” estélynek, melyre egyszer jókedvében kilenc összemarakodott kritikust és antikritikust meghítt magához, azon olympi élvezet reményében, hogy mint fogják ezek majd egymást megenni! a mi azonban nem történt meg, egymás húsára nem került a sor; – miután Brassay bácsi ennyi sürű érdemei mellett még kitünő – szakács is!
Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai,
Gazda István vezetésével.
Gazda István vezetésével.
mek.oszk.hu/05100/05143/pdf/Jokai_Brassai.pdf
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése